Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aisha North csatornázása 39. Rész

Eredeti forrás: http://aishanorth.wordpress.com/about/

Fordította: Fodor Tom

Ékezetekkel ellátta: Pál KrisztinaAmritaGizus (Köszönjük munkájukat!)

Szerkesztette, "szépítette": Pál KrisztinaAmrita, Gizus és Szabolcs

 

777.jpg244.rész (2012. december 28.)

 

Az év vége és az új év kezdete számos érzelemmel fog járni. Hiszen, nem sokan gondoltatok bele, vagy nem akartatok belegondolni, hogy a hírhedt 2012-es év után következik a 2013. Sok embernek csalódottságot okoz az a tény, hogy a naptári évek folytatódnak. Mások viszont nagy érdeklődéssel várják, mit is tartogat ez az új év. Beléptek a feltérképezetlen területre. Az emberiség még soha nem állt ilyen előtt. Egy arzenálnyi energiával léptek be az új évbe. 

A nagyság választópontja előtt álltok kedveseim. Annak ellenére, hogy sokan a nemcselekvés lehúzását érzik a héten, mégis arra emlékeztetünk benneteket, hogy ez távol áll az igazságtól. Hiszen, ami átszivárgott a 12.12.12. és a 12.12.21. utáni napokon, megváltoztatja az életet. Nem csak egyénileg, hanem az egész világét is. A multiverzum polgáraiként léteztek, nem csupán egy világ, vagy ország polgáraként. Tudjuk, hogy sokan vannak, akiknek ez nem nyilvánvaló. Viszont, azt is tudjuk, hogy vannak akik már elkezdték az új világba való útjukat. 

Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezek a sorok megint csupán egy rakás üres sornak tűnnek azok számára, akik a szeretet-alagút falai között vannak. Ezek a falak hamarosan elhalványulnak és megízlelitek a valódi szabadságot. A Minden Ami Van-nal való kapcsolat egyre nyilvánvalóbbá fog válni abban a pillanatban, ahogy ezek az alagút-falak elkezdenek eltűnni. Már vannak akik igazolni tudják ezeket a szavakat. Szeretnénk, ha figyelmeteket ezekben a napokban odafordítanátok, ahol már érzitek a változást. Lesz akinek ez könnyű, míg másoknak nehéz lesz a feladat. Amennyiben megadjátok magatoknak az engedélyt, ti is képesek lesztek kapcsolatba lépni a bennetek lévő szikrával, mely felgyúlt az elmúlt napokban. Annak ellenére, hogy az elmétek és a fizikai testetek megpróbálja elterelni a figyelmeteket erről a belső ragyogásról, ti továbbra is tartsatok ki a vele való kapcsolódásban. Ez nagyon fontos dolog! Máskülönben, könnyedén áldozatául eshettek annak a belső hangnak, amely azt súgja, hogy megbuktatok a teszten. Pedig nem így van, kedveseim, egyáltalán nem. Hiszen itt vagytok és képesek vagytok belépni az első újévbe. Képesek vagytok megtalálni a hangotokat, azután pedig jó hangosan és tisztán tudjátok hallatni.

 

245.rész (2012. december 30.)

 

A 2012- es év hamar kifut, ezzel együtt pedig egyre jobban emelkedik a kíváncsiság, hogy mi is vár ránk. Már említettük, ez nem csupán egy új év kezdete, hanem egy új korszaké is. Amit elértetek az elmúlt hetekben, az messze túlszárnyalja azt amit valaha is gondoltatok volna. Így az új kihívásokra alaposan fel lesztek fegyverkezve. 

A mai egy rövid üzenet, hiszen nincs olyan dolog amit ne mondtunk volna már el. Arra viszont megkérünk benneteket, hogy szakítsatok időt a hálára, legyetek hálásak mindazért amit eddig elértetek. Nagyon hosszú utat jártatok máris be, mindezt rendkívül rövid idő alatt. Attól függetlenül, hogy sokan még igen elveszettnek érezhetik magukat, azt érezve, hogy semmi mást nem tudtak elérni, csupán a heves fizikai és mentális kitöréseket, nos, ez nem így van. Szakítsatok időt arra, hogy köszönetet mondtok magatoknak mindazért, amit elértetek. Mindazért ahol vagytok, ami elhozott ide benneteket. Ezután pedig próbáljátok ráhangolni magatokat az új érkezésére, arra ami még előttetek áll. 

