Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2012. Augusztus 7.

Sheldan Nidle közvetítése

ashtar.jpg


Dratzo! Visszatérünk! Sok olyan dolog van a nagy vízválasztó vonatkozásában, ami le fogja dönteni a sötét hatalmi struktúrát. Jelenleg a hatalmi küzdelem végső napjainak vagytok tanúi, ami határozott végkifejlethez ér. Az összeesküvők arra használják képességeiket, hogy káoszt szítsanak annak érdekében, hogy megmeneküljenek a hurok elől, melyet köréjük vontunk, de szövevényes terveik ez alkalommal nem lesznek sikeresek. Számításba vettük fondorlatos módszereiket is, és számítunk rá, hogy bármivel képesek előhozakodni. Eónok óta, háborúk voltak az összeesküvés döntő eszközei, hogy manipuláljanak titeket, és ki tudjanak keveredni kínos szituációkból, és ma is ezt a bevált eszközt használja a Közel Keleten és Dél Ázsiában. Ez az eszköz halálosan hatékony, de nem fogja megmenekülésüket eredményezni, mivel a Föld eseményei feletti felügyeletünk túl erős ahhoz, hogy ilyen alacsony-szintű huligánok kersztezzék. Ne aggódjatok ezért, hogy az összeesküvők mit terveznek. Pontosan azon kísérleteik szolgálják az eszközeit a világ ezen régiója szabadságának, hogy bármit megtesznek, hogy robbanással távozzanak, mivel ez visszafelé sül el. A közelgő átalakulás teljesen az isteni sors égisze alatt zajlik!

Őrködünk, és terveink megindítását készítjük elő. Azt kívánjuk, hogy megkapjuk az isteni Fényt, hogy megmutassuk az utat. Ahogy titeket régóta a sötétséghez kötő béklyók tova szállnak, egy új energia születik, ami békét, jólétet, és globális harmóniát kell hozzon. A sötétek és azok heves követői, mélyen hisznek benne, hogy amit terveznek, az egy olyan új szituációhoz fog vezetni, ami megakadályozza bukásukat. Ez nem csak teljes bukásra van ítélve, hanem széltében és hosszában fel is fogja fedni azt a kétszínűséget, amivel oly körmönfontan uralják világotokat. Ez az egymással szoros összeköttetésben álló főigazgatóság egyértelműen meg fogja mutatni azt a hidegvérű oligarchiát, ami valójában. Ez egy hasznos tanulság lesz mindannyiótok számára, és jól fog szolgálni titeket azon események alatt, amik rövidesen letartóztatásukhoz, és tőletek való elszigetelésükhöz vezetnek. Egy halálos csapda áll fel, határozottan abból a célból, hogy a barátok el legyenek szeparálva az ellenségtől. Létfontosságú felfedeznetek, hogy ki az aki csak azt tökélte el, hogy a probléma egy része megmarad, és kinek áll szándékában igazán részt venni a megoldásban. Az első megközelítés sok gyötrelmet okoz nekünk. Mindazonáltal, a nagyobb kép szempontjából az utóbbi egy lényeges dolog, és hamarosan ezt kell elérni.

A mi munkánk itt következetesen elvezet a veletek való első kapcsolatfelvételhez, és soha nem inogtunk meg ettől. Az a cél áll mindaz előtt, amiben mi részt veszünk, hogy teljes tudatosságba juttassunk titeket, és ezért a mi csapataink minden egyes nap figyelemmel követnek és látogatnak titeket. Az összeesküvés megérti a mi teljes elkötelezettségünket ezen szent küldetés iránt, és tudják, hogy egyre több flottát, egyre közelebb juttatunk hozzátok. Megnöveltük a bolygón élő, és közöttetek dolgozó személyzetünk számát is. Ebben a tekintetben figyelmeztettük a sötétséget, hogy a bolygó-bázisú személyzetünk bármilyen befolyásolásának komoly következményei lesznek. Már számos kísérlet a küldötteink ellen olyan eseményekkel végződött, melyek megrémítették a becstelenség ezen ügynökeit! Szorgosan azon vagyunk, hogy biztosítsuk, hogy a felszíni küldetésünk úgy haladjon, ahogyan kell, és ezek a legutóbbi védekező ellenintézkedések sokat tanítottak nekünk arról, hogyan is működnek ezek az ügynökök. Mostanra a sötétség gondosan elkerül minket. Jelenleg ezt a hálózatot bővítjük bolygótok felszínén.

