Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VII.rész

A: Nem védekezhetünk az efféle energiatámadások ellen?
D: De.
A: Hogyan?

D: Kérnünk kell a Mátrixtól, hogy olyan szintre növelje a rezgésünket, ami megvéd
ettől az agressziótól. Minden gondolat-energia-forma. Ha kilépünk ezeknek a
közvetítéseknek a sablonjából, nem fog már hatással lenni ránk.
A: Nem tehetnénk meg ugyanazt a kémiai anyagokkal?
D: De igen, de jelenleg nehéz, mert lenyeljük azokat és a szervezetünkbe kerülnek.
Kérhetjük viszont, hogy ugyanúgy távozzanak, ahogy a bejutottak a szervezetbe. Sokkal
könnyebb. Még nem rendelkezünk azzal a képességgel, hogy a negatív energiát valami
pozitívvá alakítsuk.
A: Vagyis nem tudjuk a klórt cukorrá alakítani?
D: Nem. Meg tudjuk változtatni az izét, hogy édes legyen, és addig tartson, amíg
erre gondolunk. Tartóssá nem tudjuk tenni. A klór tulajdonságaival marad, mivel ez volt a
sablon, ami létrehozása alapjául szolgált és nem mi hoztuk azt létre.
A: És nem létezik semmilyen módja annak, hogy kiküszöböljük a vegyszerek
mérgező hatásait, amelyeket elfogyasztani kényszerülünk?
D: De igen. Mondtam már. Meg kell emelnünk a test rezgési szintjét. Így
megtehetjük és jogunk is van hozzá, mivel a testünk a sajátunk. Mi felelünk érte.
A: Adj egy példát.
D: Ha tudom, hogy kémiai vegyszerekkel fertőzött ételt eszem, azt mondom:
köszönöm Mátrix, hogy segítettél természetes úton teljes egészében eltávolítani, anélkül,
hogy valami visszamaradt volna, az összes, szervezetemre káros anyagot.
A: Ez egy jó ötlet, mert így zsíroktól vagy bármilyen ártalmas anyagot
megszabadulhatunk.
D: Igen. Csak programozásról van szó. Meg kell tanulnunk kérni. Az Univerzum
bármikor kész segíteni. Mi vagyunk, akik akadályokat állítunk fel és mindent bonyolulttá
teszünk.
A: Így voltunk tanítva!
D: Igen és akárhogy is sokkal könnyebb nekünk, hogy elvegyük, amit mások
adnak, minthogy a fejünkkel gondolkodjunk. De szerencsére meg fognak változni ezek a
dolgok.
A: Mikorra gondolod, hogy változások lesznek?
D: Nem szeretnék ezekről beszélni, a lényeg, hogy egy új világ felé haladunk, ahol
meg tanulunk újra emberré válni.
A: De földrajzi változások, csapások, szörnyűségek lesznek?
D: Azok csak olyan mértékben lesznek, amennyire az emberek nem akarnak
megváltozni, akkor a Mátrix találni fog egy lehetőséget, hogy távozásra kényszerítse őket.
A megváltozni akarók száma fogja eldönteni az események lefolyását.
A: De te hogy látod a közvetlen jövőt?
D: Ha minden úgy lesz, ahogy most van, ha nem lesz semmilyen változás, akkor
megtörténhet, hogy egy pár napra megszűnik a Föld mágneses tere.
A: És mit jelent ez?
D: A föld középpontja leáll. Ha ez megtörténik, a földi mágnesesség nulla lesz. Ez
minden élőlényre hatással lesz a bolygón.
A: Az emberekre is?

D: Különösen.
A: Milyen kihatással lehet a mágnesesség hiánya az emberekre?
D: Aghton azt mondja, hogy az ember 48 óra nulla mágnesességet képes elviselni.
Ezután az ember kezd megbolondulni, agresszívvá válni. Egy 3-15 nap alatt a Föld lakói
megbolondulnának és mindent elfelejtenének.
A: 3-15 nap alatt? Embertől függ?
D: Igen.
A: És mennyit fog ez a mágnesesség hiány tartani?
D: Nem tudom. Ha megtörténik, 3-15 napig.
A: Létezik olyan hely a Földön, ahova elmenekülhetünk, és ahol biztonságban
lehetünk?
D: Nem. Ha megtörténik, akkor mindenhol egyforma lesz.
A: De a Föld közepe miből áll?
D: Én egy nagydarab sziklának látom. Ezt a sziklát egy burkolat veszi körül,
melynek a felszínén mi vagyunk.
A: Mi történik a sziklával, amikor megáll?
D: Ha megáll, a szikla folyékonnyá válik. Ez a folyamat maximum 15 nap alatt fog
végbemenni. Ha folyékonnyá válik, a kéreg elkezd mozogni és a kontinensek
eltávolodnak. Ez azt jelenti, hogy a Déli-sarok, Északi-sarok és a kontinensek más helyen
lesznek.
A: Állandóan azt mondod: „ha”. Vegyem úgy, hogy nem biztos?
D: Így van. a jövő nyitott. Mi írjuk. Egyes dolgok biztosak, mások nem. Tőlünk függ.
A: És a sarkok változása nem biztos?
D: A sarkok módosulnak. Ez biztos. Nem lehet tudni viszont, mennyi idő alatt.
A: De létezik egy optimista forgatókönyv?
D: Minden optimista, mert új idők és egy új föld vár ránk. Ez nem csak egy
pólusváltás, hanem egy új korszak új fajjal, képességekkel és tehetségekkel, akiknek
megadatik, hogy egy újfajta tudatosságban éljenek, összhangban az Univerzum
Törvényeivel és a Mátrix harmóniájával.
A: Szükségszerű, hogy a sarkok felcserélődése 3-15 nap alatt történjen meg?
D: Nem. 24 óra alatt is végbemehet, de nem mi döntjük el.
A: És nekünk mit kell csinálnunk?
D: Mi semmit sem tehetünk, csak annyit, hogy belülről megváltozzunk. Ami hagyva
van, hogy megtörténjen, az meg is fog történni. A Föld szívéhez kell kapcsolódnunk, hogy
átvegyük a rezgését, az energiáját. Amikor belépünk ebbe az új dimenzióba, istenné
válunk. Ezért csak azok fognak belépni, akik lelkéből sugárzik a szeretet.
A: És ha mi a mai naptól kezdve átadjuk magunkat a szeretetnek?
D: Akik szeretetet adnak, azok szeretetet is kapnak vissza.
A: Ez azt jelenti, hogy védve lesznek?
D: Látod, itt a szándék a fontos. Ha azzal gondolattal adsz szeretetet, hogy ne
legyenek gondjaid, nem hiszem, hogy segíteni fog. A szeretet egy tiszta energia, amely a
lélekből jön. Az az energia, mely minden létező alapjául szolgál. Amikor szeretetet adsz,

