Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aisha North csatornázása 13.rész

Eredeti forrás: http://aishanorth.wordpress.com/about/

Fordította: Fodor Tom (Köszönjük!)

Ékezetekkel ellátta, szerkesztette és szépítette: Tóth Robi (és Köszönjük!:) )

 

szepseg.jpeg77. rész (2012. január 23.)

Egy eddig érintetlen témáról szólunk a mai üzenetben. A kapuk/portálok ki lettek nyitva és érezhetitek a benti légkör szívóerejét, ahogy a külső légkör megpróbálja hozzáigazítani magát. Pont olyan, mint amikor kinyitnak egy óriási ajtót és a nyomáskülönbség kiegyenlítődik.

Ez a szívóerő-érzés nem egy kellemes dolog. Sőt, lesz akinek egyenesen rémisztő. Úgy érzed, hogy fejest zuhansz valamibe, aminek nagyon erős vonzereje van. Olyan valamibe, ami elől nem lehet menekülni. A látszattal ellentétben, nem sötét és nem is üres. Annyi napfény van benne, hogy nem is tudod felfogni/érzékelni. Tudjuk, hogy csak hasonlatokban lehet ezt leírni, hiszen lehetetlen pontos képet nyújtani a folyamatról. Olyan, mintha az általatok ismert fekete lyuk rántana be benneteket. Valójában ez is történik. Csak ellentétben azzal, amit a tudósok leírnak, ez nem jár teljes megsemmisüléssel, sőt! Ez egy újjászületési folyamat. Amint beléptél ebbe a portálba/kapuba, már nincs többet visszaút. Nem tudod visszacsinálni az újjászületést. Ugyanazt az erőt fogod visszanyerni, amivel mindig is rendelkeztél, mielőtt lejöttél volna ide, erre a harmadik szintű bolygóra.

Az emberek mindig féltek, tartottak a világegyetemtől, hiszen annyi információt tartalmaz, melyet nem tudnak felfogni. Ezáltal újra emlékeznek arra, hogy el vannak különítve ettől az információtól és nem tudják hogyan és mikor tudnak ismét kapcsolódni hozzá. A világűr nem ürességből áll, hanem maga az élet. Az emberek számára az a probléma, hogy nem tudnak kibékülni azzal, hogy ők csupán parányi játékosai ennek. Évszázadokig úgy nevelték az emberiséget, hogy ők a teremtés legmagasabb pontjai és a légkör korlátain kívül nem létezhet semmilyen fejlett életforma. Milyen sokként fog benneteket érni, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy csupán parányi cseppek vagytok az élettel teli óceánban. Intelligens életre utalunk, nem bármi primitív baktériumra. Nem, egy rakás nagyon fejlett civilizációról beszélünk.

Ez sokként fog benneteket érni, főleg a tudományos köröket. Hiszen ők most még azt is kijelentik, hogy azok a természeti törvények, melyek titeket irányítanak(melyek rátok vonatkoznak), a teljes teremtésre is vonatkoznak. Tehát, szerintük, az élet csak ezen a bolygón lehetséges, mert itt adottak a feltételek, és pont. Ezt a korlátozást nem ők erőltették magukra, hanem azok, akiknek érdekükben áll e képzeletbeli falakon belül(bezárva) tartani benneteket. Így a tudósokat nem kritizáljuk, csupán szeretnénk kinyitni a szemeiket, közülük is azoknak akik eléggé éberek, hogy ráébredjenek, ezek a korlátok jóval szűkebbek, mint a valóság. Fontos, hogy néhány elme már nyitott legyen, mielőtt teljesen kinyílnak a gátak. Különben nem nagyon lesz olyan ember, aki ezt a fajta információt képes lesz kezelni .

78. rész (2012. január 25.)

Ma ismét szeretnénk gratulálni az eddig elért eredményekért. Nem egyszerű dolog kivonni magatokat a harmadik dimenziós világ ingoványából, hiszen az élet irányába tett alacsony elvárásaitok nagyon lehúznak benneteket. Az eddigi látóhatárnál elkezdtek végre távolabbra tekinteni(amit eddig valósnak véltetek) és azt fogjátok látni, hogy a végtelenbe nyúlik és üdvözöl benneteket. Más szavakkal; az egyetlen korlátozás, ami innen rátok vonatkozik az, amelyet ti magatok vesztek saját magatokra.

