Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halálközeli élmények

2011.06.25

Halálközeli élmények


Ma már ciki, ha valakinek nincs halálközeli élménye. Ez a nemrég még okkult tapasztalat mára szabad prédájává vált az amatõr kutatóknak, a vallási fanatikusoknak, és az istenbizonyítékokat keresõknek. Mindamellett tényleg érdekes jelenség.   A dolog úgy kezdõdött, hogy hétévesen egy felnõttkórházba kerültem, s mivel már akkor rendkívül aranyos és értelmes voltam, a felnõttek szerettek velem beszélgetni. Az osztályos orvos kölcsönadta a fonendoszkópját, én meg jártam a kórtermeket, és mindenkinek meghallgattam a szívét. A néniknek érdekes módon a szívük a hasukban volt, de ez akkor nem tûnt fel.

Egy napon az egyik bácsi félrevont, és elmesélte, hogy amikor õt megmûtötték, valami csodálatos zenét hallott, fényt és fényes angyalokat látott. Hittem is, meg nem is; mit tehet az udvarias gyerek, ha egy felnõtt õrültségeket mesél neki?

Majdnem ugyanebben az idõben Raymond A. Moody filozófia szakra járt a Virginia Egyetemen, és egy pszichiáter professzortól fantasztikus történetet hallott arról, mit élt át a klinikai halál állapotában. Én folytattam tanulmányaimat a Deák téri általános iskolában, õ pedig gyûjteni kezdte a halálközeli élményekrõl szóló beszámolókat, amelyeket 1975-ben meg is jelentetett Élet az élet után címmel. Világsikert aratott. Én ez idõ alatt a lineáris algebra gyûlöletével töltöttem napjaimat a TTK-n.

Tulajdonképpen meglepõ, hogy ilyen sokáig váratott magára a téma, hiszen a Gallup több felmérése bizonyítja, hogy az emberek 5-15%-ának volt már halálközeli élménye (1., 2.), ami csak Amerikában 8-20 millió személyt jelent. Ez a szám az újraélesztési technika fejlõdésével egyre növekszik. A halálközeli élményekrõl meglehetõsen régi leírások is beszámolnak, ilyen a Tibeti halottaskönyv vagy Platón története az Államban (3.): egy harcost, a pamphüliai Ért a csata után 10 nappal találtak meg holtan, de teste nem indult oszlásnak. Rokonai hazavitték, és máglyára tették; ekkor Ér hirtelen feltámadt, és hihetetlen dolgokat mesélt arról, hogy elhagyta a testét, és több lélekkel találkozva csodálatos utazás során eljutott egy helyre, ahol értékelték az életüket (4.). A jók a felfelé vezetõ hasadékon mehettek át, a rosszakat lefelé küldték. Amikor a bírái elé lépett, azt mondták neki, hogy õ fogja hírül vinni az embereknek, mik történnek itt, ezért jól figyeljen. Hosszú vándorlás után nagy fényességhez értek. Itt ismerte meg a szférák zenéjét is, amit külön kiemelnék mint elsõ leírását annak, amit 2000 évvel késõbb névtelen adatközlõm hétéves koromban említett nekem. Végül Ér visszatért a Földre, vagyis felocsúdott a klinikai halál állapotából.

Platón meghökkentõen mai szcenárióját írta le a halálközeli élményeknek:

1. A " Glossary Link lélek" elhagyja a testet.
2. A múlt értékelése, megítélése.
3. Egy bizonyos ideig való ott-tartózkodás ebben a transzcendens világban.
4. Felkészülés a földi életbe való visszatérésre.
5. A "lélek" egyfajta eligazítást, tervet kap a további életre vonatkozóan (5.).

Úgy tûnik, az élmények struktúrája a világ minden táján azonos (6.), de a látottak-hallottak kulturálisan meghatározottak. Például a sziú sámán, Fekete Jávorszarvas gyermekkorában átélt halálközeli élményében két férfi jött el érte a felhõkbõl, s odafent az õsök tanácsával találkozott, akik átadták neki a gyógyítás tudását (7.).

