Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AVATARA előadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

  

 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A szellemi fény és a szellemi Sötétség kapcsolata

európai mester,2012.10.31 04:29

Nem lebecsölendö dolog, hogy léteznek fekete mágusok, akik szerzödést kötöttek a Sötétség urával és kivétel nélkül magas posztot betöltö kapitalisták vagy politikus diplomaták gyakran csak a háttérben. A fény testvérei nem harcolnak ellenük, hanem sajnálkoznak rajtuk, mivelhogy a fekete mágusoknak nincsenek saját magasabb képességeik, hanem mindent démonok segítségével érnek el, akiket negatív inteligenciáknak hívnak a mágusok. A harc a negatív inteligenciák ellen a Názareti Jézus azaz a Kalki avatar feladata, nem a fény testvéreinek a feladata, mert a fény testvérei az Atya Istent képviselik, míg az Úr Jézus elfogadta az áldozatot, hogy harcos lesz, tehát nem lehet ember, hanem csak angyal. Ez az áldozat, mert a harc nem egyeztethetö össze a szeretettel. Ezért kell minden kiválasztottnak meghalnia, mert a kiválasztottak szintén harcosok és nen tartoznak a fény testvérei közé. A Druidok is tudják, hogy 144000 kiválasztott harcos van.

A dolgok mélysége

Az európai mester,2012.10.30 17:51

A mély megismerés a Jupiterhez tartozik, ahol 12 pozitív és 12 negatív prainteligencia uralkodik. F.Bardon csak a pozitív prainteligenciák hatáskörét és evokációs jeleit közli és a Jupiternél magasabb szférák prainteligenciái neveit sem, evokációs jeleit sem és hatáskörüket sem tárgyalja a mester, mert titkosak és evokációjuk életveszélyes még gyakorlott mágusoknak is. Ha megismered a Jupiteri prainteligenciák hatéskörét, azt fogod mondani, hogy ennél magasabb már nem létezhet, mert a Teremtö Isten sem tehet nagyobb csodákat, mint amire ök képesek és szivesen átadják ismereteiket annak, aki elért arra a szintre, hogy azt megértse, mert nem magyarul nem angolul nem szanszkritul beszélnek, hanem telepatikusan szimbólumokkal. Ezért ha valaki azt mondja, hogy a Galaxis küldötte, de nincs a Jupiteriek szintjén, az gyanút kelt bennem, mert a Szaturnusziak és az az Urániak még ennél is madasabb szinten vannak a Neptuniakról meg nem is beszélve. Ä Szaturnusznál magasabb szférák nem részei semmilyen rendszernek, mert az Urániak és a Neptuniak meg tudják változtatni még a mágia törvényeit is. Sok titok van, amelyekre csak az tud rájönni, aki lemegy a mélységbe, mert a felszínen a fogalmak félrevezetöek. Ilyen pl. a 4 kerub hozzárendelése a Zodiakus csillagképeihez. Alapvetöen helyes 2 hozzárendelés lehetséges, de amit a Táltos történész barátaink tanítanak az sem az egyik sem a másik. A hozzárendelés lehet statikus vagy dinamikus. A statikus rendszerben a tüz a tüzhöz a víz a vízhez a levegö a levegöhoz van hozzárendelve a dinamikus rendszerben viszint a víz megy a földbe a föld vegetáció által levegöt termel a levegö a tüzet élteti a tüz pedig megolvasztván a jeget életvizet hoz létre, aminek az az értelme, hogy az akarat tüze beleavatkozván érzelmeket kelt. Namost ha vesszük a statikus rendszert, akkor az Oroszlán kerub a tüzes Oroszlán csillagképhez rendelödik. Az inteligenciát képviselö ember a levegö energiájú Vízöntö csillagképhez, mert az emberfeju kerub nem a szeretet, ahogy azt sokan tartják, mert a szeretet az egész rendszer egysége és nem specifikus érzelemerö. Az érzelmi emóciók és minden más specifikus erök lehetnek destruktívak is, de a szeretet nem lehet destruktív, mert az Isten. Így továbbhaladva a Sasfelyü kerubot nem lehet a Skorpió csillagképhez rendelni a statikus rendszerben, mert az érzelni vízenegiához semmi köze, mivelhogy a skorpió emocionális önvédelme a sasra nem jellemzö. A sas mélyen öntudatos lény és így a föld energiáját képviseli, de a bika emotív érzésrendszere alapján cselekszik és így a Bika kezub tartozik a Skorpióhoz a Sasfejü kerub öntudatos lénye pedig a földi jellegü Bika csillagképhez, ami a statikus rendszer. A dinamikus rendszerben a Bika kerub érzelni ezeje átalakul a Bika csillagkép földi mivoltává, mivelhogy a víz öntözi a földet, de ebben a rendszerben nem lehet a tüzes Oroszlán kerubot a tüzes Oroszlán csillagképhez rendelni, mert az nem dinamikus rendszer, hanem az Ember kerubot kell az Oroszlán csillagképhez rendelni, mivel a tüzet a levegö élteti. Aztán a Vízöntö levegö jellegü tudása a Sas kurub törvénytiszteletéböl ered. Az Oroszlán kerubja meg tüzével táplálja a Skorpió önfeláldozó érzéseit. Ez a diamikus rendszer. Sem a statikus sem a dinamikus rendszerben nem lesz a Sas kerubja a Skorpiónál, mert a Sas nem önvédelemböl öl, a Skorpióra meg nem jellemzö a mély öntudatosság és törvénytisztelet, mert ha valaki veszélyezteti a szeretteit, akkor nemcsak önmagát képes feláldozni, hanem azt is, aki az ö szeretteit veszélyezteti és ez mély érzésekre épülö emóció.