Évezredeken át az emberiség egy vesztett csatát vívott önmagával és az ambícióival, csupán egy töredéketek tudott kiemelkedni az emberiség tengeréből, és amikor ezt el is érte, könnyű célpontjaivá vált azoknak(a többieknek), akik kitartóan vissza akarták tartani őket. Így azok, akik bármilyen nagyságot is mutattak be a történelmetek során, kiűzettek a létezésből, hiszen fenyegetést jelentettek a társadalomra, így bármi áron el kellett tüntetni őket.

Amikor azt mondjuk, hogy nagyság, akkor nem az emberi hierarchián elért nagyságra gondolunk, hanem azokra a nagyszerű emberekre, akik alázatosak a szívükben. Azok az élő és lélegző emberek, akik ráébredtek, hogy Isten lényegét hordozzák magukban, és hogy nincs szükségük semmilyen ember alkotta nagysághoz kötődni. Ezek azok a nagyszerű emberek, akik rájöttek, hogy meg tudják változtatni az egész világukat, csupán azáltal, hogy megváltoztatják magukat(azzá változtatják, amik valójában).

Ti vagytok a hősök hősei. Nem az a célotok itt, hogy nagy anyagi gazdagságot, vagy hírnevet harácsoljatok össze. Nem, ti azért vagytok itt, hogy kitartsatok mindenben/bármiben, hogy a bennetek hordozott Fény áttörjön végre a sötétség szívén. Ti nem fogjátok fel, hogy már jócskán megtettétek ezt a feladatot, hiszen a sötétség szíve már most is több ezernyi fénynyíllal lett átdöfve. Minden egyes ember, aki végre megtalálja a valódi lelkét, egy nyilat döf bele. Ezek a nyílvesszők pedig sosem tévesztenek célt, kedveseim. Ti is meg fogjátok látni a valóságot, ne engedjétek, hogy a sötétség illúziója csüngjön továbbra is rajtatok. Az már pusztán maradék, halvány szellem. Azok, akik még mindig ragaszkodnak a változatlansághoz, fenntartják a sötétséget,... de ez el fog párologni. Nagyon is hamarosan, hiszen a fény/nyílvesszők garmadája fogja darabjaira tépni az el nem fogadást, és nem csak a ti fényetek nyílvesszői, hanem maga a világegyetem anyagának fény/nyilai is.

Figyeljétek és lássátok meg, ahogy a műsor elérkezik hozzátok. Ti vagytok a kiválasztottak és jól választottak, a jövő partjai már most várnak rátok. Örvendezzetek, hiszen már most győztesek vagytok! Soha többet ne érezzétek azt, hogy el vagytok hanyagolva, vagy hogy nem vagytok meghallgatva, hiszen a világegyetem meghallgatta a szabadságra való kérelmeteket és hangos, tiszta választ adott.

79. rész (2012. január 27.)

Ma ismét a közeljövőbe nyújtunk betekintést. A szabadságra való felhívásotok meghallgattatott. Már várjuk a napot, amikor szemtől szembe találkozhatunk veletek, hiszen egyébként már sokszor találkoztunk. Lehet, hogy ezekről nincs tiszta emléked, mert ha lenne, akkor nagyon nehezen tudnál visszatérni a fizikai testedbe és újra csatlakozni hozzá.