Mohamed prófétáért ugyancsak két férfi jött, foglalkozásukra nézve arkangyalok, s akkor õ kilépett a testébõl, és hét mennyen keresztül érkezett meg Allahhoz. Útközben minden mennyben találkozott valamelyik kollégájával, úgymint Mózessel, Ábrahámmal stb. (8.).

A modern kutatások a korabeli leírásokhoz hasonló motívumokat tártak fel.

A halálközeli élmény állomásai

Persze Moody és mások kicsit precízebben osztották szakaszokra az élményfolyamot, több száz beszámoló összevetésével.

A tapasztalat elsõ állomása általában a halál beállta szokott lenni. Gyakran fájdalom, küzdelem elõzi meg, majd hirtelen hihetetlenül mély megnyugvás és fájdalommentesség önti el a testet. Az illetõ hallja, ahogy a feje fölött kimondják: "meghalt". Ez gyakran meglepõ és furcsa, hiszen közben érzékeli a külvilágot (9.). A meghalás felemelõ, békés, megtisztító élmény: ez derül ki a beszámolókból, ami homlokegyenest ellenkezik halálelképzeléseinkkel.

A megbékélést követi a testen kívüliség élménye; ez a legkülönösebb, természetesen ezen lovagolnak aztán a legtöbbet. Sokak szerint ez bizonyítja a lélek különállóságát, halhatatlanságát, ergo a halál utáni létezést.

Ilyenkor a testbõl, mint a filmekben, kiválik egy másik, súlytalan, mindenen áthatolni képes test, s általában felfelé emelkedik. Carl Gustav Jung 1944-ben átélt egy infarktust, és a klinikai halál állapotába került; elmondása szerint ekkor a magasból látta a Földet, mint egy ûrhajós, a kontinensek felett röpködött, költõi leírását adva a látottaknak (10.). Persze ha lehet neki egyáltalán hinni, hiszen elég sok kétes hitelû történetet leírt Emlékek, álmok, gondolatok címû önéletírásában is. Mások megelégszenek a plafonig emelkedéssel, s ott luftballonként lebegnek, mindent megfigyelve. Sok olyan szavahihetõ beszámolónk van, amelyben az újraélesztett személy egyrészt szóról szóra visszamondja, ami halála és újraélesztése alatt történt, másrészt olyan részleteket közöl az újraélesztés mozzanatairól vagy a halála idején a szobában/mûtõben történtekrõl, amelyeket nem figyelhetett meg, egyrészt mert halott volt, másrészt mert fekvõ helyzetébõl még élve sem láthatta volna úgy a dolgokat, ahogy késõbb elmondta. Még meglepõbb, hogy újraélesztett vak emberek is beszámolnak a látottakról, pl. megmondják, milyen színû inget viselt az orvos, stb. (11.). A beszámolók legmeghökkentõbb típusában a "lélek", miközben testét újraélesztik, kikukkant a folyosóra, leugrik a büfébe, ahol aztán olyan dolgokat tapasztal, amelyeket végképp nem lehet annak a számlájára írni, hogy a látszólag halott test mégiscsak érzékel valahogy, mert ezek a tapasztalások a testtõl fizikailag elkülönült térben történnek meg (12.).

Peter Sellers, a Rózsaszín párducból is jól ismert komikus Shirley MacLaine-nek elmondta, hogy amikor elsõ szívrohama érte, és meghalt, kilépett a testébõl, s látta, ahogy mentõvel kórházba szállítják. "Mentem velük, és nem voltam megijedve, mivel remekül éreztem magam; a testem volt az, aki bajba került". (13.)

A testen kívüli élmény vagy a halál tudatosulását jellegzetes hangjelenség kíséri, ami a legtöbb élménybeszámolóban megjelenik: egy zavaró fémes, csörgõ, kattogó, zizegõ hang (14.), de szerencsésebbeknél transzcendentális zene hallik.

Ezután következik a híres alagútélmény (15.), amely Hieronymus Bosch XVI. században festett mennybemenetelén is látható.