Holnap éjjel amikor az égen felizzanak a tűzijátékok, 2012 már csupán történelem, a szó minden értelmében. Ezután pedig belélegezhetitek a 2013-ként jelzett év első lélegzetét. Vagy hívjuk inkább első évnek? Átléptétek azt a határt, amit eddig ember még nem lépett át. Amit magatokkal hoztok (az elmúlt év kezdetén veletek lévő dolgok közül) az semmihez sem hasonlítható. Hiszen, oly sok poggyász és teher marad mögöttetek. Ilyen értelemben máris sokkal könnyebben utaztok. Az új évbe olyan energiával léptek be, amelyet még senki nem tapasztalt.

Legyetek hálásak önmagatoknak, kedveseim. A munkát nagyon jól elvégeztétek. Köszönet jár a kitartásotokért és az elszántságotokért. Az előrehaladásotokért, még akkor is, amikor kívül-belül minden azt sugallta, hogy ideje megállni. Ti nem állhattok meg, ahogy mondják, az Ég a határ. Tehát, csak haladjatok tovább. Hagyjatok magatok mögött minden régit és örvendezzetek az újnak. Ez az új annyi mindent fog magával hozni, hogy azt ismételgetitek majd: Nehéz munka volt, de megérte!

 

Ennyit mára. Ismét üzenni fogunk, ahogy átlépitek a naptári évet.

 

Köszönet 2012! (2012. december 31.)

 

Ez az év elmúlt, már érzem is a teljesen új húzóerejét. Egy évvel ezelőtt tele voltam elvárással, hogy mit is fog a 2012- es év hozni. Tudtam, hogy heves lesz, mégsem láthattam előre, mi vár rám. Számos szinten a változás éve volt. A változás a legváratlanabb módokon, a legváratlanabb helyekről jött. Vannak változások amelyek még nem nyilvánultak meg, de történtek dolgok is, melyekről nem is álmodtam. Amint ezeket a sorokat írom, épp egy hegyvidéki kuckóban vagyok. Kint csendesen esik a hó, minden fehérbe burkolózik. Olyan, mint egy fehér vászon, melyre bármilyen színnel és fénnyel lehet festeni. Pont amilyen ez az új év is. Visszatekintve, a 2012- es évet egy varázslatos festménynek látom. Tele színekkel és formákkal. Halvány és sötét, teljesen egyedi. Mindannyian hozzájárultunk ehhez a képhez. Együtt pedig olyan dolgot teremtettünk, amelyre mindig emlékezni fogunk. Hálás vagyok mindenért, amit csak megtapasztalhattam. Egy üres vászon előtt állunk, amelyre úgy manifesztálhatunk dolgokat, ahogy csak szeretnénk – egy új világot. Ezúttal oly sok ”szín” közül választhatunk. 

Köszönöm nektek, hogy ezt az évet ilyen varázslatossá tettétek. Nem volt könnyű futam, de szinte naponta örülhettünk egy-egy új társ felfedezésének. Oly nagy ajándék megismerni egymást. Már várom az utazás folytatását, társaságotokban. Csodálatos és örömteli évet kívánok nektek!

 

Fény és szeretet, Aisha

 

246.rész (2013. január 02.)

 

Ismét elindult egy év, viszont most egy teljesen új időszámítás kezdődött el. Engedjétek, hogy megmagyarázzuk. Ugye, mindannyian tisztában vagytok vele, hogy az emberiség a szemét és a szívét nagyon hosszú ideje a 2012-es évre helyezte. Ennek igen erős hatása is lett sok emberre. Hiszen, nehezen tudtak ezen a dátumon túl gondolkodni. Most, hogy áthaladtatok a 2012 decemberi kapun, egy teljesen új partot értetek el. Egy olyan partot, ahol nincs még lábnyom, ahol minden az egyéntől függ.

Nincs több ”mágikus dátum”, nincs elvárás, nincs korlátozás. Eljött az idő, hogy kinyíljatok, félretegyétek az emberi korlátokat és teljesen újban gondolkodjatok. Nincs több határidő, nincs több dátum, nincs több jelzőpont ami hatást gyakorolhatna a gondolkodásotokra.

