Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aisha North csatornázása 40. Rész

Eredeti forrás: http://aishanorth.wordpress.com/about/

Fordította: Fodor Tom

Ékezetekkel ellátta: Pál KrisztinaAmritaGizus és Csilla (Köszönjük munkájukat!)

Szerkesztette, "szépítette": Pál KrisztinaAmrita, Gizus, Csilla és Szabolcs

 

5555.jpg„251.rész (2013. január 11.)

 

Hosszú utat jártatok be az elmúlt hetekben. Szinte már maga alá gyűrt a fáradtság benneteket, ami ezzel a távval jár. Tudjuk, hogy a szavaink ismételgetésnek tűnnek, mégis hallgassátok meg. Hiszen, mi tudjuk, milyen nagy eredményt értetek el, még ha ti ezt most még nehezen is érzitek. Tisztán látjuk és megpróbáljuk elmondani, milyen képünk is van rólatok, hogy ezáltal könnyítsünk rajtatok egy kicsit. Lesz akinek még ez is teher, hiszen nehezen tudják fenntartani magukat, így még a jó hírt sem tudják meghallani. 

Az irritáció egyre csak tornyosul és ezzel együtt az ellenállás is, a szavaink irányába. Ez érthető, hiszen ez egy bújócska, amelyben mi nem látszódunk, s mégis arra sarkallunk benneteket, hogy folytassátok az utat, bármi áron. Legyen, ahogy lennie kell. Nekünk ez a szerepünk, azért vagyunk itt, hogy támogassunk benneteket. A ti szerepetek pedig a küldetés végrehajtása. Ez már nem meglepő számotokra, mégis a jelenlegi fáradtság nagy kihívás elé helyez benneteket. Annak ellenére, hogy a szavainkat nem mindenki fogadja szeretettel, mégis kitartóan jelentkezünk ezen az oldalon, ahogy eddig is tettük. Lehet, hogy sokan úgy érzitek, feladjátok, mi akkor sem adjuk fel. Hiszen látjuk mindazt amit elértetek, de tisztában vagyunk a sötétben való munka terhével is, amelyben éppen vagytok. Így megértjük a frusztrációtokat.

Csak annyit tehetünk, amit eddig is tettünk. Emlékeztetünk benneteket arra, hogy belül keresgéljetek. Mélyen magatokban meglátjátok a haladást. Máris egy friss újrakezdés van jelen, de fontos, hogy hova helyezitek a figyelmeteket. Amennyiben még mindig a régire, a külső világra, akkor nem sok mindent fogtok találni ami felemeli a hangulatotokat. Viszont, ha sikerül kapcsolódnotok a magvatokkal, akkor érezni tudjátok, hogy mennyivel könnyebb minden. A hasonló gondolkodású emberekkel való kapcsolat is felerősíti. Amennyiben a saját negatívitásukra összpontosító emberek társaságát keresitek, akkor nehezen tudjátok majd kihúzni magatokat a kétségbeesés gödréből. Így arra biztatunk benneteket, hogy válasszátok meg mire is figyeltek a pillanatban, ha nem akarjátok még mélyebbre taszítani magatokat. Az irónia az egészben, hogy minden okotok megvan arra, hogy pozitívan és felemelve érezzétek magatokat. Hiszen, nem csak önmagatokat, hanem a bolygó többi részét is fel tudtátok emelni. Az is érthető, hogy sokan nehezen hiszik el ezt a tényt. Még mindig nem szoktatok hozzá, hogy olvassatok a jelekből, amiket kaptok. Hiszen, annyira jól be lettetek arra programozva, hogy a figyelmetek felületes legyen. Így csak azt fogadjátok el bizonyítéknak ami a világotok felszínén nyilvánul meg. 