A "túlvilági" utasok ezt szinte egybehangzóan írják le; valami bejárat, egy hosszú, sötét csõ, amelyen legtöbbször suhanva haladnak át, bár van, akinek lépcsõkön, létrán kell felküzdenie magát. Az alagút végén nagy fényesség tûnik fel, amit mindenki úgy ír le, mint a szeretet és elfogadottság élményét.

Sellers így mesél róla: "Ahogy körülnéztem, hihetetlenül gyönyörû, vakító, szeretetteljes fehér fényt láttam meg felettem. Mindennél jobban szerettem volna hozzá közelebb jutni. Soha semmit nem akartam ennél jobban. Tudtam, hogy szeretet, igazi szeretet van a fényen túl, és ez hihetetlenül vonzott. Kedvesség és szeretet volt, s emlékszem, akkor arra gondoltam, ez Isten". (13.)

A beszámolókban itt eltérések mutatkoznak: van, aki elhunyt szeretteivel, barátaival találkozik, mások idegenekkel, megint mások fénylényekkel. Elizabeth Taylor az ötvenes évek végén egy mûtét során 5 percre a klinikai halál állapotába került: "Egyszer csak azt mondták, halott vagyok, és láttam a fényt. Nehéz errõl beszélni, mert olyan elcsépeltnek hat. Találkoztam Mike-kal (1958-ban elhunyt nagy szerelme és férje), s vele szerettem volna maradni. De Mike azt mondta, hogy vár rám a munkám és az életem, s visszaküldött engem az életbe". (13.)

Elisabeth Kübler-Ross halálkutató húsz éve folyamatosan haldoklik, kétszer már járt "odaát" is. Egy interjúban beszámolt róla, hogy egy autóbalesetet szenvedett család haldokló gyermeke azt mondta neki, a szülei már várják a mennyben. A gyermek halála után Kübler-Ross megtudta, hogy a szülõk idõközben egy másik kórházban már valóban elhunytak, de ezt a gyermek nyilvánvalóan nem tudhatta (16.).

A meghaltak általában csodálatos tájra érkeznek, egzotikus madarakkal, sok-sok virággal, olyan ez, mint a Paradicsom. Az emberben önkéntelenül felvetõdik, hogy azok az elképzelések, miszerint a jók haláluk után eljutnak a mennybe, a Paradicsomba, a nirvánába, tulajdonképpen ezeknek a jelenségeknek a vallási hiedelmekbe öntése, illetve aki vallásos, az joggal gondolja, hogy a halálközeli élmény nem más, mint annak megvalósulása, amit vallása hirdet.

A különös ebben a világban az, hogy az emberek vagy lények általában nem szavakkal, hanem gondolatokkal, érzésekkel kommunikálnak.

Aztán általában felbukkan egy fénylény, aki valamiféle fõnöknek tûnik itt, s õ az, aki szavak nélküli megvilágító kérdéseket tesz fel a túlvilági turistának. Ezek a kérdések soha nem számonkérések, hanem valamiféle megvilágosodást váltanak ki. Ilyenkor szokott a panorámajelenség is lejátszódni, vagyis a meghalt hirtelen az egész életét látja, megéli, s mindez gyakran egy idõben, komplex élményként zajlik le. A beszámolók szerint a legkülönösebb az, hogy ebben az életsûrítményben nem egyszerûen fizikai eseményeket látnak, hanem saját életük és cselekedeteik másokra gyakorolt hatását élik át, s hirtelen megértik, hogy az életben a legfontosabb a szeretet és a másokhoz való jóság, s kisszerûnek és szánalmasnak látják sok tettüket, amellyel fájdalmat, keserûséget okoztak másoknak. Ugyanakkor ebben a számadásban különösen pozitív hangsúlyt kapnak olyan mindennapi esetek is, mint hogy valaki segített egy elveszett kisgyereknek megtalálni a mamáját, stb. (El is határoztam, ezentúl vadászni fogom a vak néniket, hogy átkísérhessem õket az úttesten. Ezek szerint mégiscsak létezik valahol egy folyószámla, ahol vezetik a jó és rossz cselekedeteket.)