akkor szívből kell tenned, bármilyen szándék nélkül. A szeretet tiszta és egyszerű. Benne
nem rejtőzik semmi.
A: És ha sikerül a föld szívéhez csatlakoznunk a szeretet segítségével, akkor meg
tudunk változtatni valamit?
D: Egészen biztos. Segítünk a Földnek, és ebből kifolyólag a változás könnyebb és
gyorsabb lesz. És itt energiáról van szó. Ha mi a szeretet vibrációját adjuk a Földnek, ez
tiszta energiává alakul és a Föld energiatöbbletként fogja megkapni. Ez hozzájárul, hogy a
változások hamarabb és nagyobb csapások nélkül menjen végbe. Olyan, mint amikor egy
autót löksz meg. Egy dolog egyedül meglökni, és más, ha valaki segít és megint más, ha
többen jönnek segíteni neked.
A: Azt értsem, hogy ha az emberek többsége felébred, a változások enyhébbek
lesznek?
D: A változások ugyanazok lesznek. Ugyanoda jutunk, csak sokkal hamarabb és
könnyebben.
A: Ahogy én látom, senki sem akar semmit megváltoztatni!
D: Ezt nem mondhatom. Aghton azt mondja, hogy az emberek kezdik a valóságot
látni. Talán nem értik még, amit látnak, de a lényeg, hogy válaszokat keresnek. Ha
megértenék, hogy az Igazság bennük van!
A: Azt mondtad, hogy a föld közepe olyan, mint egy óriási szikla. Léteznek olyan
elméletek, amelyek azt állítják, hogy föld középpontja üreges, egy világ és éppenséggel
egy nap.
D: Én a Föld közepét egy hatalmas kőzetnek látom. Valóban léteznek hatalmas
földalatti járatok, de ezek mások.
A: Meg tudnád mondani mik ezek?
D: Igen. Egyesek már nagyon régóta léteznek, természetesek, mások amióta az
első anunnakik ideérkeztek és megint másokat a jelenlegi irányítóink építették.
A: És laknak bennük?
D: Igen. Laknak bennük. Akiket a jelenlegi vezetők készítették, védelmi célból
épültek és hogy szükség esetén elbújhassanak bennük, de ők nem sejtik, hogy azok nem
lesznek a használhatóak. Másokban idegen égitestekről jöttek laknak.
A: Tud valaki ezeknek az idegeneknek a létezéséről?
D: Természetesen. Akik vezetnek minket. Ők azok tudtával élnek ott.
A: Ők szintén rosszak?
D: Nem rosszak. Különben az anunnakik sem rosszak, mert így kellett lennie, ők
csak léteznek. Akik a föld belsejében vannak, nagyon fejlett lények, akik nagyon sokszor
segítettek és most is segítenek, ha szükség lesz. Amikor készen állunk majd, akkor
képesek leszünk kommunikálni is velük.
A: Azt jelenti, hogy közbelépnek, ha a Föld bajba kerül?
D: Csak abban a mértékben fogják megtenni, amennyire joguk lesz rá. Ismerik a
Törvényeket és tudják, hogy ha nem hagynák, hogy fejlődjünk, akkor drágán
megfizetnének. Ahogy mondtam, ők fejlett lények.
A: És akkor hogy dolgoznak össze a jelenlegi kormányokkal?
D: Hogy hagyják őket itt maradni. Csak így segíthetnek.

A: Az Univerzum legfejlettebb lényei közül valók?
D: Nem. Más, nálunk sokkal fejlettebbek, akik segítenek, és akik már energiák,
ezért nekik nem kell köztünk maradniuk.
A: Ők csak hébe-hóba jönnek?
D: Csak amikor szükség van rájuk.
A: Azok a repülő csészealjak, akik időnként megjelennek?
D: A lényeknek, akikről beszéltem, nincs szükségük járművekre, hogy mozogjanak.
Ők energiák, és ezért bármikor bárhol lehetnek.
A: Emberek voltak?
D: Emberek csak itt a Földön vannak, máshoz csak teremtett formák vannak.
Minden világnak megvan a maga mintája, de mindeniket ugyanaz az elme alkotta. Meg
kell értened, hogy annak ellenére, hogy a világok másnak látszanak, ugyanaz a gondolatenergia-
formájuk van és minden a Mátrixból származik.
A: Meg tudnád mondani, hogy honnan jönnek ezek a földönkívüliek, akik itt
vannak?
D: A legtöbb a Szíriusz környékéről jön. Mások más naprendszerekből.
A: Akik a Szíriuszról jönnek, sokszor beavatkoztak az evolúciónkba?
D: Minden lény, aki megfordult itt, beavatkozott az evolúcióba. Akik itt vannak, és
akik csak átmenőben voltak, de mégis ezek, akikről beszéltem segítettek a legtöbbet.
Nekik köszönhetően jutottunk el olyan gyorsan oda, ahol fejlődni tudtunk. Nélkülük sokkal
hosszabb ideig tartott volna.
A: Ők az anunnakik ellenségei?
D: Az univerzumban nem létezik olyan szó, hogy ellenség. Minden, ami létezik,
egyszerűen csak van, egy bizonyos céllal. Mindenik életformának egy jól meghatározott
küldetése van. Az ellenség szónak csak itt a Földön van jelentése, és biztos vagyok
benne, hogy csak ők vezették be.
A: Vagyis az anunnakik?
D: Igen.
A: Miért mondod ezt?
D: Neked, amikor ellenséget mondasz, mi jut eszedbe?
A: Aki rosszat akar, elvesz valamit, megtámad…
D: Jó, gondolkozz csak, ha egy ellenség helyett egy barát jönne, egy olyan
személy, akit ismersz, és akit kedvelsz, akkor mit csinálnál?
A: Egy barát nem jönne ártó szándékkal! De ha még is megtenné, elbeszélgetnék
vele, megkérdezném, elmagyaráznám neki…
D: Helyes, ha mindannyian barátok szeretnénk lenni, ha nem lenne semmi
megosztani és elvenni valónk, ha minden a rendelkezésünkre állna, és tudnánk, hogy
mindenünk meglehet, bármi bármilyen mennyiségben, létezne még az ellenség szó?
A: Nem, de ez egy utópia. Egy másfajta realitásban élünk.
D: Egy olyan valóságban élünk, amit ránk erőszakoltak, amit elfogadtunk. Az
elődeink valósága; mi megörököltük és elvárják, hogy hasonlóan továbbadjuk.
A: Így van, de nem tehetünk semmit. Amikor minden ember meg fog tudni változni,
akkor valószínűleg másképpen lesz.

D: Miért kéne minden embernek megváltoznia? Miért nem változunk meg először
mi? Fontos, hogy először te változz meg, változtasd meg a hitedet és a gondolkodásodat.
Ha mindenki megtenné ezt magának, arra ébrednénk egy adott pillanatban, hogy a
valóság, amiben élünk, megváltozott.
A: Térjünk vissza mégis az elkövetkező változásokra, amelyek a Földet érik majd.
Biztos, hogy bekövetkeznek?
D: Igen. A Föld és az emberek is meg fognak változni. Minden be van
programozva, hogy megtörténjen.
A: Tudjuk, mikor?
D: 2013-ig. De pontosan nem tudom. Nem hiszem, hogy tudná valaki a pontos
dátumot.
A: Lesznek katasztrófák?
D: Nem szeretném így nevezni. Ezek változások. Úgy kell rájuk tekintenünk, mint
valami jó dolgokra. A Föld újjászületik és vele együtt az emberek is. Miért mondanád, hogy
emberré válni, bárhogyan is történjen az, katasztrófa?
A: Mert az emberek egy egyensúlyhoz szoktak hozzá, egy társadalomhoz,
valójában egy állapothoz.
D: Az emberek olyannak vannak teremtve, hogy bármit megtanuljanak. Az
emberek jók, szeretetből vannak létrehozva és ezért szeretet adhatnak, azonban vissza
kell emlékezniük, hogyan. Ez minden. Le kell szokniuk az anunnakik szokásairól. Azok sok
évezreden keresztül vezettek, belénk ültették a gondolataikat, megéléseiket. Most eljött az
ideje, hogy lemondjunk ezekről a rezgésekről és visszatérjünk az eredeti állapotunkba.
Nincs benne semmi rossz, katasztrofális.
A: Ez csak akkor alkalmazható, ha megérted ezeket a dolgokat, de mivel a többség
nincs felkészülve, nem tudom, hogyan tudnánk valami jóvá átalakítani egy apokalipszist!
D: Elsősorban ezeknek a szavaknak a nélkülözésével!
A: Milyen szavak?
D: Katasztrófa, apokalipszis, megsemmisülés, világvége…
A: És hogy mondjuk?
D: Változás, újjászületés, új kezdet, átalakulás, új föld… nem érted, minden egy
gondolat-energia-forma és a szándék rezgése a fontos! Számít, hogy mondod, hogy
gondolod, és milyen megéléseid vannak, amikor valamit mondasz.
A: Azt hiszem, itt igazad van!
D: 2012 az év, amelyben a jelenleg ismert társadalom ki fog cserélődni. Ez a
pontos határidő.
A: A mi hibánk?
D: Amikor a földre nézel, mire gondolsz? Tisztának, rendezettnek, helyesnek, vagy
ellenkezőleg, szennyezettnek, korruptnak…
A: Hát, a második változat!
D: És megfelel neked, hogy így folytatódjon?
A: Nem. Szeretném, ha valami változna.
D: Meg fog történni. Ez egy egyedüli lehetőség, a teljes teremtés ránk figyel.
A: Miért?

