Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aisha North csatornázása 11.rész

Eredeti forrás: http://aishanorth.wordpress.com/about/

Fordította: Fodor Tom (Köszönjük!)

Ékezetekkel ellátta, szerkesztette és szépítette: Tóth Robi (és Köszönjük!:) )

 

fenyhozok.jpg"70. rész

A mai nap sokatok számára egy átjárót jelöl az új birodalomba. Együttes erővel létrehoztátok, hogy felgyorsuljon a bejövő energia dózisa, csupán azzal, hogy hajlandóak vagytok magatokba szívni azt. Gratulálunk nektek ezért. Ezek az energiák új információval bombáznak benneteket. Már halljuk is a kényelmetlenség moraját, hiszen ezek az energiák nyomot hagynak a fizikai testeteken. A kényelmetlenség, a fájdalmak és sajgások semmilyen módon sem károsak számotokra, még akkor sem, ha a fizikai testetek már hangosan ellenkezik.

 

Mivel ez átjáró a folyamat következő lépésébe, bölcs dolog elfogadni azt a tényt, hogy sok minden megváltozik körülöttetek és bennetek is. Számotokra ez már nem újdonság, előbb-utóbb számos bizonyítékát fogjátok látni. Az emberiség az új idővonal megszületésén van. Azok, akik a régihez ragaszkodnak(azt választották), nagy lármát(ricsajt) fognak csapni, hogy eltérítsék a figyelmedet(fókuszodat) ettől a változástól. Mint eddig annyiszor, most is a félelem a választott fegyver, ezúttal minden áron használni fogják, hogy visszatérítsenek a soraik közé. Jusson eszedbe, hogy felemelt fejjel, arccal előre, egyszerűen csak nézz át azon, amit a többiek sugároznak(azon célból, hogy meggátoljanak titeket). A régi világ elvesztette a fogását rajtad. Ha most megadnád magad és lecsökkentenéd a rezgésedet az ő szintjükre, akkor a felemelkedésed vissza már nagyon-nagyon nehéz lenne, így jobb, ha ebből kimaradsz.

71. rész

A változásokkal járó kihívások nagyon hevesek. Nem csupán fizikai értelemben, hanem mentálisan is. Hiszen azok, akik nem tudtak eléggé elszakadni az egójuktól, még egy nagy harc előtt állnak. Ez egyszerűnek tűnhet, de az egó számára ez a változás a biztos halálát jelzi. Az egó azért lett felállítva, hogy fenntartsa a status quo-t, bármi áron. Amikor egy ilyen alapvető változást érzékel, mint amin éppen elkezdtek keresztülmenni, azonnal krízis üzemmódra vált és mindenáron visszacsap, harcol. Innen van a sok bizonytalan hang, kétely és félelem, melyet az utóbbi időszakban éreztek, ill. hallotok. A csata végtelen hosszúságúnak tűnhet, nagyon fontos, hogy ne adjátok fel, hiszen most értek az utolsó szakaszba. Eljött a felszabadulás ideje. Nem csak a belső gátaktól, de a külső hatásoktól is. Mivel az egó ezt érzi, ezért szó szerint bármit megtesz, hogy elnyomja a szabadság első ízét, melyet megtapasztaltatok.

Azért mondjuk most el ezt nektek, mert még ha úgy is érzitek, hogy képtelenek vagytok levetni magatokról ezt az ellenőrzést(korlátozást), akkor sem vesztes csatát vívtok. Nagyon erősek/hatalmasak vagytok, de az elégedetlenség hangjai könnyen ellehetetlenítik ennek az erőnek az érzetét. Reméljük, hogy továbbra is tudjátok tartani az irányt és felfogjátok, hogy minden szükséges eszközötök megvan ahhoz, hogy levakarjátok magatokról ezt a kis hangot, mely mindent megtesz, hogy visszatartson benneteket. Ahogy már sokszor elmondtuk, az egyetlen dolog, ami visszatarthat benneteket a felemelkedés végső céljának elérésében, azok ti magatok vagytok. Az egónak nincs hatalma felettetek, csak ha ti erőt adtok neki. Minél előbb rájöttök erre, annál hamarabb megszabadultok a tehertől. És a tavasz beköszöntével, valamint gyönyörű hanggal a szívetekben, tudjátok majd folytatni ezt az utat.

