Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hazatérés ösvénye

A Fény Galaktikus Föderációjának üzenete 2012. 07. 03.

A hazatérés ösvénye

Az Ashtar Parancsnokság egy másik galaktikus szervezet, mely ugyancsak itt tartózkodik és velünk – a Fény Galaktikus Föderációjával – együtt dolgozik Teremtőnk és a ti – a Föld lakói – szolgálatában. Működtünk már együtt azelőtt is az Ashtar Parancsnoksággal, és sokat tanultunk a velük kötött szövetségen keresztül, és odaadó, tapasztalt csapattagjaiktól. Az előttünk álló napokban megismertetünk benneteket az Ő és a Mi parancsnokságunkkal. Számos bemutatkozási szertartás fog megtörténni, ha úgy akarjátok, és ezen szertartásokon keresztül első kézből fogjátok megtanulni, ki is az, aki megosztotta veletek ezeket az üzeneteket, valamint ki hangszerelte a sok eseményt világotokon a színfalak mögül.

Most szeretnénk, ha tudnátok – és kérjük, tartsátok észben – hogy nem vagyunk számotokra idegenek. Nem azért érkeztünk ide, hogy idegeneknek hozzunk ajándékot. Ismerünk benneteket legalább annyira, mint ti önmagatokat, mert a barátaitok és családotok vagyunk, lélekben veletek tartunk utazásotok során itt a fizikai síkon. Mi a magasabb birodalmakban jól ismertünk benneteket, mielőtt átléptétek az inkarnáció kapuját, és együtt dolgoztunk veletek egy tényleges napi szinten attól a pillanattól fogva évekkel ezelőtt. Ennek fényében meg tudjátok már érteni, hogyan ismerhetünk ennyire jól benneteket? Meg tudjátok érteni, hogy egy család vagyunk, amit egy még szorosabb köteléknek lehet tekinteni, mint ami fennáll közvetlen családotok sok tagjával jelen életetek ezen idejében.

Veletek voltunk jóban-rosszban, láttunk benneteket legjobb formátokban, és a legrosszabban is, és szeretnénk, hogy tudjátok, szeretünk benneteket, vigyázunk rátok és figyelünk benneteket, nem számít, milyen csúcson, síkon vagy völgyben találjátok magatokat utazásotok bármely adott pillanatában. Támogatunk benneteket és döntéseiteket minden időben, soha nem gátolunk meg benneteket szabad akaratotok és választásaitok szent jogában, ehelyett együtt dolgozunk veletek, hogy segítsünk leckéitek tanulságának levonásában, melyek talán lehetővé teszik nektek következő alkalommal a jobb választást, mely hasznotokra válik.

Ez egy nagyon hosszú utazás sokatok számára és hamarosan megtudjátok milyen hosszú is volt ez az út. Meg fogjátok tudni, kik vagytok valójában, honnan érkeztetek, és az információk tömkelegét magatokról, barátaitokról és munkatársaitokról, akikből néhányan hátramaradta k a magasabb birodalmakban, hogy utat mutassanak, egyéb szükséges feladatokat hajtsanak végre és mások is, akik veletek utaztak a fizikai birodalomba, és mostani életetek folyamán barátaitok, családotok és néha az ellenségeitek, azért vállalták ezt a szerepet, hogy segítsenek nektek megtanítani egy leckét, amit ti elég fontosnak tartottatok a tanuláshoz.

Semmi sem történt abból, mit itt megtapasztaltatok akaratotok ellenére felsőbbrendű lényetek akarata ellenére, mert ti vagytok a rendezői saját előadásotoknak. Nincs senki más hívta a lövéseket fentről vagy mellőled. Te és csakis te vagy egyedül az, aki megírtad a párbeszédet és a cselekményt, bár szeretnénk benneteket emlékeztetni arra, hogy több különféle végkifejletet írtatok műsorotok minden egyes jelenetéhez. Mindig több mint egy választási lehetőségetek adódik a döntéshez az adott pillanatban, és minden rajtatok múlt, melyik útról éreztétek, meg kívánjátok élni és tanulni a tapasztalatokon keresztül, amelyek vártak rátok ezen az ösvényen.

