Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Láthatatlan segítőink II.

Kik az Arkangyalok? 

Daskalos, a ciprusi mágus szerint Szent Spirituális lények, ők a Szent Ige megtestesítői, akik építik és irányítják az Univerzumot. Amikor emberi alakot öltünk az elkülönült világok valamelyikében, mellénk szegődik egy arkangyal, aki akár észleljük őt, akár nem, vigyázó szemeit fáradhatatlanul rajtunk tartja: véd és oltalmaz bennünket, vagyis ő a mi őrangyalunk.

Az őrző-védő angyalaink is valamilyen arkangyali rendbe tartoznak. Minden egyes vallásban jelen vannak az arkangyalok más-más néven. Nem vesszük sorra a világon létező összes vallásban megjelenő szárnyas segítőket, most Daskalos rendszerére szorítkozunk. Valamint segítségül hívjuk tanítványainak, Nick Demetry és Edwin Clonts tapasztalatait.

Minden Arkangyali rendben milliárd és milliárd angyali lény létezik, amelyek azonos típusúak.

Daskalos szerint az arkangyalok annak érdekében, hogy az ember egészséges fizikai, éteri, érzelmi, mentális egyensúlyát visszaállathassa képesek bármilyen szín- és hangfrekvencián rezegni. Ily módon állítja vissza a Szent Lélek az ember egészségét - állítja korunk kiemelkedő keresztény misztikusa.

Tizenkét arkangyali rendet különböztet meg, amelyek közül négy tartozik az elemek Arkangyali rendjébe- velük dolgozhatunk nap, mint nap spirituális utunkon, meditációinkban.

mihálytűz őselemhez tartozik a vörös szín, amelyMihály arkangyal színe. Az Egyes számot rendelik hozzá. A nevének jelentése „Nagy Isten”. Érdekes, hogy a Maha szanszkritül nagyot jelent, az El pedig Istent (az ősi egyiptomi és a héber nyelvben is ez a jelentése). Ő a hő, a fény és a tűz minden formájának az ura fizikai és metafizikai értelemben egyaránt. Ő uralja az anyagcsere folyamatokat, és a velük kapcsolatos hőtermelést. Akaratunk mozgósítója, amely lehetővé teszi, hogy nyugodt erővel tudatosan cselekedjünk belső lényünk csendjéből.

gabrielvíz őselemhez tartozik a kék szín, amelyGábriel arkangyali rendjét jelöli. Hozzájuk tartozik a Kettes szám. A nevének jelentése Ga (vagy Kha)-Vir-El, vagyis Ga/Kha a vágy, érzelem, kinyilvánított szeretet, Vir az elemet jelenti és az El az Istent. A test minden folyadékát uralja, és együttműködik Mihály arkangyallal a vörös vértestek termelésében. Az érzelmeket képviseli a víz áramló, alkalmazkodó, beolvadó tulajdonsága miatt. Ezen tulajdonságokra tanít bennünket. Gábriel energiájára ráhangolódva eláraszt bennünket az érzelmi elégedettség, amely a kölcsönös harmóniából és a szívbéli vágyak beteljesüléséből fakad.

RafaelA levegő őselem színe az ibolya, amely Rafael arkangyali rendjéhez rendelhető. A Hármas szám tartozik hozzá. Ra-Fa-El szó jelentése: Ra az ókori egyiptomi nyelven napot jelentetett, a Fa pedig rezgést. Az éteri életerő ura Rafael. A fizikai testben ő irányítja a napfény és az oxigén átalakítását éteri erővé. Mentális tisztánlátásra, koncentrálásra, hatékony kommunikációra, kapcsolatépítésre, és konfliktuskezelésre tanít. Intelligenciával, türelemmel ruház fel. Segít megoldást találni az életünk minden területén jelentkező konfliktusaiban. Rafael erőteljes gyógyító erővel bír.

Rafael ibolya színe Mihály vörös és Gábriel kék színének a keveréke.

Urieltűz, a víz és a levegő őselem összefogója az éteri minőség, Uriel arkangyali rendjénekezüstfehér színe, a Négyes szám tartozik hozzá. Uriel nevének jelentése az egyiptomiaknál U-Ri-El: Űr-Nap-Isten. Uriel hangolja össze Mihály, Gábriel és Rafael munkáját az anyagi testünkben. Harmóniát és rendet teremt személyiségünkben. Ha sikert és beteljesülést tapasztalunk a házasságban, a családi életünkben, a kormányzatban, az oktatásban, Uriel láthatatlan hatását érzékelhetjük.

Négyük közül valamelyik arkangyal egész földi inkarnációnk során elkísér bennünket.

KerubokDaskalos tanítása szerint a Kerubok (Ötös szám- fehéres rózsaszín) „az égi jegyzőkként” működnek az ember éteri másában. Fizikai testünk láthatatlan éteri lenyomata az éteri testünk, ezért a Kerubok rendje nagyon közel áll hozzánk. Mindent hűségesen feljegyeznek a kozmikus memóriabankba, amit gondolunk, érzünk és teszünk. Semlegesen viszonyulnak hozzánk, soha nem reagálnak, hagyják, hogy tapasztalatainkat saját akaratunk szerint éljük át. Ők képviselik a mindentudás és a mindenütt jelenlevőség isteni minőségét, biztosítanak bennünket afelől, hogy soha semmit sem vesztünk el, amikor fejlődünk, elengedünk és tovább lépünk. Azok akik szerencsésen aktivizálják magukban a fejlődést támogató kerubok energiáit, azok jelentős mértékű személyiség átalakulást és stabilitást érnek el. Az építő szabadságot, a merev mintáktól való elszakadást, a kalandot, a fejlődést, a lelki fejlődést inspirálják.

szeráfokA szivárvány színű arkangyali rend a Szeráfok (Hatos szám). Segítenek gondolataink és érzéseink összehangolásában. Lelki minőségeket tükröznek, hatására az embert olyan megelégedettség tölti el, amely az igazi, mély belső forrásból való töltekezést, és ennek másokkal való megosztásából fakad.