Ti egy vagytok közülünk, de úgy döntöttetek, hogy lejöttök a Földre, a tüskék közé, és ehhez el kellett, hogy feledjétek az eredeteteket. Láthatjátok, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy a Föld bolygón lenni egy olyan fizikai járműben, mint a tiétek, egyáltalán nem egyszerű dolog. Ez a bolygó egy oktatóbolygó és sehol máshol a világegyetemben nincs ilyen nehéz lecke, mint itt. Ezért jön ide olyan sok lélek, hiszen így ki tudja tágítani a korlátait. Viszont ahhoz, hogy valaki idejöhessen, az eddigi memóriája törlődik. Ha nem történne ez meg, akkor a nagy nehézségek hatására túl sokan és túl könnyen választanák azt, hogy elhagyják a földi testüket és visszatérnek a békésebb otthonaikba. Ez pedig nem lenne jó, hiszen a most összegyűlt lelkek különleges feladattal vannak itt és ezt úgy kell beteljesíteniük, hogy fizikai testben lakoznak közben. Tehát, hogy megemelkedhessen a bolygó energiaszintje, arra van szükség, hogy megvilágosodott emberi lények legyenek jelen, mert a szükséges frekvenciákat csak ők tudják lehorgonyozni, melyből ez a felemelkedési folyamat áll.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy néhányótokban már megjelentek az emlékfoszlányok a sokkal kényelmesebb és békésebb otthonról. Nekik nagyon nehéz most ebben a dimenzióban lenni. Így sokan eltávoznak, de ezzel fel is adják az utolsó etapot. Soha ne féljetek a rátok zúduló feszültségtől, mindig lesz, aki segít. Soha nem fogtok annyian eltávozni, hogy megszakadjon a folyamat. Egyre nő a felébredt lelkek száma. Azt is szeretnénk kihangsúlyozni, hogy nem csak a személyes felemelkedés a feladatotok, hanem másoknak is nagy szolgálatot tesztek ezzel. Ne feledjétek, hogy ezt a feladatot ti választottátok saját magatoknak, nem erőltette rátok senki.

Térjünk vissza a nyitótémánkra, a közeli jövőre. A fátyol vékonyodik és ezáltal képessé váltok visszaigényelni a bennetek lévő emlékeket. Eljött az idő, hogy egyszerre két világot tapossatok. Egyik lábatok az egyik világban, a másik az újban. Egyidőben tudtok lenni a Föld bolygón és abban a birodalomban is, amelybe tartotok. Ez azért van, mert már eléggé erősekké váltatok ahhoz, hogy kapcsolatba lépjetek az otthoni szeretteitekkel és ugyanakkor az emberi testetekben is legyetek. Ezt most már úgy is megtehetitek, hogy ne legyen ott a késztetés, hogy elengedjétek a horgonyt/az emberi testeteket. Az otthonnal való újrakapcsolódást sok dolog fogja követni, és erősíteni fogja az elhatározásotokat abban, hogy a hátralévő folyamatban kitartsatok.

Már régóta tisztában lehettek azzal, hogy nem csupán halandó emberek vagytok. Visszakérhetitek a hatalmatokat, mely meghalad minden olyan dolgot, amit eddig még elképzelni sem tudtatok. Eljött az idő, hogy meglássátok, milyen hatalmasok is vagytok. Ez abban nyilvánul meg, hogy egyre jobban képesekké váltok a végső csata(végjáték) megvívására. Reméljük, egy kicsit tehermentesít benneteket ez az üzenet. Azzal is tisztában vagyunk, hogy már nagyon fárasztó lehet mindig ugyanazokat a híreket hallgatni, újra és újra. Csak kapaszkodjatok rendesen, mert érezni fogjátok a beérkező energiák hatását a testetekre(miután megemésztettétek őket), és úgy fogjátok érezni, mint a szuperhősök(a képregényeitekben); hogy ez az erő hogyan árad át a testeteken és emel egy magasabb szintre benneteket.

80. rész (2012. január 30.)

A mai nap ismét csak egy napnak tűnhet számotokra a sok közül. Ez távol áll az igazságtól, mert a mai nap jelzi a válaszvonalat a régi és az új között. Ezentúl úgy jegyezzük ezt a napot; amikor az első embereket fogadták a „túloldalon”. Ezzel a kifejezéssel a másik idővonalra gondolunk. A régi szépen feloldódik, az új pedig kiemelkedik.