Ez a panoráma- vagy visszatekintés-jelenet az, ami a halálból visszatérõket gyökeresen megváltoztatja, mert úgy érzik, megértették az élet igazi értelmét. Például a menedzser többé nem tud ugyanúgy hajtani, mert számára a pénz elveszíti jelentõségét, s többé könyörtelen sem tud lenni. Sokszor bûnözök is megjavulnak a klinikai halálból visszatérve. Nem volna meglepõ, ha az úgynevezett megvilágosodási élményeket, mint Szent Pál megtérését, valójában halálközeli élmények váltották volna ki.

Persze veszélyes dolog a megváltás, ezt talán a menedzser példája is sugallja. Elmegy az illetõ a modern, versengõ, élethalálharc jegyében folyó világból, ahol addig kegyetlenül jól funkcionált, és visszatér egy szent, aki számára értelmetlen már a gyûlölködés, a nevetséges csaták megvívása. Ahogy Moody egyik könyvében leírja (17.), a klinikai halált követõ személyiségváltozás sokszor váláshoz vezet mert az addig durva, veszekedõ férj türelmes, megértõ emberré válik, aki szeretetre vágyik, és szeretetet akar nyújtani. A feleség életjátszmájába azonban ez nem illik bele; õ esetleg éppen azzal akarta elkerülni az intimitást, az egyenrangú, szeretetteljes kapcsolatot, hogy brutális férjet választott magának. Vagyis nem szerencsés dolog csak úgy felelõtlenül megjavulni.

Végül a fénylény, akit sokan vallásuk istenével, mások egyszerûen a szeretettel azonosítanak, közli a látogatóval, hogy vissza kell mennie a földi létbe, mert neki ott még dolga van. Van, aki tiltakozik, de a fénylény nem tágít, s menni kell. Egyes beszámolókban maguk a meghaltak kérik, hogy visszamehessenek, mert szeretnék felnevelni gyermeküket, stb.

Sellers a következõképpen élte ezt át: "Megláttam egy kezet, amint átnyúlik a fényen. Próbáltam megérinteni, belé kapaszkodni, hogy átemeljen engem a fénybe." Ám ekkor sikerült újraindítani a szívét, és "abban a pillanatban a kéz hangja azt mondta: Még nem jött el az idõ! Menj vissza, és fejezd be! Még nem jött el az idõ!" Aztán a kéz lassan elhalványult, Sellers visszalebegett a testébe, és szívében keserû csalódottsággal ébredt fel (13.).

A beszámolók körülbelül 6%-a tartalmaz a jövõben bekövetkezõ eseményekre vonatkozó információkat is. Így pl. Jung megtudta, hogy az õt újraélesztõ orvos hamarosan meg fog halni, és úgy is lett (10.). Amikor a döntés a visszajövetelrõl megszületik, általában a személy visszatér fizikai testébe, ami orvosi szempontból egybeesik a szív és a légzés megindulásával, vagyis a sikeres újraélesztéssel. Egyes betegek ilyenkor ellenségesek az orvosokkal, mert visszahozták õket "onnan".

Élet a klinikai halál után

A klinikai halál élménye meglepõ módon nem trauma szokott lenni, hanem megváltó élmény. Akik átélik, pozitív személyiségváltozáson mennek keresztül, s hasznosan akarják eltölteni a visszakapott életet. Általában nagy tudásvágy támad bennük, gyakran maga a fénylény is utal rá, hogy a szeretet és a tudás a legfontosabb az életben. Akik meghaltak, és feltámadtak, élni akarnak. Ha az újraélesztés pillanataiban bánják is, hogy vissza kell jönniük, hiszen akkor egy csodálatos, soha nem tapasztalt élmény hatása alatt állnak, késõbb boldogok, hogy folytathatják életüket (20.). Ugyanakkor jellemzõ, hogy többé nem félnek a haláltól - talán ez az, amit jó lenne, ha át tudnának adni embertársaiknak.

