Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„SZENT” VINCENT

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE 2012. 08. 31.

                                                                 Vincent „Vinny” Gardiner

Körbeveszik világotokat és új valóságotokat a látomások és álmok egy új kezdetre és egy jobb útra, mely megfogant méhében kollektív emberi tudatotoknak. Születendő gyermeketek, mely világrajön nektek szerető és gondos szülőknek, született gyermeke lesz a szabadságnak, jólétnek, szeretetnek, meleg izzásában a szeretetnek és fénynek, megértésnek és toleranciának, együttműködésnek, közösségi részvételnek, barátságnak, a becsület büszkeségének, igazságszolgáltatásnak és minden egyes ember emelkedettebb jólétének világotokon, akik fogyasztásra sok élelmiszert fognak találni és sok vizet. Rengetek helyük lesz lélegezni és rengeteg terük az élethez maguk és családjuk számára. Többé nem lesztek egy apró szardíniásdobozba préselve, hogy úgy éljetek mint egér a terráriumban, csatázva az apró falatok megosztásáért egymás között.

Ez volt a terv, egy kísérlet, amit sokan közületek vágytak megtapasztalni. Érdeklődést mutattatok az ideutazás iránt, megtapasztalni milyen egy alacsonyabb dimenziós fizikai világ, olyan mint a Föld, mit tud kínálni számotokra és enged megtanulni ebből, és megtapasztalni néhány olyan dolgot, ami nem elérhető ezen Univerzum magasabb birodalmaiban. Néhány ezen dolgok közül amik elérhetővé váltak itt, a kihívások, melyek nem léteznek a magasabb birodalmakban, mert a magasabb birodalmakban mindenünk megvan ami szükséges és minden amire vágyunk. Itt világotokban minden bizonnyal csak a hiányról szól minden. Van itt egy hiány, ami sehol máshol nem létezik és ez a hiány az, amiért idejöttetek megtapasztalni azt saját szemetekkel.

Értitek ezt? Értitek azt, hogy ez a most tapasztalt hiány az, amiért idejöttetek? Ez nem olyan, mintha más okok miatt érkeztetek volna ide és meglepődtetek azon, hogy itt ezen a világon ilyen mértékű hiányt találtatok. Ez nem így történt, és nem ez amiért megtapasztaljátok a hiány világát ebben az időben. Néhányan úgy érzik, hogy ideérkeztetek és megállapítottátok, hogy valahogyan ez a világ nem olyan, mint amit vártatok. Ez egyáltalán nem az az eset. Ez az általatok Földnek nevezett világ körülbelül azt nyújtja amit vártatok, nem többet és nem kevesebbet. Nagy erőfeszítéseket tettek arra, hogy adjanak nektek fogalmat éppen arról, amit megtapasztalhattok amikor ideérkeztek. Kaptatok előzetes betekintést ebbe a világba, és még egy pár darab életet, amelyet most éltek. Mindenki pontosan tudta milyen típusú testet használhat ezen világ felfedezésére és mindannyian tudtátok mivel jár itteni életetek és utazásotok. A megtapasztaltakból egyik sem érhet most meglepetésként benneteket.

Nincsenek emlékeitek ezen betekintésekről világotokba vagy életetekbe, de most szavunkat adjuk erre. Nem tömjük a fejeteket hazugságokkal, propagandával, félretájékoztatással vagy téves tényekkel. Nagy erőfeszítéseket teszünk lefestésére valóságotok képének, tisztább és élesebb betekintést adva nektek itteni utazásotokba, lehetőségeitekbe és választásaitokba, sőt leírunk nektek néhány buktatót is, amitől úgy érezzük legalábbis óvakodnotok kell, ha szeretnétek egy ragyogóbb jövőt és egy símább ösvényt a továbbutazáshoz. Nem játszunk veletek vagy csapunk be benneteket. Kérjük értsétek meg, hogy fívéreitek és nővéreitek vagyunk, miért bánna veletek ilyen módon saját családotok?

Nem kezelünk úgy benneteket mint kistestvéreinket, sok szempontból úgy tűnik nekünk, mintha idősebb testvéreink volnátok, mert oly sok mindent tanultatok itteni tapasztalataitokból és sok esetben megtanultatok dolgokat, amit mi nem lennénk képesek megtanulni, mivel mi nem utaztunk ide, végül is ez igaz néhányunkra, mert van sok tagja a Fény Galaktikus Szövetségének, aki valóban megtapasztalta a testi inkarnációt, éppen itt bolygótokon. Igen, vannak olyanok közöttünk, akik éltek a múltban bolygótokon és nem mindenki tette ezt, tehát voltak akik éltek bolygótokon, hogy úgy mondjuk, évezredekkel ezelőtt maja vagy római vagy görög vagy bármelyik polinéziai szigeti civilizációtokban. Nem, néhányan éltek a modern országokban is, amikben ma éltek.