A csakrák vertikalizációja

Az európai mester,2012.10.29 20:42

A csakrák vertikalizációja újra helyreállítható. Ha a csakrák vertikalizálódnak, akkor nem elöre sugároznak, hanem felfelé egymásba és nincs energiavesztés. Ez így volt, mielött Ádám és Éva nem rontották meg energetikarendszerüket:
http://www.tachyongate.com/en/index.html

A többértékü logika

Európai mester,2012.10.29 18:11

Nagyon fontos tétel, ami nélkül semmit nem lehet mélyen megérteni, hogy a szent szellem logikája nem kétértékü igaz-hamis logika, hanem többértékü. A matematikusok a 60 években rájöttek arra, hogy nemcsak 1 matematika van, hanem több külömbozö alapigazságrendszerekböl lehet kiindulni és nem lehet meghatározni matematikai úton, hogy a világ melyik rendszernek felel meg, tehát hit kérdése, hogy ki melyik alaprendszerre építi fel a saját világszemléletét. Alapvetöen két út van a tudás fáján: az egyik Krisztusé a másik meg a Sötétség uráé, aki tagadja a szeretet létezését. Ebböl van 4 értékü logika: közos igazságok, közös hamis állítások mindkét rendszerben, Igaz Krisztus szerint a Sötétség ura szerint meg hamis, Igaz a sötétség ura szerint, de Krisztus szerint meg hamis. A hit világának sok exakt alapja van. Elsö a gondolat, mint létezés elfogadása. Második a mozgás, amit végtelen sorozattal lehet kifelyezni és ez a hit a folytatásban, hogy ez így lesz tovább. Aztán van a szabadság exakt reprezentációja ami a jól ágazódó vegtelen fa, ami lehetöséget ad minden pontban a választásra úgy, hogy mindkét út egy jól elágazódó végtelen fát tartalmaz, így megmarad a választás lehetösége. Aztán jön a szabadság fájának a felosztása több ember között akkor is, ha állandóan nö az emberek száma, tehát kell lenni egy végtelen sorozatnak, ami biztosítja mindenki számára a szabadságot a lehetöségek fájában és itt az ellentmondás Krisztus és a Sötétség ura között, mert ebben Krisztus hisz, de a Sötétség ura Lucifer ezt kineveti és butaságnak tartja, ami materiális világnézethez vezet tagadván nemcsak a legmagasabb szeretetet,hanem a mérhetetlen struktúrák (halmazok) létezését is és így abszolutizálja a pénzt.