Ugye, már említettük, hogy lassan eljuttok arra a pontra, ahonnan már nincs visszatérés. Nos, ez az a pont. Ez a nap fog majd bekerülni a történelemkönyvekbe. A nap, amikor minden megváltozott, viszont ezt kívülről nem nagyon fog egyelőre látszani. Nem lesznek harsonák, nincs kiemelkedően fontos nap a naptáratokban, nincs mennyei csoda vagy jel, csupán egy normális napnak látszik. Olyan, mint egy másik nap, mely szépen elmúlik. De ez a nap lenyomatot fog rajtatok hagyni. Azokon, akik úgy döntöttek, hogy az új világot választják. Az utolsó döntő lépéseket teszitek meg az ismeretlen terület felé. A furcsa dolog az, hogy ez sokkal otthonosabbnak fog érződni, mint ahol eddig voltatok. Lesz egy olyan érzésetek, hogy végre hazatértetek, miután annyi élettartamot éltetek le egy olyan bolygón, amely annyira idegennek tűnt nektek.

A kapcsolataitok - amely a harmadik dimenzióhoz köt benneteket, ahhoz a dimenzióhoz , melyet a bolygó többi lakója Földnek nevez -, egyenként el fognak halványodni. A nem olyan távoli jövőben eljön az a nap, amikor az utolsó kötelék is elszabadul és végre minden értelemben szabadok lesztek. Ez képzeletbeli fantáziának tűnhet, hiszen már annyiszor ingázhattatok oda és vissza a ti világotok és a régi világ között. De le fog nyűgözni benneteket, hogy ez az elszakadási folyamat mennyire begyorsul majd. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a régi világ erősen markában tartja az elméteket, s csupán csak néhány ember tudta függetleníteni magát ettől a régi rendszertől, amely még mindig irányít benneteket. A társadalmatok azért lett létrehozva, hogy biztosítsa a gyengeségeteket. A pénzügyi rendszerek is és a kormányzás is. Most viszont elkezdenek összeomlani ezek az intézmények és az uralmuk napról-napra gyengül. A ti szemszögetekből ez egész máshogy tűnhet, mert még függetlenítenetek kell magatokat ettől a rendszertől, amely kiszívja az életerőt belőletek.

A szabadságotokat nem egy felmentőcsapat fogja elhozni, a bolygó körül megjelenő csillogó űrhajóikkal. Nem, abban a formában jön el, hogy minden egyéni emberi lény megtalálja a saját hangját. Ez a hang erőre kap és amit mondani fog, az nagyobb súlyt vet a latba, bárminél a világegyetemben. Hiszen, ha nem hallgatsz erre a belső hangra, akkor nem tudunk semmit se tenni érted.

Ti vagytok azok, akik eldöntitek, hogy mikor jött el a felébredés ideje. Amikor úgy döntetek, hogy többet nem dőltök be annak az életmódnak, amiben eddig éltetek, biztosak lehettek abban, hogy elég erőt fogtok találni ahhoz, hogy széttépjétek e hazugság régi mintázatát és újból egy friss világban kezdjetek élni, mentesen a félelem és a bűn(lelkiismeret furdalás) terhétől. Ha nem így döntötök, akkor az illúzió és hitetlenség mocsarában fogtok továbbra is tartózkodni, ahol a félelem tengere egyre magasabbra fog emelkedni, ahogy múlnak a napok. A remény arra, hogy kitörjetek a régi életmódból, pedig egyre jobban el fog fogyni. A döntés a tiétek, és sokak számára ez a döntés nem is kérdéses. Hiszen már meg is tettétek a szükséges lépéseket, már úton vagytok az új élet felé. Jó utat, kedveseim! Ne feledjétek, hogy nem egyedül utaztok, veletek vagyunk az úton és ez egyre jobban láthatóvá fog válni.

119. rész (2012. április 15.)

Már említettük, hogy ehhez a munkához szükséges a türelem, s ezt továbbra is aláhúzzuk. Messze nincs még kész a folyamat, de mivel nem látjátok át teljesen, így nem veszitek észre, hogy milyen nagy részt is teljesítettetek már. A magatok elé helyezett céljaitok puszta illúziók, kedveseim. Hiszen azok a célok, amelyeket felállítottatok az elmétekben, eltörpülnek azokkal a valódi célokkal szemben, amelyeket magatokban hordoztok. Még ha egész meggyőző képeket is varázsol a jövőről, kijelenthetjük, hogy köze sincs a valósághoz. Ez azért van, mert az elmétek nagyon korlátozott, így még a legvadabb álmaitokban sem tudjátok elképzelni, hogy mit tartogat a jövő, milyen világ vár rátok.