A közzététel előre halad. Földi szövetségeseink szorgosan készülnek a sok tény szerinti Földi kormány elűzésére. Aljasság széles világhálózata veszi körül bolygótokat, és azok a szentségtelen politikák, amiket ezek a törvényesített kormányok naponta elkövetnek, megálljt kívánnak. Ez a törvényességa káosz különféle formáinak irányításán múlik, és azon, hogy társadalmi és vallási skizmákat szítanak. Ez az üres fecsegés meg fog szűnni, amint a Fény jogos módon megszabadul ezektől a szűkösen törvényes kormányoktól. A mi szerepünk ezekben az eseményekben, hogy támogassunk és megerősítsünk bármilyen olyan akciót, amit hivatalosan életbe léptettek. Személyzetünk a felszínen részletes információkkal szolgál arról, hogyan reagálnak a különböző régiók arra, amit a sötétség tesz. A sötétség módokat keres rá, hogy elkedvtelenítse a polgári ellenállást, és Földi szövetségeseink azzal foglalatoskodnak, hogy szembeszálljanak ezekkel a lépésekkel. A szabadságért és felszabadulásért már régóta nagy árat kell fizetni világotokon, és most itt az idő, hogy elsöpörjék ezeket a fojtogató feltételeket, és örömet, növekedést, és bőséget hozzanak.

Namaste! Eljövünk Kedveseink! Átalakulóban lévő világotok látszólag átmeneti nyugalomban van, és úgy tűnik számotokra, mintha nem történne semmi. De semmi sem áll távolabb az igazságtól. A régi konstrukciók mindenütt, az egymást követő kincstári válságok által összeomlanak. Mint említettük, betettük a játékba az új pénzügyi rendszert, és az csendben várakozik, miközben az omladozó építmény mindent átható robajjal összeomlik. Az ezen haldokló kolosszus által kijelölt tény szerinti kormányok tudatában vannak, hogy elérkezett a végük, és kegyvesztésüket várják. Az újaknak nagyon hamarosan hivatalosan ki kell emelkedniük, bőséget, szabadságot, és a számunkra legfontosabbat, a közzétételt hozva magukkal. A Földanyának is mélységesen szüksége van rá, hogy részt vegyen ebben, és ehhez Belső Földi és űrcsaládjainknak csatlakozni kell hozzánk, hogy bejelentsünk egy új valóságot, és kinyilatkoztassuk a felszíni világban mindenki számára a régi korlátozó valóság elhalálozását.

A sötét összeesküvés haláltusája szürke árnyékokban lesz megfestve, a világ korlátozottságát, háborút, és pénzügyi zsarnokságot szimbolizálva, mely ezt az utolsó 13 évezredes létezéseteket formálta. Ezek a sötét koncepciók pusztították világotokat, elválasztottak titeket a Belső Földtől, és azt a fikciót sózták rátok, hogy egyedül vagytok egy légüres térben. Ezeknek a koholmányoknak véget kell vetni, és az isteni ragyogás új világának kell felváltania a jelenlegi stresszt és örömtelenséget. Mi igazán örülünk, mivel hamarosan képesek leszünk elmondani nektek nagy igazságokat, és elkezdhetjük feltárni nektek azt a sok hazugságot, melyet évezredeken át mondtak nektek. Ez szabaddá tesz titeket, és előkészít a teljes tudatosságba való átmenetre. Talán valamilyen mértékű megrökönyödést tapasztalhattok, vagy bizalmatlanságot érezhettek azon sötét egyének iránt, akik oly érzéketlenül félre vezettek titeket; mégis azt kérjük tőletek, hogy bocsássatok meg, engedjétek el a múltat, és közösen haladjatok előre. A teljes tudatossággal olyan bölcsesség érkezik, ami hatálytalanítja azt a horrort, amit most ismertek.

Új birodalmatok csodásan dicsőséges lesz. A Mennyország és a Föld közötti bámulatos kölcsönhatás fel lesz fedve számotokra, és ez a tudás olyan bölcsességet ruház rátok, amit most el sem tudtok képzelni. Az új Földeteken meg tudjátok tapasztalni azt teljesen, és átérezhetitek minden élet euforikus egységét. Egy olyan utazást fogtok megkezdeni, ami lehetővé teszi számotokra, hogy elérjétek potenciálotokat, és felfedezzétek kötetlen kreativitásotokat, miközben a Teremtő isteni terve kibontakoztatásának maximumát űzitek. Együtt fogtok előre haladni velünk az isteni utakon, a ti örökké Szerető vezetőitek és tanítóitokként. Igazán jókedvűek vagyunk, hogy ez a pillanat végre elérkezett: itt van a Mennyország által kiválasztott pillanat! A végső simításokat végzik azokhoz a ceremóniákhoz, melyek mindezt megnyitják, és elhozzák a hatalmas változásokat az egyetlen világba, melyet mostanáig ismertetek. Ez az átalakulás már kezd megnyilvánulni. Legyetek belső központotokban, és igazságotokban, és álljatok készen. És ne legyenek kétségeitek mindarról, amit a Teremtő készül kibontakoztatni!

Ma folytattuk az üzeneteinket veletek. Elért minket egy sorsdöntő váltás ebben a valóságban! Ezzel együtt érkezik a közzététel, és annak az ideje, hogy végül találkozzatok mindannyiunkkal, akik oly odaadóan pártfogoljuk a teljes tudatosságba való visszatéréseteket. Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

http://www.foldimennyorszag.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.