Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képes idézetek 1

A megvilágosodás egy olyan állapot, ahol minden ellentmondás eltűnik. Az ember egyszerűen csak felfogja az életet úgy, ahogy van. Nem gyárt hozzá elméleteket, nem hasonlít, és nem ítélkezik.
Osho

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes?
A gyermek.
Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar.
De a gyermek növekszik.
És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. Kész föláldozni mindent, még a hatalmát is, csak hogy cserébe megkapja ugyanazt a szeretetet, amit ad.
És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.|Paulo Coelho|

OSHO: ÉRETTSÉG

… „A szerelmet nem a házasság teszi tönkre. A szerelmet azok az emberek teszik tönkre, akik nem tudják, hogyan kell szeretni. A szerelmet elsősorban az teszi tönkre, hogy nincs is, csupán álomvilágban élsz. A valóság pedig lerombolja ezt az álmot. Amúgy a szerelem örök, az örökkévalóság része. Ha felnősz, és megismered a szerelmi élet művészetét, elfogadod a valóságát, napról napra növekszik benned. ….
A szerelmet semmi nem pusztíthatja el. Ha megvan, egyre csak növekszik.
Én azonban úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben nincs is meg. Félreértelmezed az érzéseidet, valami más volt – talán szexualitás, nem vonzalom. Ha ez a helyzet, akkor el fog pusztulni, mert amint magadévá tetted a nőt, a szexuális vonzalom elillan. A szexuális vonzalmat, az ismeretlen tartja életben – ha egyszer megízleled a nő vagy a férfi testét, a szexuális vonzalom eltűnik. Ha a szerelmed nem volt egyéb, mint szexuális vonzalom, akkor el kell tűnnie.
Soha ne téveszd hát össze a szerelmet, valami mással. Ha a szerelem, tényleg szerelem… Mit értek az alatt, hogy „tényleg szerelem”?
Azt, hogy elég, ha csak a másik jelenlétében vagy, és hírtelen máris boldognak érzed magad, elég, ha csak együtt vagytok, és máris eksztázist élsz át, elég, a másik puszta jelenléte, hogy betöltse a szíved és valahol nagyon mélyen… valami dalolni kezd a szívedben, harmónia tölt el. A másik puszta jelenléte segít, hogy egyben legyél, hogy megtaláld a középpontodat, hogy szilárdan állj a lábadon. Ez a szerelem.
A szerelem nem szenvedély, a szerelem nem érzelem.
A szerelem az, amikor valahol nagyon mélyen tudod, hogy valaki kiegészít téged. Hogy valaki egésszé tesz. A másik jelenléte erősíti a jelenlétedet. A szerelem szabaddá tesz, hogy önmagad légy; semmi köze a birtokvágyhoz.
Úgyhogy vigyázz – sose gondolj úgy a szexre, mintha szerelem volna, különben becsapod magad. Légy éber, és amikor valakivel azt kezded érezni, hogy csak a jelenléte, a puszta jelenléte elég, hogy boldoggá tegyen, - semmi másra nincs szükséged; nem kérsz semmit, csak a jelenlétét, pusztán azt, hogy a másik legyen…
Amikor úgy érzed, valami kivirágzik benned, ezer és egy lótusz bont virágot, akkor szerelmes vagy.
Akkor képes leszel megbirkózni minden nehézséggel, amit a világ állít elétek. A sok gonddal, a sok aggodalommal is – mindegyiken túljuttok majd, és szerelmetek egyre csak nő, egyre több virágot hoz, mert minden nehéz helyzet kihívássá válik. És a szerelmetek, azáltal, hogy legyőzi ezeket, egyre erősebb és erősebb lesz…”

A Szentlélek alászállása a Ti döntéseteken múlik mikor történik meg Mikor engeditek meg magatoknak, hogy életetek része Legyünk. Mikor fogadjátok meg tanácsainkat amikkel felkészülve várunk Benneteket. Ti döntitek el, mikor válunk útitársaitokká, hogy a szenvedés helyett a vezetést elfogadjátok Tőlünk. A mikor a Ti kezetekben van. Várunk. Alkalom, lehetőség MINDIG VAN. Tőletek függ. TE DÖNTESZ. A mostani időszak is JÓ ALKALOM ÉLJ VELE.
Átölelünk Benneteket, és ÁLDÁSUNK mint, arany csillámok hullanak Rátok. :)
Szeretlek és a legjobbat akarom Neked amit csak el tudsz fogadni.
FÉNY
Om, ÁMEN

Soha ne hidd, hogy túl késő spirituálissá válnod, vagy hogy túl sok kárt okoztál már.

A legfontosabb dolog, hogy vágyakozzunk rá, hogy jobb emberré váljunk, és hogy megtaláljuk a kis ösvényeket az önzés elengedése felé, minden nap.

A lényeg, hogy minden nap egy kicsit többet tegyünk, mint tegnap, és holnap kicsit többet, mint ma. És észben kell tartanunk, hogy semmit nem más kedvéért teszünk, hanem mert mi akarjuk megtenni.