72. rész

A mai üzenetben a világegyetem rejtélyeibe szeretnénk betekintést nyújtani. Lehet, hogy mesésnek fog tűnni, de rögtön az elején hadd jelentsük ki, hogy a világegyetem sokkal többet foglal magába, mint amit az emberi szem vagy bármilyen ember által alkotott mérőeszköz érzékelni tud. Az elmétek csak egy leegyszerűsített formáját érzékeli mindennek. Számos embernek elég is ez a kis játszótér, sőt még ennek a határait sem tudja felfogni, de néhányatok meg szeretné találni azokat a kincseket, melyek rátok várnak. És most eljött az ideje annak, hogy végre kiléphessetek ebből a szűk keretből és játszhassatok velünk is. Viszont ennek érdekében számos tévhitet el kell engednetek.

Ugye, már érintettük az idő témáját. Azt, hogy a földi időképetek(időfogalmatok) mennyire szűk látókörű. Nem egyszerű feladat összpontosítva maradni, amikor ráébredtek, hogy az idő nem valami állandó és változatlan dolog, hanem képlékeny energia. Nagyon is élénk és mozgó. Az egész életvonalatok fogalmát is szűk keretek közé zárjátok és nem gondoltok arra, hogy bármit is hatalmatokban áll átállítani az előre meghatározott idővonalatokon. Mi tisztán látjuk, hogy bármely apró jelenbéli cselekvés nem csak a jövőbeli eseményekre hat, hanem azt is, hogy hogyan változtatja meg a már megtörtént eseményeket. Más szavakkal, a „történelmünk” is képlékeny, állandóan változik, ahogy egyre jobban fejlődünk. Annyi, de annyi ember pazarolja az energiáját a múlt megbánására(a régi sebek nyalogatására). Mi nem teszünk így, hiszen ha tudatosan valami mellett döntünk, akkor az abban a pillanatban megváltoztatja a hozzá kapcsolódó összes dolgot a múltban. Ez ugye nagyon zavarosnak tűnhet, de ez a többdimenziós életmód természetes velejárója. Hamarosan nektek is olyan természetessé válik, mint most a lélegzés. Ez nem egy megtanulandó dolog, hanem csak vissza kell emlékeznetek rá. Ez a visszaemlékezési folyamat lehet, hogy egy kis kihívással jár, hiszen annyi dolognak ellentmond, amit eddig készpénznek(biztosra) vettetek.

Most azt kérdezhetnéd, hogy mi köze ennek a világegyetemhez. Ahhoz, hogy teljes tagjai lehessetek, fel kell ismerjétek, hogy a tudósaitok által lefestett kép a világegyetemről nagyjából egy óvodás rajzára hasonlít. Csak a felszínt kapargatják. Számotokra ez más lesz, hiszen képesek lesztek olyan dolgokat látni, érezni, hallani, ami a többiek számára szó szerint nem léteznek.

Generációkon át az emberiség úgy gondolta, hogy a titkok a térben vannak elrejtve, és egyre kifinomultabb járműveket készített, hogy a világegyetem egyre távolabbi részeire eljuthasson. Hatalmas antennákat építettek, évekig hallgatózva valamilyen „intelligens üzenet” után. Ezt mi nagyon szórakoztatónak találjuk, hiszen a ti és a mi világunk közti távolság apróbb, mint amit el tudtok képzelni. Nincs szükség emberi kéz által épített rakétákra, hogy eljussatok partjainkra. Ahogy már mondtuk, a multiverzum olyan, mint egy réteges torta, számtalan egymásra fektetett valósággal. Ahhoz, hogy egyikből a másikba utazzatok, nincs szükség űrruhára és hosszú ismeretlenbe vezető utazásra. Ahhoz, hogy ti is egy szempillantás alatt tudjatok dimenziót váltani, szükséges, hogy többdimenziós lénnyé változzatok, az agyatok és a fizikai testetek hozzá kell, hogy igazodjon.