Sokatok számára elérkezett az idő a választásra az utak között, választhattok egy utat, mely hazavezérel benneteket hozzánk, vagy egy ösvényt mely állandósítja utazásaitokat és megtapasztalásaitokat egy alacsonyabb dimenziós birodalomban. Ez teljesen rajtatok áll, és mi egyáltalán nem fogjuk zavarni a döntéshozatalotokat. Tiszteletben fogjuk tartani a meghozott minden egyes döntéseteket, nem számít mi a vagy merre vezet benneteket.

Ezt azért fontos tudnotok, mert még ha választott utatok nehéz tapasztalatok megéléséhez is vezet benneteket, amerre néhány testvéretek tart, nem fogunk jönni és megállítani benneteket, meggyőzni arról válasszatok egy másik haladási irányt. Azt akarjuk, tudjátok ezt, és szeretnénk, hogy alaposan mérlegeljétek a választási lehetőségeket, mielőtt léptek. Ez minden, amit mondani és tenni fogunk ezzel kapcsolatban, mert rátok kell hagynunk a döntéseteket saját jövőtök felől, megválasztva saját ösvényeteket utazásotok folytatásához.

Lesznek árulkodó jelek és útjelző táblák minden egyes választható ösvény mellett, szeretnénk, hogy ezt tudjátok, és azt kívánjuk, keressétek ezeket, mert nyomok lesznek számotokra elhelyezve arról, merre vezet ez az ösvény. Ez nem egy rögtönzött vacsora, ahol fogalmatok sincs arról, mit kaptok enni, mert megvan a képességetek, bízhattok ösztönös megérzéseitekben, valamint más eszközeitekben, melyeket használtatok már egy helyzet értékelésére és választottatok. Ez az önellátás, ami a nap kihívása, és ez az oka annak, hogy bár könnyedén elmondhatnánk nektek, hogy azok közül, amik megmutatják magukat nektek, melyik ösvény vezet el benneteket egy bizonyos élményhez, nem fogjuk ezt megtenni, mert semmit sem nyertek ezen tapasztalaton keresztül, ha mi „kibiceltünk”, és megosztottuk veletek az összes keresett választ. Sok sikert kívánunk nektek a további úthoz, és ott leszünk mellettetek, támogatva benneteket utatok minden egyes lépésénél, ellenben nem fogunk kézen, és nem vezetünk tovább, mivel elérkezett az idő megkezdeni saját lépéseiteket, és megteremteni azt a jövőt, melyet meg akartok tapasztalni, mert ez a ti jövőtök, és ehhez senki másnak nincs joga vagy felelőssége, hogy nektek kifaragja.

Megvannak az eszközeitek, tudjátok, mit kell tennetek, úgyhogy álljatok neki, és hozzatok létre bármit, amit magatok meg szeretnétek tapasztalni. Ami ebből megteremtődik, az egy halom, ha úgy tetszik, egy csokor a sok különböző virágból, melyet sok különféle személy hozott létre. Néhány ezen virágokból csodálatosan és egymáshoz illően lesz egybekötve egy csomagolásból, virágokból és szárakból álló csokorrá, és a csomagok, amiket mások létrehoztak nem fognak összeilleni, vagy dicsérni alkotásukat, ellenben maguknak teremtettek egy teljesen különböző elrendezését a virágoknak, ami bár nem feltétlenül egyezik a tietekkel vagy illik bármilyen módon a ti csokrotokhoz, azok csomagolásai, szárai és virágai rezgésükkel illeszkednek a más hasonló gondolatrezgésű lelkek által ebben az időben teremtettekhez, és ezek fogják bemutatni az ízlésük és választásuk csokrát.

Emlékezzetek erre! Emlékezzetek arra is, hogy sok különböző típusú, méretű és színű virág létezik, és több mint egy csokor lehet, és valószínűleg lesz megalkotva gondolataitokon keresztül, tetteitek, szándékaitok és álmaitok által valóságotok jelenlegi formájának ezen utolsó napjaiban.

Barátaitok vagyunk és családotok, akik segítettünk megalkotni összes élményeitek gyönyörű csokrait, és segíteni fogunk eme utolsó csokor megteremtésében, mely azon alapul, amit meg akartok tapasztalni új életetekben.

Mi vagyunk a Fény Galaktikus Föderációja.

 


Translated by / magyar nyelvű fordítás: Katherine

Fényvilág Press

http://fenyvilag.blogspot.com/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.