Fogjátok ezt fel annak, ami... egy új kezdet, ahol nincs kit követni. Kövessétek ezentúl a saját megérzéseiteket. Ne lépdeljetek vakon mások lábnyomában. A képzelőerőtök szabhatja meg az iramot és az irányt is. Teszteljétek csak a szárnyaitokat kedveseim és ne engedjétek, hogy egyetlen régi korlátozás is visszatartson benneteket.

 

247.rész (2013. január 03.)

 

Amint érezhetitek is, a nyugalom véget ért és minden visszatért a szokásos kerékvágásba. Vagyis, egy kicsit több mint a szokásos, ugyanis az első energiatöltések megérkeztek. Nem olyan lágyak, mint némelyik az előzőek közül és nem is szégyenlősek megmutatni a jövetelüket. Tudjuk, hogy nagyon hirtelennek érezhetitek az elmúlt nyugodt napok után, de mint mondtuk is, ez a „fényvízesés” mely a bolygótokra zúdul, nem fog egyhamar kiapadni. 

Készüljetek fel a heves energiákra. Az idei évben fel lesz tekerve a hangerő. Más szóval, nem egy csendes, szégyenlős kis év lesz, mely meghúzódik az előző árnyékában. Inkább a fő energiamozgások éve lesz, ebből pedig érdekes események születnek. Ennyit mára. Hamarosan visszatérünk, amint a bejövő energiák elkezdik kifejteni a hatásukat rajtatok.

 

248.rész (2013. január 05.)

 

A légörvény növekszik, ahogy egymás után érkeznek az energiahullámok. Nem csak a fizikai, hanem a mentális testben is többen érzik ennek a hordalékát. Sokan meglepődnek ezen, mert azt képzelik, a szeretet alagút már annyira megváltoztatta őket, hogy ez már így is marad. Nos, a munkának akkor sincs még vége, ha ez rossz hírként érint benneteket. Amint kiléptek a szeretet alagútból, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a fény teljes pompájával zúdul rátok fentről. 

Mindez az energikus bombázás a biztos jele annak, hogy a következő szintre léptek. Általában ez egy rövid pihenővel együtt jön, hogy hozzá tudjatok igazodni a következő hullám előtt. Viszont, mára egy annyira magas rezgést értetek el, hogy ezek a szünetek egyre rövidebbé válnak. Ez azért van, mert gyorsabban hozzá tudtok szokni. A fizikai testetek már akkor be tudja fogadni a következő hullámot, amikor az előző még szinte el sem tűnt. Tudjuk, hogy ez nektek inkább felkavaróan, mintsem vigasztalóan hangzik. De ez számunkra nyilvánvalóvá teszi az erőtök szintjét. Szuper-emberek vagytok, az elvárásokon felül tudjátok megemészteni az új energiaszinteket. 

Tehát, igen, a letöltés folytatódik. De már nem annyira hevesen, mint az elmúlt napokban. Gyorsan tudtok adaptálódni, mégis elég idő van biztosítva, hogy megízleljétek a békét és a csendet a következő hullám előtt. Hiszen, nem azért van mindez, hogy nagyon kényelmetlenül érezzétek magatokat. Hanem azért, hogy folytatni tudjátok a munkátokat a bolygón. Innen már rajtatok áll a végkimenet. Akár információ alakjában is, de mindig a szárnyaitok mögött leszünk segítő kezet nyújtva. Viszont, ti vagytok a saját birodalmatok mesterei. Ti fogjátok a többieknek az utat mutatni.

Telve vagytok fénnyel és szeretettel, kedveseim. Még akkor is, ha megviseltnek érzitek magatokat. Ahogy hozzáhangolódtok a belsőtökhöz, a fizikai tünetek azonnal elkezdenek elpárologni. Látni fogjátok, hogy tudtok működni a fizikai korlátok közepette is. Azt is érezhetitek, hogy a rátok telepedett mentális köd elkezd elpárologni.