Visszatérve a tudósaitokra, minden formában fel fogják fedezni a fényt és átírják a világegyetemről az eddig hiányos információikat. Ez helyes irányba fog téríteni benneteket, nem fogtok kifutni az időből, legalábbis ti nem, akik az új idővonalat választottátok. Azok, akik a régihez ragaszkodnak, ők gyorsabban kifutnak az időből, mint gondolnák. Így most per pillanat az aprócska bolygótok kétfajta embert cipel a hátán: azokat, akik a ragyogó új jövőben hisznek és azokat, akik „süllyednek a hajóval”. A kettőség két különböző vonalon nyilvánul meg és bátorkodunk úgy gondolni, hogy ti kedves olvasók valóban a ragyogó és csillogó újhoz kapcsolódtatok. Üdvözlünk benneteket, kedves lelkek, eljön életetek legjobb „időszaka”(periódusa), ahogy ez a valóság lassan, de biztosan kinövi és felülírja a régit.

73. rész

Évszázadokon keresztül hitte úgy az emberiség, hogy léteznek egyfajta „szomszédok”, „spirituálisak”, vagy kézzel foghatóbbak. A spirituális birodalmat egy olyan helynek képzelte el, ahol az emberiség folytatni tudja a hatalomjátékát. Még bizonyos feltételeket/szabályokat is felállítottatok, ami által eljuthattok ezekbe a spirituális világokba(melyet gyakran „paradicsomként” írtok le). Ezek a szabályok bizonyos viselkedési témákat érintenek, mit tegyetek és mit ne, hogyan öltözzetek, hogyan hordjátok a hajatokat, stb. Mindezeket azonban csupán az emberi elme találta ki. A vallási írásaitok isteni törvényekként utalnak ezekre a szabályokra. Az emberi egótok kétségbeesetten ragaszkodik ezekhez. Annyi energiátok és szellemetek veszett már kárba csupán azáltal, hogy e szabályok szerint próbáltatok élni. Egy pillanatra sem vettétek a fáradtságot, hogy megnézzétek ki/mi áll ezek mögött. Ha létezik „magasabb szellem/lélek”, akkor miért használná a félelmet azért, hogy rávegyen benneteket, hogy bizonyos módon viselkedjetek?

Az emberiség eljutott abba a korba, amikor sokan levetették ezeket a régi, ember által alkotott mítoszokat és elkezdték meglátni az igazságot. Azt, hogy ti magatok is tökéletesek vagytok minden szempontból. Ti a Teremtő megnyilvánulásai vagytok, a cselekvéseitek nem lesznek semmilyen magasabb rendű lény által megítélve. Egyre tisztábban látjátok azt, hogy ti azért jöttetek ebbe az emberi testbe, hogy megtanulhassatok olyan dolgokat, amelyeket a ti birodalmaitokban lehetetlen megtanulni. Hiszen már csupán az, hogy élő, lélegző fizikai járműbe vagytok zárva, végtelen lehetőséget ad a tapasztalásra. Így embernek lenni az egyik legextrémebb fajta tanulás. Egyetlen cselekvésetek vagy akaratotok(vágyatok) sincs „helytelennek” címkézve a magasabb birodalmakban. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a durva és gonosz viselkedés/cselekvés előnyben lenne részesítve. Csupán azt, hogy azért vagytok itt, hogy tanuljatok. Ezen célból különböző feladatokat vállaltatok magatokra, amiket itt most megpróbáltok elvégezni. Közületek sokan rendszeresen visszajártok, újra és újra visszajöttök bizonyos leckék miatt. Néha áldozatok vagytok, máskor elkövetők, de mindig bizonyos specifikus feladattal jöttök, melynek létrejöttéhez a teljes rokonság és kapcsolatrendszer áll rendelkezésetekre.