Ismét elmondjuk, hogy ez nem kritika. Csak egy emlékeztető arra, mennyire nehéz meglátnotok azt a tényt, hogy már nem ehhez a világhoz tartoztok. Higgyétek el, minden okotok megvan az ünneplésre. Amint kétségbeesést éreztek, adjátok meg magatoknak az esélyt a figyelem átváltására. Ezáltal semlegesíteni tudjátok a zavaró jeleket, amelyek be próbálnak betonozni a régibe. Ezeket a zavaró jeleket csupán csak abból a célból küldték ki, hogy elengedjétek az újat és visszatáncoljatok a régihez. Tehát, figyeljetek oda ezekre a zűrzavaros érzelmekre, próbáljátok a figyelmeteket befelé fordítani és ráhangolódni a benti új dalra. Ekkor érezni fogjátok, hogy felemelkedtek arra a szintre amelyhez tartoztok. Ahol a levegő frissebb és minden sokkal pozitívabbnak tűnik.

 

252.rész (2013. január 13.)

 

Az idő egyre gyorsabban telik és ez érdekes eseményeket hoz magával. Említettük már, hogy az idő mutatói igen pontatlanok az utóbbi időben? Észrevettétek, hogy van amikor szinte áll az idő? Elsuhannak a napok és nehezen tudjátok lineáris sorrendbe helyezni a dolgokat? Érzitek néha úgy, mintha visszapörgött volna az idő? Érzitek, hogy megfiatalodtok, miközben a testetek ugyanolyan idős marad? Nos, ezek és hasonló történések a biztos jelei annak, hogy beléptetek az úgynevezett alkonyzónába. A dolgok egyre folyékonyabbak, az elmétek pedig egyre kótyagosabb. Más szóval, a valóság elkezd felcsavarodni és kitekeredni, ezáltal ti egyre bizonytalanabbul érzitek magatokat. Nem tudjátok megvetni a lábaitokat, hiszen körülöttetek minden olyan valótlan érzést kelt. 

Ez biztos jelzése annak, hogy mostanra minden egyre gyorsabb változásnak indult. Igen, a külső dolgok többé-kevésbé normálisnak tűnnek, azaz, változatlan december óta. Mégis, mindez a furcsa idő -linearitás-, és még az egyensúlyérzet is azt jelenti, hogy elkezdtétek megtapasztalni a láthatatlan átszivárgását. Az a vágyatok teljesül, hogy kézzelfogható bizonyítékot láthassatok. Habár teljesen más módon, mint ahogy elképzeltétek. Más szóval, a várt külső műsor, a világégés vagy más drámai esemény sokkal finomabb módon nyilvánul meg. Fokozatos, de érzékelhető növekedése a tudatosságnak, mely mindent megváltoztat. Így a dolgok már soha nem lesznek olyanok, mint azelőtt. E mellett az egyre növekvő kényelmetlenség is megjelenik bennetek és a bolygótok többi lakosában is. Még a legérzéketlenebbek is meg fogják érezni azt, hogy valami változik. De nehezen tudják majd megfogalmazni, hogy mit éreznek. Egyre nyugtalanabbnak fogják érezni magukat. Ez is annak a jele, hogy ez a nyugtalanság valami kézzelfoghatóvá alakul. Azzá a tudássá, hogy olyan erők dolgoznak, amelyek létezéséről eddig nem tudtak.

Lesz akinek ez biztos recept a katasztrófához. Amikor is az emberek tömegesen veszítik el a talajt a lábuk alól, vele pedig a józanságukat/épelméjűségüket. Azt gondolják, teljes anarchia és zűrzavar követi ezt. Nos, nem ez a helyzet, hiszen ez a nyugtalanság egész másba torkollik. Az a hang amit a magvatokkal kapcsolódva hallotok, ugyanaz a hang amit a többiek is hallhatnak. Ez a hang nem a félelemről, haragról és utálatról beszél, hanem a szeretet és a kapcsolódás hangja. Ez az isteni szikra, mely felgyulladt bennetek. Hallatni kezdi majd a hangját a többiekben is. Hamarosan meglátjátok a fény ragyogását, akár egy idegen járókelő szemeiben is, bármerre is jártok.

Lesz akit meglepetésként ér ez a fény, hiszen eddig magányosan hordoztátok magatokban. Most viszont elkezditek meglátni a többiekben is, akikkel összefuttok utatokon, bármerre is jártok. Garantáljuk, ahogy a fényetek tükröződik a többiek szemében/tekintetében, meglátjátok önmagatokat bennük is. Ekkor mind tudni fogjátok, hogy elkezdődött a gyógyulás útja. Ez már nem egy magányos utazás lesz. Közületek még a legmagányosabbak is találkozni fognak önmagukhoz hasonlatos lelkekkel. Függetlenül attól, hol is tartózkodnak és eddig milyen tapasztalataik is voltak. Nyissátok meg a szíveteket és lépjetek kapcsolatba a frissen felébredt testvéreitekkel odakint. Már várják, hogy újra üdvözöljétek őket (idehaza).

