Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A KOZMIKUS TERV 18. rész

A KOZMIKUS TERV ÉS ÁBRAHÁM SZEMÉLYISÉGE

" Meg kell említenünk azt, hogy ez alapján, ahogy a földönkívüliek eljuttatják az emberiség egészéhez ezt az üzenetet, arról szólt, hogy az egész emberiség lett a kiválasztott!!!"

kozmosz4om9.pngHáromezer évvel Krisztus előtt, mialatt éghajlati változások zajlottak le, egy szemita nép vándorolt ki, a ma Szaud-Arábia néven ismert térségből. Számos klán, család telepedett le a Termékeny Félhold által övezett területen, amely Kánaán és Káldea között terült el.

Ábrahám és családja is része volt az említett klánoknak. Ez egy szemita klán volt és az Eber vagy Héberekből állt. Először a Haran nevű városba rendezkedtek be, amely Arampadam régióban volt, amely része a mai Szíriának. Ezt követően Ábrahám apja Tareh, elvándorolta a káldeus Úr városába, amely a legnagyobb város volt az akkori időkben.

A Talmud egy gazdasági válságot, összeomlást említ meg az ekkori időkről, így Tareh visszatért Haranba, ahol később meg is halt. Amikor visszatért Haranba felvette a fiával a kapcsolatot, annak érdekében, hogy fia, Ábrahám költözzön el Kánaán felé, egy olyan területre, melyet már lefoglalt azért mert valami nagyon különös dolog található.

Ábrahám és népének programmozása

Ez a valami és különleges az volt, hogy alapvetően el kellett fogadni azt, hogy az emberek személyesen is programozhatók legyenek, hogy az a legjobb következményekkel járjon a jövőt tekintve. Így Ábrahámnak a lelke iránymutatásával, és az ő leszármazottjainak hagyniuk kellett magukat erre a feladatra szóló választásra.

Ábrahám egy nagyon értelmes ember volt, aki elfogadta a Földönkívüli Tanítóktól, az Istenről szóló gondolatokat és elképzeléseket. Ez a gondolat egy meg nem kiterjedt, mérhetetlen, meghatározhatatlan és meg nem nyilvánult Istenről szólt. Ezt úgy fogjuk fel, hogy nem egy földönkívüli Istenről tanítottak, aki egy másik bolygón él, hanem egy olyan Istenről, akitől minden származik. Ezek az elképzelések pontosan egybeesnek azokkal a gondolatokkal, amit az emberiség már vagy 3800 éve tart Istenről. Mindazonáltal azokban a korábbi időszakokban  ez a széles körben elterjedt általános nézet, éppen az ellenkezője volt, hiszen több ezer templomot építettek több ezer Istennek, így imádva őket és felajánlva nekik a hűségüket és szolgálataikat.

Ábrahám megértette és magához vette ezt az üzenetet, Olyan rendkívüli személyiség volt, aki telepatikus képességekkel és észlelésekkel rendelkezett. Ebből kifolyólag képes volt felvenni a kapcsolatot a földönkívüli útmutatókkal és tanítókkal anélkül, hogy szüksége lett volna bármiféle űrjárműre vagy más ilyen eszközre. Miután Ábrahám elfogadta ezt a feladatot, így genetikailag arra programozták, hogy képes legyen egy népcsoport lelki útmutatójaként irányt mutatni az emberiség egy nagyobb részének, saját személyiségén keresztül, mint spirituális vezető.

Ezek az emberek Ábrahám környezetéből azután útmutatóként működhetnének az emberiség többi részének, de úgy hogy nem gondolják magukat kiemelkedőnek, kiválasztottnak a többiektől, hanem szolgálattal vannak az emberiség boldogulása iránt.

Meg kell említenünk azt, hogy ez alapján, ahogy a földönkívüliek eljuttatják az emberiség egészéhez ezt az üzenetet, arról szólt, hogy az egész emberiség lett a kiválasztott!!! Az Ábrahámi megbízatás kezdetei inkább egy bizonyos etnikai, kulturális vagy politikai közösségre irányult az egész emberiségen belül. Más szavakkal élve, így Izrael esetében nem egy „kiválasztott népről” szól, hanem a küldetés kezdetéről, így Ábrahám és utódai tekintetében arról, hogy ő és utódai tudatos küldetésben vesznek részt, amely az emberiség többi részét szolgálják.