Az ilyen emberek már messzirõl azonosíthatók az avatott szem számára. Ismertem egy könyvkötõt, munkája közben feltûnõ volt a nyugodtsága, higgadtsága, s ezt az tudta igazán értékelni, aki ismerte a könyvkötõmûhely vezetõjét is. A rendszerváltás elõtt mindenféle izgalmas könyvek illegális másolásával, kötésével és terjesztésével is foglalkoztam, s Moody munkájának zugfordítását is kiadtuk 100-200 példányban. Ahogy ez az ember kezdte méretre vágni az Élet az élet után könyvtesteit, belelapozott, s amikor rájött, mirõl szól a könyv, szûkszavúan elmondta, hogy õ régebben alkoholista volt, és ez addig-addig ment, mígnem meghalt. A hûtõkamrában éledt fel, s a nõvér elájult, amikor könyvkötõnk imbolyogva megjelent egy szál lepedõben a hullakamra irányából. Azóta élete teljesen megváltozott, már nem iszik, és egy antialkoholista mozgalomban dolgozik. Ha ezt Moody hallaná, egyik szeme nevetne, a másik copyrightpert indítana. Úgyhogy maradjon köztünk.

A halálközeli élmények legeslegtudományosabb értelmezése

Vannak misztikus lelkek, akik kiéhezetten várják, miben élhetik ki parapszichológiai komplexusaikat. A halálközeli élmények remek lehetõséget nyújtanak túlvilágról, n-edik dimenzióról, lélekvándorlásról elmélkedni. Ám mióta Michael Persinger demonstrálta, hogy elég a jobb halántéklebenyt egy jó erõs mágnessel ingerelni, és máris kész a misztikus élmény meg a testen kívüliség megtapasztalása (21.), azóta én erõsen kétlem, hogy az anyagelvûség bukásáról volna szó.

Egyrészt a halálközeli élmények különféle elemei - pl. a testen kívüliség tapasztalása - számos olyan esetben megjelennek, amikor az agy oxigénhiányos állapotba kerül, vagy a jobb halántéklebeny kóros izgalmi állapotban van, pl. temporális epilepsziában, halántéklebenyi daganatban, mûtét alatti ingerlésben vagy LSD hatására (22.). Morse, aki a gyermekkori halálélményekre specializálódott, egy 12 éves kislánynál jobb halántéklebenyi epilepsziás roham alatt a halálközeli tapasztalat mindene elemét megtalálta, a testen kívüliségtõl az alagútélményen át a mennyországélményig (22.).

A mai legjobb magyarázó elmélet az ún. ketaminteória. A ketamin egy régi mûtéti altatószer, amely mellesleg megvédi az agyat oxigénhiányos állapotban, s ennek kapcsán kiderült, hogy a ketamin tulajdonképpen csak utánozza az endopszihozin vegyületcsoport hatását, amely az agyban termelõdik a neurokémiai izgalmi hatások kivédésére (21.). A ketamin gyakran okoz halálközeli élményeket (23.), ezért ha alkalmazzák, erõs nyugtatót is szoktak adni mellé. Egy férfi ketamint adott be magának, s élményeit azonosnak találta az egy héttel azelõtt átélt halálközeli élményeivel (24.).

Mivel a halálközeli élmények pozitív változásokat indukálnak a személyiségben, kísérleteket tesznek arra, hogy a ketaminnal elõidézett halálközeli élményekkel kezeljenek más módon már befolyásolhatatlan betegeket, pl. alkoholistákat (23., 25.).

Persze mindent nem tudunk megmagyarázni vegyületekkel és az agymûködéssel; mindig lesz egy fehér folt, amelyet mindenki azzal népesít be, amivel akar: majdani még pontosabb tudományos magyarázatokkal vagy miszticizmussal.

E kutatások legfontosabb üzenete, hogy szeressük egymást, gyerekek! Nem kell a halál közelségébe kerülni ahhoz, hogy ráébredjünk: az élet többet ér annál, hogy tudás és szeretet helyett eladjuk a lelkünket pénzért vagy talmi sikerekért. Innen üzenem, hogy nem veszem át a Nobel-díjat, ha nekem ítélnék.

/írta: Szendi Gábor, Prim.hu/

 forrás:www.auranka.hu