 

253.rész (2013. január 15.)

 

A Föld egyik részén a nappalok egyre hosszabbak. Idén a fény még feltűnőbb lesz, mint eddig. Nem csak a külső fény, hanem az is amely belül ragyog. Érezni fogjátok magatokban, de e mellett képesek lesztek észrevenni a többiekben is. Egy érzékelhető, fokozatos tudás kezd kiemelkedni, az a tudás/tudat, hogy ti mind egyek vagytok. Más szavakkal, az elkülönülés érzete kezd elpárologni. Az egység bizonyossága megjelenik az elmétekben. Azt pedig jól tudjátok, hogy az elme mindennek a legmakacsabb eleme. Hiszen, az elmétek az a részetek mely olyannyira igyekszik a régihez kapaszkodni. 

Mostantól viszont az elméteknek is el kell fogadnia azt a tényt, hogy már egy teljesen más világban éltek. Egy olyan világban, amely eltér attól melyben néhány hete voltatok. Ez nem mindig könnyű, hiszen az elme nagyon kitartó. Így ne lepődjetek meg, ha néhány trükköt megpróbál annak érdekében bevetni, hogy visszaállítsa magát abba az állapotba, amit oly sokáig ”normálisnak” fogadott el. Ez persze egy vesztett csata, az elme is jól tudja. Mégis tartogat pár trükköt az ingujjában. Hiszen, nem is a munkáját végezné, ha nem próbálná meg legalább felszínesen ugyanazt tenni, mint amit eddig is tett. Ő volt a status quo védelmezője, így nem is mondhatsz mást rá, csak azt, hogy igen jól végezte a dolgát.

Mindent megtett, hogy megpróbáljon bebetonozva tartani a régiben, hiszen ez volt a fő prioritása. De éppen úgy, mint a szellemetek, az elmétek is szárnyra kap és lerázza a régi igát. Az első friss lélegzetvétellel egy lenyűgöző szövetségest is kaptok(az elme személyében – Tom), hiszen az elme prioritása ezentúl az lesz, hogy drasztikusan változzon. Ezentúl nem az összes erejét fogja arra használni, hogy visszatartson benneteket a változatos tapasztalatok széles körében való elmerülésétől. Egy segédeszközzé válik, hogy elérjétek ezeket. Így ami egykor hátráltató tényező volt, most az egyik legnagyobb segítő lesz. Az elmétek fontos részetek, amint elkezd az új szerint működni. Sokat tud nektek segíteni az új információk megszerzésében. Szakadatlanul segíteni fogja az előrehaladásotokat, mint fénypolgárok. 

Ismét mondjatok csak köszönetet magatoknak, amiért eljutottatok idáig. Az elméteknek is adjátok meg a jól megérdemelt köszönetet. Jelentős ellenfeletek volt, de nem azért, hogy kárt okozzon. Azt tette amit tennie kellett. Elérte, hogy önállóan gondolkodjatok és ne fogadjatok el bármit csak a külcsínje alapján. Ebben igen sikeres volt. Az elme okozta frusztráció nélkül valószínűleg nem változtattatok volna ekkorát a körülményeiteken, ugye? Újra beigazolódott, hogy a dolgok nem mindig azok amiknek látszanak. Így van ez az elmével is. Ennyit mára. Emésszétek csak, és talán egészen új szemmel fogtok az elmétekre nézni ezentúl.

 

254.rész (2013. január 17.)

 

A hullám megint érkezik, a bejövő energiák ismét lendületbe lépnek. Szó szerint a csontotokban fogjátok megérezni. Most is, mint eddig is, egy kellemetlen mellékhatásként, de nem tudja teljesen beárnyékolni a hasznosságának tényét. Nem csak számotokra, de az egész bolygó részére. 