Amit a Teremtő kíván tőlünk, az csak is a szívünk, semmi más.
Yehuda Berg

A Szívemre figyelek ma és megnézem mire van szüksége.
Mit mutat ma meg nekem? Hogyan érzi magát és mire vágyik?

"Az életben soha ne magyarázkodj senkinek.
A barátaidnak nincs szüksége rá,az ellenségeid úgyse hiszik el.
A te saját életedben jogod van döntéseket hozni,mi az amit tenned vagy mondanod kell,akkor és úgy ahogy te akarod.
Ha elrontod szerzel egy rossz tapasztalatot,ha pedig jól döntesz élvezheted.
A lényeg,hogy sose add fel önmagad,hogy másoknak megfelelj.
Az életed egyedülálló,csak a tiéd,élvezd ahogy te akarod!"

Az Élet vize

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit.
Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:
-- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...
Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.
-- Mi történt? -- kérdezte az apja.
-- Ó, semmi... a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével...
-- Hiszen ez a vödör üres -- mondta az apja, és nevettek mindketten. -- Hová lett, gyermekem, az élet vize?
-- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig... Így ment ez végtelenségig, míg a kút ki majdnem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.
Az apa mosolygott:
-- És hol van az a víz?
-- Mindenfelé... amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.

Üzenet:

,,Adj jót, ha adni tudsz -- ha jót nem tudsz adni, ne adj semmit."

Fénytenger

Tudod-e, hogy amikor boldog vagy,
Egy boldogságsugarat küldesz a földre?
Tudod-e, hogy amikor boldog vagy,
A körülötted élők is boldogok lesznek?
Tudod-e, hogy kis csillagszikraként azért jöttél
A földre, hogy megtanulj világítani?
És amikor már fénylő színekben pompázol,
világítani tanítod a többieket?
Tudod-e, amikor boldog vagy, a Te fénysugarad egyesül a sok parányi boldogságváró fénnyel?
És a kettőből, a százból, az ezerből ismét
Egyetlen öröm lesz - pontosan úgy, mint szétválásuk előtt.
Tudod-e, hogy fényed a Mindenség fényében
Tündököl minden pillanatban?
És mindenkinek jut;
A Te hatalmas fénylő erődből
- minek neve boldogság,
A Te hatalmas sugárzó szemed pillantásából
- minek neve szeretet,
A Te jóságos ajkad szavaiból
- minek neve megértés,
A Te kezed mindent egybefonó öleléséből
- minek neve a Lélek teremtő fénye.
Légy boldog, és szerető ember!
 
 
NE FÉLJ!
Az öröklét hatalmas Arkánuma ömlik beléd.
Feltámaszt, megújít, erőt ad, véd.
Amint rágondolsz végigmos, gyógyít, a tiéd.
/Szepes Mária/
 
 
"A nyilvános bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba menjen. Mérgét Istennek kiáltotta el:
- Nem engednek be, Uram, mert bűnös vagyok!
- Mit panaszkodsz? - válaszolta Isten. - Engem sem engednek be." (Antony de Mello S.J.)
 
 
"Ha mások elérik, hogy bosszankodjunk rajtuk - a pimaszságukon, az igazságtalanságukon, a kíméletlenségükön -, akkor hatalmukban vagyunk, burjánzanak, és beleeszik magukat a lelkünkbe, mert a bosszankodás izzó méreg, ami felfal minden szelíd, nemes és kiegyensúlyozott érzést, és elrabolja az álmunkat."
Pascal Mercier
foto The Best
 
 
Egy lelkigondozó írja: „Mindannyian sebeket hordozunk. Ki sebzett meg? Azok, akiket szeretünk, és azok, akik szeretnek minket. Amikor elutasítottnak, elhagyottnak érezzük magunkat, ha bántalmaznak, akaratunk ellenére rávesznek valamire, vagy megsértenek, ezt általában olyanok követik el, akik közel állnak hozzánk: szüleink, barátaink, házastársunk, gyermekeink, tanáraink, lelkészeink. Ez teszi a megbocsátást olyan nehézzé. Mert a szívünket érte seb! Felkiáltunk: »Tőled azt vártam volna, hogy mellettem állj, és cserbenhagytál. Hogyan tudnám ezt valaha is megbocsátani neked?«
foto Jason Ferguson
 
 
A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött.

Csernus
 
Tanulom az alázatosságot....

"- alázatosság:
mindnyájan vágyunk a hatalomra, hogy fontosnak érezzük magunkat. Ez veszélyes játék! Pl.: egy családban elindulhat a lavina, ha a papa (hatalmát fitogtatva) leszidja a mamát, a mama (szintén hatalomra vágyik) leszidja a nagyobbik gyermeket, az a kisebbiket, és így tovább, a legkisebb pl. belerúg a kutyába. Saját fontosságunktól elszállhatunk, mint a lufi és akkor már nem bírjuk a kritikát, mert kipukkadhat a lufi, lezuhanhatunk és ettől félünk. Csak az alázatosság szabadíthat meg ettől a félelemtől!"

