Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megértések derűje

A megértésekből születő harmónia és derű a növekvő Hold hetében

Paksi Zoltán Égi utak csillagüzenetei 2012. 05. 28- 06. 03.

 

fromianchakras1.gifEz a hét asztrológiai szempontból kedvez a kommunikációnak, az emberi kapcsolatok harmonizálásának, a tanulásnak, a dolgok helyretételének és új dolgok elindításának. Nézzük részletesebben: A Nap a Merkúrral és a Vénusszal alkot egy hármas együttállást az Ikrek zodiákusában, és ez azt jelenti, hogy a Merkúr igen erősen működik, hiszen uralmi helyzetben van az Ikrek jelében. Ez azt jelenti, hogy a megértés, a gondolkodás, az értelem erői és indíttatásai intenzívebben működnek bennünk ezen a héten. Ezen a héten érdemes a lényegi dolgokat megbeszélni. A Vénusz okán jobban tudjuk harmonizálni adott esetben az emberi kapcsolatainkat. Jobban rá is tudunk látni a kapcsolatainkban lakozó összefüggésekre, hiszen a Nap a rálátást segíti az életünkben. Az Uránusszal való szextil kapcsolat pedig tágabb megértésnek ad lehetőséget. Tágabban, világosabban és tisztában látjuk életünknek minden összefüggését. A Mars quadrát kapcsolatát az együttállással segíti azt, hogy minden szinten a helyére kerülhessenek a dolgok, tehát mindenféleképpen érdemes odafigyelnünk arra, hogy mind térben mind időben melyek azok a dolgok, amelyek nincsenek a helyén az életünkben, ugyanis ez a hét kiválóan alkalmas arra, hogy helyére tegyük a különböző testi, lelki, materiális, érzelmi, tudati, szellemi dolgainkat is. A Plútó és az Uránusz quadrátja továbbra is kedvez annak, hogy új dolgokba kezdjünk bele és kedvez annak is, hogy a mélységben meghúzódó képességek, tehetségek, energiák a felszínre kerüljenek és azok működjenek is. Nagyon lényeges azonban megemlítenünk azt ezen a héten, hogy a Mérleg jelében tartózkodó Szaturnusz trigonális kapcsolatot alkot a Nap-Merkúr-Vénusz együttállással. Ez kedvez a koncentrációnak, a tanulásnak, a jobb megértésnek, és annak is, hogy az igazán lényeges dolgokat vegyük észre az életükben, hiszen a Szaturnusznak ez az egyik fő segítő szerepe az életünkben. Ugyanakkor a Szaturnusz trigonális kapcsolata a nagy együttállással segíti az angyalokkal való kapcsolat felvételét, a kristályprogramozást, illetve bármilyen más típusú koncentrációs gyakorlatot is. A Hold az Oroszlán zodiákusából indul, ámde május 28-án reggel már a Szűz jelébe lép és még május 29-én is a Szűz zodiákusi jelén halad át. Ezzel is kedvez a termékenységnek és természetesen első sorban a dolgaink helyretételének. Május 30-án és 31-én, de még július 1-én délig a Hold a Mérleg zodiákusán vándorolva segíti az érzelmi, lelki, otthoni családi kapcsolati dolgaink harmonizálását, békítését is adott esetben, majd átlép a Skorpió zodiákusába június 1-jén, délben. Egészen június 3-án délig a Skorpióban tartózkodó Hold segíti például a meditációt. A Skorpió Hold idejében a meditációban érdemes odafigyelni sz álmaink üzenetére is, ugyanis a Skorpió a titokkutatás jele, a Hold pedig mint az álmok bolygója mutatja azt, hogy ebben az időszakban az álmainkban mély titkokat, talán mondhatjuk nyugodtan azt is, hogy mély beavatásokat kapunk meg. Aztán a hét végén, június 3-án a Hold átlép a Nyilas zodiákusi jelébe, és z pedig a filozofálásnak, az isteni igazságok megértésének és továbbra is a meditációnak is kedvez. A Nyilas Hold idejében tágabban tudjuk érteni és értelmezni életünk, sorsunk és a világmindenség összefüggéseit.

Az asztrológia varázslatos szimbólumrendszere után tekintsünk az égi csillagjegyek csodálatos szimbólumrendszerére.

