Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A következő nagy ugrásotok 2012-ben – Megértve szerepeteket és azt, hogy hogyan segítsetek

       
Írta: Tizenkettek Tanácsa/Selacia   
2012. március 20. kedd, 10:53

A következő nagy ugrásotok 2012-ben – Megértve szerepeteket és azt, hogy hogyan segítsetek

Tizenkettek Tanácsa (Council of 12) üzenete Selacián keresztül

közreadja:www.foldicsillagok.hu

Változások vannak a levegőben, rátok nézve személyes szinteken is, de sokkal erősebb hatással van most az egész emberiségre és a Földre. A változások erőssége olyan lesz alkalmazkodásotok szerint, hogy folyamatosan újra meg újra másképp jelentkeznek majd. Készüljetek fel arra, hogy jónéhány „vadonatúj” energia érkezik hozzátok a következő hónapokban, és egy másfajta szintű felgyorsulással áll majd elő.

 

Végtére is a 2012-es év egy forradalmi változás. Mint egy kozmikus ébresztőóra ébresztőjeleivel, ebben az évben folyamatosan, példátlan eseményeket hoz az egész világotok számára. Ha már egy ideje az utatokon vagytok, akkor hozzászokhattatok már ehhez a kozmikus ébresztő-szolgálathoz.

Szeretteitek közül a legtöbben még spirituális álmaikban vannak, így nekik majd egy meredek görbével kell szembenézniük a tanulási folyamataikban.

Mint egy Isteni VáltozásTevőknek, szerepetek és részvételek most az lesz, hogy példát mutassatok másoknak, hogy egy sokkal felvilágosultabb/önfelhatalmazott és szeretetteljes módon hogyan lehet élni. Ezt úgy tehetitek meg, hogy a jelenlétben vagytok szeretteitekkel, amikor megmutatjátok nekik, hogyan lehet a kihívásokra visszavágás nélkül válaszolni.

Az éber jelenlétetekkel mutathatjátok meg szeretteiteknek ezt az ajándékot, mégha ők nem is kaptak még betekintést arról, hogy mi is történik itt valójában. Ne becsüljétek alá ennek az értekét.

Forradalmi ciklusok

A következő korszakai ezeknek a forradalmi ciklusoknak, úgymint a teliholdas időszakok és a napfordulók lesznek, mert ezek hathatósan katalizálják a változásokat. És ezek már egy sokkal erősebb hatással érkeznek majd, mivel az emberiség elért egy fordulópontot nincs már visszaút-, mely során az emberiségnek egy új módon kell majd élnie és kapcsolódnia egymáshoz.

Az a mód, ahogy ezelőtt dolgoztatok, úgy már nem dolgozhattok többé. Az emberek minden kontinensen/földrészen egyre tisztában vannak a társadalom működésével és az emberiség válságaival. Ezekkel párhuzamosan a 2012-es bolygóigazodások segíteni fogják előidézni a forradalmi változásokat, megindító energiákkal, világotokban mindenhol és személyes életetekben is. Tudatosak és ébernek kell lennetek akkor, amikor megtapasztaljátok ezeket a változásokat. hallgassatok a szívetek általi vezettetésre és tudván azt, mire kell figyelnetek, mit kell tudnotok és mi az igazság ezekkel kapcsolatban.

Az Igazság keresése

Valószínűleg, egész életeteken keresztül kerestétek az igazságotokat. Elvégre olyan sok mindenért jöttetek tanulni, melyek életszerepeitekből adódtak és ez alatt egy spirituális alvásba merültek eddig. Ha a szüleitek nem tudták, hogy hogyan lehet feltétel nélkül szeretni, hogyan tudták volna azt nektek megtanítani, hogy mi a szeretet. Ha a tanáraitok csak egy elfogult nézőpontból, forrásokból fogalmazzák meg a történelmetek, akkor hogyan adhatnák át nektek oda a világról való elfogult látásmódot.

Ha a főnökötök még ma is egy régi paradigma modellt alkalmazva, félelemmel és versenyeztetéssel vezeti a munkahelyetek, akkor hogyan hozhat létre egy olyan munkakörnyezetet, ahol mindenki boldogulni szeretne.

 

Ahogy a Fénnyel ezek a zavarok felszínre kerülnek, akkor ti természetes módokkal, meglátásokkal keresitek meg majd a folyamatokban rejlő igazságot, és mindezek megértését. Nektek az Együttérzéssel és egymással való törődésen keresztül kell megtalálnotok a megoldásokat. Mondjátok azt, elég volt a hazugságokból, csalásokból és manipulációkból!!!

 

A jövővel kiegyensúlyozni a múltat!

Ahhoz, hogy a jövőbe ugorjatok, szükséges a múltatokat kiegyensúlyozni. Mit is jelent ez? A fő értelmezése az, hogy minden létező lény számára az előző pillanat elmúlt már (tehát nem létezik, nem valóságos), és ez magába foglalja azt is hogy mi történt akkor, amikor három évesek voltatok, vagy mi történt három órával ezelőtt.

Ebbe a látásmódba belehelyezkedve, kiegyensúlyozni a múltat, azt jelenti, hogy a gyógyítóknak DNS-szinten szükséges gyógyítaniuk, és ezzel kapcsolatban hajlandónak kell lenni a múlt elengedésére. Amíg azt engeditek meg a múltatokkal kapcsolatban, hogyha a múlt  határozza meg az életeteket, akkor lehetetlen megfejtenetek azt, hogy kik vagytok ebben a rendkívül értékes életben. A mostani életetekben teremtsetek bátran és hathatósan és szeretetből tegyétek a dolgaitokat, úgy amit egykor őseitek meglehet, hogy csodáknak neveztek. Valójában ti vagytok a csoda, és fogadjátok el ezt most!!!

 

Mi vagyunk a Tizenkettek Tanácsa

 

Your Next Big Leap in 2012

-Understanding Your Role & How to Help-by Selacia

 

www.selacia.com

közreadja: www.foldicsillagok.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 4
Összes: 3175686
Hónap: 37005
Nap: 603