Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kristálytiszta jetifotó nyomában

A napokban egy szenzációsként beharangozott kép jelent meg az interneten, ami talán az eddigi legtisztább fotó a jetiről. Legalábbis ezt állították, de a szenzáció már néhány órával a kép megjelenése után elhűlt, ugyanis megjelentek a szakemberek, és mindent megmagyaráztak.

1.jpg

Bár az első néhány órában valóban úgy tűnt, egy tényleges jeti fotót láthatunk, azonban később kapott az egész ügy egy teljesen korrekt – és szinte 100%-osan valószínű – magyarázatot. A kép egy hatalmas főemlőst ábrázol, mely nem hasonlít se medvére, se más majmokra. Ahhoz hogy gorilla legyen, túlságosan emberi felépítése van, és a karja is túl hosszú. Olyan, mintha ténylegesen a jetit sikerült volna elkapni egy fotó erejéig, amint sűrű növényzetben ül. A fényképet eredetileg egy Penny nevű felhasználó töltötte fel Facebookra, mely az óta bejárta a világot. Éppen ez a hatalmas figyelem lett a veszte.

„Nagyon jól ismerem ezt az embert, és biztosan nem csapna be senkit! Sőt, úgy gondolják, hogy egy medve és a bocsa, mindenesetre valamilyen okból kifolyólag csak ez az egy kép készült róla!”

Már az eleve nagyon különös, ha ténylegesen a jetit látta valaki, hogy miért nem készült nyomban több fotó? Megijedt? Ugyan már! Messze volt, ha valaki egy eddig ismeretlen – ráadásul legendás – fajt kaphat lencsevégre, egészen biztos hogy nem egyetlen fotót készít. De akkor miért is? És mi a tényleges magyarázat?

Nos, ahhoz hogy majom vagy gorilla legyen, valóban nem elég hasonló a testfelépítés. Már ha a képen látható végtag egyáltalán kéz. Mert sokkal inkább tűnik lábnak. Méghozzá egy medve hátsó lábának. Hogy még egy kicsit pontosítsunk, egy barnamedve hátsó fertályát láthatjuk a képen, ha nagyon megfigyeljük, még a farkát is láthatjuk!

2.jpg 

És amit sokan a jeti fejének hittek, az nem más, mint a medve háta. Ennek a medvefajtának – és úgy általában véve a medvéknek – hatalmas kitüremkedő háta van, amit hátulról, megfelelő perspektívák összejátszása esetén – másnak lehet nézni, mint ami valójában. Ezért történhetett meg tehát, hogy a világot körbejárt fotón mindenki ámult egy nagyot, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a süllyesztőben – cáfolva lett. A fotón ténylegesen egy medvét látunk, és a bocsát.

Szerkesztő:
Zavatszki Milán

http://legendavadasz.blog.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605