Ez ellentétesen hangozhat azzal, hogy a bolygótok egy (dimenzió)váltáson megy keresztül és két különböző részre választódik szét, pedig nem az. Ez az egész bolygó, mint egy tanulóintézményként létezik, szigorú szabályrendszerrel. Ezek egyszerű szabályok, beletartozik mindenki szabad akaratának tökéletes tiszteletben tartása. Ezt a rendszert elferdítették azok a lények, akik nem akarták betartani ezeket a szabályokat. A bolygóból saját játszóteret csináltak, s a Fény és a sötétség egyensúlya a sötétség javára billent el. Most viszont ezeknek a trükközőknek lejárt az idejük, eljött az idő, hogy a Fény járja át azt a ködöt, mely oly régóta borítja ezt a gyönyörű bolygót.

Mindaz a szenvedés, amin most mentek keresztül, a „jó” és a „rossz” viselkedés szabályainak kivetítésével jelent meg. Innen eredhet a bennetek lévő téves önkép, hogy ti nem vagytok elég jók és nem érdemlitek meg a felemelkedést a többiekkel. Ahogy már említettük, az emberi elme képes végtelen gátló és korlátozó mintát létrehozni és igazi odaadás szükséges, hogy később át tudjatok törni ezen az elpusztíthatatlannak tűnő akadályon. Sokan megtették már ezt és ők tanúsíthatják, hogy nem egyszerű feladat ugyan, de mennyivel könnyebb lélegezni, amikor túlléptek ezeken az önmagatokra vetített szabályokon, és végre teljes dicsőségben láthatjátok meg a bennetek rejlő erőt/hatalmat.

Reméljük, hogy ti is ennek a felfedezésnek a szélén álltok és amikor megteszitek a „hit” lépését, többet már soha nem tudtok visszatérni az ön-kétely mélységeibe. Ne feledd, ez a gátlásos gondolkodás egy olyan valami, ami már generációk óta rátok van kényszerítve azok által, akik azon fáradoznak, hogy meggátolják az emberiséget a saját hatalmuk elérésében(mármint minden egyén a saját önmagában rejlő hatalmát érheti el – Tom). Viszont, egyre inkább kudarcot vallanak e céljukban. Minél jobban ellenkezik az egód a döntéseid ellen, annál kétségbeesettebb. Ahogy egyre közelebb vagy az ön-megszabadulás céljához, az egód egyre erősebben fog küzdeni, hogy távol tartson a szabadság ajtajától. Ezek a sötétséget keresők alkották az egót, hogy vissza tudjanak tartani, de ahogy leégeted az egó ujjacskáit a lelkedről, az utolsó dühből kitörő sikítása felér a győzelem kiáltásával. Ne csapjon be ez a kis belső hang - az egó hangja -, hiába is suttogja és bizonyítja, hogy hatalma van feletted, igazából fordítva van.

Sok szerencsét kívánunk ehhez. Biztosak vagyunk abban, hogy sikeresek lesztek a saját „kártevő felügyeletetekben”. A lehetetlen lehetségessé vált azoknak a kellően bátraknak, akik a szívükre kezdtek hallgatni, az örökké jelen lévő elhaló egó hangja helyett. Élezzétek a füleiteket kedveseim, eljött az ideje, hogy az igazság hangja megérintse a lelketeket és meghalljátok a gyönyörű hangot, amelyet a szívetekben őriztek.

 

112. rész (2012. március 30.)