Május 28., hétfő, Pünkösd, Emil és Csanád névnapja

Előző kisfilmünkben ugyan említettek már ezt a napot, de ismétlésként tekintsünk újra e nap jellegzetes konstellációjára. A Nap és a Merkúr hexagram kapcsolatot alkot ezen a napon az Uránusszal. E kapcsolódás mutatja azt, hogy nagyobb szabadságot tudunk elérni első sorban szellemi értelemben ezen a napon. Jobban és tágabban értjük életünk dolgait és nagyon lényeges dolog az is, hogy a Bika csillagkép fejénél tartózkodó Nap-Merkúr együttállás a biztos tudás elérkezésének, a biztos tudás megértésének kedvez. Ezen a napon, valamint ebben az időszakban ezen a héten jól látható, hogy négy égitest, a Jupiter, a Vénusz és az előbb említett Nap-Merkúr együttállás is a Bika csillagzatában tartózkodik, és ez azt jelenti, hogy értelmi, érzelmi, művészeti, filozófiai és kapcsolati szempontból is termékenyebbek vagyunk, termékenyebben működünk ebben az időszakban, hiszen a Bika csillagzat a termékenység égi jele. Ugyanakkor a szellemünk, a gondolataink, az értelmünk, a bennünk lakozó vénuszi, tehát művészi erők segítségével most ebben az időszakban nagyobb biztonságot is tudunk teremteni az életünkben, jobban, teljesebben meg tudjuk érteni, hogy az életünkben valójában miről is szól a biztonság, hiszen a termékenység mellett a Bika a biztonság égi szimbóluma is.

Május 29., kedd, Magdolna, Magdaléna és Léna névnapja

Ezen a csodálatos napon a Hold az Oroszlán csillagzatánál eléri a Mars bolygót. Tehát a bennünk élő nő és férfi típusú energiákat tudjuk intenzívebben, jobban, hatékonyabban együttműködtetni. Ezen a napon az alkotó, a kreatív energiák működnek igazán erőteljesen, hiszen az Oroszlán csillagzatához hozzátartozik a nemzés, az alkotás, a kreativitás is. E nap kiválóan kedvez a gyermekáldásnak, a magzat megfoganásának, hiszen a Hold és a Mars együttállása az Oroszlán csillagkép nemző részénél valósul meg. A gyermekáldásra váróknak nagyon tudom ajánlani a reggeli, a hajnali órákat. Ugyanakkor a Hold és a Mars együttállásakor az érzelmi, lelki energiák impulzívabban működnek és ezen a napon a saját belső birodalmunkra, érzelmeinkre jobban rá is tudunk látni, hiszen az Oroszlán csillagzat ezt teszi lehetővé.

Május 30., szerda, Janka és Zsanett névnapja

A világ egyik oszlopával, az Aldebaran csillaggal kerül együttállásba központi csillagunk a Nap. Az Aldebaran csillag, amely egyébként az Írek vezérlő csillaga szimbolizálja a látást, az előretekintést, de nem hétköznapi, hanem spirituális értelemben meglátni az isteni magasságokat, meglátni az Istenek útját, a Tejutat, hiszen az Aldebaran csillag a Bika csillagzat azon szeme, amellyel a Bika a magas égi utat, a lelkek, a madarak, az Istenek útjára, a Tejútra pillant. A Nap a bika csillagzat fejénél kerül egy magasságba az Aldebaran csillaggal. E szerda tehát kedvez az előrenézésnek, a jövőbe tekintésnek. Ennek a segítségével, a jövőbe érzékelés, „a jövőbe látás” segítségével még teljesebb, még nagyobb biztonságot tudunk teremteni.

