Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tibeti Halottaskönyv útmutatást ad

2011.06.25

A tibeti Halottaskönyv útmutatást ad


kalacsakraA léleknek a test halála utáni útjával foglalkozik a tibeti Halottaskönyv. A könyv tartalmát a régi nemzedékek szájról szájra adták tovább, míg végül leírták. Az a szövegváltozat, amely nálunk is ismert, a VIII. századból való, így tehát több mint ezer éves. A Halottaskönyv szövegét hangosan olvasták a haldokló mellett és a temetési szertartás alatt. A szövegfelolvasásnak két feladatot kellett betöltenie: a haldoklót kellett segíteni, hogy minden jelenséget felismerjen, amikor azokkal találkozik és a haldoklóval meg kell szerettetni az új tartózkodási helyét, hogy kedvet kapjon az ottmaradásra, ne tartsa õt vissza semmiféle szeretet és érzelmi kötelék a földi élethez, megszabaduljon minden testi igénytõl.

 

A Halottaskönyv leírása a halál korai szakaszairól teljesen megegyezik azoknak a vallomásaival, akiket a klinikai halál állapotából felélesztettek. A tibeti leírás szerint amikor az ember lelke megszabadul a testtõl akkor kis idõ múlva „elájul”, azután huzatba (sodrásba) kerül, majd egy szûk völgykatlanba érkezik, amelyben öntudata tovább él. Ott rémes és kellemetlen zúgást és zörejeket hall, önmagát és környezetét szürke, felhõszerû megvilágításban látja. Csodálkozik is, hogy a testén kívül van, látja és hallja rokonait és barátait, akik teste mellett síránkoznak és elõkészítik a temetésre. Hiába próbálkozik velük beszélni, õt nem láthatják és nem hallhatják. Még nem tudja, hogy már meghalt, ezért eléggé zavarodott.

Késõbb rádöbben arra, hogy meghalt, de nem tudja, hogy hová menjen, mit csináljon. Ezért nagy bánat fogja el és kétségbeesik helyzete miatt. Egy darabig azon a helyen tartózkodik, ahol testi életében volt. Akkor észre veszi, hogy még mindig testben van, de ez már az õ sugárteste, amely nem anyag. Képes a legkisebb akadály nélkül is átmenni falakon, sziklákon, hegyeken. A helyváltoztatás egy pillanat alatt történik, mert ahová menni akar, azonnal ott is van.

Gondolatai világosak, értelme kifinomult, jobban kitárult az isteni dolgok iránt. Földi életében lehetett vak, süket, korcs, itt azonban csodálatosan erõs. A sugártest minden érzékszerve rendelkezik földi életének minden képességével, sõt azokat fel is múlja. Ugyanakkor más lényeket is megismer ebben a „testi” formában. A Halottaskönyv részleteit felolvasók ekkor azt tanácsolják az elhunytnak, hogy amikor a fényhez közeledik, közölje, hogy szeretettel van mások iránt és együtt érez másokkal. Ekkor tükörszerûen egész életét felvillantják neki, a jó és a rossz tetteket egyaránt. Ebben az állapotban nincs semmiféle hamis kép, mert földi életérõl nem lehet hazudni.


A polihisztor a túlvilágon is járt volna?
Emmanuel Swedenborg a XVII. században élt Stockholmban. Korának híres hadmérnöke és polihisztora volt, a természettudományok különbözõ területein dolgozott. Kezdetben az anatómia, a fizológia és a pszichológia problémáival kapcsolatban írt könyveket, életének késõbbi szakaszában viszont olyasmikrõl írt, hogy kapcsolatban áll a túlvilági szellemi lényekkel. Munkáiban hemzsegnek az eleven történetek, amelyekben a halál utáni életet mutatja be. Ezekkel az írásokkal is lehet végezni összehasonlításokat az õ szellemtani tapasztalatai és a halál közelébõl visszatért mai emberek vallomásai között.

Érdekes a leírása az emberi testrõl a vérkeringés és a légzés megszûnése után. „Az ember még sokáig nem hal meg” – írja – „hanem csak elválik a testétõl, amelyre a földi világban szüksége volt. Amikor az ember meghal, akkor csak az egyik világból átmegy egy másikba.” A halál beállta utáni események közül néhányat Swedenborg saját maga is megtapasztalt, amikor testén kívül tartózkodott. „Az összes érzékszervem mûködése megállt, amikor a halál állapotának a közelébe kerültem. Mégis megmaradt a bensõ életem és gondolkodásom, fefoghattam és visszaemlékezhettem azokra a dolgokra, amelyek ott történtek velem, és hogyan történtek meg azoknál, akik a halálból újraéledtek. Különösen arra emlékszem, milyen volt az, amikor a lelkem kiszakadt, kirántódott a testembõl.”

A lélek nyelve mindenki számára érthetõ
A lelkek egymás számára felfogható nyelven beszélnek. A lelkek közötti érintkezés nem földi, emberi módon megy végbe, hanem közvetlen gondolatátvitellel. Minden ember erre a mindenki által érthetõ nyelvre változtatja beszédét, amely tulajdonképpen a saját lelkének a nyelve. Az angyalnak vagy szellemnek a másik emberhez intézett beszéde ugyanolyan hangos, mint egyik embernek a másik emberhez intézett beszéde. Ennek ellenére mások, akik a közelben vannak nem érthetik meg ezt a beszédet, csak az hallja, aki felé irányulnak a szavak. Ez azért van így, mert az Glossary Link angyal vagy a Glossary Link szellem beszéde elsõsorban az ember gondolataiba hatol be.