Igen, jól hozzászoktatok a beérkező energiahullámokhoz, mégsem lelkesedtek attól, hogy még egyszer bele kell merülnötök a fájdalomba. Mindez benneteket szolgál. Annak ellenére, hogy van aki úgy gondolja, azért kell kiállnotok mindezt, mert mi szeretnénk benneteket szenvedésben látni. Ez nem így van. Tudjuk, ez néha csábító magyarázat lehet, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy a fizikai testetek nem túlzottan boldog miközben hozzáigazodik ezekhez az energiákhoz. Ezzel tisztában vagytok, hiszen ti vagytok akik kiállják mindezt. Viszont, ti lesztek azok is akik learatják mindebből a hasznot. Tudjuk, hogy ez most nem sok vigaszt nyújt. Szerettük volna jelezni, hogy fontos okkal egy újabb hullám érkezik. Lehet, hogy először mindez csupán egy hegynek felfelé tartó menetnek tűnik. Mivel mindez szükséges, ezért kérünk benneteket, hogy továbbra is tartsatok ki.

Jól tudjuk, gyenge vigasz, de csak ezzel szolgálhatunk. Mi csak nézők vagyunk, a szurkolásunk lehet, kevés nektek. Arra a bizonyosságra vágytok, hogy már megérkeztetek és a munka elvégeztetett. Ahogy már korábban is említettük, a munka bizonyos része még csak most kezdődött el. Mielőtt felháborodnátok, szeretnénk emlékeztetni benneteket arra, hogy az a munka amelyet most végeztek, nagyban eltér a néhány héttel ezelőtt végzettől. Hiszen egy sokkal szellősebb/könnyedebb helyzetbe kerültetek. Sokkal könnyedebb, mint a néhány hónappal ezelőtti, feszültséggel teli. Utatok a látóhatár megízlelése helyett egy sokkal érdekesebb és kihívásokkal telibb részhez érkezett. Egy teljesen új világba juttattátok magatokat. Egy olyan világba, ahol a dolgok létrehozására ti magatok vagytok az eszközök. Most még több építőkockát kaptok, mellyel képesek lesztek még jobban részt venni az új kiépítésében. Fogadjátok a jelenben érzékelhető fájdalmat(a testből) a kezdet egy biztos jeleként. Ideje munkához látni, mely munka sok örömet fog okozni. Amit most kezdtek az valójában a jövőtök visszahódítása(igényt tartva rá – Tom). Ti vagytok azok akik létrehozzátok a jövőt. A most érkező mennyei energiák pedig segíteni fognak megteremtésében.

Megkérünk benneteket, hogy maradjatok nyugodtak és legyetek a középpontotokban. Még akkor is, ha a heves energiák a bokátokat nyaldossák. Tudjátok, hogy készen álltok mindennek a befogadására. Sokkal erősebbek vagytok és ezáltal könnyedén talpraálltok. Jól be lettetek hangolva. Sokkal jobb eszközzé(hangszerré) váltatok az elmúlt hetekben. Lehet, hogy itt-ott még hallotok néhány hamis hangot, ahogy a fizikai testetek elvét pár ütemet. De ez egyáltalán nem baj, hiszen nem sok időtök volt gyakorolni ezen a szinten. Legyetek kegyesek magatokkal, ismeretlen területen jártok. Néhány téves lépés erre-arra még várható. Fogadjátok ezt így el, hisz mi is elfogadjuk. Ne érezzétek csalódottnak magatokat, ha elvétetek néhányat. Egy kis időbe beletelik mire beleszoktok a teremtői szerepetekbe. Élvezzétek, szórakozzatok és ne vegyétek oly komolyan magatokat, hiszen lemaradtok a mókáról(:-D – Tom). Ez egy örömteli szakasz, még akkor is ha időnként maga a munka egy kicsit feszült is. Ennyit mára, készüljetek fel az új és fejlettebb énetek első hullámára.

 

255. rész (2013. január 19.)