Szeretnénk ezt bővebben kifejteni. Az elmére utalunk, hiszen hozzá fordultok, amikor bármilyen eszmét/ötletet próbáltok meg felállítani arról, hogy hová is vezet ez a megfeszített munka. Az elme úgy lett kondicionálva(nevelve), hogy bekorlátozzon titeket, hiszen képtelen olyan lehetőségeket felépíteni, ami kívül esik azon a nagyon korlátozott életmódon, ahogy az emberi lény él. Magyarán, az elmétek csupán a meglévő „tudás” különböző variációit tudja elképzelni és ez nagyon korlátozott. Az illúzió csapdájába van esve. Már pusztán a saját „dobozodon” kívül sem tudsz gondolkodni. Nem találhatod a megoldást a jövőre, hiszen a szűk korlátok közt lévő elmédben nincs hozzá eszköz/eszme, de MEGÉREZHETED. Így az egész kép radikálisan megváltozik. Ezt nagyon nehéz felfognod, hiszen úgy lettél nevelve, hogy pontos meghatározásokban gondolkodj. Úgy neveltek, hogy ne kövesd azokat a gondolataidat, amelyek a képzelet mélységeibe vezetnek, s ragaszkodnod kell a valósághoz. Így neveltek.

Egyáltalán, elgondolkodtál már azon, hogy miért ez lett az emberek közt aranyszabályként felállítva? Nem lehetséges, hogy ez által biztosították azt, hogy gyökerestül kiirtsák a szabad gondolkodást? Ahogy a mondás is szól: szabadítsd fel az elmédet. Hadd formáljuk át ezt a szólást: Szabadítsd fel a lelked és engedd el az elméd. Ez sokkal hatékonyabb módszer a szabadság elérésére. Az elméd ugyanis mindig hatékonyan korlátokat fog találni az életedhez, erre lett ugyanis benevelve. Ez a legfontosabb feladata, hogy a társadalom jól meghatározott korlátai közt tartson benneteket.

Ez üres beszédként hangozhat, de egy dolog legyen világos, nem láthatjátok a ragyogó jövőtöket, mert az elmétek képtelen erre. Ezért lehettek most kétségbe esve, hiszen a béke és a jólét puszta múló ábrándnak tűnik. Ebben igazatok is van; amíg az elme uralta világban vagy, addig az csupán egy távoli álom marad. Kedveseim, ideje jobban a szívetekre hallgatni.

Az álmaitok épp most válnának valóra, csak nem tudjátok tisztán látni őket(az elmétekkel – Tom). Úgy lettetek nevelve, hogy elfelejtsétek/elrejtsétek azt a nagyságot, ami a „valóság” fala mögött húzódik. Mi látjuk ezt és nap mint nap éljük is, így jól tudjuk, hogy nem álom(nem képzelet). Mi valóságként látjuk és amikor a ti világotokra tekintünk, akkor csak egy félresiklott álmot látunk. Hiszen egy olyan világban éltek, amelyet rossz szándékú erők álmodtak meg. Egy olyan világban, amely csupán néhány lelket tud kielégíteni. A ti valóságotok nem több egy álomnál, egy a legrosszabb szándékkal létrehozott álom. Mint ahogy a vak ember, ti sem vagytok képesek átlátni ezen az álomszerű délibábon, így nem tudjátok meglátni a mögötte húzódó gyönyörűséget.

Visszatérve a hatalmas munkára, amit végeztek... Ez nem hatástalan, nincs egy nap vagy pusztán egy perc sem, amely ne segítené a beharangozott jövő megszületését. Ti még lehet, hogy nem látjátok a munkátok gyümölcsét, de mi igen, és csodálattal tekintünk rá. A Fény már sok helyen átszűrődik, olyan helyekre is vetül, ahol eddig állandó sötétség volt. Ezzel a fénnyel a valóság is beléphet, lépésről-lépésre, napról-napra. Amikor azt mondjuk realitás, akkor arra gondolunk, amiben mi is osztozunk, nem pedig arra az illúzióra, amelyet az elnyomóitok rajzoltak fel.