Néhányunknak volt előző élete az Egyesült Államokban és sok fejlett európai országban is. Erről mit gondoltok? Egy kicsit meglep ez benneteket és megmagyarázza nektek, miért tudunk ilyen jól angolul és miért vagyunk képesek metaforákat használni és olyan kifejezéseket, amiket gyakran használnak az amerikaiak? Látjátok, néhányan közülünk akik ezen a csatornán keresztül küldik nektek az üzeneteket egészen a közelmúltban éltek az Egyesült Államokban. Ez nem érhette sokatokat meglepetésként, mert ki kommunikálhatna jobban csatornánk nyelvén azoknál, akik éltek előtte ugyanazon országban, talán még ugyanazon részén is az országnak, mert vannak különféle nyelvjárások, ahogyan a lények akik ugyanabban az országban élnek kommunikálnak egymással.

Mi lenne, ha elmondanánk nektek, hogy volt egy tagja szervezetünknek, aki New Yorkban élt még, amikor Greg Giles is New Yorkban élt ebben az életidőben? Mi lenne, ha elmondanánk nektek, hogy Greg ismerhette őt és nagyon jó barátok voltak? Sokatokat meglepné ez? Meglepne ez téged, Greg? Meglepődnétek megtapasztalva, hogy valaki, akit nagyon jól ismertetek, nagyon szerettetek és sok izgalmas időt töltöttetek együtt, most egyik tagja szervezetünknek és mint ilyet, őt alkalmaztuk és bevettük csapatunkba, amely elkezdett kommunikálni veletek, mert ki segíthetne nekünk jobban a kommunikációban veletek, mint valaki aki sokkal jobban ismer benneteket itt másoknál?

Éppen ezt tettük, és van egy meglepetésünk számodra Greg. A neve Vincent volt amikor ismerted őt, amikor barátok voltatok és Vincent most itt van velünk ebben a szent pillanatban, beszél veled, telepatikusan kommunikál veled részeként kollektív tudatunknak, ami ezen a módon érintkezik veled. Mit gondolsz erről? Izgalmasnak találod ezt? Meglepőnek találod ezt? Szórakoztatónak találod ezt? Várod, hogy újra lásd Vincentet? Ő már alig várja, hogy találkozzon veled és fívéreddel újra, és egyesülni fogtok vele az előttünk álló napokban. Lehetséges az, hogy a móka és izgalom kedvéért? Megérte annyira amin keresztülmentél és amin keresztül fogsz menni? Úgy érezzük megérte neked, és mi mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, hogy találkozhassunk veled az emberi testben – ahogy ti mondjátok világotokon – és Vincent tanúsítani fogja, tudja hogyan beszéljen veled, mert te és ő nagyon sokszor hosszasan beszélgettetek, amikor együtt játszottatok egy zenekarban Long Island-en.

Nekünk is vannak itt együtteseink. Meglep ez téged? Van rock- és metálzenénk és mindenféle zene, amit ti is hallgattok bolygótokon, sőt még több is, és Vincent is folytatja itt a zenélést magasabb birodalmaiban ezen Világegyetemnek. Mit gondoltok erről, Drága Barátaink? Meglep ez benneteket? Meglep az benneteket, hogy nem minden változik meg oly drasztikusan átlépve egyik dimenziós birodalomból a másikba, hogy néhány esetben rendelkezünk ahhoz nagyon hasonló dolgokkal, ami nektek is van odaát és néhány szenvedélyetek, a dolgok amiket szerettek csinálni és élveztek, azokat képesek lesztek továbbra is élvezni, miután befejeztétek az átmenetet az alacsonyabb dimenziós világból a magasabb birodalmaiba ezen Világegyetemnek. Amennyiben együttesben játszoto vagy gitároztok vagy énekeltek, ez csak egy olyan területe életeteknek amit folytathattok itt és szerepelhettek, mert mi szeretünk szerepelni és nézni másokat szereplés közben, éppen úgy mint ti teszitek, Drága Barátaink.

Barátaitok vagyunk és családotok itt a magasabb birodalmakban, lelkes várakozásban égve az újraegyesülésre veletek. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta – Greg Giles
Fordította – Lily-of-the-valley
Website – ascensionearth2012.blogspot.com

http://hungariangg.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604