Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A jövő eshetősége és lehetősége

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE 2012.08.05.

Egész életedben arra vártál, hogy ez a varázslatos pillanat bekövetkezzen, áldott valóságoddá váljon, tiéd legyen annak a fának a gyümölcse, amit nagyon régen ültettél, locsoltál és felneveltél életeid alatt. Nagyon sokatok fája mostanra teljesen kifejlődött és most van itt az ideje, hogy leszedd a gyümölcsöt és először harapj bele az új, teljesen szabad és határtalan tapasztalataid édes nektárjába. Sokatok számára ez az idő gyorsan elérkezik, és mi azt mondjuk nektek, hogy tegyétek továbbra is azt, amit jelenleg tesztek. Most ne essetek vissza a régi mintákba, szokásokba vagy tendenciákba és abba a romboló természetetekbe, amelyet néhányan közületek a korábbi történelmetek bizonyos időközeiben bemutattak. Most nem annak van itt az ideje, hogy effajta törékenységet megengedhessünk magunknak, hogy tanuljunk ezekből a tapasztalatokból és próbára tegyük a tapasztalásaink határait. Most annak van itt az ideje, hogy olyan teljesen és olyan tudatosan használjátok önmagatokat, amennyire csak lehet. Itt az idő, hogy gőzerővel a jövőbeli lehetőségek felé haladj, ne nézz hátra, de engedj el mindent, ami volt, mivel minden egy gyakorló(kiképző)terep volt számodra, tele leckékkel és tapasztalásokkal annak érdekében, hogy felkészítsen téged arra, ami most vár rád és hívogat, neveden szólítva.

Hallod, hogy neveden szólítanak? Ha hallod, hogy kimondják a neved, akkor mondd: „Hallom, hogy a nevemen szólítanak most és válaszolok erre a hívásra. Követem ezt a hívást. Követem a kimondott nevem hangját és ezt a hangot követni fogom mindaddig, amíg ez eljuttat engem oda, ahová vágyom; ami nem itt, hanem valahol máshol van.” Ez az, amit szeretnénk hallani azoktól közületek, akik egy új valóságba, egy új kezdetre, egy új, kincsekkel, jutalmakkal, célokkal, kihívásokkal, szórakozással, kalanddal és tapasztalatokkal teli életre vágynak, hogy még nagyobb leckéket tanuljanak meg azoknál, amiket eddig a bámulatos és csodálatos pontig megtanultak.

Ma szeretnénk veletek arról beszélni, hogy mi fog történni veletek, amikor átlépitek ennek a nagyon bekorlátozott valóságnak a jelenlegi határait és átléptek egy határtalan arénába, hogy megmutassátok az összes képességet, tehetséget és bölcsességet, amit korábban tanultatok. Olyan lesz ez, mintha nyertetek volna a lottón, elvittétek volna a jackpot-ot és a karneválon megszólaltattátok volna a csengőket. Olyan lesz, mintha te lennél az aranyérmes az olimpián és a pódiumon állva játszanák neked az országod nemzeti himnuszát. Izgalomba hoz ez és csábít ez téged? Ez az, ami minden olyan dolognál jobban érdekel téged, mint amikkel a múltban töltötted az időd, amikre figyeltél, vagy amikbe energiát fektettél? Ha igen, akkor megkaphatod. Ez az ajándékod, ez a jutalmad, ez a trófeád (kupád) és itt az ideje, hogy megmutassuk ezt neked.

Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége itt vagyunk; mi nem ide érkezünk, szeretnénk ezt mindig tisztázni annyira, amennyire csak lehetséges. Mi nem ide utazunk valahonnan az univerzumból, mivel mi már viszonylag nagyon régen utaztunk ide. Mi már itt vagyunk. Mi itt vagyunk, nagyon közel hozzád és csak egy kis igyekezetre, egy kicsivel több erőfeszítésre, egy kicsivel több kitartásra, egy kicsit több elszántságra lesz szükséged ahhoz, hogy láthass minket, hogy felfedezhess minket, hogy csatlakozhass hozzánk. Érted? Érted azt, hogy sem mi, sem te nem utazol sehova, hanem van valami más, ami képessé teszi majd az újraegyesülésünket egymással? Tudod, mi történik; nem kell ezt neked elmagyaráznunk. Mondjátok el nekünk, magatoknak, hogy mi az, ami elkezdi a családjaink ezen áldott újraegyesülését! Szeretnénk látni, hogy válaszolsz erre a kérdésre magadnak a mai üzenetünk alatt.