Hadd pihenjen az elméd egy kicsit . Lehet, így a szíved is tud segíteni egy kicsit, hogy tisztábban láthasd ennek az üzenetnek az igazságát. Hiszen mélyen belül jól tudjátok, hogy a világ napról-napra változik és egyre jobban hasonlít arra, amiben reménykedtek(hogy lesz).

120. rész (2012. április 17.)

Ahogy már említettük, az emberiségnek nagyon nehéz meglátni azokat a dolgokat, amelyeket nem szabadott eddig úgymond meglátnia. A programozás felülírta az eredeti állapototokat és elvette tőletek a Teremtés lényeihez tartozó(Teremtés lényeinek járó) képességeket. Abban a pillanatban, ahogy az új hajnalra kinyitjátok a szemeiteket, ti is képesek lesztek a minden oldalról körülvevő látványban gyönyörködni. Szinte olyan lesz, mint egy régi fekete-fehér filmből átlépni egy HD, térhatású hanggal ellátott, szélesvásznú valóságba. Ez a mai üzenet is egy bátorítás arra, hogy ne adjátok fel, hiszen már közel jártok ahhoz, hogy végre megtapasztaljátok azt a többszínű és többrétegű valóságot, amelyben per pillanat mi is mulatozunk.

Még ha a folyamat fárasztó is és gyakran érzitek, hogy kiszállnátok belőle, tudjátok, hogy ebből minden egyes jel(szimptóma) biztos jele a fejlődésnek. Jó energiák vannak mozgásban, amelyek lépésről-lépésre újra összeraknak benneteket. Amikor azt érzitek, hogy épp „szétestek”, az valójában a helyreállítási folyamat.

Tudjuk, hogy mindig szinte ugyanazzal az üzenettel traktálunk benneteket, de ez azért van, mert szükség van rá. Hiszen több ezren vannak odakint, akik azzal szenvednek épp, hogy csak kihúzzanak még egy napot vagy még egy éjszakát, mert már az éjszakák sem pihentetőek mostanában. Fontos, hogy kapcsolatban légy a többi ébredővel, hogy segíteni tudjátok egymást abban, hogy kapcsolódni tudjatok az alapoknál meghúzódó energiához, mely fűti ezeket a „felemelkedési szimptómákat”. Ne feledd, hogy nem azért vagy kitéve ezeknek, hogy érezd a fájdalmakat és sajgást a fizikai valamint az emocionális testedben. Ez nem egy büntetés, még akkor sem, ha néhány embernek olykor annak tűnhet. Jól be lettetek arra nevelve, hogy ami nem tűnik könnyűnek, amit nem éreztek „szimptóma-mentesnek”, azt minden áron el kell kerülni, mert valószínűleg nem jó. Nos, a mostani esetre ez nem vonatkozik. Olyan szintre vagytok fejlesztve és tisztítva, hogy kétely sem merülhet fel, mi lesz a végeredmény(hogy hová vezet – Tom). Ismét újjá váltok, pontosabban olyanok lesztek, mint valaha, hiszen ragyogásotok visszaáll a helyére.

Attól függetlenül, hogy még nem látjátok a teljes eredményt, az nem jelenti azt, hogy csupán az időtöket vesztegetitek. Egyetlen másodperc sincs elvesztegetve, egyetlen erőfeszítés sincs hiába, az az alap, amelyen most álltok olyan erős, hogy semmi külső dolog sem tudja lebontani. Csupán a ti elmétek tudja. Szóval, ne essetek abba a kísértésbe, hogy elbuktassátok saját magatokat, kedveseim. Sokkal keményebb anyagból vagytok, mint gondolnátok. Már szinte áthatolhatatlan erődök vagytok, és az egyetlen imposztor, mely veszélyeztethet benneteket az az, amely az elmétekben lakozik. Tehát engedjétek, hogy a szívetek ereje uralkodjék, így az elmétekből jövő lázadás nem veszélyeztethet már többet. Sem benneteket, sem másokat.