D: Mert egy olyan dolgot próbálnak meg, ami soha nem történt meg: a bolygónak
és mindennek, ami rajta van, egy új dimenzióba való átvivését.
A: Mindennel együtt?
D: Igen, de mielőtt még effektív megtennék ezt a dolgot, a bolygónak és
mindennek, ami rajta van, rezgési és energetikai változáson kell keresztülmennie.
A: És nem tehetik meg ezt egyszerre?
D: Nem, mert minden felrobbanna. Mi és a bolygó is. Mindent csak fokozatosan
lehet megcsinálni. Ez a növekedés 2003 körül kezdődött el. Ezért érzik az emberek, mint
ha problémájuk lenne az egészségükkel.
A: Valóban megnövekedtek az egészségügyi problémák.
D: Így akarnak becsapni minket. Minden kellemetlen érzés, fejfájás, depresszió,
görcs ezeknek a frekvencia-növekedéseknek tudható be. Mindezekhez hozzáadódik a
kémiai anyagoktól való megtisztulás.
A: Vagyis?
D: Ahogy a frekvenciánk növekszik, úgy távolítja el könnyebben és gyorsabban a
bennünk levő mérgező anyagokat.
A: De ez egy hasznos dolog!
D: Az lenne, ha nem vinnénk be másokat, úgy, hogy eltávolítjuk és bevisszük, még
ártalmasabb, mert a test megtisztul és megmérgeződik.
A: És mit csináljunk?
D: Ahogy mondtam: segítsük a tisztulási folyamatot, tudatosan eltávolítva mindent,
ami ártalmas, természetes ételt fogyasztva és megtisztulási programokat követve.
A: Igen, de te látod, ők kémiai anyagokkal bombáznak. Szinte nem létezik
vegyszermentes élelem, a víz szennyezett, a levegő mellékanyagokkal van tele…
D: Ne feledd, az elme nem ismer határokat. Mindent megtehetsz, csak akarnod
kell, igazából akarnod. Csodákra vagyunk képesek!
II
A: Szeretnék a dákokról beszélni. Hallottál valamit róluk?
D: Igen. Aghton sok mindent mesélt róluk.
A: Mit tudnál mondani róluk?
D: Nemes faj volt. Azoknak volta a leszármazottaik, akik a Föld kezdete óta itt
vannak. Az őseik földjén2 született meg az emberiség.
A: Mit értsek nemes fajon?
2 Néhány kutató szerint az emberiség a Mu kontinensen (Csendes Óceán) született, kb. 200.000 éve. Ez volt a
bibliai Éden. Népe majáknak nevezték magukat, a Napot imádták és a spirituális fejlődés nagyon magas fokán
álltak. Technikailag is előrehaladottak voltak, űrszekereikkel bejárták az egész Földet és kolóniákat
létesítettek, amelyek közül a legnagyobb és legfontosabb az Atlanti-óceán közepén fekvő Atlantisz volt, de ők
alapították az Egyiptomi civilizációt és az indiai Ráma birodalmat is. Ezeket az információk fellelhetők az
egyiptomi piramisok hieroglifáin, az indiai maja kolostorok írásaiban, az esszének tanításaiban, számos
Közép- és Dél-Amerikai műemléken, a csendes-óceáni Déltengeri Szigeteken, vagy pl. dr. Bruce Goldberg
előző élet kutató műveiben, aki sok tízezer regressziót hajtott végre. – a ford.

D: Ők az atlantisziak ősei, ahogy a dákok az atlantisziak leszármazottai voltak.
Aghton azt mondja, hogy másféle vérük volt.
A: Anunnaki?
D: Nem. Másféle, de most nem mondhatja el.
A: És az anunnakik az idők folyamán közbeléptek, megmódosították?
D: Igen, de más földiek segítségével és nem közvetlenül.
A: Hogyan?
D: A fajukra más fajok tevődtek rá.
A: Elmondanád, fizikailag hogyan néztek ki az őseink?
D: Nagyon magasak voltak, szőke-vörös hajuk volt és kék szemeik, de nem a mai
kék.
A: Milyen kék?
D: Hasonló az inuakikéhoz.
A: Vagyis olyan mályvaszínű?
D: Olyasmi, de nem teljesen az.
A: Fejlettek voltak?
D: Különlegesek voltak. Fejlettek, jók voltak, és tudták hogyan lehet a szeretetet
materializálni.
A: Vagyis?
D: Képesek voltak a szeretetből szeretet csinálni. Ez nem létezett utánuk többé a
Földön, csak egyénileg és bizonyos embertömegek esetében.
A: Azt mondják, hogy létezett egy Zamolx nevű vezető, akit isten volt.
D: Ember volt, de Istenként nyilvánult meg és később Teremtő lett.
A: Te látod?
D: Igen. Aghton mutatja.
A: Le tudnád írni nekem?
D: Magasnak látom, szőke-vörös hajtincsei voltak. Valamiféle fehér ruhát és bundát
visel és egy arany jogart tart a kezében, amely a felső részén szalamandrában végződik.
A: Vagyis egy csúszómászóban?
D: Egy szalamandra, a szent tűz, Isten tüzének, a fénynek a védelmező entitása. Ő
maga egy tűzmezővel volt körülvéve. A tiszta nyelv, az arany nyelv őrzője volt.
A: Mi a tiszta nyelv?
D: A teremtés általános nyelve, szent és igaz nyelv. A kezdetben a Földön
beszélték ezt a nyelvet. Még látom, hogy a fején még van egy féle kígyó alakú kör.
A: Más csúszómászó?
D: Nekik sok hasonló eszközük volt.
A: Miért? Mire használták ezeket?
D: Ők tudtak az anunnakik létezéséről. Védelemként szolgáltak.
A: Csúszómászó alakú tárgyakkal védekeztek ellenük?
D: Igen.
A: Miért?

D: Mert tudták, hogy a forma megsemmisíti a formát3.
A: Elmondanád egy kicsit pontosabban?
D: Csak egy ugyanolyan, de ellentétes polaritású formával vagy energiával
semmisíthetsz meg valamit. A teremtés törvénye egyik törvénye.
A: Hogyan?
D: Ha a sötétségbe fényt viszel, a sötétség eltűnik, ha szeretet viszel, a gyűlölet
megsemmisül, ha a bánatba boldogságot viszel, akkor a bánat többé már nem létezik.
A: De ha a szeretetbe gyűlöletet viszel be? Nem változik meg a szeretet?
D: Nem. Sohasem. A szeretet és fény nem oltható ki.
A: És hogy tudod megsemmisíteni az anunnakik befolyását? Azokra a tárgyakra
gondolok, amelyekről beszéltél.
D: Azok a tárgyak, a kígyó alakú kör, megtervezése idején, amikor még forma
nélküli fém volt, fel volt töltve, hogy megvédjen és átalakítson minden energiát szeretetté.
Ily módon, akik viselték védve voltak mindenféle támadástól. A segítségükkel fel tudták
ismerni a támadót. Léteztek még más programok is, sokkal bonyolultabbak, de még nincs
itt az ideje, hogy feltárjuk azokat.
A: Létezik néhány karkötő, amelyek ugyanabból az időből származnak, és
amelyeknek kígyó alakjuk van. Nagyon nagyok és talán más méretű4 embereknek voltak
csinálva.
D: Az akkori emberek nálunk sokkal nagyobbak voltak, úgy hogy magától értetődő,
hogy a karkötők nagyok voltak.
A: Abban az időben az országunk ugyanakkora volt?
D: Nem. Nagyon nagy volt. Kb. 8-szor nagyobb volt. Egy része elsüllyedt és nem
látszik már.
A: Köze van Atlantiszhoz?
D: Mindennek köze van Atlantiszhoz. A mai embereknek is, de már nem vagyunk
ugyanaz a faj. A vérüket más vérrel keverték.
A: Szándékosan csinálták?
D: Igen. Szándékosan csinálták. Nem szerették volna, hogy egy ilyen fejlett és
tiszta faj megmaradjon. Ennek ellenére az eredeti tulajdonságok nagy részét megőriztük.
Ha akarnánk, emlékezhetnénk ezekre. Mélyen a DNS-ünkben vannak elrejtve.
A: Megmondhatnád nekem, miért tűntek el az atlantisziak, mint faj?
D: Ők nem tűntek el. Most is itt vannak. Földjük nagy része megsemmisült, de akik
meg kellett meneküljenek, tudtak erről a dologról és más helyek felé vették az irányt.
A: Milyen okból tervelték ki egyesek megsemmisítését és mások megmentését?
D: Az atlantisziak istenekként nyilvánultak meg, vagyis képesek voltak teremteni,
csak az volt a baj, hogy – mások kárára – elkezdtek az elméjüket és nem a szívüket
használni. Ehhez hozzájárult az anunnakik befolyása, akiknek sikerült elvarázsolniuk őket.
A: Még léteznek tiszta atlantiszi vérvonalak?
3 Ismert tanítás bizonyos keleti származású filozófiákban, mely nagy jelentőséggel bír a szellemi korlátok
leépítésben.
4 Mu és Atlantisz embere 3-4 méter magasságú volt, majd egyre kisebb és kisebb lett, a mai méretét csak az
utóbbi 15-20 ezer évben érte el. – a ford.