 

Amint ez várható volt és meg is bizonyosodhattatok róla, a fizikai testetek nem igazán örül az utóbbi energetikai alámerülésnek. Igaz, hogy az utóbbi hónapokban számtalan energetikai frissítéseknek voltatok kitéve, de egyik sem volt olyan heves, mint amit most kaptatok. Már szóltunk a szakadatlan energia”vízesésről” mely a bolygótokra zúdul, de amire most utalunk, azok a ”befecskendezések” is hozzáadódnak a vízeséshez. Megsokszorozódtak az energetikai üzenetek, melyek a bolygótokra sugároznak. Még a legkeményebbek sem tudnak érintetlenek maradni. Eddig még nem látott méretet ért el a bolygótokon lévő rezgés. A mostani befecskendezések viszont még előrehaladottabbak, mint az úgynevezett alapenergia amelyben úsztok. Egy különlegesen nagy segítséget kaptok, ennek pedig fontos oka van. 

A korábbi üzenetekben már szóltunk arról, hogy a ti szerepetek az útmutató szerepe. Így extra üzemanyagot kaptok, hogy teljesíteni tudjátok ezt a munkát. Ti vagytok elől, igaz, a világ többi része is ki van téve az átváltoztató energiáknak. Úgy kaptok segítséget, hogy a befecskendezések által szó szerint maximálisan fel vagytok töltve. Tudjuk, ez nem újdonság és már említettük is, hogy mindenki egyedileg van kezelve, függően a beteljesítendő feladatától. Ti mind különböző módon vagytok útmutatók. Van akinek világos a feladat, mint például ennek a csatornának is aki az üzeneteket továbbítja. Másoknak eltérő feladatuk van. Időben is eltérhet és igazodik a specifikus képességeitekhez. Van akinek még nem világos a specifikus képessége. Azért van ez így, mert ehhez teljesítenie kell a személyes megtisztulási folyamatát, átváltoztatva minden hátráltató tényezőt. Ez a folyamat szinte már mindenkiben a végéhez ért, attól függetlenül, hogy eltérő szakaszban vagytok. Még nem kaptatok elérést ahhoz amit a jövő tartogat számotokra.

Ennek az oka az időzítés. Ti mind egyéni játékosok vagytok, mégis fontos részeit képezitek az egész kirakósnak. A stagnálásból adódó frusztráció érzése egyre csak erősödik, érezhetitek az elvárás megnövekedett nyomását. Lehet, hogy nincs tiszta képetek arról, hogyan tudtok ehhez az egészhez hozzájárulni, mégis növekedni fog a türelmetlenség érzése. Mindannyian egy hatalmas feladat előtt álltok, ez a feladat pedig egyre jobban ránehezedik a vállatokra. Frusztráló lehet, hiszen érezhetitek azt a késztetést, hogy valamit tennetek kell, de nem tudjátok, mit, hogyan és hol. Nos, tartsatok ki még egy kicsit és elkezd kikristályosodni a dolog. Okkal vagytok visszafogva, de távolról sem azért, mert valamit rosszul csináltatok. Ti vagytok a játékosok a pályán, mi vagyunk a stratégák. Így ránk hárul a folyamat felfedésének teljes felelőssége. 

Újra megismételjük, hogy minden rendben van, pontosan ott vagytok ahol lennetek kell. Annak ellenére, hogy elveszettnek érezhetitek magatokat, ez csupán egy átmeneti fázis. Hamarosan irányt vesz és felgyorsul. Nézzetek körül, nézzétek meg a körülöttetek lévő díszletet. A díszlet alatt nem csupán a körülöttetek lévő természetes szépséget értjük, hanem a teljes helyzetet ami körülvesz benneteket. Nézzétek meg, fel tudtok-e fedezni valami újat. Úgy gondoljuk, hogy olyan helyeken ahol eddig nem, most számos mosolyt és nevetést fogtok találni. Ezek pedig apró jelei annak, hogy valami a felszínre szivárog és láthatóvá válik. Amikor mosolyt láttok, viszonozzátok azt, vegyétek észre, milyen erőteljes hatása van ennek(felétek). Apró, csacska cselekvésként hangzik, jelentéktelennek tűnik, de garantáljuk, hogy hangosabban fog (hozzátok)szólni, mint azt előre láthatnátok.

 

256. rész (2013. január 21.)

 

Az energia beáramlás nyomot hagyott rajtatok. Észrevehettétek, hogy az utóbbi napok zavarosak voltak. A dolgok különlegesebbé válnak, amint a beérkező felébresztő energiák egyre hevesebbek. Nagyon nyugtalan energiahullám ez, ami az egész világra hat, nem csak rátok és a fizikai testetekre. A finom jelek azt jelzik, hogy valami mélyreható dolog zajlik. 

