Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A templomosok nyomában - ELEMZÉS

templar5.jpg

Bár évszázadok alatt megőrizték, mégis a Rosslyn kápolnától (vele részletesebben foglalkozunk majd egy későbbi cikkben) mindössze öt mérföldre elterülő templom az egyetlen ma létező templomos tulajdon Nagy Britanniában. A „Temple” nevű (milyen ironikus) falu közelében található romos apátság nem először hívja fel magára a figyelmet (lásd korábbi cikkünk). Maga az épület egy völgyben helyezkedik el egy folyó mellett. Nyugodt, kellemes hely, az éghajlat ugyan esős, de ezen ne csodálkozzunk, hisz Angliában volnánk.

 templar1.jpg

A templomos lovagok Skóciába először 1128-ban (I: Dávid skót király uralkodása alatt) tették be a lábukat Hugues de Payens vezetése alatt, ki a nemzetközi toborzó hadsereg részeként érkezett az államfőhöz. Később Hugues több szívességet is tett Dávid királynak, melyek segítették őt a terjeszkedésben, s ő ezért nem volt hálátlan. Nem sokkal később körbevette magát templomosokkal, és úgy hivatkozott rájuk, mint „Az Erkölcs éjjel-nappali őrei”. Ennek eredményeképpen a templomosok egyre nagyobb vagyonra és tulajdonra tettek szert Skóciában, mind a király általi ajándékokon, mind saját udvarukon keresztül. Ekkoriban már két nagy székhelyük volt. Az egyik Midlothianben, egy Ballantradoch nevű falucskában, amit Balintradochként is szoktak hívni, ezt nevezték át később Temple-re. A másik Maryculter városában, Aberdeenshire-ben. A két székhely közül nyilvánvalóan az első élvezett nagyobb prioritást, talán nem véletlen, hogy mára ez az egyetlen megmaradt templomos tulajdon. A „Temple” béli központ 1129-ben nyílt meg, ami állítólag néhány történész szerint Hugues de Payens és Catherine St. Clair házasságára utal, akinek a családja a rendnek adta a földet. Erre azonban máig nincs semmiféle bizonyíték. A Sinclairek nem voltak jelen a területen ekkoriban, és mint ismeretes, Ballantrodoch földjét maga I. Dávid király adományozta a templomosoknak. A Falkirki csatához is közük volt, ahol Edward király legyőzte William Wallace-t. A király íjászai ugyanis Temple-ben maradtak, ahol Anglia Mestere és Skócia Helytartója osztották tovább a parancsokat. Edward menetelése Falkirkba templomos vezetés alatt történt, ehhez semmi kétség nem fér. Akármennyire is hűségesek voltak azonban az angol királyhoz, végzetük hamarosan hasonló helyzetbe keverte őket a francia hittestvéreikkel kapcsolatban is.

 templar2.jpg

Amikor a templomos lovagrend 1307-ben elkezdett összetömörülni Franciaországban, Skóciára, illetve ebből adódóan a skóciai templomosokra nem hatott az esemény, pedig a terület akkoriban „Firth of Forth” délre - ahol a Rosslyn kápolna is állt - Angliához tartozott. Ezt a tényt gyakran hanyagolják el a történészek, és tévesen azt feltételezik, hogy a skót határok ugyanabban az állapotukban voltak, mint napjainkban, mely egyúttal azt is jelentette, hogy az ottani templomosokra nem volt hatással a Franciaországban lezajló eseménysorozat, már csak azért sem, mert Skócia kifejezetten tiltotta számukra az összetömörülést. Érthető volt, hisz nem szerették volna, ha az amúgy is gazdag és befolyásos rend még nagyobb hatalomra tegyen szert. Miután Edward király megkapta a pápai dekrétumot, minden templomosnak azt parancsolta, hogy adják fel magukat a Holyrood Palace-nél. A pápa ugyanis a keresztes hadjáratok végső kudarca után, az 1300-as évek elején betiltotta a kora legbefolyásosabb és leggazdagabb szervezetének számító rend működését. A menekülő lovagok a brit szigeteken, elsősorban Skóciában találtak menedékre. Ami, ugye ha valóban így lenne (a fentebb leírt téves határ feltételezés miatt), akkor nem piszkálták volna őket, azonban a terület akkoriban vélhetően Anglia fennhatósága alá tartozott. Két templomos lovagot azonnal le is tartóztattak, Walter de Cliftont, és William de Middletont. Egy harmadik önként adta fel magát, az ő neve Thomas Tocci volt. Egyikük sem volt abban a korban, hogy egyáltalán harcoljon, azonban mindhármuk székhelye „Temple”-ben volt, a templomosok főhadiszállásán. 1308-ban egyházi bíróság elé állították őket, melynek elnöke William de Lamberton, St. Andrews püspöke volt. A templomosokat John Solario, pápai legátus perelte be, s a perek alatt Henry St. Clair, és fiát, Williamet hallgatták meg tanúként, ami némileg kedvezett a templomosoknak. Egy kutató, Mark Oxbrow rámutat arra, hogy ez egyben bizonyíték is lehet arra a népszerű legendára nézve, miszerint a Sinclairek voltak a templomosok védelmezői. Természetesen egy bizonyíték még nem bizonyíték, ahogyan szokták mondani, így ebben nem lehetünk száz százalékig biztosak. Valójában – ha eltekintünk az előbbi, kétes bizonyítéktól – a Sinclairek kijelentették, hogy ők is érezték, hogy a templomosokkal valami nincs rendben. Szerintük ugyanis, ha a lovagrend tagjai hűséges keresztények lettek volna, sohasem került volna sor arra, hogy elveszítsék a Szent Földet. A tanúvallomások tehát nem festettek túl kedvező képet a templomosokról, annak ellenére, hogy a Sinclairek és a lovagrend között hajdanán rendkívül jó viszony uralkodott. Ezen tanúvallomások ellenére az ítélet az volt, hogy az összes templomost szabadon elbocsátották, ugyanis nem tudtak semmilyen vádpontot bebizonyítani. Hogy pontosan mivel is vádolták őket, nem kívánunk foglalkozni, mindenki el tudja képzelni saját maga, mivel vívta ki az egyház, illetve a pápa haragját a rend. Francia nyomásra azonban 1312-ben Edward király eltörölte a templomos lovagrendet mind Angliában, mint Skóciában. A per fővádlója egy katár (kathar) volt, akiket a templomosok vertek le Dél-Franciaországban. Fülöpnek (francia király) sikerült elérnie, hogy a pápa a Vienne-i zsinaton feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molayt Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták.