A spiritizmus és a mágia

Az európai mester,2012.10.29 10:37

Nézd Avatara, az európai mester úgy döntött, hogy felemel Téged minden Táltos fölé szellemileg, nem asztrálisan, mert az rajtad múlik. Az egyetlen világ, ahol megengedett a harc Krisztus követöi számára az a mentális világ, mert ott a Tüz a He betü (Látsd F.Bardon: "Az igaz kabbala kulcsa"), ezért mondja Názareti Jézus, hogy harcosik vagyunk a e világ szellemi urai ellen. Felejtsd el azt, hogy spiritiszta vagy a spiritiszta nem szent ember, megengedi ismeretlen szellemi lényeknek, hogy megszálják és irányítsák, amik lehetnek démonok is, mert a spiritiszta nem tudja identifikálni, hogy ki valójában az, aki rákapcsolódott. Ezért a mágusok nagyon élesen elítélik a spiritizmust, mint F. Bardon is, ö Nostradamus reinkarnációja, akit tisztelsz és azért kapta éppen ö azt a feladatot, hogy nyissa ki nekünk az Egyetemes Bölcsesség elsö tekercseit, mert minden nagy mester közül ö inkarnálódott legtöbször sokféle kultúrákba segítvén az emberiség fejlödését. A legösibb inkarnációja Mahum Tak-Ta az Atlantiszi kék faj még máig is élö képviselöje a Sambalában és Te tudod, hogy miröl beszélek. Késöbbi inkarnációja Enok és Hemesz Triszmegisztosz az alchemia úttöröje, de nem ö volt Thoth, ez azt jelenti, hogy Hermesz Triszmegisztosz nem Thoth király inkarnációja. Azt´án ö volt Lao'c Kínai mester a Taoizmus megalapítója is. Aztán ö volt Apollosz, akiröl Pál apostol is írt: "Ěn ültettem, Apollosz öntözött, de Isten ad növekedést, tehát én és Apollosz semmik sem vagyunk, csak Isten, aki növekedést ad." Azonkúvül ö volt Saint-Germain is. Ma a fény testvérei 12 vénjének egyike. A fény testvéreit Urgaya prainiciátor vezeti, ide tartoznak a próféták is, a 12 vénen kívül 72 bölcsük van és 360 tanítómesterük, de Názareti Jézus nincs közöttük, mert ö magasabb szférában tevékenykedik. Franz Bardon elsö könyve "Az igaz beavatás kulcsa" elvezet olyan magas szintre, hogy halottakat is fel tudsz támasztani és bele tudsz nézni a múltba éleslátással, éleshallással és élesérzéssel is, tehát magtudhatsz mindent, azonkívül mentálisan és asztálisan is (otthagyván testedet légzés nélkül) utazni tudsz bárhová a Földön korlátozás nélkül, tehát mindent ismerhetsz. A második könyvében megismertet minket minden pozitív angyallal, akik a Földön vagy prainteligenciákként tevékenykednek a bolygók szféráiban. Aztán következik a harmadik Tekercse az Egyetemes Bölcsességnek, ahol ismereteket kapunk arra, hogyan lehet Isteni emberé válni a kabbala útján, ami olyan magas szint, amit eg nem beavatott el sem tud képzelni. Ezen a szinten volt János apostol is, ezért nem tudott neki senki ártani a Földön. Ha eljön az Új Világ, akkor is ez az út fog vezetni Istenhez és nem más, mert a Kabbala betüi Krisztus teste és más út nem vezet Istenhez, de Indiában a kabbalát Tántrának hívják és ott ez nagyon eltitkolt tudomány. Mindennek az alapja a kapcsolat a 4 Kerubbal, akik Tüz, Víz, Föld, Levegö néven is ismertek, ehhez társul az 5. erö a lilaszínü Akása, aki uralkodik a Kerubok felett és csak a tisztaszívü embernek adatik meg ez az 5. erö.

