Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Föld története 7/1.rész

A FÖLD TÖRTÉNETE AZ ALAPÍTÓKTÓL 7/1 rész      
Írta: Sal/Alapítók   
2011. november 17. csütörtök, 09:38

 

A FÖLD TÖRTÉNETE AZ ALAPÍTÓKTÓL

7/1 rész

A Fény és Sötétség Harca, a Csillagok Háborúja

A Luciferi lázadás 2. rész

 

Sal megjegyzésével kezdődik a 7. rész.
Az Alapítók többször is felülvizsgálták és átszerkesztették ezt a szakaszt, annak érdekében, hogy olvashatóbb és időrendben követhető legyen. A Draco, Drakonida elnevezést, szavakat szinonimaként használják az Alfa Draco csillagrendszerére, és nem keverendő össze más hüllő, sárkány nemzetségekre, fajokra. Az Alapítók folytatják a Föld történetéről szóló sorozatot, és betekintést adnak a Luciferi lázadás igaz történéseibe.

 

Körülbelül másfél millió évvel ezelőtt a földi idővonal szerint egyre több és több lelket vonzott be a bolygó magához az Univerzumon keresztül. Ezek a lelkek nagyobb részt 4. dimenziós rezgéssel rendelkeztek, ami azt jelentette, hogy torzult asztrális és éterikus rezgéseket hordoztak magukban. Genetikusan számos faj keresztezte egymást (hogy jobban tudják elviselni a földi adottságokat), de az Orioniak kezdetek el fokozatosan dominálni közöttük.

 

A háború Rigel és Betelgeuse között még jobban elviselhetetlenné tette az orioniak életét és a föld látszott számukra egy olyan élettérnek, ahol újra kezdhetik az életüket.

A Drakonidákkal szemben, az orioniak lényegesen könnyebben tudtak bejönni a Földre és mivel így belekerültek az inkarnációs folyamtokba, egyre jelentősebben nőtt a számuk, gyorsabban, mint a drakonidáké, akik hüllő szerveikkel sokkal lassabban tudtak alkalmazkodni a föld légköréhez és atmoszférájához..

Az Alapítók döbbenten figyelték, hogy mi is történik, de nem avatkozhattak be a folyamatokba. Olyanok voltak, mint a laboratóriumi mérnökök, akiknek kieseik az ellenőrzésük alól, és döbbenten szemlélték, hogy semmi sem állíthatja meg ezt az új helyzetbe kerülést.

Az Arkangyali csoportok és a Felemelkedett Mesterek a 7,8,9 sűrűségből figyelemmel kísérték és felügyelték a Földet. Közülük is sokan ismertek voltak már a földi embereknek, így a leginkább ismert, Mihály Arkangyal és csapata volt, de volt egy másik közismert felemelkedett létező, aki a Lucifer nevet kapta, és ugyanúgy figyelemmel kísérte a Föld fejlődését és haladását.

 

Lucifer kidolgozott egy tervet, hogy csökkentse a bolygón kialakult káoszt, hogy megtanítsa a földi lelkeknek, hogyan tudják kontrollálni, irányítani érzelmeiket és hogyan használhatják inkább szellemi képességeiket, azért, hogy érzelmileg ne inogjanak meg a negatívan polarizált csoportoktól. Lucifernek tévesen tulajdonítják azt, hogy ő tehet a földön elszabadult érzelmek és szenvedélyek okozta káosz miatt és neki köszönhető a későbbi hanyatló helyzet. Lucifer azért jött a Földre, hogy misztériumiskolákat alapítson, hogy megszüntesse a lelkek vándorlását, és hogy megtanulják ellenőrizni, és ha kell elnyomni érzelmi testüket. A kísérlet visszafelé sült el. Ahogy a diákok megtanulták, hogyan nyomják el érzelmi testüket, lelkük egyre elaprózódott, míg a rezgésük lecsökkent a 4. dimenziósról 3. dimenziósra sűrűségűre. A lélek valamelyik részének elnyomása, mindig az erő és tudatosság szintjének csökkenésével jár. Az emberi érzelem megszégyenítése, jól ismert a viktoriánus korszakban, amikor az emberek lecsökkentették érzéseiket, szexuális vágyaikat elnyomták, mint egy helytelen érzést, és mindez eredetileg Lucifer filozófiájából ered.