Rosa rivas
 
 
A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget

- a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.

Csernus Imre
foto Darkness G.
 
 
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló.

És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára, és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

Wass Albert: Volt egyszer egy ember
 
 
A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell. Mit? Az illúzióinkat. Elengedni azt az illúziót, hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember. Elengedni azt az illúziót, hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá. A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt. Mi az amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni. Lenni olyannak, amilyen vagyok. Vállalni azt a csodát, aki vagyok. Mint a kis virág. Ragyogni, illatozni, áradni. És lesz, akinek megnyílik a szeme az én egyedi és megismételhetetlen csodámra. Csak az én szemem se legyen zárva.

Biegelbauer Pál
 
 
Ez most megsimogatta a lelkem:

Müller Péter
Tudom, hogy egy jó szó és egy jó beszélgetés sokat ér. Még többet egy ölelés, de a te gondodat soha nem fogja egy másik ember megoldani. Még a legnagyobb szeretettel sem! Csak te magad tudod. Más nem válthat meg. Ne is várd, senkitől. Találd meg önmagadat, a benső derűdet. Tudj beszélgetni magaddal. Érezd jól magad egyedül is.
 

Isten minden emberben jelen van. És nincs olyan lélek, amelyben az ő tudata fel ne ébredne.

(Tolsztoj)
 

“A biblia szavai, melyek szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem azt jelenti, hogy Isten egy ember a mennyországban, hanem azt, hogy az ember Isten a földön.

(Blaga)
 

“Minden csoda alapja a szeretet.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
 

„Egyre durvábbá válik a minket körülvevő világ. Az előttünk álló napok semmi jót nem ígérnek: kíméletlen harc indult a hatalom birtoklásáért. Mindannyiunknak szükségünk van kapaszkodókra, a vad forgatagban való csendes megállásra, erőgyűjtésre, hogy a tisztánlátás képességét meg tudjuk őrizni.”

– Papp Lajos

"Ezek az írások érzés- és gondolatmagok.
Van, amit csak elolvasol. Átfut rajta a szemed.
Van, ami megérint.
De van olyan, amelyet befogadsz magadba, és megtermékenyít.
És ahogy egy nő is gyakran érzi, ha a találkozáskor megfogant, te is úgy érzed majd, hogy ez a magocska már a tiéd.
Benned növekszik, te érleled, és te is hozod világra majd."

Müller Péter

Föld Gyermeke oldaláról:

Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.
/Hamvas Béla/

Bármikor megtehetitek, hogy kiléptek a magatokra kényszerített szerepből. Ha abbahagyjátok ezt a görcsös tökéletességre törekvést, ha élvezitek az Életet, akkor átérzitek, milyen csodálatos is a világ.

A. J. Christian


„Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az.”

(1Korinthus 4:3-4)

 
A szilárd emberek képesek kezelni, hogy ők az egyetlenek, akik egy bizonyos dolgot tesznek. Ők megengedhetik másoknak is a hasonló választást, mert tudják, hogy arra lettünk elhívva, hogy egymást szeressük, és nem arra, hogy elemezzük vagy kategorizáljuk a másikat. Ahhoz, hogy ne úgy kelljen megvénülnöd, hogy úgy érzed, mintha valahol elvesztél volna az úton, és sohasem jutottál sikerre abban, amire Isten elhívott, bátornak kell lenned.

meg kell tanulnod, hogyan legyél bátor. Nem goromba vagy érzéketlen, hanem bátor – mert Isten néha olyan dolgok megtételére irányít téged, melyet mások nem értenek meg, vagy nem értenek egyet vele. Valahányszor átléped azt a határt, melyet mások még elfogadhatónak találnak, kockáztatod, hogy elutasítanak.

maiige
 
 
A jó szó, a szép beszéd és a meleg tekintet gyógyszer a szív számára.

Papp Lajos
 
 
"Amikor meghallod szelíden csobogni lelked patakját, jusson eszedbe, hogy ha van patak, akkor egy óceánnak is lennie kell valahol." (William Arthur Ward)


"Ha kitör a vihar, mindenki a természete szerint cselekszik.
Van, ki elnémul a félelemtől. Van, ki menekül. Van, ki elbújik.
És van, aki szárnyát kitárja, és sasként szárnyal a szélben." (Elizabeth: Az aranykor)

 

"Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre." (Paulo Coelho)


"Mindenki önmagát látja a világban, és mindenki számára olyan a világ, amilyennek látja." (A. J. Christian)

 
 

"A szeretet nem a másik birtoklását jelenti. A szeretet valaminek ítélet nélküli megtapasztalása." (Andrew Matthews)

"A múltból fakadó tapasztalatainkra építve mindig elvárunk valamit egy adott helyzettől, ahelyett, hogy átélnénk úgy, ahogyan most van. Amikor ez az elvárásunk nem teljesül, csalódunk: ebből fakad a zaklatottság." (Course in Miracles)
 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37004
Nap: 602