D: Nem. Mindeniknek kevert vére van. Ugyanaz a vér található meg a mai északi
országokban. Itt van a legnagyobb anunnaki befolyás. Ők véglegesen és bármilyen
eszközzel meg szeretnék állítani ezt a fajt. Ott vannak a legerősebb energetikai
támadások. Nálunk Zamolxnak tiszta vére volt, akárcsak a többinek, aki az ő idejében élt.
Azután még léteztek tiszta vonalak, de kb. 1600 körül megszakadtak.
A: Miért?
D: Mert eldöntötték a kioltásukat. Őket is becsapták az anunnakik.
A: Zamolx csodákat művelt?
D: Nem művelt csodákat, mert sokan meg tudták csinálni, amit ő csinált. Ő a
Törvények Kódjának őrzője volt.
A: Mi volt a Törvények Kódja?
D: Egy vastag, fém lapokból álló könyv volt, mely az Általános Törvényeket voltak
leírva. Ugyanolyan, mint az Inuán a Törvények Könyvének Kristálya. Abban a könyvben
minden kérdésre választ kaptál. Akinek valamilyen problémája volt, eljött és konzultált
vele. Zamolx a könyv őrzője volt.
D: Sokat tudott?
A: Mindenki ilyen volt.
D: Így születtek az emberek, de különlegesek voltak. Amikor a gyermekek
fiatalokká váltak, elvették és tanulni küldték őket.
A: A lányokat és fiukat is?
D: Igen.
A: Mit tanultak?
D: Megtanultak Istent manifesztálni önmagukban.
A: És mindeniknek sikerült?
D: Az iskolának három fokozata volt. Az elsőn mindenki átment, a másodikba csak
azok léphettek be, akik bizonyos teszteken keresztüljutottak, a harmadik viszont csak
azoknak volt fenntartva, akik vezetők vagy beavatottak akartak lenni. A beavatottak
számára még létezett egy fokozat, de amelyre nagyon kevesen jutottak el. A Teremtővé
válás fokozata volt.
A: Teremtővé vált egyáltalán valaki?
D: Zamolx Teremtő volt és még létezett egy pár. Ők számunkra még ismeretlenek,
de hamarosan lesz egy felfedezés, és többet fogunk tudni róluk. Volt két nő is. Az egyik
Zamolx lánytestvére volt.
D: Igen. Ők jöttek. Párok voltak. Csak együtt voltak Teremtők.
A: Hogy együtt rendelkezzenek női és férfi energiával?
D: Csak így lehet tökéletes energiád, amely a teremtéshez kell.
A: Azt mondják, hogy Zamolxnak volt egy Kogaion nevű szent helye, amely
lényegében a várhelyi (Sarmisegetusa Regia, magyarul Szármiszegetuza) erődítmény?
D: A vár, amelyről beszélsz nem létezett Zamolx idejében. Az később épült. Aghton
azt mondja, hogy Kogaion valahol a bucegi-i szfinx közelében található. Abban az időben
ugyanott létezett még egy vár, melyet a ma Bábáknak hívnak.
A: Pontosan hol?

D: Nincs jogunk tudni ezt a dolgot. Egy nagyon fontos energetikai központ. Ott van
az az iskola, amelyről beszéltem.
A: Mennyi ideig tartott ez az iskola.
D: Az első fokozat annyi ideig tartott, amennyire szükség volt, vagyis amíg a fiatal
elsajátította az anyagot. A második kb. két évig tartott, a harmadik három, míg a negyedik
élete végéig.
A: Hogy-hogy élete végéig?
D: Aki beavatott volt egész életében tanult. A tanulás soha nem szakadt meg. Nem
vált tökéletessé, amíg a Földön tartózkodott. Csak felkészült a tökéletességre.
A: Vagyis nem lett soha Teremtő?
D: Teremtő volt, de akkor vált tökéletessé, amikor egyesült a Teremtővel.
A: És Zamolx jelenleg egyesülve van a Teremtővel?
D: Igen. Ő Teremtő.
A: Vagyis ő a Teremtő?
D: Nem. Ő egy Teremtő. Egyesült a teremtővel, de egy Teremtő.
A: Úgy értsem, hogy saját egyénisége van?
D: Igen.
A: Mi ő manapság?
D: Ő egy energia.
A: És ha érezni szeretném, kérhetem ezt?
D: Igen. Ha akarod, benned lehet.
A: És érezni fogom, mint energiát?
D: Igen, mert ő energia, vigyázz, hogy csak akkor kapcsolódj ehhez, ha eljutottál a
megfelelő tudatossági szintre, melyben megnyilvánulhat a szereteted, különben ez az
energia tönkre tehet.
A: Vagyis?
D: Ha nem felelsz meg rezgésileg, meghalhatsz. Olyan ez, mint amikor tüzet tennél
egy műanyag palackba. A tűz megolvasztja.
A: Létezik egy lehetősége, hogy elérd a zamolxi beavatási fokozatokat?
D: Aghton azt mondja, hogy igen, de nem érvényes mindenkire.
A: Vagyis csak bizonyos személyek tudják megcsinálni?
D: Igen.
A: Milyen képességeik kell legyenek azoknak, akik ezen az úton szeretnének
menni?
D: Aghton azt mondja, hogy csendben kell tudniuk maradni és hallgatni. Ez a
megismerés egy olyan titok, amely azoknál tűnik ki, akik képesek a szívben és az
értelemben élni.
A: Vagyis butának kell lenned, hogy megkaphasd?
D: Szívvel és értelemmel kell szeretned.
A: Életre kelthetjük ezt a megismerést?
D: Igen. Jogunk van hozzá, de meg kell tudnunk, hogyan tegyük és kinek adjuk.
Idővel mindenkinek hozzáférése lesz hozzá.