Ahogy minden nap, ma is nagy érdeklődéssel fogjuk figyelemmel kísérni az összes hozzászólást az üzenetünk alatt. Szeretjük olvasni a hozzászólásaitokat, mivel nagyon érdekel minket, hogy mit gondoltok rólunk, az újraegyesülésről és a programról, amiket együtt fogunk elkezdeni. Nem csak azok a kommentek érdekelnek, amik pozitív fényt sugároznak, hanem még a rólunk írt negatív hozzászólásaitokra is kíváncsiak vagyunk, mert a megjegyzéseitek által nagyon sokat tudunk meg rólatok. A sötétségen és a negativitáson keresztül is tudunk tanulni mindannyian; elvégre nem ez az, amiről minden szól? Egy tanulási tapasztalat mindannyiunk számára? Ez az egész lényege.

Azért vagy itt, hogy tanulj és mi is azért vagyunk itt, hogy tanuljunk; ez az egész forgatókönyv azért készült, hogy ezt a célt elérjük és ezt a mi Teremtőnk, a te Teremtőd rendelte el. Nagyon sok nagy elme terítette meg ezt az óriási asztalt az ünnepünkre, ahol ezt a hatalmas megtapasztalást élhetjük majd át. Azért jöttünk ide, hogy segítsük testvéreinket újradíszíteni, újjáépíteni és újrarendezni a házukat és egy csodálatos és pompás családegyesülést szolgáljunk. Reméljük, meghívtok minket és látjuk, hogy sokan közületek már kinyitották a kapujukat és ezt meg is köszönjük nekik. Ez számunkra azt az érzést jelenti, hogy szükség van ránk, hogy megbecsültök és szerettek minket és nagyra értékeljük azt a meleg gesztust, hogy kinyitottátok az otthonotokat és a szíveteket és örömmel fogadtok minket.

Ma szeretnénk kitérni az első közös tervünkre, amit mostanra többen tudnak közületek; ez a partvonalaitok megerősítése a világotok bizonyos helyein. Elkezdtük a közlési folyamatot és szeretnénk bejelenteni, hogy sikeresen elküldtük az üzeneteinket sok személynek, akik erre a kezdő projektre ki lettek választva és szintén sikeresen meg is kaptuk a válaszaitokat. A kérdésünkre adott válaszaitokat megfelelően feljegyeztük és újra kapcsolatba lépünk veletek, amikor itt lesz az ideje annak, hogy a nekünk adott információ alapján cselekedjünk. Azok, akik közületek megkapták a közleményünket, értik, hogy mit értünk ezen és nincs értelme ebbe tovább belemerülni. Azoknak, akik közületek azt érzik, hogy megszerezték a jogot arra, hogy ebben a kezdő projektben részt vegyenek, továbbra is fogunk küldeni üzeneteket a másokkal való interakció és az on-line társadalmi hálózatok segítségével, valamint azon erőfeszítéseik által, hogy a fényüket sugározzák, hogy segítségére legyenek másoknak, hogy megosszák az információt a mi szervezetünkről és arról, hogy mik a szándékaink a világotokban.

Nagyra értékeljük az igyekezeteteket ebben a tekintetben és mindannyiótoknak eláruljuk, hogy az ilyen erőfeszítések által felminősítettétek magatokat; nem vagytok és nem is lesztek elfelejtve vagy figyelmen kívül hagyva semmilyen módon. Azoknak, akik megmutattátok, hogy alkalmas és megfelelő tagjai vagytok a csapatainknak, azt üzenjük, hogy eljön a ti időtök; ez nem kérdéses. Tudjuk, kik vagytok és rajta vagytok azon a listánkon, akikkel a jövőben kapcsolatba kell lépnünk valamilyen módon. Nem lesztek kihagyva a programjainkból (terveinkből), mivel mi hosszú távon szeretnénk együtt dolgozni veletek. Nagyon sok projekt lesz, emberek ezrei vannak kiválasztva arra, hogy együtt dolgozzanak velünk közvetlen vagy közvetett módon. Ez a kezdő terv – annak ellenére, hogy mind méretben, mind fontosságban súlyos (erős) –, nem igényel túl sok embert a „fedélzeten”, mert nem lesz szükség túl sokatokra, hogy felépítse ezeket a védőgátakat, mivel a fejlett technológiánk által a munka nagy részét el lehet végezni.