Mik lehetnek ezek a jelek? Nos, sokan úgy érzik, hogy kezdik elveszíteni az épelméjűségüket. Szétnéznek és nem találnak semmi szilárdat(kapaszkodót – Tom) maguk körül. Olyan mintha a dolgok kezdenének annyira elmosódni, hogy néha még összpontosítani is nehéz. Az időt és a formálhatóságát már említettük régebben, de elérkezett az a pont, ahol ez egyre nyilvánvalóbbá válik. Hiszen mi az idő? Bizonyosan nem az, ahogyan definiálták a mérését. Azáltal pedig, hogy elolvad ez a jelzőpont, sok más dolog is kezd érdekes árnyalatot ölteni. Hiszen, bármi is vesz most körül benneteket éppen, már nem tekinthettek rá a tegnap szemüvegén keresztül. Ezáltal az elmétek nehezen tud hozzászokni. Olyan, mintha valamilyen szembetegségben szenvedne az ember és nem tudna pontosan fókuszálni. Amikor pedig a szem végre fókuszra talál és mindent megvizsgál, akkor az elme kezd el zavaros és ingoványos lenni. Igen komoly kihívás az, hogy ne érezzétek magatokat egy kicsit őrültnek. 

Emlékeztetni szeretnénk benneteket, hogy ez az egész folyamat gondosan felügyelve van és csak annyit kell tennetek, hogy alávetitek magatokat. Egyszerűen hangozhat, de nem az. Hiszen a túlélése végett az egész lényetek már megszokta, hogy szeretne valamilyen módon mindent irányítani. A folyamatnak való teljes megadás nagy ellenállásba ütközik (bennetek), hiszen a szervezetetek rendszerei védeni próbálnak benneteket. Így várható a belső ellenállás. Le kell vetnetek mindazt amit eddig biztosra vettetek, amire eddig támaszkodtatok, hogy át tudjátok karolni az újat.

Az új pedig nagyon eltér mindattól amivel eddig találkozhattatok. Ugye, ti csodálatos lények vagytok, akik egy törékeny kis emberi testbe kerültek. Ezáltal időnként úgy érezhetitek, be vagytok börtönözve és ez az egész kényelmetlen, klausztrofóbiás érzetet kelt. Végre kezditek elérni a valódi nagyságotokat. Ez a nagyság nem csak a fizikai test által behatárolt korlátok közt működik. Ezért várható a frusztráció és az elveszettség érzése. Ez egy átmeneti időszak, még ha oly nagy kihívás is. Elhozza magával a pillanatot arról, hogy kik is vagytok. Az elmétek érezni fogja, hogy valami nagyon-nagyon furcsa dolog történik. E mellett pedig érezni fogjátok az elvárást az iránt, ami érkezik.

Egyetlen szóval lehet leírni azt, ami érkezik: csoda. De valódi csoda, nem pedig bűvésztrükk. Maradjatok az útvonalon. Ehhez pedig egy dolgot kell csak tennetek, az elmétekben lévő irányító gondolatokat elhagyni. A napi parancs a teljes odaadás/lemondás/alávetés. Ti tudjátok irányítani a saját reakcióitokat erre a bezúduló új csodára. Tárjátok szét a karjaitokat, szíveteket és az elméteket mindarra ami érkezik, bármilyen formában is jön és bármilyen íze is van. Legyetek tisztában azzal, hogy nem tudjátok kitalálni, mi is következik. Ilyen az újdonsült vendég természete, feltérképezetlen területen jártok. Mi tudjuk, merre tartotok és teszünk is arról, hogy oda is jussatok. Még akkor is, ha az út olyan, hogy gondolni sem mertétek volna. Készüljetek fel a meglepetésre és az örömre. Igaz, az út néha feszültséggel teli, de számos okot fog adni arra, hogy örvendjetek.”

 

http://www.facebook.com/notes/szigli-szabolcs/aisha-north-csatorn%C3%A1z%C3%A1sa-40-r%C3%A9sz/512442925445892

 

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37004
Nap: 602