Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2013. Február 19.

A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete
2013. Február 19.

 

ashtar.jpg

 

Dratzo! Visszatérünk! Világotok még közelebb került a sötétség feletti győzelméhez! Mindenütt jelei mutatkoznak annak, ami rövidesen megtörténik. Szent titkos társaságaitok összeállították a törvényes eszközöket a világotok fő kormányainak lemondásra kényszerítéséhez. Ezzel összhangban, ezen nemzetek katonai és rendőri erői titokban összejöttek, hogy bejelentsék, hogy több mint készen áll mindegyikük arra, hogy hatalmi bázisaikat felhasználva ne hagyjanak más választást saját kormányaik számára a lemondásnál, majd amikor ezen tettekre felszólítják őket. Ehhez a jelet akkor fogják megkapni, amikor a Mennyország azt mondja nekünk, hogy elérkezett az idő ennek megtételére. Az összes kapcsolattartó személyzetünk készen áll rá, hogy kiadja az annyira várt parancsot mindenki számára. Közben várakozunk, és mennyei tanácsadóink azon jelére várunk, hogy itt a megfelelő idő a sötétség térdre kényszerítésére. Ez az egyetlen utasítás lehetővé fogja tenni a bőség kiosztását, ami cserébe azt indikálja, hogy bolygótok sok sötét kormányának le kell mondania. Egy rakás törvényes okirat alá lett írva hetekkel ezelőtt, és készen áll, hogy egy pillanat alatt kibocsátásra kerüljön! Magszabadulásotok már nincs messze!

Ezek a sötét kormányok, ahogy most beszélünk, most is terveket szőnek arra, hogy valami kiskaput, vagy további eszközöket találjanak az elkerülhetetlen kivédésére, mely képessé tenné őket, hogy egy kivezető utat varázsoljanak maguknak a jelenlegi dilemmájukból. Közelről figyeljük őket, és nem kívánunk tolerálni semmilyen további engedetlenséget. A nukleáris opciók, amiket észak-kelet Ázsiában tesztelgetnek, a legutóbbi példa a fent említett "további eszközökre". Ne aggódjatok: nagyon gondosan felügyelve vannak, és teljes mértékben számítunk ennek a valóban elmebeteg lépésnek a szándékára és természetességére. Legyetek biztosítva, hogy ebből nem lesz semmi. Senkinek sem lesz engedve, hogy ezeket a primitív fegyvereket egymás ellen használja. Az összeesküvés egy felettébb nyers és barbár játékként alkalmazza azt a szabját, amit mi péppé tudunk zúzni, amikor azt megfelelőnek ítéljük. Ezt figyelmeztetésnek szánjuk: nem teszünk eleget az összeesküvésnek, és mindenféle ravaszkodásának és szószegésének; egyszerűen figyelünk és várunk, és amikor eljön a tettek ideje, határozottan lépni fogunk. Ez még nem érkezett el. Fontos megkapni a zöld jelet a Mennyországtól, és aztán a többi már gyorsan fog következni.

A személyzetünk, mely ki lett jelölve ezekre a szent feladatokra, több mint készen áll, hogy megteremtsen egy új, áldott valóságot számotokra. A sok szent társaság és azok szövetségesei eltervezték olyan alapvető változások sorát, melyek át fogják alakítani a jelenlegi terhekkel teli birodalmatokat. Addig arra kértük társainkat, hogy tartsák tiszteletben a világot úgy, ahogyan az van. Ne hagyják belerántani magukat semmilyen sötét ostobaságba, mivel hamarosan véget ér. Nyilvánvaló, hogy a birodalmatokat vezérlő sötét összeesküvők pánikban vannak, de különféle kísérleteik arra, hogy tönkretegyék a jelenleg folyamatban lévő dolgokat, épp meghiúsulni készülnek. Készen állunk, hogy összeszedjük őket és elszállítsuk a megfelelő helyekre, ahol várhatják kiérdemelt sorsukat. Ti egyébként már felkészültetek rá, hogy teljes tudatosságú Fénylényekké váljatok. A Mennyország felállított egy menetrendet arra, hogy ez megtörténjen, és mi itt vagyunk, hogy kivitelezzük ezen nagy és szent terv végső fázisait. A sötétség már nem kerül összeütközésbe a mieinkkel, és napi szinten szembenéz a Fény képességeivel és technológiáival, melyek könnyen aduval ütik azt, amit ezek a sötét lakosok kínálnak.