 

 

fejdelemekAz ibolyaszínnel szegélyezett kék szín és a Hetes szám képviselője a Fejedelmek rendje. A szellemi átalakulást szolgálja. A Fejedelmeket olyan világ készteti átalakulásra, mint a miénk-kimerült, elhasznált és reménytelen. Azzal csökkentik a sötétséget, hogy belső csendre, hitre, reményre és bátorságra ösztönöznek. A vallási tradíciókban mostanában megjelenő spirituális újjászületés a Fejedelmek tevékenységét jelzik.

 

nyolcasAz aranyos sárga szín a Hatalmasságok arkangyali rendjéhez, a Nyolcas szám tartozik. Segítségével közelebb kerülhetünk az isteni hatalomhoz. Arra ösztönöznek, hogy akaratunkat az isteni akarathoz igazítsuk. A Hatalmasságok társadalmi szinten tevékenykednek, az intézményrendszereinkben, kormány, oktatás, egészségügy területén. Jelenlétük érzékelhető, amikor béketárgyalások folynak, előtérbe kerül a természetvédelem, humanitárius segítséget nyújtanak az emberek egymásnak. Minden olyan területen, ahol az emberek az emberi erőstruktúra olyan átalakítására törekednek, amelyek a szellemi értékeket tükrözik.

trónokTrónok arkangyali rendjéhez tartozik azaranysárga szín, a Kilences szám.Daskalos szerint az ember őrangyala a Trónok arkangyali rendjéből érkezik. Isteni, feltétel nélküli szeretettel támogatnak bennünket, hogy mi ugyanezt a szeretet adjuk át. Amilyen mértékben sikerül ezt megtennünk, olyan mértékben sikerül elérnünk a szellemi mesterfokot és a megvilágosodás küszöbét.

 

 

DomíniumokDomíniumok fehér színe, a tízes szám. Daskalos szerint a Domíniumok, és a fölöttük álló arkangyali rendekről kevés közérthető dolgot lehet mondani. Az emberiség iránt tett szolgálatuk egyértelműen érezhető, például, amikor valamilyen titokzatos módon spirituális mesterszintre emelik azokat, akik az önirányítás és a személyiség-egyesítés kívánt fokát már elérték. Ekkor az isteni bölcsesség, erő és szeretet eredményeit újabb, tökéletesebb szintézisbe rendezik.

 

nagyuraktizenegyes szám és az arany fehér szín a Nagyurak rendjét képviseli. Róluk sem tudunk túl sok információt megosztani, de arra lehet következtetni, hogy a megvilágosodott emberi lényt vezetik a szellemi szolgálat egyre magasabb dimenziói felé. Arra emlékeztetnek bennünket, hogy a megvilágosodás csak a kezdete univerzumbéli létünknek. A fejlődés véget nem érő, és állandóan nagyobb felelősséggel jár, de ugyanakkor folyamatosan növekvő szabadság és öröm is. Most és az örök jövőben felelősség van rajtunk, amely egyenes arányban áll az általunk mutatott megbízhatósággal, ez pedig tükröződése annak, milyen mértékű és mennyire szilárd a bizalmunk az isteni akaratban.

névtelenA tizenkettes szám, az indigó szín arkangyali rendje a Névtelen rend a Shamaellel. Ő a föld elem ura. Sham a fényt, El pedig Istent jelent. Az életjelenségek létrehozása és fenntartása az anyagi síkon, beleértve fizikai testünket is, ez Shamael munkája. Az Isteni Feminin(női minőséget képviselő) tartományban munkálkodik. Ő szolgáltatja a tettek és a lehetőségek területét, amelyen keresztül a többi arkangyali rend megvalósíthatja teremtő szándékát fizikai vagy biológiai megnyilvánulás formájában.

Hogyan határozhatjuk meg, hogy melyik arkangyali rend van hatással az életünkre? Adjuk össze születési dátumunk számjegyeit egyenként a példa alapján:

1963. 10. 23.

1+9+6+3+1+0+2+3= 25=2+5=7

Tehát a 7-es arkangyali rendhez tartozik.

Ha valakinek végeredményként 22, 11 vagy 33 jönne ki, nem kell, hogy egyesekre kerekítse, hanem a 11-es a 10. rendhez (Domíniumok), a 22-es a 11.rendhez (Nagyurak), a 33-as a 12-es rendhez (Névtelen rend) tartoznak.

http://goldspirit.hu/ 
Szerkesztette: Illés Sarolta

Forrás: Daskalos: Gnózis I., Dr. Nicholas C. Demetry, Dr. Edwin L. Clonts: Az arkangyalok gyógyító ereje

/sites.google.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 8
Összes: 3175691
Hónap: 37007
Nap: 605