A: Tudnál segíteni nekünk?
D: Aghton azt mondja, igen. Gondolkodni fogok ezen és meg fogom mondani.
A: Jó lenne, ha éppen tanfolyamokat végezhetnénk.
D: Még nem tudom. Meglátjuk.
A: Azt mondják, hogy abban az időben mágikus, gyógyító, életadó források voltak.
D: A víz életet ad most is. A lényeg, hogy miként programozod. Mágikus vizük volt,
ahogy mondtad, mivel tudták, hogyan tegyék mágikussá.
A: Abban az időben Zamolx a vezetőjük volt?
D: Inkább koordinátori szerepet töltött be. Sok koordinátor volt. Tíz beavatottból álló
tanács volt. Zamolx felelt értük. A vezetők a többiek voltak.
A: És volt valami találkozó helyük, egy fővárosuk?
D: A főváros valahol a tenger mellett volt. Egy barlang. Szintén a Szent Hegy
közelében.
A: A barlang egy speciális helyen volt?
D: A barlang, a Szent Hegy és a negyedik fokozatba beavatás helye bizonyos
tulajdonságú helyeken voltak. Ezek olyan földrajzi helyek, amelyek jelenleg is geomágnesesanomáliákat
mutatnak. Ez mérhető.
A: Miért tartották a találkozókat geo-mágnesesanomáliájú helyeken?
D: Aghton azt mondja, hogy ezeken a helyeken az ember kapcsolatba léphet a
Teremtővel, mivel elhagyhatja a Földet és a testét. Ők bárhol meg tudták ezt csinálni, de itt
egyenesen a Teremtővel egyesültek. Olyan volt, mintha a Teremtő szállt volna le közéjük
a földre.
A: Miért csinálták ezt?
D: Mert, hogy az emberiség és a világ sorsát érintő döntéseket a Teremtő hozza
meg. Ők azokban a pillanatokban már nem voltak emberek.
A: De megőrizték az egyéniségüket?
D: Igen és nem is. Ők saját magukká váltak, amikor elmentek onnan.
A: Vagyis visszaalakultak emberekké?
D: Nem, Istenekké váltak.
A: Úgy értsem, hogy a hétköznapi életben ők Istenek voltak?
D: Igen. De csak Zamolx volt Teremtő.
A: Zamolx hogy halt meg?
D: Ő nem halt meg. Ő energia. Egy adott pillanatban megpróbálták megölni, de
feltámadt. A lánytestvére segítette.
A: Hogy?
D: Nem ölhetsz meg egy Istent!
A: Jó, de hogy hagyta el a Földet?
D: Ő jelen van, soha nem hagyta el a Földet. Itt és mindenhol.
A: Értem, azt szeretném, ha elmondanád nekem, ha megteheted, mi történt vele,
miért nem maradt továbbra látható és koordinátor.
D: Eljutott arra a tudatossági szintre, hogy képessé vált feljebb lépni és egyesülni a
Teremtővel. Így társ-Teremtő lett. Azért döntött az elmenetel mellett, hogy segítségünkre
legyen. Az ő akarat volt.

A: Tehát ő kilépett Isten, mint a Föld koordinátora szerepéből?
D: Ő Isten, mert ő Teremtő.
A: Burebisztáról tudnál mondani valamit?
D: Ő is beavatott volt. Ismerte a Szent Hegy és a Törvények Kódjának titkát. Ő volt
az, aki a várhelyi várat építette, amelyről beszéltél.
A: A hely, melyre a vár épült egy speciális hely?
D: Igen. Alatta, mélyen, az első atlantisziak által kiásott földalatti járatok vannak,
amelyek tudásukat őrzik.
A: Milyen formában van ez a tudás?
D: Sok fémkönyvet látok. A falban levő bemélyedésekbe vannak elhelyezve. Egyes
termek beomlottak és nem lehet eljutni hozzájuk. Sajnos! Ott van leírva az atlantisziak
érkezése. Még sok falra írott szöveget látok. Egy nagy terem közepén egyfajta világoszöld
kőládát látok, benne aranyszínű port tartalmazó tartályok és nagy kristályok vannak. Még
látok valamit, ami egy szerkezethez hasonlít.
A: Mire használták ezeket a dolgokat?
D: A szerkezet segítségével kiolvashatod a kristályokban tárolt információt. Aghton
nem akarja megmondani, mire használták a port.
A: Hogy ásták ki az alagutakat?
D: Bizonyos készülékek segítségével. De nem ásták, csak megolvasztották a
kőzeteket. Majdnem úgy néznek ki, mint az Inuán.
A: Valaha élt ott valaki?
D: Igen. Sokáig éltek.
A: És honnan volt levegőjük?
D: Különböző hosszúságú ás átmérőjű függőleges alagutak voltak ásva, különösen
ott, ahol a folyosók találkoztak. Ezek levegőt szívtak a felszínről és a belső termekbe
szállították. Ugyanúgy a vizet is. Egy közeli folyóból szívták és speciális csatornák
segítségével a mélybe szállították, amelyek a teljes építményt behálózták. Egy ilyen
csatorna miatt szakadt be az a rész, amelyről meséltem.
A: Miért?
D: Mert kiszakadt egy nagy kő és elzárta a víz útját, így a folyosók egy része
beázott és egy földrengés miatt beomlott.
A: Ha ásnánk ott, akkor eljuthatnánk ezekhez a földalatti üregekhez?
D: Nem tudom! Ha jogunk lenne, valószínűleg igen!
A: Szármiszegetuza egy szokványos vár vagy egy különleges hely volt?
D: Egy különleges hely. A harcosok találkozó helye. Élelmiszer tartalékokat is
tároltak itt. Nehéz időkben védelemül szolgált az ide menekült embereknek. A vár speciális
módon van megépítve. Akik beléptek védve voltak a külső támadásoktól.
A: Fizikai támadásokra gondolsz?
D: Mindenféle támadásra.
A: Milyen formája van a várnak?
D: Kör alakú, mivel Románia egyik csakrájára épült. Akik építették, tudták ezt. A
belsejében egy hatalmas oszlop volt, melynek a tetejére egy speciális szerkezet volt
helyezve. Ez átvette a föld szívéből érkező energiát és felerősítve továbbküldte. Ugyanitt

bizonyos rituálékat hajtottak végre azzal a céllal, hogy gazdag termésük, esőjük vagy
bármijük legyen. Ezért vár belsejében egy hatalmas kőből álló nap-mutató lap (napóra)
állt. A vár közepén volt elhelyezve. A segítségével követték a föld forgását és az égitestek
mozgását.
A: Azt akarod mondani, hogy ismerték az időegység fogalmát?
D: Igen. De ezzel nem voltak egyedül. Nem értem, hogy miért csodálkozol.
A: Mert mi tudjuk, hogy az elődeink barbárok, fejletlenek, primitívek… voltak.
D: Sokkal közelebb álltak Istenhez, mint amennyire mi állunk mostan!
A: Amikor fejletleneket mondtam, az anyagi fejlettségre gondoltam.
D: Ez nem számít. A szellemi a fontos.
A: Burebiszta az atlantisziak leszármazottja?
D: Igen.
A: Meddig létezett az Atlantisziak birodalma?
D: Aghton azt mondja, hogy az eredeti állapotában tizenhatezer évig.
A: És a dákok az utódaik voltak?
D: Igen.
A: És miért asszimilálódtak más népekbe, miért hagyták magukat?
D: Ők nem keveredtek más népekkel, sokáig megtartották a genetikai vonalukat,
de meg voltak bűntetve. Így volt elrendelve.
A: Miért?
D: Mert megtanultak gyűlölettel és bosszúból gyilkolni és nem volt hozzá joguk.
Megmondták nekik, de nem figyeltek rá. Olyan családok is megjelentek, akik megtagadták,
hogy a gyermekeik kövessék a tanulás fokozatait.
A: Miért?
D: Mert szükség volt a munkához és hogy megvédjék a javaikat. Egy bizonyos
korban más nemzetek heves támadásainak voltak kitéve. Így zárult be az igazság
megismerésének kapuja. Csak egy pár számára maradt elérhető. Valójában itt tévedtek. A
tudás azért van, hogy továbbadjuk. Az őseink csak maguknak akarták megtartani. Ha
megtették volna, amit meg kellett volna tenniük, az emberiség sorsa másképpen alakult
volna.
A: Azt értsem ezen, hogy őseink hibásak a Föld sorsáért?
D: Ők és más nemzetek is.
A: De miért?
D: Mindenkinek hozzáférése volt a tudáshoz. Ha egyesültek volna, egy új vallás
született volna és mi most más ponton lennénk. Ez az egyik oka, hogy most bizonyos
eseményeken kell végigmennünk. De nem kell hibának tekintenünk. Meg volt a
lehetőségünk, hogy melyiken menjünk és egyedül választottuk az utat.
A: Vagyis ők megválasztották nekünk!
D: Nem. Mi választottuk magunknak, mert ők szintén mi vagyunk.
A: Egy kicsit érdekes észrevétel!
D: Miért? Mi voltunk, vagyunk és leszünk. Amit most csinálunk, a döntések,
amelyeket hozunk, a jövőbe mutatnak. Gondolkodj csak, száz év múlva vissza fogsz jönni
a Földre és szembesülnöd kell a saját döntéseiddel.