Annak ellenére, hogy az energiazuhatag időnként túlterhelő, mégis a siker biztos jele. Reméljük, annak veszitek ezt az üzenetet, ami... egy nagy pacsi és hátbaveregetés a részünkről. Le vagyunk nyűgözve attól, hogy miként birkóztok meg azzal, ami rátok van zúdítva. Szakítsatok időt arra, hogy a középpontotokban legyetek. Nézzétek meg, hogy érzitek-e az új erőt amit az utolsó energiaáramlás hozott, melyet már megtalálhattatok. Jönni fog még több is. Mielőtt felsóhajtanátok, jusson eszetekbe, hogy a hasznotokra fog válni ez a csodás energia. Mégpedig olyan módon, amiről még álmodni sem mertetek. Indítórakétaként fog benneteket felpörgetni. Nincs több határ/korlátozás számotokra, kedveseim. Erre ti is rá fogtok jönni, ahogy túl tudtok nézni a tüneteiteken és rá tudtok magvatokra hangolódni.

 

249.rész (2013. január 07.)

 

Megbizonyosodhattok arról, hogy a felszín alatt sok minden történik. Mint említettük már régebben is, hogy az emberiségnek régóta szokása képeket varázsolni elő az elméjében arról, hogy a változás milyen legyen, miként történjen. Sokan már kezdenek rájönni, hogy ez a változás nem pont így történik. Nem lehet felfedezni jelentős külső változásokat, vagy kataklizmákat. Hiszen, ennél sokkal eltérőbb az a valami, ami átszivárgott. Az utóbbi hetekben monumentális, mindent átható változásokon mentek keresztül. Ez nem csak rátok, hanem az egész emberi fajra vonatkozik. Ez a változás nagyon mélyreható és mélyen is érint benneteket. Olyan mélyen, hogy sokan nem is tudják elérni még. Mélyen a magvatokban történt. Az embertársaitok nagy része még csak a mag létezéséről sem tud. Mégis létezik és amikor ez a változás megtörtént, az egy korszak végét és egy új korszak kezdetét jelölte. 

A változás amiről beszélünk, a ”láthatatlan cunami”. Annyira átható, hogy az egész emberiségre kihat. Ami 2012. decemberében történt, úgyszintén életetváltoztató volt belül. Az ember magvát megérintette az isteni fény. Úgy gyulladt be, hogy soha többet nem fog kialudni. Ez a fény egyre csak erősödni fog. Úgy fogja megváltoztatni a lényeteket, hogy ezáltal a világotok sem lesz már többé a régi. A szeretet átmossa mindazt a mocskot, ami rátapadt a bennetek lévő drágakövekre. A bennetek lévő drágakő ragyogása láthatóbbá vált, és így könnyen felfedezhető. Lesznek, akik mégis figyelmen kívül fogják hagyni és továbbra is a régi kerékvágásban folytatják az életüket. Másoknak, viszont ez a belső ragyogás elkezdte kifejteni a hatását. A magatokat és a körülöttetek lévő világot is egészen más színben kezditek el látni. Ezzel a tudással erő is jár, hogy változni tudjatok. 

Vegyétek ezt az üzenetet egy visszaigazolásnak, máris előrébb léptetek. Annak ellenére, hogy a külső dolgok még nem változtak, mégsem lesznek többé már olyanok, amilyenek ezelőtt voltak. A bennetek lévő parázs lángra lobbant. Ez a láng pedig elégeti a felbukkanó kételyeket, bármennyire erősek is. Magatokban hordozzátok a szeretet erejét. Innen pedig ez fogja meghatározni az emberiség útirányát, nem a régi idejétmúlt félelem. Szóval, ünnepeljétek csak magatokat, kedveseim, hiszen a fény valódi hordozói lettetek. Ezalatt pedig az egész emberiséget értjük, nem csupán néhány bátor fáklyavivőt. Több millió embertársatok csatlakozott hozzátok a változások eléréséhez.

 

250.rész (2013. január 09.)

 

Annak ellenére, hogy van aki nem észleli a különbséget, mégis hosszú utat jártatok be a decemberi sötét napok óta. Sok minden megváltozott, olyan mintha egy teljesen új világba léptetek volna.