Az új és a régi világ

Európai mester,2012.10.28 20:35

Ez egy nagyon fontos, Malchizedek elöadás arról, hogy mi történik ma:
http://www.youtube.com/watch?v=wxg8d0i8r6M

Ez 20 000 évvel ezelött történt, megmutatja ki az ember és ki a démon:
https://www.facebook.com/pages/Ramayan/120003784737943

Rám király Vishnu 7. inkarnációja, a 8. Krishna, a 9. Sakyamuni Buddha.
Jézus Krisztus Vishnu 10. inkarnációja a Kálki avatar, akié a gyözelem.

Az élet és a halál tengelyei

Európai mester,2012.10.28 17:46

Az ezoterikus feladata az, hogy megmondja mi ugyanaz, mégha 2 különbözö szóval is illetik és mi más, még akkor is, ha ugyanaz a neve két különbözö rendszerben egyesítvén így a világ minden eröit mindegyikröl igazat hírdetvén. Az igaz táltosok elöadásaiban sokszor szó esik az élet-halál tengelyekröl, amik a Halak a Nyilas, az Ikrek és a Szüz csillagképeket kötik össze. Mindjátr elöre tudni kell, hogy ezek az energiák attó függenek, hogy melyik bolygó közvetítí azokat a Földre, mert nem lehet csak a Nap általi közvetítés ismeretéböl mindent magyarázni, mivelhogy a Hold ugyanolyan erösen közvetítí ezeket ar eröket és minden 3. napon más csillagképbe megyen át a Hold és az érzelmi életetre van nagy hatással. Ugyanúgy pl a Jupiter is erös közvetítö, de csak minden évben változtatja meg a helyét a csillagképekben, míg a Nap minden hónapban. Ennek ellenére azonman van a csillagképek energiáinak egy általános leírása, amit a Sefer Jecirah azaz a Teremtés könyve tárgyal, ahol a Hal csillagkép a Kof betühöz tartozik és így ez annak a bölcsességnek az útja, amit a 011100 - 100011 (Meggyözés -Áldozathozás) hexagrampolaritás feszít ki dimenzióvá a szellemi világban. A Nyilas csillagkép a Szamek héber betühöz tartozik és így ez annak a bölcsességnek az útja, amit a 011000-100111 (Gyülekezet - Isteni hatalom) hexagrampolaritás feszít ki dimenzióvá a szellemi világban (varjú - hattyú). Az Ikrek csillagképe a Zajin héber betühöz tartozik, ami száma 16=010000 (Öszzetartás), amihez a Holló totem tartozik az Indiánok rendszerében, a másik polaritása a lágy kiejtése a Zajin betünek a 47=101111 (Gazdagság). A Süz csillagképhez a Jod héber betü tarozik, ami száma 19=010011 (Korlátozás), lágy polaritása a 44=101100 (Vándor) és a Tarotban ez a 9-es számú nagy arkánabéli szimbólum, ahol szintén a Vándor van ábrázolva. A Jod betü Isten Korlátozását jelenti az életfeltételek biztosítására, amit a Sötétség ura megszegett az által, hogy Évát letérítette az örök élet útjáról, mert a Teremtö Istennek az a feladata, hogy védje az életet, de a szent szellem magasabb erö, mint a teremtö Isten, ahogy azt Krisztus is mondja, ezért van, hogy nem minden úgy történik, ahogy a Teremtö Isten akarja.