Szeretnénk tisztázni és szeretnénk, ha megértenéd, miért nem kértünk, hogy vegyél részt ebben a kezdő projektben annak ellenére, hogy már megmutattad a kedvességed, a könyörületed és a magas munkamorálod. Annak, hogy viszonylag kevés ember volt vagy lesz felkérve erre a projektre az oka az, hogy nagyon kis mennyiségű munkaerőre van szükség; mindenesetre van sok más terv is, ami ugyanennyire fontos és sokkal nagyobb méretű és mennyiségű munkaerőt igényel és sokan közületek majd ekkor lesznek felkérve. Ez a nap gyorsan fogja követni a védőgátak megerősítését szolgáló projektet és néhány ezek közül a tervek közül már a védőgát-projekt alatt is elkezdődhet. Szeretnénk, ha ezt megértenétek és szeretnénk, ha készültségben állnátok a telepatikus értesítéseinkre, mert ezek bármikor jöhetnek, bárhol is vagy – nem csak az otthonodban vagy az ágyadban.

Ez a helyzet itt, a te világodban és mindenki számára nagy lehetőség és sok esély van a fejlődésre és valami újra. Az, hogy mi itt vagyunk, felkínálja egy új módját annak, hogy szinte mindent megtegyél azon dolgok közül, amiket ide jöttél megtanulni, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy megtegyünk dolgokat. Világotok nagy részének szüksége van egy minőségi javulásra és előnyt szerezhet ebből, valamint a technológiai képességek, módszerek és értelmezések fejlődéséből. Kevés olyan háromdimenziós rendszer vagy szerkezet van, ami túl fogja élni – mondhatjuk úgy, hogy – az átváltozást egy magasabb dimenziós – mint például egy ötödik dimenziós – társadalomba. Ha ezt megértitek, megértitek mindazt, hogy amit idejöttetek megtanulni, az le lesz rombolva és egy teljesen új módon lesz újjáépítve. Ez egész izgalmas lehet sokatok számára. Nagyon meglepődhetsz, ha ezt megtudod, mivel azok a lények, akik azért jöttek ide, hogy megtanuljanak egy módszert, nem mindig fogadnak el egy újat, főleg amikor az új módszerek teljesen különböznek a régiektől.

Nem csak azért vagyunk itt, hogy ebben a gyengéd átváltozásban segítsünk benneteket, hanem azért is, hogy mind érzelmileg, mind mentálisan segítsünk túlélni ezt az átalakulást. Amit mi teszünk az az, hogy létrehozunk egy olyan rendszert, ahol a mentális és érzelmi egészséged és jóléted ellenőrizhető és nyomon követhető, hogy megfelelően mérni tudjuk a könnyedséget vagy a nehézséget, amit néhányatok meg fog tapasztalni a társadalmi szerkezetetek ezen átalakulása során. Világszerte figyelni fogjuk népességetek egy meghatározott részét (százalékát) és ily módon kapunk egy alapot, amiből olyan statisztikákat tudunk kinyerni, amelyek megfelelőek ahhoz, hogy ne kelljen az egész népességeteket megfigyelni és vizsgálat alá vonni. Ezt a módszert részesítjük előnyben arra, hogy egy ilyen vizsgálatot végrehajtsunk és a jövőben nagy számú önkéntest fogunk arra kérni, hogy vegyenek részt ebben a tanulmányban, mert így meg tudjuk mérni a világotok ezen változásaira adott kollektív és egyéni reakcióitokat.

Reméljük, hogy akkor majd megfelelő mennyiségű résztvevőt kapunk és eláruljuk nektek, hogy valamilyen módon megjutalmazunk benneteket azért, hogy segítetek nekünk ebben a tanulmányban. Az egyik módja azok megjutalmazásának, akik részt vesznek ezekben a tanulmányokban az, hogy megkapják azokat az előnyöket, amik a fejlett technológiánk és tudásunk nyújt, és fejlett kezelést (kúrát) kap az érzelmi, mentális és fizikai szükségletei terén. Ez alatt azt értjük, hogy megosszuk veletek a fejlett technológiánkat és az előrehaladott értelmezéseinket (tudásunkat, nézeteinket) a fizikai, érzelmi és mentális eszközökben (járművekben) és segítünk enyhíteni néhány problémátokat, vagy ha akarjátok olyan hibáitokat, amivel születtetek, és amik életetek folyamán hátrányos helyzetbe hoztak benneteket. Minden munka, amit velünk végeztek jutalommal jár, mivel ez az alapszerkezete az új, magasabb dimenziós társadalmatoknak. Ha valaki nekilát, hogy segítsen a testvéreinek és minden ember, valamint a bolygótok jobb-létéért dolgozik, megfelelően és tisztességesen kárpótolva lesz az erőfeszítéséért, az idejéért és az energiájáért.