A: Egy lehetőség.
D: Ez egy Igazság. Ha megértenénk, nagyon messze lennénk és sok jövőbeni
eseményre nem lenne többé szükség.
A: Próbáld meg az embereknek elmagyarázni!
D: Nagyon könnyű megérteni. Ha mindenikünk a jövőre néző döntéseket hozna, a
bolygó és a lakóssága érdekében, ha megkérdeznénk, milyen hatása lesz a jelenlegi
döntésünknek száz év múlva, egészen biztosan nem hoznánk hibás döntéseket.
A: Minket arra tanítottak, hogy élvezzük a pillanatot!
D: És te a jövőben meg leszel elégedve ezzel? Gondolni fogsz arra, hogy jól
cselekedtél?
A: Természetesen nem. A szerencsém, hogy a jövőben nem fogom tudni, ki voltam
és milyen döntéseket hoztam.
D: De ha a jövőben felfedeznének valamit vagy egy fejlettebb tudatossági állapotba
jutnánk és akkor a körülötted levő emberek tudnák, hogy te ki voltál és mit csináltál?
A: Tudhatod, hogy nem tetszene nekem!
D: Akkor miért ne élj a fényben? Miért nem tennél meg csak olyan dolgokat,
amelyekre büszke lehetsz?
A: Ez így van, de mond csak: igaz az, hogy a dákok sírtak, amikor egy gyermek
született és örvendtek, amikor egy ember meghalt?
D: Igen is, meg nem is. Örvendtek, mert tudták, hogy az emberek azért mennek el,
hogy egyesüljenek Istennel. Amikor tudod ezt, természetes, hogy örülsz neki. Ők szent
dolognak tekintették a születést. Két ember egyesülése volt a tökéletesedés érdekében.
Egy férfi és egy nő csak együtt volt képes a Teremtő manifesztációra. A születéssel
kapcsolatban Aghton azt mondja, hogy nem voltak bánatosak. Úgy örültek neki, mint bárki
közülünk.
A: De olyan írások maradtak fenn, amelyek alátámasztják ezt.
D: Én nem látok ilyeneket. Én vidámaknak látom őket. Nézd, Aghton egy férfit
mutat, aki felemel egy gyermeket és örömében lógatja. Én nem látom sírni őt! Nagyon is
örül neki!
A: Furcsa!
D: Látom, ahogy a gyermek torkához tesz egy amulettet.
A: Azt mondják, hogy Burebiszta idején létezett egy nagy, beavatott pap, akit
Deceneusnak hívtak. Tudnál valamit mondani róla?
D: Burebiszta beavatott volt. Aghton azt mondja, hogy Deceneus elárulta a
nemzetét.
A: Miért?
D: Ahogy én látom, féltékeny volt Burebisztára. Nem akarta Istenként elismerni.
A: De Deceneus beavatott volt?
D: Igen, de nem annyira, mint Burebiszta. Deceneus csak az első három fokozatát
csinálta meg a beavatásnak. Nem volt joga tovább menni, ezért irigyelte Burebisztát.
Aghton azt mondja, hogy Burebisztát Deceneus ölette meg. De nem szabad elítélned. Az
ő küldetése volt, hogy végrehajtsa ezt a tettet.
A: Vagyis, hogy elárulja a nemzetét.

D: Igen.
A: Egy másik nagy dákról, Decsebálról mit tudnál mondani?
D: Ő is beavatott volt. Egy nagyon jóképű, de durva férfi volt. Nagy harcosa és
védelmezője volt ezeknek a földeknek. Jó és igazságos király volt, de meg kellett küzdenie
az elődei örökségével. Nem volt mit csinálnia. Neki is volt egy lánytestvére, aki mind a
négy beavatási fokozaton felment.
A: Mint Zamolx lánytestvére?
D: Igen. Ugyanaz az energiája volt. Harcos nő volt. Decsebál mellett harcolt.
A: Decsebál öngyilkos lett?
D: Igen.
A: És a fejét Rómába szállították?
D. Egy másik fejet vittek helyette.
A: Megmagyaráznád?
D: Decsebál a szívébe mártotta a kését. Nem volt viszont egyedül. Körülvették a
hozzátartozói és a fiai. Ezek úgy döntöttek, hogy nagy bűn elvinni a fejét Rómába. Ezért
egyike az unokaöccse, a lánytestvére fia, aki hasonlított rá, felajánlotta magát, hogy
megöljék és a nagybácsija helyére tegyék. A jelenlevők kicserélték a ruháikat és
jelvényeiket és így a Decsebál unokaöccsét királyként vitték el.
A: Vagyis Decsebál unokaöccse öngyilkos lett, hogy a bácsikája ne legyen
meggyalázva?
D: Igen.
A: És ezt a tettet feljegyezte valaki, tud valaki róla?
D: Nem tudom. Talán le van írva. Én képeket láttam a fejemben. Ez azt jelenti,
hogy ezek a tettek léteznek a Mátrixban, így tehát valósak.
A: És akik elvitték a fejét, nem jöttek rá, hogy nem ő az igazi király?
D: Nem, mert nem látták közelről. Csak később gondoltak arra, hogy megnézzék a
testét, mivel Decsebálnak volt egy nagy sebhelye a mellén, de már késő volt. Akik a valódi
Decsebál elrejtésével foglalkoztak, a maguk módján levágták a nagy király fejét és elvitték
egy szent barlangba, hogy megőrízzék. Ott van elrejtve ma is. Mellette található Decsebál
kardja és egy lap a Törvények Kódjából. Úgy hogy akik eljöttek leellenőrizni, csak azt
tudták meg, amit meg kellett tudjanak.
A: Látod, hogy mit ír a barlangban elrejtett lapon?
D: Nem értem, mit ír rajta, de Aghton azt mondja, hogy a halhatatlanság útja van
ráírva.
A: Megtalálhatnánk mi ketten ezt a rejtekhelyet?
D: Mi ketten nem, mert nem a mi feladatunk, a helyet viszont meg fogják találni.
A: Ki találja meg?
D: Két férfi. Az ők feladatuk. Ők azok, akik valamikor Rómába vitték a fejét. Ők
fognak harcolni azért is, hogy visszaadják neki a megtiszteltetést a történelemben.
A: És Decsebál teste?
D: El volt égetve. Ez volt a szokás.
A: És Dáciát leigázták a rómaiak?

D: Nem. Dácia az Dácia maradt. Megpróbálták, de nem sikerült nekik. Jóval
később a fajok összekeveredtek, és főleg az országnak ebben a részében, ahol mi élünk.
Az ország felső részén a faj tiszta maradt.
A: Vagyis északon?
D: Igen.
A: A Törvények Kódjából megmaradt még valami?
D: Aghton azt mondja, hogy teljesen megvan, annak ellenére, hogy a könyvet
szétszedték és különböző helyeken rejtették el. Egy részét a lapjainak megtalálták, de
senki sem tudja elolvasni.
A: Nem tudják, vagy nem akarják!
D: Akik el akarják olvasni ezeket a lapokat, vigyázniuk kell, mert helyenként
mágikus szavak vannak elrejtve.
A: Milyen mágikus szavak?
D: Olyan kijelentések, amelyekkel képes vagy birtokolni az anyagot. De ezeket
akárki nem használhatja. Csak azok tudják kinyitni, akik eljutottak a negyedik fokozatig.
A: Létezik valaki a jelenben, aki átment volna a megismerés fokozatain?
D: Nem. A fokozatok le voltak zárva.
A: Tudod mikor?
D: Az 1600-as évben. Akkor volt az utolsó ember, aki a beavatás negyedik fokán
állt.
A: Miért?
D: Mert, aki a beavatásokat csinálta, elhagyta a helyet. A küldetése befejeződött,
Lényegében nő volt. Ő volt a Teremtő utolsó manifesztációja a földön.
A: És aki megcsinálta a beavatást, vagyis a tanuló, pap volt?
D: Nem. A románok királya volt.
A: Tudod a nevét?
D: Aghton azt mondja, hogy Mihai Viteazul (Vitéz Mihály) néven ismert.
A: Ahogy én tudom Vitéz Mihály szabadkőműves volt.
D: Nem. Egy régi rend, a templomos lovagok rendjének volt tagja.
A: Úgy értsem, hogy eljutott a Teremtő fokozatig?
D: Ahogy én látom bensőleg Isten manifesztációval rendelkezett.
A: És akkor hogy ölték meg?
D: Ő hagyta magát megöletni. Ő döntötte el. Tudta, hogy küldetése véget ért, hogy
az emberek egy másik döntést hoztak, és követnie kellett a neki választott utat, úgy hogy
az elmenést választotta.
A: Ha ellenkezett volna, talán más sorsunk lenne!
D: El kellett fogadnia a többiek döntését.
A: Meg tudnád nekem mondani, hogy miből álltak a megismerés fokozatai?
D: Az első fokozat az, amelyben az ember tudatosította a saját halhatatlanságát.
Megtanították, hogyan elemezze, és utána hogyan szüntesse meg a saját egoját.
A: Egyfajta saját magad megtagadása.