Sajnos az idő haladtával az erre való hivatkozásokat már az akkori népi vezetők már nem vették figyelembe, mivel megváltoztatták a küldetéshez való hozzáállásukat, és a nemzedékek között megszűnt e fontos, az Istentől szóló üzenet továbbadása, így az üzenet elvesztette az egyetemességét, megbontotta az emberek közötti egységet és a felsőbbrendűségre és még nagyobb elkülönülésre ösztönözte őket.

A terv mögött az az elgondolás állt, hogy Ábrahám azért tegye a székhelyét meg Kánaánban, mert ez a régió Ázsia és Afrika metszéspontjában állt. Ezt az átjárót nagyon sok féle népcsoport használta, vagy tudta volna használni úgy, mint az egyiptomiak, hettiták, szíriaiak, babiloniak és a perzsák. Későbbi időkben még a görögök és a rómaiak is e hely köré kötődtek, mert határos volt velük, így könnyen átkelhettek volna ezeken a területeken, mert ez egy kikerülhetetlen környék volt. Nem is lehetett volna ennél sokkal jobb helyet kitalálni, létrehozni egy olyan találkozóhelyet népcsoportok számára, hogy lelkileg és erkölcsileg épüljenek, mely alapelvek hiányában eléggé beszennyeződött már ez idő tájt az egész emberiség.

Találkozás Melchizedekkel

Ábrahámot nem csak a földönkívüli tanítók irányították, hanem a földönbelüli és a földalatti Nagy Fehér Testvériség tanítóival is kapcsolatban volt. Egy nap, amikor Ábrahám visszatért egy nyertes csatából, melyen felülkerekedett az ellene szövetséget kötött királyokon, Melchizedek jött el hozzá, hogy találkozásukkor megáldja őt. Melchizedek egyike volt a Föld Belső Pozitív Kormányának és úgy is nevezték őt, mint Salem királya. (Salem Jerusalem korábbi neve volt, és egyesek szerint Shambalah titkolt neve is ez, ahol a Világ Királyának a székhelye volt.) Ábrahám a találkozásuk idején átadta Melchizednek a csatába szerzett javak tizedét. Elmondható az, hogy az ilyen rendszeres találkozók során a Föld Belső Pozitív Kormánya ekkor adta át tanácsait, üzeneteit.

Az egyik ilyen ajánlásuk az volt Ábrahámhoz, hogy a genetikai program érdekében, ne változtassa meg, védje meg a családi vérvonalak tisztaságát: Ezek után ezt olvashatjuk a Bibliában, hogy Ábrahám pátriarkának nem lehetett gyermeke feleségétől, Sárától, de mégis a földönkívüli, fizikai angyalok segítségére siettek Sárának. Ily módon adott életet Izsáknak. Azután Izsák feleségül vette Rebekát, akinek szintén nem lehetett gyermeke, de őt is segítették „felülről”, így Jákob és Ézsau is megfogant. Jákob feleségül vette unokatestvérét, Leát, majd Rachelt, akit igazán szeretett, annak ellenére, hogy nem került áldott állapotba tőle. Aztán ismét segítők „kezek” érkeztek az égből, és így világra tudta hozni Józsefet. József lett a héberek vezetője, aki megálmodta látomásait és rendelkezett a prófétai képesség ajándékaival. Így amint látjuk túl sok mégis szülni képes „meddő” anyák a vérvonalba számos olyan gyermeket hoztak a napvilágra, amely egy eltervezett genetikai programra utalnak.

Ez a legjobb módja a folyamatos programozási terv folyamatosságának, mert a gyermekek továbbviszik a kívánt stabilitást, hogy a terv megfelelő és felügyelet alatt legyen a fennmaradásához. Ez az eljárás végül is azt kívánta biztosítani, hogy a vérvonalakon keresztül, az emberiség közössége megnyilvánítsa és megtestesítse a Krisztusi Tudatosságot, és így sor kerüljön egy magasabban fejlett, megvilágosodott emberiség megjelenésére. Így egy arra alkalmas időben ezek az emberek szabad akaratukkal hajlandóak lehessenek elfogadni a hét testi járművűket, földi hordozóként annak érdekében, hogy megtestesült létezőként magukba fogadják a Mentális Világegyetemet, úgy hogy Isten gyermekeinek szintjén léteznek itt.


http://www.foldicsillagok.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.