Manapság, a világotokban nagyon sokan nagyon keményen dolgoztok és nagyon kevés kárpótlást és jutalmat kaptok érte. Ez meg fog változni; mindenki, aki tovább folytatja munkáját amelyekre szükség van legalább egy olyan rövid ideig, amíg sok meglévő rendszeretekben egy teljes körű változás nem hajtható végre, meg lesz jutalmazva, kárpótolva lesz és jobban meg lesz fizetve, mint ma. Szeretnénk tisztázni, hogy értjük azt, hogy sokan közületek készen vannak, és szívesen otthagynák a munkájukat, amik lefelé húzzák őket; sokatok számára azt üzenjük, hogy ez a nap el fog jönni, de egyelőre – mivel a rendszereiteket az újjáépítésük előtt le kell bontani – lesz egy időszakasz, amíg a jelenlegi munkahelyeiteken kell maradnotok, hogy saját magatokat és a családotokat el tudjátok tartani. Mi megfelelő időben be fogunk vezetni olyan rendszereket és technológiákat, ami csökkenti majd sokatok szükségességét arra, hogy dolgozni menjen és teljesítse azokat a feladatokat, amiket jelenleg végez, és amelyek hasznára vannak mind másoknak, mind a világotoknak. Nem lehet, hogy egyszerre mindenki otthagyja a munkahelyét, ha azt szeretnétek, hogy a társadalmatok ezt az átalakulást óvatosan hajtsa végre. Reméljük, megértitek ezt és azt is, hogy lesz egy születési időszak, mondhatni, egy tápláló időszak, egy növekedő ciklus, melyben lesz néhány növekedési fájdalom, ami mindig elvárható akkor, amikor a régi meghajol, utat nyitva az újnak.

Megfelelő időben teljesen el fogjuk magyarázni, hogyan szeretnénk bevezetni az új rendszereiteket, melyeket szeretnénk először megvalósítani és melyek igénylik a lehető legnagyobb figyelmet. Vannak olyan rendszerek manapság a világotokban, amelyek ingatag lábakon állnak, így meg kell erősítenünk és sok esetben teljesen újjá kell építeni őket azért, hogy megvédjék a társadalmaitokat; nem szeretnénk kihúzni a lábait és nem akarjuk megengedni, hogy egy egész rendszer, ami ezen a ponton még szükséges a világotokban leomoljon. Nagyon óvatosnak kell lennünk és nagy körültekintéssel kell eljárnunk, hogy megerősítsük néhány rendszereteket, miközben ugyanabban az időben újabb rendszereket valósítunk meg; néha egyenesen egy régi rendszerből építjük fel ahelyett, hogy teljesen lerombolunk egy rendszert mielőtt elkezdünk egy újat bevezetni a helyére.

Ahogy már említettük, időnként néhány növekedési fájdalmat fogtok tapasztalni, legalább bizonyos területeken. Számítunk a támogatásotokra, a segítségetekre és a bizalmatokra abban, hogy az új társadalmi szerkezetetek meg legyen építve és hasznára váljanak minden embernek a világotokban. Köszönjük a türelmeteket, az együttműködéseteket és a segítségeteket ezen új rendszerek és szerkezetek kiépítésében és üzenjük, hogy az erőfeszítéseitek nagymértékben értékelve lesznek és meg lesznek jutalmazva több különböző módon. Türelem, bizalom, hit kell és a világotok egy paradicsommá változik, és a megfelelő időben a régi módszerek a múltatok távoli és alig látható emlékévé válnak.

Mi vagyunk az építészek, akik segítenek megépíteni az új paradicsomotokat.
Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta: Greg Giles
Fordította: Vénusz
Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/08/message-from-galactic-federation-of_5.html

http://hungariangg.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.