Ma megragadjuk az alkalmat és bepillantást nyújtunk a távoli múltatokba, ugyanis ez egy kis fényt fog vetni a jövőtökre. Jól eltávolodtatok az eredetetektől, hiszen a világegyetem polgárai vagytok, ami messze meghaladja a jelenlegi megértéseteket. Most nehéz ezt az információt továbbítani nektek, de eljön az idő, amikor ez a tudás természetes lesz számotokra.

Ez nem új információ, hiszen távolról érkeztetek, de ez a tudás alaposan el lett előletek rejtve, különben túl sok problémát okozna a jelenlegi életmódotokban. Ugye, azt tudjátok, hogy nem egy egyszerű feladat elnyomott emberi lényként leélni egy élettartamot bolygótokon. Ha ismernétek a származásotok eredetét, akkor viszont még nehezebb lenne. Ezért lett előletek elrejtve az igazság.

Ha mindent a valódi fényében látnátok, akkor a félelem, amely annyi emberi szívet beborít, elviselhetetlen lenne és már rég elmenekültetek volna erről a bolygóról. Most jött el az ideje, hogy emlékeztessünk benneteket a csodás voltatokra és arra, hogy el lesz egyenként tüntetve az ezeket az igazságokat elrejtő fátyol. Emberként először fogjátok látni a távoli múltat, vagyis a távoli jövőt. Mert az az igazság, hogy még ha évszázadokat is töltöttél ezen a kis bolygón, akkor is távoli helyről érkeztél, mely messze-messze a jövőben található, így valójában időutazók vagytok több szempontból is. Ezt nehéz felfogni, de hadd emlékeztessünk, hogy az idő fogalmát - melyet olyan nagyra becsültök a világotokban - egyik élőlény sem tapasztalja(érzi valós időnek – Tom). Az idő nem az a meghatározott, korlátozott fogalom, aminek tartjátok, ezért lehetetlen egy dolgot a másik elé helyezni. Számunkra egyszerre történnek a dolgok, viszont más síkokon játszódnak le, így az ezeken az idővonalakon való „oda-vissza” ugrálás egy olyan jártasság, melyet régóta tökéletesíthettünk. A ti időfelfogásotokból nézve mi mind a jövőből szólunk hozzátok, pont ahogy ti is csodálattal és lenyűgözve nézhetitek a(z egyik) személyiségeteket, a Föld bolygón zajló drámában játszva.

Ez megint csak zavaró lehet, hogy számos személyiség van, számos szintet vagy dimenziót benépesítve. Viszont lesz, akinek ez a fogalom nem elképzelhetetlen és nem is lesz nehéz megérteniük. Az úgy nevezett „magasabb önvalód” pedig egy időben több valóságot él meg a Teremtés különböző pontjain. Ezzel kapcsolatban el is árulunk egy kis titkot: mindazok a részeid, melyek per pillanat nincsenek a törékeny emberi testedben, nagyon-nagyon kíváncsiak arra, hogy e testi részed mit csinál. Tehát nagy figyelem kíséri a Föld bolygón zajló 2012-es évi történéseket. Te vagy a figyelem középpontjában. Nem csak mi figyelünk rátok, hanem a Ti összes részetek is!

Sokan közületek már töprengtek azon, hogy mi is a „Felsőbb Én” fogalma, valamint ennek az „önvalónak” a különböző aspektusai. Nekik ez, hogy több aspektusod segít téged(különböző módokon) nem meglepő. Annyiszor hallottuk már azt a kérdést: „ki vagy te?” Az emberek be akartak minket, arcnélküli lényeket – melyekkel a csatornákon keresztül kommunikáltok – azonosítani, a válasz pedig egyszerű: mi TI vagyunk. Mi Ti vagyunk, mint a lényetek részei. Ezért ti is MI vagytok, így semmilyen módon nem vagyunk idegenek egymásnak. Mi csupán megtartottuk azt a képességünket, hogy a Teljes Teremtés összességével kapcsolatban tudjunk lenni, ti pedig már oly régóta elkülönültetek ettől. De most eljött az idő, hogy újrakapcsolódjatok az elveszett részeitekkel -a többi „Ti”-vel- és újra teljesnek érzitek majd magatokat.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy a mai üzenet több kérdést fog felvetni, mint amennyit megválaszolt, de meg szeretnénk jegyezni, hogy ez csupán egy a sok üzenet közül, amely be fogja tömni ezt a zavart. Emellett más módon is közelebb fogtok kerülni hozzánk, sokatok számára a közvetlen kommunikáció is elérhetővé válik.

