Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012 - Sződd a Hálót

2012 – A Nagyanya Pók Éve & Visszatérés a Szépség Útjára

A numerológia [számmisztika] szerint a 2012-es év 5-ös évnek számít, mely a változás bekövetkeztének, és elterjedésének jelentős éve. Sok tanítás, és filozófia van, melyek ugyanazt az üzenetet hordozzák ennek az évnek a fontosságára vonatkozóan. Az emberiség egy kollektív tudatként [tudatosságként] úgy dönt, hogy bolygószinten jelentős változást visz végbe ebben az évben. Kedvező alkalom kínálkozik számunkra, és adatik számunkra az erőteljes bolygószintű együttállás előtt, mely 2012. december 21-én este 11 óra 11 perckor következik be. Hogyan döntesz, hogy élsz ebben az évben? A Szépség ösvényén fogsz sétálni?

Az amerikai indián hagyomány szerint, az első álomcsapdát [álomfogót] Nagyanya Pók készítette, hogy elfogja a Föld gyermekeinek rossz álmait. A legenda feltárja a hitet, hogy bárki életének negatív elemeit el lehet tüntetni, ha emlékszünk arra, hogy erősen tartjuk a Teremtő és köztünk levő hálót. Emlékeznünk kell arra, hogy minden dolog a teremtésben Egy, és minden Szent. Elveszítettük kapcsolatunkat a földi megtapasztalás szentségével, és időnként rémálomban élünk.

Nagyanya Pók egy bölcs, öreg tanító, és sok történet szövője. Az Ő különleges élet-szövete sok ösvényt kínál fel önmagunknak, és a teremtés közepébe. Az ő orvossága beszél a kapcsolatokról, és a szellem egységéről. A háló emlékeztet minket kapcsolódásainkra a Földön levő minden dologhoz – mivel a teremtésben mindennel kapcsolatban vagyunk. A háló fonalai emlékeztetnek minket a létrehozott kapcsokra közöttünk és a Teremtő és valamennyi dolog között.

Sok amerikai indián törzsnek van Teremtés története, mely úgy említi Nagyanya Pókot, mint Teremtőt, aki a Fizikai Élet Hálóját szövi. Ezen háló ragyogó szálainak köszönhető, hogy minden élet egymáshoz van kapcsolva, minden teremtménnyel (kétlábú, négylábú, szárnyasok, azok az állat szövetségesek, akik a Földön másznak, emlékeztetnek minket, hogy hangoljuk magunkat össze az Anyaföld szívverésével, és azok, akik úsznak az Ő szent vízében); a nagy álló magasak (fák), a kő lények, ásvány lények, és az élet minden más formája. Minden létfontosságú, és beépített szál a leggyönyörűbb, és legszentebb Hálón.

A navahók teremtés története szerint, kezdetben, a létezés hajnalán volt a sötétlila fény. Pók Asszony sodort egy fonalat keletre, nyugatra, északra, és délre (oda-vissza). A lélegzet belépett az emberbe a sárga fény idején. A vörös fény idején, az ember büszkén nézett szembe a Teremtővel. Pók Asszony a föld, a vörös, sárga, fehér és a fekete agyagot használta, hogy megalkossa az embert. Mindegyikükhöz kötött egy szálat az Ő hálójához, mely a kapuból jött ki a feje tetején. Ez a fonál a teremtő [kreatív] bölcsesség ajándéka volt. Háromszor küldött nagy áradást, hogy elpusztítsa azokat, akik elfelejtették az ő fonalának ajándékát. Azok, akik emlékeztek, elúsztak az új világba, és felmásztak a Sipapu Pole-on, az Anyaföld méhén át a biztonságba.

A szeneka nép hisz abban, hogy Nagyanya Pók teremtette a kétlábúak első ábécéjét, így magunk után hagyhatunk írott történetet utazásunkról, tanult leckéinkről, és az Élet Kereke körüli séta során tett lépésekről. Nagyanya Pók belelátott a jövőbe, és tudta, hogy a Föld gyermekei nem fognak emlékezni, honnan származnak. Elfelejtették földi sétájuk szentségét addig a napig, amíg azok, akik már felébredtek, fénybe borították a kozmikus hálót. Nagyanya Pók eljött azokhoz, akik még mindig emlékeztek az álomidőben. Ő mutatott nekik néhány képet lélekutazásukról, és visszahívta őket olyan helyekre a kozmikus pókhálón, melyek még mindig kapcsolódtak a forráshoz. Itt a Föld gyermekei emlékeztek. Az Álomszövő egy pók, és gyakran az alvó órákon keresztül, és asztrál utazásokon keresztül kapja meg a Pók Lélek a legnagyszerűbb üzeneteit és felismeréseit.