A szent szellem alapjai

Az európai mester,2012.10.28 10:50

Az európai mesternek nemcsak az a feladat adatott meg, hogy harmonizálja a Viág eröit egyesítvén minden vallást egy abszolút Világvallásba, hanem elsö sorban az, hogy megismertesse a Világot a szent szellem exakt alapjaival. Ebból kiindulva tudott csak az európai mester elérni minden vallás és filozófia megértéséhez és egyesítéséhez a szellemi világban, aminek következtéban létrejöhet az asztrális és aztán a materiális egység is a Világban, mert nemcsak Európa közepén van meg a 4 kerub uralma, hanem sok más helyen is. Ugyanez a négyszög van Tibet, India, Kína és Oroszország között, a sárga Tibet a Sasfejü kerub birodalma, a kék India az Emberfejü kerub birodalma, a piros Kína az Oroszlánfejü Kerub birodalma, ahogy azt már Körösi Csoma Sándor is elörejelezte mondván: "Kína egy alvó oroszlán, hagyjátok aludni." Oroszország meg a zöldet szeretö Bikafejü kerub birodalma, még akkor is, ha a Medvét rendelik hozzá, ami démoni hatalmat reprezentál, de a Bikafejü kerub meg az Isteni mivoltát képviseli. A sárga lámák tehát India mesterei és amíg India nem kezd el tanulni töük, addig nem ébred fel az Isteni tüz Ázsiában. Izrael és az Arabok közötti viszály szintén Isten Tudás és Érzésvilága közötti ellentét és mégha aszisztál is Anglo-Amerika, ami a piros fény hordozója, nem tudják megoldani azt, mert hiányzik a negyedik erö, a Sasfejü kerub ereje a Német birodalom, amit elutasít Izrael a Holokauszt miatt és amíg a rendszerböl hiányzik, addig nem lesz ott béke, ahogy azt Izajás próféta megjövendölte vala: "Itt pedig háborúk lesznek az idök végezetéig, amiról kemény elhatározás született." Aki nem fogadja el az európai mester tanait, az a háboró martalékává válik. Magasabb szinten a kerubok energiái váltakoznak a négyes numerológikus ciklusban, ahol 1 a Sas (sárga Napenergia), 2 a Sólyom (kék Tudásenergia), 3 a Szarvas (piros Akaratenergia) 4 Özike (zöld Érzelemenergia), 5 a Medve ismét a Sasfejü kerubhoz tartozik és így tovább egészen 52-ig. Ez az Indián totemrendszer, ami megegyezik a Taoizmus 64 hexagramjával az I-Ging 4000 éves tanításában. Az Indiánok az elsö 10 energiához, a szefirotokhoz csak egy-egy totemet rendeltek és kihagyták a nullát, ami 2 energia, tehát 12-vel kevesebb totemjük van, mint a hexagramok száma az I-Ging-ben. Ez pedig ugyanaz a rendszer, mint az Egyiptomi Tarot és a Sefer Jecira, ahol 32 út van és mind a 32 út 2 ellentétes polaritást köt össze ami között betük oszcilálnak, tehát minden betünek (10 magánhangzó és 22 mássalhangzó) van kemény és lágy kiejtése, ami a két ellentétes polusa a betü útjának, ami azt jelenti, hogy a 64 hexagram 32 elentétes párja a Bölcsesség 32 útja is.