Örülünk, hogy újra fényre kaptok és eljön a végső újraegyesülés. Már várjuk, hogy visszatérjetek a családba. Nagyon bátrak és úttörők vagytok, a saját magatok legnagyrabecsültebb részei.

 

113. rész (2012. április 1.)

Ismét az eredetetekről szeretnénk szólni. Ugye, ez szinte annak a listának a legelején van, amiről az ember nem szeretne beszélgetni. A történelmetek során már számos alkalommal jelentek meg egyének, akik azt állították, hogy nem erről a bolygóról származtok, de mindig a nevetség tárgyává lettek téve, vagy rosszabb esetben kivégezték őket. Az emberiség abból a szempontból nagyon jól be lett programozva, hogy a rá helyezett korlátokon belül maradjon. Ennek az egyik alaptörvénye, hogy az egyetlen létező értelmes lénynek tartsátok magatokat az egész világegyetemben. Az evolúció csúcsának kell, hogy lássátok magatokat, ugyanakkor nem ismerhetitek fel, hogy milyen erős és hatalmas akár egy egyén is. Tehát, olyan korlátozások közt vagytok, hogy egyidőben magatokat tartjátok a legfejlettebbnek, de egyéni erőben viszont nagyon is gyengének. Már a kezdetektől fogva ezt sulykolták belétek. Az az információ, hogy ti része vagytok a mindent-átfogó és mindent-tudó Teremtésnek, jól el lett előletek rejtve, de ez most a felszínre szivárog és csupán idő kérdése, hogy feltörjön az egész világban.

Ne féljetek elmondani az igazatokat, még ha sokan szkeptikusan és nyersen is fogadják azt. Úgy fogjátok találni, hogy együtt rezonál az sok emberrel, amit igaznak véltek. Hiszen nem vagytok egyedül e tények újra felfedezésében, mások is így fogják találni. Az biztos, hogy érdekes folyamat, tele csavarokkal és buktatókkal. Lehet, hogy régi barátaitok vagy akár családtagjaitok is hátat fognak nektek fordítani, de azt is láthatjátok, hogy majd olyanok ölelnek magukhoz, akikről nem is gondoltátok volna, hogy együtt rezonálnak ezzel. Kihangsúlyozzuk, hogy ez nem azt jelenti, hogy ki kell mennetek felállni egy dobozra és próféta módjára hirdetni az „igéteket”. Ez egy egészen más dolog. Először meg kell nyílnotok a saját igazatokra, és azt utána igazként megmutatni.