D: Igen. Elmagyarázzák, hogyan gondolkodott és mit kell tennie, hogy
megváltozzon, és mit jelent a változás, vagyis hova vezet ez az út. Nagyon nehéz folyamat
volt, csak nagyon kevesen tudtak végigmenni rajta. A második fokozaton megmutatták
neki, hogyan kapcsolódjon össze belülről Istennel és hogyan viszonyuljon mások
Istenéhez. A harmadik fokozat Istennek belülről kifele történő manifesztációja. Ez a
legnehezebb feladat, mivel megcsinálva ezt az ugrást nem voltak többé emberek, de
emberek közt kellett élniük.
A: És a negyedik fokozat?
D: A negyedik fokozat a Teremtővel való egyesülést feltételezi. Akik átmentek a
harmadik fokozaton, Zamolx pecsétjét kapták.
A: Mik voltak ezek?
D: Energia szimbólumok, amelyeket a beavatottak kaptak.
A: Hol voltak azok?
D: Az egyik a homlokon volt, a másik a kezek hajlatánál. Ez volt az oka, hogy akik
keresztülmentek a beavatáson felismerték egymást.
A: Láthatóak voltak? Mások is láthatták?
D: Nem. Csak a beavatottak.
A: És hogy használták ezeket a szimbólumokat?
D: Létezett néhány aranypecsét, amelyeket a kezekre és a homlokra tettek.
Zamolx Pecsétjeiként ismerték azokat. Aki megkapta, 33 napig kellett tartsa. Ez idő alatt
egyedül volt és meditált. E periódus után a fizikai pecséteket egy rituálé során
eltávolították. A helyükön csak az energetikaiak maradtak meg. Úgy látom, hogy ezeknek
az Embereknek három jelük volt, kettő a kezükön és egy a homlokukon.
A: Leírnád ezeket a szimbólumokat?
D: Lerajzolom neked ezeket.
A: Fel tudnánk éleszteni ezeket a szokásokat, az iskolára gondolok?
D: Igen. Visszahozhatnánk a megismerést, de csak a harmadik fokozatig. Azután a
saját útján kell mennie.
A: Hogy ne kerüljön kapcsolatba a többivel?
D: Igen. Mindenki a maga útján.
A: Miért?
D: Mert most, mint akkor, mindenikünknek megvan a lehetősége, hogy megtalálja
az utat a Teremtőhöz. Mindenkinek megvan az egyéni és független útja. Nincs jogunk
közbelépni. Különben nagy vétek a saját útjáról erővel kiemelni egy lelket és a sajátodra
helyezni.
A: De ez nem általános út?
D: Az út végcélját illetően közös, de mindenkinek egyedül kell megtennie. Istenhez
és a Teremtőhöz bárki eljuthat. Ha mi megmutatnánk egy utat, akkor olyanok lennénk,
mint az anunnakik. A saját utunkat mutatnánk meg, amely hibás, véges vagy hiányos
lehet. Senki sem mondhatja, hogy amit ő csinál helyesebb, mint amit más csinál. Nincs
joga hozzá.
A: De a vallások nem mutatják meg az utat?

D: De igen, egy ilyen vagy olyan utat, de csak az út elejét. Ha szabadon hagyták
volna, akkor most sokkal messzebb lennénk.
A: Milyenek lesznek a jövő vallásai?
D: Egyetlenegy vallás lesz. Egyedüli, valós és igaz, összhangban a Mátrix
Igazsághoz és a Törvények Kódjával.
A: Hasonlítani fog valamennyire a jelenlegi vallásokhoz?
D: Egyesíti az összes mai vallást, de csak azt fogja tartalmazni, ami igaz belőlük. A
reinkarnáció ismert és elfogadott lesz. Isten létét felfedik és átértelmezik, hogy az emberek
jobban megérthessék.
A: Lesznek még vezetők, papok?
D: Csak koordinátorok, Törvények Kódjának őrzői fognak lenni, de nem úgy, mint
most. Egy egyetemes vallás lesz, amelyhez mindenki csatlakozni fog. Ez képes
megmagyarázni és összekapcsolni az éterit az anyaggal, a szellemit a napi
tevékenységekkel.
A: Mindenkire kötelező lesz?
D: Nem lesz kötelező, mert a lélekből fog fakadni.
A: Lesznek még ünnepeink?
D: Akkor ünnepelhetsz, amikor akarsz. Miért kéne valakinek megmondania, mikor
ünnepelj!
A: A Karácsonyra, Húsvétra gondolok.
D: Ha tudod azt, hogy Jézus benned van, és a cselekedeteid vigyázza, hogy Isten
mindenhova elkísér, mivel te Ő vagy, szükséged van megünnepelni?
A: Nem. De pillanatnyilag mi nem érthetjük ezeket a mentalitásbeli változásokat.
D: Akarnod kell, hinned kell bennük és ezek valósággá válnak.
A: Lesznek még vallásos összejövetelek?
D: Nem olyanok, mint most. Olyan napok lesznek, amikor meditálni fognak.
Világszinten.
A: Milyen meditációk?
D: Legyen például a Föld vizeinek megtisztulását célzó meditáció. Tegyük fel, hogy
az egész bolygó eldönti, hogy az év első hónapjának minden péntekén senki se csinál
semmit, csak imádkozik a vízért. Kérik, hogy az megtisztuljon, gyógyító hatású legyen,
hogy a bennük élő lények egészségesek, békések legyenek… Majd a második hónap
minden péntekén a föld egészségéért imádkoznánk, hogy minden mag, amit elültetünk
termékeny, egészséges, tápláló legyen… és így tovább.
A: De ezt most is megtehetnénk.
D: Persze. Csináld meg.
A: Sok embert kéne megmozgatni…
D: Látod, minden egyes alkalommal, amikor valamit szeretnél csinálni, kibúvókat
találsz. Miért kéne először mindig másnak megcsinálnia?
A: Sok emberre lenne szükség.
D: Gyere, próbáljuk ki. Te láttad, hogy hány ember vesz részt a vasárnapi
meditáción?
A: Nem láttam, éreztem.