Nagyanya Pók hálója mindent összeköt egymással és ez alkotja a Föld alapjait. Ő mások sorsának szövője, az egyensúly múlt és jövő, születés és teremtés, fizikai és szellemi, férfi és nő között. Ő a szentség forrása és a Szépség Ösvénye. Amikor Nagyanya Pók belép a tudatunkba, arra kér minket, hogy építsük újjá életünk hálóját, összhangban azzal a tervvel, amit a Teremtő eredetileg átadott nekünk. A pók szövi a hálóját, mi pedig a valóságunkat szőjük. A pók emlékeztet minket arra, hogy mi alkotunk minden helyzetet életünk során. Hatalmunk van ahhoz, hogy megteremtsük, mi történjen életünkben velünk, és másokkal, viszont erre emlékeznünk kell. A választásaink által szövődünk bele a kozmikus hálóba. Mint a saját hálód szövője, te vagy a saját valóságod teremtője. Amint felelősséget vállalunk ezért, a helyzet javulni kezd. Az erő, hogy a saját hálód sződd, azt jelenti, hogy erőd van ahhoz, hogy pozitív és boldog életet teremts. Légy bölcs, hozz jó döntéseket, hogy segítsd azon élet testet öltését [manifesztálódását], amire vágysz.

A háló szövése a pók számára magában foglalja a szövet különálló szálainak összekapcsolását egy egész mintává. Ez egy jelentős emlékeztető arra, hogy folyamatosan beleszövünk mindent, amit gondolunk, beszélünk, és álmodunk az életünk szövetébe. A háló szerkezete összefügg a teremtés mértanával [geometriájával]. A háló szövésekor a pók egy nyúlós selyemfonalat enged a szélbe. Ha a szellő elviszi a fonalat egy pontba, ahova odaragad, létrejön az első híd. A pók ekkor óvatosan keresztezi a fonalat, megerősítve azt egy pillanat alatt. Ez a folyamat addig tart, amíg a keret el nem készül, melyben a háló maga biztonságban lesz. A selyemszálak ezután együtt szövődnek. A pókháló összetettsége / bonyolultsága arra emlékeztet minket, hogy össze vagyunk kapcsolva minden élettel.

Ellentétben a pókkal mi nem mindig vagyunk képesek mindkettőre: tudatosan teremteni, és utazni át a teremtéseinken, nincs meg bennünk a pók képessége, hogy egészként lássuk életünket. Nehézségeink vannak, hogy önmagunk minden részét egyesítsük, és gyakran találkozunk konfliktussal életünk során. Elveszetté válunk, és nem találjuk az ösvényt, mely visszavezet minket önmagunkba, és emlékeztet minket arra, hogy a szentség mindenben, és mindenkiben benne van. Nagyanya Pók segít visszavinni minket még mélyebb egységbe, a spirálhoz való kapcsolódáson keresztül, mely az egyetemes energia egy alapszimbóluma, és a nyolcas szám, mely fizikálisan a pók alakjával kapcsolatos, a végtelen szimbóluma.

Nagyanya Pók volt a kozmikus háló szövője, mely a világegyetem tökéletes szövete. A pók egy nagyszerű, és nagyon fontos tanítás számunkra. Azt tanítja, hogy egy finom háló köt össze mindent az univerzumban, mikor önmagunkban gyengeség van, az egész háló sokkal gyengébb lesz, és így ezáltal, hatással vagyunk a háló teljes létezésére. Amikor erősebbekké válunk, és a szépség és a szentség ösvényét szőjük, fénybe borítjuk a hálót, és egyensúlyt hozunk világunkba. A pók az Istenség két oldalát testesíti meg, a teremtőét, és a rombolóét.

A pók hálóját az erővel társítják, mivel nagyon erős. A hálók segítenek nekünk emlékezni a tényre, hogy gyakran mi választjuk saját sorsunkat. Az álmoknak valahonnan indulniuk kell, és az olyan kifejezéseknek, mint az „Álomszövő” oka van. Emlékezz, a Szépség Ösvénye szent. Az egység, azaz az Egy-ség valóságát kell szőnünk, mely a szentségből gyökerezik, ha azon vagyunk, hogy feladjuk (lecseréljük) az elkülönülés, a kapzsiság, a félelem, és a manipuláció valóságát. Tegyük ezt az évet olyanná, melyről közösen döntöttünk úgy, hogy visszaállítjuk a szépséget, és a szentséget, a mi szeretett Földünkön.

Robbyne

Fehér Farkas Utazásai – White Wolf Journeys
http://www.whitewolfjourneys.com/
Copyright © 2012 Robbyne. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]

Source/Forrás: http://www.whitewolfjourneys.com/?page_id=3299

Translated by / magyar nyelvű fordítás: Elinor

Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com
/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604