A 4 kerub

Az európai mester,2012.10.26 13:36

Tisztelt Avatara, nos, nemcsakhogy a Isten Törvénye nem ugyanaz, mint Isten Akarata, hanem Isten Érzései sem egyeznem meg teljesen Isten Tudásával. Isten Tudása a Magyar nemzet, de Isten Ěrzésvilága a Szlovák nemzet, akiket Thóthoknak is hívnqak, mert Thoth király éppen számukra írta a Smaragd tábláit a mostani embernek. Tehát a Szlovákok és a Magyarok közötti ellentét az Isten Érzelmivilágának és Tudásrendszerének az ellentéte, amit csak úgy lehet harmonizálni, ha áramlásra bírjuk ezeket az energiákat, ami transzformáció is egyben, csakhogy az Érzelem sosem transzformálódik közvetlenül a Tudásba, de fordítva sem, tehát be kell iktatni közvetítö szinteket, mert a Tudás az Akaratba transzformálódik csak, de Isten Érzelemvilága csakis a Törvényekbe transzformálódik közvetlenül és minden szférában, minden szinten, minden dimenzióban vannak Törvények, amikböl kiindulva le lehet vezetni logikai úton, hogy mi fog történni, ami a Tudás és így lehet elörejósolni a dolgokat minden szinten. Namost az Isteni Akarat kerubja az Oroszlánfejü kerub, ami a Cseh nemret szimbóluma. Az Akarat megnyilvánulása mindig Érzéseket kelt, mert beavatkozik a dolgokba, tehát a Csehek energiája csakis a Szlovák nemzetbe áramlik közvetlenül, viszont a Cseh nemzetnek kell tudnia, hogy mit akarjon, tehát szüksége van az Isteni Tudásra, másképp nem fog jól müködni az Isteni Akarata. Namost Thoth király Smaragd tábláinak arany rámái vannak, ami azt jelenti, hogy a zöld színü Érzeleenergia a sárga színü Torvényrendszerbe áramlik, ami azt jelenti, hogy Isten a Törvényeit mindig Érzelemvilága alapján alakítja és nem mondjuk ravaszkodva a tudásból, ami nagyon fontos. Namost a Magyar Korina büszkén hordja és mutatja meg mindenkinek azt, hogy az Osztrákok nem méltóak az Isteni Törvényrendszer képviseletére, ami Isten akaratából nyilvánult ki ilyen világosan, mert Isten nem akar a Törvényrendszernek ilyen nagy eröt biztosítani, mint a Krisztus elötti idökben így az Isteni Törvényrendet ma egy kis nemzet képviseli a Morvák, akiknek még saját autonómiáuk sincs, de mégis meg tudták örizni nemzeti büszkeségüket, mivoltukat és kulturájukat utat mutatván ezzel a Magyaroknak, akik állandóan az államhatárokról beszélnek meg Trianonról, ami csak materiális szinten lényeges és a szellemi világban abszolút semmi jelentösége nincs, így erejüket pazarolják teljesen lényegtelen formalitások megváltoztatását akarván, amivel már ma rajtuk kívül senki a világon nem törödik, mert szabadok a határok és mindenki oda megy ahová akar. Namost a Morvák ereje a nagy Sasban van, aki a Sasfejü kerubot képviseli, aki Franz Bardon néven élt közöttük és megbízás kapott azza, hogy feltárja az Egyetemes Bölcsesség elsö három tekercsét, ami maga az Isteni Törvény és ezt kell a Magyaroknak megtanulniuk, hogy elkezdjen áramlani és transzformálódni az energia a 4 kerub 4 népe között itt Európa kellös közepén. Ez az Új Monarchia.

Kárpátalja

Bodnár Zoltán,2012.05.26 10:23

Nagyon értékes előadások, melyek optimizmussal töltenek el ebben a nehéz időkben. Sok mindent másként "látok", mint ezek előtt. Köszönöm szépen.
Áldást, Békességet.

papfico@gmail.com

Mészáros Zoltán,2012.04.22 23:07

Köszönöm az előadásokat.Lelket melengető gondolatok.Az előadásokat már többször meghallgattak és az írásokat elolvastam.Csodálatos és útmutató.Köszönöm.

rethatilgmail.com

Dr. Rétháti László,2012.05.21 17:34

Kedves Avatara!
Én Badiny Jós Ferenc elveivel értek egyet ,ami teljesen egyezik a véleményeddel és elveddel.Már írtam Neked egyszer egy levelet , melyben az Arvisurákkal kapcsolatban kértem ki a véleményedet , sajnos a mai napig ne kaptam választ.Légy oly szíves pótolni, nagyon érdekelne a véleményed,Badinynak negatív a véleménye.Az előadásaid nagyon jók.
Tisztelettel Dr. Rétháti László

Re: rethatilgmail.com

Dr. Rétháti László,2012.05.21 17:39

Rosszul írtam le az e-mmail címemem,rethatil1@gmail.com

liza@babe.hu

iza,2012.05.03 12:10

Egyszerűen nem lehet nem hallgatni ezeket a csodálatos, értékes előadásokat. Úgy gondolom, hogy annyira szükségünk van rá ,mint a kiszáradt,megrepedezett földnek az esőre. Nagyon köszönöm Avatarának.