D: Csináljunk minden hónap elsején egy-egy meditációt a Föld megtisztításáért. Így
látni fogjuk milyen lényeges változások fognak megtörténni.
A: Jó. Hány órakor?
D: Szintén 22:30-kor.
A: Meditáljunk a Föld megtisztításáért?
D: Kérjük a Mátrixot, hogy a víz, a levegő, a föld és minden, a Földön létező élő és
élettelen anyag minden olyantól megtisztuljon, aminek nincs jótékony és igazi megfelelője
a Mátrixban.
A: Ennyi?
D: Igen. Öt másodpercet tart.
A: És lesz hatása?
D: Meglátjuk. Aghton azt mondja, hogy az emberek még abban az állapotban
vannak, amikor tettekkel kell meggyőzni őket. Én azt hiszem, ennél fontosabb, hogy
higgyél a saját megérzéseidben.
A: Én is azt gondolom, hogy az embereknek konkrét példákra van szükségük.
D: Oh, vajon mikor mondunk már le a régi meggyőződéseinkről?
A: Minden jel azt mutat, rövidesen.
D: Igen. Másképpen is lehetett volna és sokkal hamarabb. Ha az emberek
megértették volna, hogy a dogmák beágyazásánál a félelem szolgált alapul, akkor
észrevették volna a valóságot.
A: De az atlantisziak nem hagytak ránk bizonyos információkat? Nincsenek
beékelve a jelenlegi vallásokba?
D: Nem. A tudásuk megmaradt és létezik a Földön, de nekünk nincs hozzáférésünk
ahhoz.
A: Miért nincs hozzáférésünk?
D: Mert az akarattal van elrejtve. Az igazság a hazugság alatt volt elrejtve,
megmódosítva és úgy van elmondva, hogy ne értsük meg. Jézus hagyott egy utat Isten
felé, megmutatta nekünk, de számunkra lehetetlen megérteni. Minden nehézkés, titkos és
alkalmazhatatlan.
A: Mégis egy nehéz út!
D: Nem nehéz, mert a bensőnk összekapcsolódik a mennyeivel. Csupán
aktiválnunk kell. Senki sem teheti meg helyettünk.
A: Honnan jöttek az atlantisziak?
D: Az őseik a világűrből jöttek. Lényegében két faj volt. Egyesek a Szíriuszról,
mások meg a Milonáról jöttek.
A: Úgy néznek mi, mint az emberek?
D: Ott más formájuk van, sokkal inkább energetikai. Sok ezer évre volt szükségük,
hogy olyan testet alkossanak, amely képes itt élni. Hosszú ideig jöttek-mentek.
A: Léteznek még ezek a fajok azokon a bolygókon.
D: Igen. Ott vannak.
A: Meglátogatták még a Földet?
D: Folyamatosan itt vannak és főleg most.
A: Miért?

D: Mert most készen állunk megismerni az Igazságot.
A: Vajon meg fogjuk ismerni?
D: Igen. Nemsokára. Különben a történelem során sok galaxis-utazó megszállt itt a
Földön. Mi, a Föld jelenlegi lakósága, sokuknak a keveréke vagyunk.
A: Meg fogja valaha mondani valaki, hogy földönkívüli gyökereink vannak?
D: Igen. De Aghton azt mondja, hogy vigyázzunk. Mindannyinknak idegen
világokból származó ősei vannak és ez nemsokára ki fog derülni. Az anunnakik tudják, mi
fog történni és nem tetszik nekik. Ezért ők megpróbálnak befolyásolni azt mondva, hogy
csak az emberek egy részének van idegen DNS-e. Vigyáznunk kell, mert be akarnak
csapni. Megpróbálják az embereket két táborra szakítani; a földi vérrel rendelkezők és a
különleges vérűek táborára. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian Egyek vagyunk.
Senki sem különleges.
A: De az anunnaki vérűek velünk egyenlők?
D: Mi mind ugyanazok vagyunk. Ők is ugyanonnan indultak el és ugyanoda jutnak
vissza. Ez tesz egyenlővé minket.
A: És akik a jövőben maradnak, egyenlők lesznek? Vagyis tudatosul bennük?
D: Igen. Meg fogják érteni.
A: De akik már nem lesznek itt?
D: Ők olyan helyekre mennek, ahol fejlődni fognak. Egy adott pillanatban ők is meg
fogják érteni a lényeget.
A: És amikor mind egyformák leszünk, az összes világra és az összes
univerzumra, az egész teremtésre gondolok, mi fog történni?
D: Akkor újból a Teremtőben leszünk.
A: Ez azt jelenti, hogy semmi sem fog létezni?
D: Ez azt jelenti, hogy minden fog létezni.
A: Igaz az, hogy Atlantisz felrobbant?
D: Aghton azt mondja, hogy igaz, darabokra szakadt és részei elsüllyedtek.
A: Mi volt az oka?
D: Az atlantisziaknak hatalmas kristályaik voltak, amelyek segítségével meg tudták
változtatni az anyagot. Uralták az anyagi síkot. Képesek voltak esőt, napot, termést, vizet
csinálni, kommunikálni más bolygók lakóival, majdnem mindent meg tudtak csinálni.
A: Azt mondtad, hogy majdnem mindent. Melyek voltak azok, amiket nem tudtak
megcsinálni?
D: Nem ölhettek, nem rombolhattak, vagyis nem csinálhattak rosszat és nem
hozhattak létre élőlényeket.
A: Hány ilyen kristályuk volt?
D: Húsz, de különböző méretűek, színűek voltak és mindeniknek egy bizonyos
célja volt.
A: Atlantisz miért robbant fel?
D: A lakók hibája volt. Megpróbálták megváltoztatni a kristályok polaritását, sőt
még szét is osztották. Ez energiaegyensúly zavarhoz vezetett és ezek felrobbantak.
A: Maradt még ép kristály?

D: Ép nem, de léteznek darabok belőlük, csak el vannak temetve az óceán mélyen
a föld alá. Létezik egy nagyobb darab, de ez se teljesen ép.
A: Megmondanád, hol van?
D: Aghton azt mondja, hogy a Bermuda Háromszög néven ismert helyen van.
A: Ott azt mondják, hogy bizonyos megmagyarázhatatlan jelenségek történnek,
mint például: hajók eltűnése, idő anomáliák, hírtelen viharok...
D: Ez igaz, mert bárhol is legyen az kristály, az befolyásolhatja.
A: Ezek a kristályok a Földről származnak?
D: Nem. Ezek más bolygókról voltak hozva. Valójában négy helyről.
A: Természetes vagy mesterséges kristályok voltak?
D: Természetes kristályok voltak, de megmunkálták őket. Nagy fémlemezekhez
voltak fogatva, melyek képesek voltak forogni. A forgásukkal egy olyan erőteret
generáltak, amellyel életre keltek. Olyan volt, mint ha élők lettek volna. A forgás
pillanatában a kristály belsejéből egy színes energiasugár áradt ki, amely felment a
tetejéig. Amikor elért a tetejéhez, elkezdte aktiválni a csakrákat; egyenként, lentről felfele.
Minden csakra a saját színében ragyogott, úgy, ahogy ma is tudjuk.
A: Hány csakrájuk volt?
D: Tíz.
A: És az energiának, amely a kristály belsejéből áradt ki, milyen színe volt?
D: Megegyezett a kristály színével, csak sokkal erősebb, mintha tűz lett volna.
A: A csakrák aktiválása után mi történt?
D: A kristály saját erővel kezdett rendelkezni, mint egy óriási energia. A
segítségével bármit megcsinálhattál, mert a Mátrix tulajdonságaival bírt.
A: Megállás nélkül működött?
D: Nem. Csak amikor szükség volt. Máskor nyugvó állapotban volt.
A: Mit csináltak az atlantisziak ezekkel a kristályokkal?
D: Mindent, amit akartak. Más, galaxisbeli lényekkel való kommunikációra, az
időjárás szabályozására, programozásra, projekciókra, az Igazság megtudására,
meditációkra és sok más dolgokra. Egyfajta óriási számítógép volt, de amely képes volt
megváltoztatni az anyagot
A: Rosszat is tudtak csinálni vele?
D: Ezek arra voltak programozva, hogy jót csináljanak. Ahogy mondtam,
megpróbálták a másik irányba polarizálni, de ez Atlantisz megsemmisüléséhez vezetett.
Gondolkozz csak, akik a Föld lakóságát jöttek segíteni, jó szándékúak voltak. A kristályok
csak jóra voltak programozva.
A: De akik hozták, miért tették? Mi volt a céljuk?
D: Ők azt a feladatot kapták, hogy segítsenek. Azt akarták, hogy megértsük, kik
vagyunk, milyen képességeink vannak és hova kell eljutnunk. Ők ismerték az Igazságot és
a Törvényeket. Különleges szertartásaik voltak, amilyenek nekünk is lesznek a jövőben. A
dákok is ismerték ezeket a titkokat. Volt egy csoport papnőjük a Kogaionban, akik
tulajdonképpen a meditációs szertartások koordinátorai voltak. Ezek bizonyos napokon,
speciális technikákat alkalmazva imádkoztak.
A: Megmondanád, hogy melyek voltak ezek a technikák, ki felé voltak irányítva?