Lehet, hogy nem pont ugyanazt fogja két egyén önmagában találni, de az alapelv ugyanaz lesz. Egy nagyon-nagyon változatos teremtés tagjai vagytok. Különböző világokból, melyek változatos életformát sorakoztatnak fel, melyben az emberiség csupán egy csepp. Ezzel együtt az emberiség többet nem tarthatja magát a teremtés csúcsának, hiszen már oly sokszor megmutatta önmagának és nekünk is, hogy korlátozva van abban, hogy egy önfenntartó életmódot hozzon létre. Az eredetetek számos módon láthatóvá fog válni és a legváratlanabb korokból. Tudd, hogy fontos feladatod van. Te vagy a ragyogó példa azok számára, akik képtelenek, vagy nem akarnak túllátni a saját elméjük és az elnyomóitok által létrehozott korlátokon. Amikor egyszer rápillantottatok a többrétegű ragyogásotokra(csodátokra), többet már nem tudjátok elfelejteni és elő fog jönni az igazság, bármennyire is eltávolodtatok tőle. Ez nem azt jelenti, hogy erővel lesz felfedve előttetek, akár felkészültetek rá, akár nem. Nem, ez azt jelenti, hogy még ha az elmétek nincs is ennek az igazságnak az elfogadására felkészülve, a szívetek félre fogja tolni(olyan módon, ami elfogadható lesz számotokra). Át fogjátok karolni a különböző megnyilvánulásaitokat, ahogy képessé váltok hozzájuk kapcsolódni(ahogy kapcsolatba tudtok lépni velük), ez pedig segíteni fog a bennetek rejlő erőhöz/hatalomhoz kapcsolódni, ami el fogja söpörni az elme bármilyen további ellenvetését(melyet megpróbál előhúzni). Ez egy megállíthatatlan folyamat, távolra nyúló következményekkel, nem csak számotokra, hanem az egész Teremtés számára. Hiszen, abban a pillanatban, ahogy megteszitek az utolsó lépést a valós, többrétegű önvalótok elfogadása iránt, már semmi nem tud visszatartani benneteket többet azoktól a változásoktól, amelyek ennek az ébredésnek a hatására előjönnek. Ekkor a sötét köd örökre felszívódik, többet nem tudja meggátolni azt, hogy észrevedd a körülötted és benned lévő gyönyört.

 

114. rész (2012. április 2.)

Sose aggódjatok az épelméjűségetekért, kedveseim. Még akkor sem, ha olyan dolgokkal találkoztok az elkövetkező időszakban, mely igen kihívónak tűnik. Látjátok, ahogy egyszer elhatároztátok, hogy a függönyt elhúzzátok, sok dolog kerül elő az elmétekből, mely nem felel meg az úgynevezett normális mércének. Olyan dolgok is, amelyek eddig az elmétek mély zugaiba voltak rejtve, most elkezdenek felbugyogni és közülük sok szinte természetfelettinek tűnhet, így könnyen lehet, hogy csupán egy olyan elme képzelgéseinek tartjátok, mely kezdi elveszíteni a realitást. Hadd mondjuk el, hogy erre is kell törekedni, hiszen amit a régi világotokban normálisnak tartottatok, az nagyon korlátozott. Most eljött az idő, hogy ráemeljétek a szemeteket arra, mit a Teremtés többi része tart normálisnak.

Ugye, nekünk ez a teremtés egy változatos és csodálatos dolog, de ti egy nagyon korlátozott érzékszervvel és elmével tekintetek rá, így ismét érezni és látni ilyen hosszú kihagyás után, szinte olyannak tűnik, mintha még sosem találkoztatok volna vele. Lesznek időszakok, amikor nagyon nehéz lesz elfogadni, hogy mi is van előttetek. Amikor azt mondjuk, hogy „előttetek”, akkor szó szerint értjük, hiszen olyan dolgokat fogtok érzékelni, amelyek láthatatlanok és tapinthatatlanok a többiek számára, hiszen az érzékszerveid teljes skálája fog nyilvánvalóvá válni számodra.