 

Mihály Arkangyal látta, hogy mi történik a Földön, és már nem tudta tovább nézni mindezt ölbe tett kezekkel. Vezetésével, egy csoport felemelkedett lénnyel, akik önként vállalták, hogy lelassítják vibrációjukat, megérkezett a Földre, és egy másik misztérium iskolát hozott létre, abból a célból, hogy visszavezessék a vibrációjukba lecsökkent lényeket a Fénybe. Így érkezett meg Mihály csapatával a Földre, de a vibráció itt annyira sűrű volt, hogy ő és csoportja a Szent Segítők megérkezve a dualitás játékába megláthatták a negatívan orientált csoportokat, mint ördögi erőket, akikkel majd meg kell küzdeniük. Így kezdődött el a Földön a Fény és a Sötétség harca. Mihály oldalán a fényerők és számos csoportja, míg többen Rigel Tanácsából a legtöbb drakonida, akik a Sötétség pólusát tartották.

 

Eközben Lucifer és csapata, misztérium iskolája, hűvös távolságtartással és nyugalommal szemlélte a két erő küzdelmének alakulását (Mihály és Rigeliek küzdelmét). Majd annyira lenyűgözte ez a dráma, a dualitás drámája, hogy elkezdte felépíteni erőit, mindkét oldalon(!!!), a fény és a sötétség harcaiban, mert az volt az érdeklődés középpontjában, hogy ki fogja megnyerni a küzdelmet, látni akarta győzteseket, de mindazt amit látott a harcokban, az a könyörület hiánya volt.

 

Lucifer arra tanította katonáit, hogy a harcmezőn nyomják el érzéseiket, és legyenek kemények, és okozzanak szenvedést és nyomorúságot másoknak. Mihály viszont arra tanította katonáit, hogy szenvedélyesen harcoljanak, és így kerekedjenek fölül a sötét erőkön. Amikor Lucifer látta, hogy Mihály hogyan küldi csatába katonáit, minden figyelmét az orioniakra irányította, és hatalmas háború tört ki közöttük az éteri és asztrális síkokon a Föld felett, amely úgy is közismert, mint a Mennyek (Csillagok) Háborúja. Mihály szenvedéllyel teli csapatai sorra győzelmet arattak a sötét erők felett. A luciferi erők, akik eddig hidegvérrel, intellektualitásukat használva és nyugalommal harcoltak, stratégiát váltottak. A harmadik erő a negatívan polarizált orioni és drakonida csoportok is elszaporodtak és már ők is (orioni-drako) harcban álltak egymással.

 

A Csillagok Háborúja mintegy ezer évig tartott nagyjából i.e. 500.000 körül.

I.e. 1 millió és i.e. 500.000 között a Föld lakossága 200 millióról egymilliárdra növekedett. Mivel a háborúk, nem a Földön, hanem annak égi szférájában zajlottak, így ez nem befolyásolta jelentősen a lakosság számának alakulását a Földön valamint a Föld alatti civilizációk kultúrák száma sem csökkent a luciferi lázadások alatt. A legtöbb felszíni harc regionális volt és hagyományos fegyverekkel vívták.

 

Az ezeréves égi háború befejezéseképpen, fegyverszünet jött létre.

Lucifer és csapata megállapodott abban, hogy ne támogassanak semmi olyan tervet, amely a Föld rendszerének nyílt agresszióját teszi lehetővé. Mihály rájött, hogy a háború a sötétséggel szembeni harc hiábavaló, mert nem tudják leküzdeni a sötétséget csupán az érzelmi energia erejével, így visszavonult az égi-mennyei birodalmakba, hogy összegezze a dualitás csatájának tanulságait.

 

I.e. 500.000-200.000 között az élet fokozatosan átalakult a Földön, és néhány lélek visszaszerezte a 4. dimenziós tudatosságát, és, újratanulta azt, hogyan kell felelősséget vállalnia az életért. Ebben az időben egyre több lélek érkezett a galaxisból a Földre és a bolygó entitások olvasztótégelye lett. A legnagyobb képviselettel az Orioniak voltak, a Betelgeuseiek Mihály oldalán és a másik oldalon a Rigeliek. A luciferi lázadás során a Betelgeuse Tanácsa, Mihály és a Fényerők, míg Rigeliek a sötét erők oldalára álltak. Mindkét csapat a harcok ellenére, megtartotta DNS-ének szerkezetét, saját polaritásával, így Betelgeuse a békesség, míg Rigelieknél az agresszivitás vált uralkodóvá. I.e. 200.000 körül a lakosság száma a Földön elérte a másfélmilliárdot, mielőtt egy újabb Nagy Ciklus indult volna be.

 

közreadja: www.foldicsillagok.hu

http://www.salrachele.com/webchannelings/foundersonearthhistorypart7.htm

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.