Igazán úgy illik, hogy örömben, és boldog várakozásban legyetek! A Mennyország rátok mosolyog, és a Teremtő létrehozta az eszközöket számotokra, hogy elérjetek egy áldott visszatérést a teljes tudatosságba. Kineveztek minket, hogy biztosítsuk ezen vétkesektől való megszabadulásotokat; piszkos tevékenységük ki lesz űzve birodalmatokból, és a Mennyország veszi aztán párfogásba az új Fénnyel teli világotokat, és kiterjeszti hozzátok az eszközöket ahhoz, hogy újra csatlakozzatok űrcsaládotokhoz, és különösképpen spirituális családjaitokhoz. Ezek a "közelgő látványosságok" szent események, melyek megszabadítanak benneteket azoktól, akik maguknál kevesebbnek tartanak titeket, és féktelen őrültségeik örök szolgáivá szándékoznak változtatni benneteket. Ez vezetett végül halálos áldozatok hatalmas számához, ami arra lett tervezve, hogy lecsökkentsék a globális népességet nagyjából a jelenlegi szám egytizedére, és azok akik életben maradnának, irigyelnék a halottakat. Ez nem fog megtörténni. A Mennyország rendelkezése által, gyorsan az öröm, jólét, és az egyéni szuverenitás iránti tiszteletet tanúsító birodalomba kell költöztetni benneteket. Az idő elérkezett, hogy mindez megvalósuljon a Földön!

Az Egészség és Öröm Áldása Mindenkinek! Jóléti programjaitok különféle elemei készek kiemelkedni abból a csöndből, amit a Mennyország követelt meg tőlünk. A II. világháború vége óta létrehozott fő szervezetek törvényesen feloszlottak. Most arra használjuk áldott energiáinkat, hogy előkészítsük szent társadalmainkat rá, hogy a mieink váltsák fel a jelenlegi vezetőket. Ez rövidesen várható. A Mennyország informált minket is, hogy felszólítsa azokat, akik a jelenlegi gazdasági rendszer azonnali átvételére készülnek, hogy álljanak tettre készen, mivel épp a jelenségek véső sorozata ülepedik le a mennyekben. Ezek az események fogják előidézni a közel 13.000 évvel ezelőtt aláírt megállapodás hivatalos megszüntetését. Egy felettéb bámulatos idő peremén álltok áldott történelmetekben. A Mennyország kegyes áldásai most fognak megnyilvánulni, és egy szempillantás alatt juttat benneteket egy Szeretettel és Fénnyel átitatott valóságba!

Tartsátok észben, hogy új gazdasági rendszeretek csupán egy kisegítő megoldás. Arra lett tervezve, hogy elfogadjátok a végtelen jólétet, és megtanítsa nektek, hogy az adósgazdaság az ő sok váratlan visszásságával és bizonytalanságával együtt egy módszer arra, hogy a sötétség kontrollálni tudjon benneteket. Ez a birodalom valójában egy nagy illúzió volt, amit ünnepélyes ígéretekkel hirdettek a kormány részéről, hogy csökkentik a nemzet adósságát és ideiglenes jólétet hoznak nektek. Valójában a globális jólét már a kezdetektől mindig is lehetséges volt, és az egy illúzió, hogy mást hisztek. A rendelkezésre álló aranymennyiség manipulatív célok érdekében el volt rejtve, és ugyanez igaz a gyémántra, és az úgynevezett nemesfémekre és drágakövekre is. Ezen cikkek elérhetősége úgy volt korlátozva, hogy megteremtse a gazdagság kitalált definícióját, és a szegénység, hiány, és az adósság koncepcióját erősítse. Megvan a képességetek, hogy megteremtsétek a gazdagság bőségszaruját, és luxus életet élvezzetek. A kulcs az, hogy megtanuljátok Szeretni egymást és gondoskodni egymásról!

Ebben a csodálatos világban, ami készül megjelenni előttetek, képessé váltok mélységesen törődni egymással és a Földanyával. Belül van az otthonotok Agartha, ami egy 5D-s birodalom. A Mennyország most lehetővé teszi a Földanyának, hogy kiterjessze ezt a birodalmat az ő felszíni világára. Ez azt jelenti, hogy mindegyikőtök teljes tudatosságú 5D-s létállapotúvá való átalakulást igényel. Ez az átalakulás folyamatban van, és azok az áldott változások, melyek munkálkodnak bennetek, a valódi eszközei annak, hogy ezzé az isteni és halhatatlan Lénnyé konvertálódjatok. Sok mindent fognak igényelni tőletek. Új kötelességek tárházát fogjátok magatokra venni, és ebben felkészültünk sok mindent megtanítani nektek, ami annak a kulcsa, hogy megértsétek kik vagytok és kikké váltok. Felkérünk benneteket, hogy fogadjátok el ezt a vállalkozást, és hajítsátok el vidáman mindazt az ostobaságot, amivel a sötétség etetett titeket korokon át. Használjátok belső bölcsességeteket arra, hogy érvényre juttassátok azokat az igazságokat, amiket a Mennyország fog megmutatni nektek, és megértésétek, hogy az Istenség mily bámulatos gyermekévé válásotok a rendeltetésetek!

Ma több információt hoztunk nektek arról, hogy mi történik világotokban. Spirituális és űrcsaládunk itt van, hogy véghezvigye valóságotok Mennyország által megáldott és szent körülmények közé való visszaalakításának isteni feladatát. Egy felettébb jól megérdemelt áldás pillanata ért el benneteket! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

 

foldimenyorszag.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.