121. rész (2012. április 18.)

Ahogy az emberiség keresztülutazott a századokon, a valami más, a valami nagyobb álma mindig is végigkísérte. Bármerre is ment, az a gondolat, hogy a nyers valóságon kívül (mellyel nap mint nap szembesül) kell, hogy legyen valami más is. Ez néha halvány érzésként jött, máskor erősebbként, viszont, a válasz mindig ugyanaz volt rá: ne evezz ezekre az ismeretlen területekre, jobb, ha abban maradsz, amit már ismersz.

Viszont, van, akikben ezeket a gondolatokat nem lehet teljesen eltüntetni/elnyomni. A hatalmon lévők mégis mindig elnyomták a durva tanaikkal. Amikor az emberi szív mélységében, ezek az álmok felbukkantak, azonnal el lettek torzítva és új fegyverként lettek használva, arra, hogy a lelket a félelem mélységeibe zárják. A hatalmi éhség űzi ezt az eltorzult gondolkodást, és ezek a tanok még ma is láthatóak. Igaz, e hatalmi játékok el vannak rejtve a ragyogó felszín alá, de annyira azért nyilvánvalóak, hogy undorodva forduljon el tőlük minden igazi kereső. Hiszen a papok(vallási vezetők) szavai, függetlenül attól, hogy ki a választott istenük, nem tudja elrejteni a tetteik romlottságát. Milliónyi kereső ment, szívükben reménnyel telve ezekhez a vallási vezetőkhöz, de csupán még több szomorúságot, nehézséget és kínt találtak.

Viszont, most eljött a megváltás ideje, hiszen az emberiség végre saját maga látja(közvetítők nélkül – Tom) azt, hogy mit is jelent igazából a fentről jövő hívás. Ez a felhívás nem arra vonatkozik, hogy add fel az erődet valaki olyannak, aki „érdemesebb” rá, mint te. Nem, ez a hívás a saját nagyságotokból jön, a belső Istenségetekből. Arra kér, hogy nyisd meg magad annak a nagyságnak, ami benned van és dobd le a láncokat, melyet a külső erők raktak rátok. Ti nem vagytok mások, mint maga az Isten, kedveseim. Viszont oly sokáig nevelték belétek azt, hogy alázatosan térdeljetek azok előtt, akik az egyetlen igaz Isten képviselőinek tartják magukat. Ők nem mások, mint hamis bálványok, melyek azért vannak ott, ahol vannak, hogy távol tartsák tőletek a valódi lelketeket, mely bennetek lakozik. Most viszont, ez a belső Isten végleg felébred.

Eljött az idő, hogy a két lábatokra álljatok és kijelentsétek a saját nagyságotokat, kedveseim. Nem azért, hogy mások fölé álljatok, hanem azért, hogy a valódi magasságotokban legyetek végre. Ti az Isteni-szikra ragyogó darabjai vagytok, mely minden egyes élőlényben ott ragyog, a csodálatos Teremtés minden részében. Eljött az idő, hogy visszavegyétek az erőtöket. Ideje meglátni a saját isteniségeteket(isteni mivoltotokat). Nem azért jöttetek ide, hogy továbbra is kicsik maradjatok. Azért jöttetek, hogy minden korlátot áttörjetek, mely azért lett felállítva, hogy visszatartsa az emberiséget a saját hatalmának visszaigénylésétől. Hatalmas erőt képviseltek és nem tudnak megállítani benneteket. Az az erő, mely bennetek van, képes kifordítani a sarkából az egész világegyetemet, és most végre elkezditek felfedezni, hogy milyen hatalmatok is van. Nem úgy, hogy az elmétek felé fordítjátok, hanem úgy, hogy hagyjátok a szívetek igaz hangját hallatni. Nagyszerűek vagytok, mi ezt látjuk és arra kérünk benneteket, hogy ti is lássátok meg a saját nagyságotokat.”


http://www.facebook.com/notes/szigli-szabolcs/aisha-north-csatorn%C3%A1z%C3%A1sa-13r%C3%A9sz/393288667361319

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 7
Összes: 3175699
Hónap: 37012
Nap: 602