templar3.jpg

Két idevágó korabéli dokumentum is mutatja, hogy a Seton család tagjai, akik elsősorban katolikusok voltak, nagyra becsülték a Sinclairek barátait. Idáig még ez nem is lenne túlzottan említésre méltó, azonban a tagok 1349-ben a Knights Hospitaller (Hospitálius lovagok), vagy ahogyan ma hívják, Máltai lovagrend nevű szervezethez tartoztak, melynek székhelye szintén „Temple”-ben volt. Ahogy több más országban, a szervezet itt is megkapta a korábbi templomos tulajdonokat, így az elveszett földterületeket, mint például a Rosslyn kápolnát, vagy épp a „Firth of Forth” déli területeit. Sokak szerint ez a szervezet nem volt más, mint az újraszerveződött templomos lovagrend, melybe rengeteg korábbi templomos is csatlakozott, akik túlélték saját „boszorkányüldözésüket”. Egy legenda szerint mikor a közvélemény „elfelejtette” Temple falucskájának a templomosokkal való kapcsolatát, a lovagrend kincsét titokban átszállították Párizsból Temple-be. Ezt egy helyi szóbeszéd is alátámasztja: “Twixt the oak and the elm tree/You will find buried the millions free”. Ezt farncia legendák is alátámasztják, melyek szerint a templomosok kincsét valóban Skóciába vitték a lovagok, méghozzá hajóval. Isle of May szigetén álltak meg, majd „Firth of Forth” területén gyülekeztek újra, mely az Esk-folyó (River Esk) szájára vitte őket. Az Esk-folyón felhajózva elméletileg valóban eljuthattak a Rosslyn kápolna (és Temple) közelébe, azonban ilyen messzire behajózni a belföldre csaknem lehetetlen. Legalábbis mai hajósok ezt állítják. A szárazföldön megtenni ezt az utat határozottan könnyebb lett volna, de akkor talán lehull a lepel a titkos hadműveletről, és a kincs ismét nem lesz biztonságban. A másik oldal azt mondja, hogy igen is, lehetséges volt odáig fölhajózni, hisz akkoriban az Esk-folyó jóval vadabb, jóval erősebb sodrású volt, mint napjainkban.

 templar4.jpg

A Temple falucska melletti templomból mára már csak romok maradtak ugyan, de még mindig áll. Dr. Crispen Phillips 1989-ben egy falat és néhány földbetemetett lépcsőfokot fedezett fel, melyek a templom északi irányából futnak tovább. A későbbi ásatások során kiderült, hogy egy masszív sírtömb fekszik a kövek alatt. Több tucat sírt tártak fel a kutatások során, de igazán említésre méltót nem találtak. Bár a sírok nagy része leginkább templomosokra jellemző motívumokat mutatott, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a „memeno mori” motívuma rendkívül gyakori volt akkoriban, előszeretettel használták ezt a temetkezések során. A „memento mori” egyébként azt jelenti: „emlékezz a halálra! Készülj a halálra!” Hogy pontosan milyen titok, vagy kincs rejtőzik a templom romjai alatt, máig megoldatlan rejtély. Ahogyan az is, hogy egyáltalán igaz-e abból a legendából valami, melyet az épület köré szőttek, vagy az egész pusztán csak turistacsalogatás, skót látványcirkusz. Egyvalami azonban egészen biztos. A környéket ezek a legendák tartják életben, és a helyiek büszkék arra, hogy ilyen gazdag és izgalmas kultúrának lehetnek részesei.

Szerkesztő:
Barnabási László

Lektorálta:
Németh Eszter

 http://legendavadasz.blog.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.