Ez mindenféle zavarhoz vezethet, hiszen olyan lesz, mintha két világ ütközne vagy olvadna egymásba. A kézzelfogható, melyben eddig tartózkodtál és a másik, az inkább éteribb. Ez a kettő most egymásra vetítettnek(helyezettnek) kezd látszani. Ahogy már említettük, az egyensúlyotok megtalálása a legnagyobb kihívás, ami rátok vár,.. ez erre is vonatkozik. Hiszen annyi eseménnyel találkozhatsz, amikor úgy érzed, hogy két nagyon-nagyon eltérő világ közti hasadék felett terpeszkedsz. Nagy kihívás lesz, hogy ne veszítsd el a talajt a lábad alól és ne zuhanj a két világ közti szakadékba. Jusson eszedbe, hogy ez a feladatod/szereped. Olyan vagy, mint egy kötéltáncos. Amikor arra utalunk, hogy meg kell, hogy találd és tartsd az egyensúlyod, akkor az a mentális egyensúlyra vonatkozik és létfontosságú, hogy ne veszítsd el és ne zuhanj a félelembe. A félelem az, amit minden áron el kell kerülnötök. Az is fontos, hogy a legjobb állapotban tartsátok az értelmi képességeteket, hiszen muszáj meglátnotok(megkülönböztetnetek) az igazságot az agy által küldött, látszólag zavaros jelek közt.

Jusson eszedbe, hogy egy többrétegű világra nyitottál kaput és mivel egy egyrétegűben születtél és nevelkedtél oly hosszú ideig, így az agyatok és szívetek eltérő dolgokat láthat akkor, amikor ezek az új rétegek elkezdenek egyre kézzelfoghatóbbá válni az életetekben. A szívetek tudni fogja, hogy minden rendben van. Még akkor is, amikor már az agyatok sikít, hogy valami nagyon nincs helyén ezeknél a bejövő jeleknél. Az érzékszerveitek ismeretlen jelekkel lesz bombázva és ez megrángatja a vészcsengőt az elmétekben. Az elmétek már jól be lett idomítva(úgy lett nevelve), hogy csak azokat a jeleket „olvassa”, amelyek valóságként lettek neked megmutatva(megtanítva) és hagyja figyelmen kívül azokat, amelyek a saját intelligenciátokból jön.

Sok embernek ezek a zavaró jelek - amelyek a létezés láthatatlan rétegeiből származnak - úgy fognak tűnni, mintha egy mentálisan bomlott elme kivetítései(képzelgései) lennének és attól fognak félni, hogy megbolondultak. Nincs ebben semmi különös, hiszen azzal kapcsolatban a társadalmatok rövid pórázon tartott benneteket, hogy mit tartanak „normálisnak” és mit nem. Ne hallgassatok a szkeptikusokra, hiszen ki fognak benneteket lökni az egyensúlyotokból. Maradj kapcsolatban a hozzád hasonlóakhoz, akik ugyanabba az irányba utaznak. Sokan majd nem tudják elviselni azt, hogy ti kaput nyitottatok önmagatok mélységeire és minden eszközt meg fognak ragadni, hogy elvegyék tőletek ezt az új erőt. Félve tekintenek a szabadságotokra, mintegy veszélyeztetve érzik majd az eddigi életmódjukat, így mindent meg fognak tenni, hogy ezt a félelmet belétek csepegtessék. Keressétek a hozzátok hasonló bátor lelkek társaságát, így biztosan azon az úton tudtok maradni, amely a végső hajnalba vezet.

Együtt meg tudjátok csinálni, egyedül könnyű prédák vagytok a félelemkeltőknek, akik már megérezték az általatok küldött szabadság első illatát. Nem tudják elviselni ezt az illatot. Ezért kapcsolódjatok erősen a hozzátok hasonlókhoz, így egy világító lényekből álló láncolatot fogtok képezni, mely törhetetlen lesz és áthatolhatatlan. Ragyogjatok kedveseim, és legyetek biztosak abban, hogy semmi rossz nem történhet veletek. Olyanok vagytok, mint az újonc tengerészek, de - egy kis tengeribetegség és bizonytalan lépés után - mind a gyomrotok, mind az egyensúlyotok elég szilárd lesz ahhoz, hogy a tengeren navigálhassatok."

 

 

http://www.facebook.com/notes/szigli-szabolcs/aisha-north-csatorn%C3%A1z%C3%A1sa-11r%C3%A9sz/384376328252553

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 7
Összes: 3175699
Hónap: 37012
Nap: 602