A szellemi állapot alig korlátozott. A felfogás, a gondolatok, az emlékek tökéletesek. A térnek és az idõnek nincsenek olyan korlátai, mint a földi életben. A léleknek minden képessége magas tökélyre emelkedik, így a gondolkodás, a tapasztalás és a felfogás is. A haldokló a holtak között olyan lelkekkel találkozik, akiket életében ismert. Ezek azért állnak mellette, hogy segítsenek neki átjutni a túlvilági életbe. Ha valkaiknek a lelke elvált a világtól, barátai és ismerõsei azonnal elébe mennek, örülnek és megmagyarázzák neki, hogy az örök életben mi vár rá. Elmúlt életének minden részletére emlékezik és lehetetlenség bármit is eltitkolni. A legkisebb gyerekkortól a legöregebb koráig minden dologra emlékezik és lépésrõl lépésre mindent feltárnak elõtte.

Swedenborg írásaiban – akárcsak a Bibliában, Platónnál vagy a tibeti Halottaskönyvben meglepõ párhuzamot fedezhetünk fel azon beszámolók között, amelyeket a mai emberek halálközeli tapasztalataiból már megismertünk. Felmerülhet az a kérdés, hogyan lehet az, hogy Pál apostol látomása és istenélménye, Platón elképzelései és mítoszai, a tibeti lámák bölcsessége és Swedenborg kinyilatkoztatásai, tehát az emberiség írásos emlékei annyira megegyeznek a mai emberek elbeszéléseivel, akik közel voltak a halálhoz. Erre válasz nincs, esetleg az, majd meglátjuk.


Érdekes a leírása az emberi testrõl a vérkeringés és a légzés megszûnése után. „Az ember még sokáig nem hal meg” – írja – „hanem csak elválik a testétõl, amelyre a földi világban szüksége volt. Amikor az ember meghal, akkor csak az egyik világból átmegy egy másikba.” A halál beállta utáni események közül néhányat Swedenborg saját maga is megtapasztalt, amikor testén kívül tartózkodott. „Az összes érzékszervem mûködése megállt, amikor a halál állapotának a közelébe kerültem. Mégis megmaradt a bensõ életem és gondolkodásom, fefoghattam és visszaemlékezhettem azokra a dolgokra, amelyek ott történtek velem, és hogyan történtek meg azoknál, akik a halálból újraéledtek. Különösen arra emlékszem, milyen volt az, amikor a lelkem kiszakadt, kirántódott a testembõl.”

A lélek nyelve mindenki számára érthetõ
A lelkek egymás számára felfogható nyelven beszélnek. A lelkek közötti érintkezés nem földi, emberi módon megy végbe, hanem közvetlen gondolatátvitellel. Minden ember erre a mindenki által érthetõ nyelvre változtatja beszédét, amely tulajdonképpen a saját lelkének a nyelve. Az angyalnak vagy szellemnek a másik emberhez intézett beszéde ugyanolyan hangos, mint egyik embernek a másik emberhez intézett beszéde. Ennek ellenére mások, akik a közelben vannak nem érthetik meg ezt a beszédet, csak az hallja, aki felé irányulnak a szavak. Ez azért van így, mert az angyal vagy a szellem beszéde elsõsorban az ember gondolataiba hatol be.

A szellemi állapot alig korlátozott. A felfogás, a gondolatok, az emlékek tökéletesek. A térnek és az idõnek nincsenek olyan korlátai, mint a földi életben. A léleknek minden képessége magas tökélyre emelkedik, így a gondolkodás, a tapasztalás és a felfogás is. A haldokló a holtak között olyan lelkekkel találkozik, akiket életében ismert. Ezek azért állnak mellette, hogy segítsenek neki átjutni a túlvilági életbe. Ha valkaiknek a lelke elvált a világtól, barátai és ismerõsei azonnal elébe mennek, örülnek és megmagyarázzák neki, hogy az örök életben mi vár rá. Elmúlt életének minden részletére emlékezik és lehetetlenség bármit is eltitkolni. A legkisebb gyerekkortól a legöregebb koráig minden dologra emlékezik és lépésrõl lépésre mindent feltárnak elõtte.

Swedenborg írásaiban – akárcsak a Bibliában, Platónnál vagy a tibeti Halottaskönyvben meglepõ párhuzamot fedezhetünk fel azon beszámolók között, amelyeket a mai emberek halálközeli tapasztalataiból már megismertünk. Felmerülhet az a kérdés, hogyan lehet az, hogy Pál apostol látomása és istenélménye, Platón elképzelései és mítoszai, a tibeti lámák bölcsessége és Swedenborg kinyilatkoztatásai, tehát az emberiség írásos emlékei annyira megegyeznek a mai emberek elbeszéléseivel, akik közel voltak a halálhoz. Erre válasz nincs, esetleg az, majd meglátjuk.
FÁY Gábor

forrás: www.auranka.hu