A felszínen most is minden ugyanolyannak tűnik, mint amikor utoljára kinyitottátok a szemeteket. Ez így is fog menni még egy jó darabig. A felszín alatt, a felszínes illúzióréteg alatt egy teljesen más dolog zajlik. Az eltérés a kettő között pedig nem kicsi. Egy átható változás ami átszivárgott, ez elsöpörte a tavalyi éven kívül még az utolsó megnyilvánulásotokat is. Mindent érintő váltás történt. Időbe telik míg a hatása a felszínen is megjelenik. Hiszen a külső réteg lassú és nehéz, több időt vesz igénybe amíg megnyilvánul valami a bolygótokon. A belső magvatok a sötét és sűrű anyagból fénnyé alakult. Ragyogó és folyékony (fény), de idő kell hozzá, hogy ez megjelenjen kívül is.

Ez nem azt jelenti, hogy semmilyen változás nem jelenik meg a közeljövőben. Hiszen, máris annyi minden megváltozott, de amíg nem tudjátok miként is keressétek/tekintsetek rá, addig a többség szeme elsiklik felette. Azt is tudjuk, hogy sok embernél ezek a belső változások elkezdtek átszivárogni. A legjobb módja annak, hogy ráhangolódjatok ezekre a változásokra, ha az elméteket elkülditek pihenőre és a szívetekkel érzékeltek. Ezáltal könnyen kiszúrjátok ezeket az alapvető változásokat. Nem csak magatokban, de körülöttetek is.

Emlékeztetés végett mondjuk el mindezt nektek. Nyilvánvaló a türelmetlenségetek, de mindezek ellenére zajlanak a változások. A türelmetlenségetek csupán elfedi azt a tényt, hogy máris frissebb levegőt lélegeztek és könnyebbek a lépéseitek, mint azelőtt. Egyre nyilvánvalóbbá válik, ahogy a belső forradalom kihat a testetekre és azon keresztül a környezetetekre is. Ez nem kritika, csupán a természetes módja ennek a folyamatnak. Így lett megtervezve. Egy szempillantás alatt indul ki belülről, majd fokozatosan, szinte észrevehetetlen változással jelenik meg körülöttetek. 

Egy nap mind arra ébredtek, hogy a világ teljesen megváltozott, a magvatoktól a külső atmoszféráig. Lesz aki nem így fogja ezt a változást megélni, hanem egyszerűen arra ébred, hogy ez a csodálatos világ mindig is ilyen volt. Igen, ez egy azonnali változás, de mindemellett egy fokozatos is. Már megtörtént, ugyanakkor épp zajlik. Ez a folyamat több idővonalon történik. Az, hogy mennyit fogtok fel belőle, azon múlik, hogy pillanatnyilag melyik idővonalra vagytok ráhangolódva. Van aki csupán néhány szintet tud megkülönböztetni, ezt hívja jelenlegi ”valóságnak”. Mások sokkal részletesebben rálátnak a folyamatokra, számukra ez lenyűgöző és összetett módon zajlik. A folyamat már véget ért, ugyanakkor a mag csupán most bújt ki és kezdett el csírázni.

Igen, furcsa fogalmakban beszélünk. De értsétek meg, hogy ez a folyamat nem mehet félre, máris sikeres. Még akkor is, ha pillanatnyilag elveszettnek, vagy irányt tévesztettnek érzitek magatokat. Teljes sebességgel egy olyan pont felé utaztok, ahol minden kristálytisztán érthetővé válik. Képesek lesztek a csodálatos teremtés teljes spektrumát megtapasztalni. A színek és a fény kicsit sápadtnak/fakónak tűnhetnek, de tudjátok, hogy ez csupán a fény játéka. Hiszen, az egész itt van és arra vár, hogy teljesen belemerüljetek. Már halljuk is, ahogy kérdezitek: „De mikor merülhetünk bele(?).” Nos, annyit mondunk, hogy ”hamarosan”. Tudjuk, hogy most épp nem ezt a választ vártátok. Már többször elmondtuk, ez a feladat többszörös idővonalat fed le. Az összes közül valószínűleg a ti idővonalatok a legpontatlanabb(a hátralévő idő meghatározásához - Tom). Ennyit mára. Ismét csak azt mondjuk, hogy minden rendben van. Pont ott vagytok ahol lennetek kell ebben az időben, ezen a helyen."

 

http://www.facebook.com/notes/szigli-szabolcs/aisha-north-csatorn%C3%A1z%C3%A1sa-39-r%C3%A9sz/506120612744790

 

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37004
Nap: 602