Május 31., csütörtök, Angéla és Petronella névnapja

A Nap az Aldebarannal való együttállása még csütörtökön is aktív, majd a Nap folytatja tovább égi útját a Bika szarvai között, ahogyan jelenleg a Vénusz és a Merkúr is itt tartózkodik. E napon a Hold emelő kapcsolatot alkot a Merkúrral, aki most már a Bika csillagkép emelő szarvainál tartózkodik az ég boltozatán. Nos a Hold Merkúr trigon, ezen emelő kapocslat ténylegesen az emelést, a szintemelkedést segíti érzelmi, lelki és szellemi értelemben is. Tulajdonképpen amikor a Hold a Merkúriusszal találkozik, vele kerül kapcsolatba akkor igen-igen jelentős a lelki kommunikáció, igen fontos, hogy az érzelmi dolgainkat meg tudjuk érteni, nevén tudjuk nevezni, meg tudjuk beszélni önmagunkkal is és természetesen a társainkkal is. Tehát e napon az emelő beszélgetések, a lelki kommunikációnak a napja. Nagyon lényeges megemlítenünk azt is, hogy ezen a napon tényleg a Merkúré a főszerep, hiszen e napon válik egzakttá a kvadrát kapcsolata a Merkúrnak az Oroszlán csillagképében vándorló Marssal. A Mars és a Merkúr kapcsolódása pedig a gyors értelemnek, a gyors megoldásoknak kedvez, és nagyon lényeges megemlítenünk azt is, hogy a Mars is emelő erőt hordoz. Így a Merkúr Holddal alkotott emelő kapcsolata, valamint az emelő Marssal alkotott quadrát kapcsolata okán tényleg szintemelkedést, tényleg a dolgok magasabb szintű megértését segíti e napon.

Június 1., péntek, Tünde és Kund névnapja

Ezen a napon a lélekbolygók veszik át a főszerepet, hiszen a Hold kerül trigonális kapcsolatba a mélylélek bolygójával, a Neptunusszal. Maga a Neptunusz a Vízöntő csillagzatán vándorol keresztül, így ez az égi helyzet immáron hosszú hosszú ideje segíti azt, hogy mély érzelmi, lelki minőségek napvilágra kerüljenek, hogy a lelkünk mélyén lévő dolgokat szükség esetén fel tudjuk szabadítani és meg tudjuk tisztítani azokat. A Hold a Szűz csillagzatán vándorol keresztül, és e napon már a Szűz csillagzat angyali részénél folytatja útját, így e pénteki nap kiválóan kedvez a lelki dolgok helyretételének – ezáltal a lélekben lévő dolgok harmonizálódnak, szebbé válnak. Az angyali szűzön átvándorló Hold kiváló lehetőséget ad, hogy angyali társainkkal, segítő angyalainkkal felvegyük a kapocslatot és együtt tudjunk velük működni.

Június 2., szombat, Kármen és Anita névnapja

A Hold és a Mars bolygónak a hexagram típusú kapcsolata a legjelentősebb égi aspektus. Ez segíti azt, hogy az érzelmi, lelki dolgainkat jobban meg tudjuk érteni, hiszen ne feledjük, hogy a Mars bolygóhoz, mint emelő erőhöz, emelő energiához, szellem, gondolat és értelem is tartozik, hiszen a Kos zodiákusát is uralja a Mars. A Mars az Oroszlán jelében, az Oroszlán csillagzatában a tartózkodik és ez lehetővé teszi, hogy a testi, lelki, szellemi és ösztön energiáinkra is jobban rá tudunk látni ebben az időszakban. Az energiáinkra, a belső késztetésinkre való ráérzékelés intenzívebben, hatékonyabban jelenik meg e napon. Időközben a Hold az Angyali Szűzből átlép az isteni igazság Mérlegébe, a Mérleg csillagzatába. Ez azt jelenti- mivel a Mérleg az isteni igazság mérlege- a lelkünkben szunnyadó isteni minőségekre és ezeken keresztül magasabb szintű erőkre és energiákra tudunk érzékelni ezen a napon és természetesen működtetni is azokat. Hogy leegyszerűsítsük mondandónkat ki kell jelentenünk, hogy e szombat az érzelmi, lelki dolgok megértésének kedvez első sorban.

Június 3., vasárnap, Klotild és Kevin névnapja

E napon a Hold már belép a Kígyótartó égi cikkelyébe, ámbár még a Mérleg csillagzatán vándorol keresztül. Vasárnaptól emiatt a regeneráló, a gyógyító energiák intenzívebben, erőteljesebben működnek bennünk. Ne feledjük, hogy ezen a héten növő Hold van, amely a gyarapodásnak, a kiteljesítésnek, a gazdagodásnak, az emelkedésnek kedvez. Ezen a héten különösen figyeljünk oda, hogy megfelelő mennyiségű tiszta vizet igyunk, és kellő mennyiségben fogyasszunk olyan zöldségeket és gyümölcsöket, táplálékokat, amelyek kellő mennyiségben tartalmaznak vitaminokat, nyomelemeket, ásványi anyagokat, mert növő Hold idején ezek a szükséges tápanyagok jobban be tudnak épülni. Ezen a napon a Hold oppozíciós kapcsolatot alkot a Plejádokhoz közelítő Jupiterrel. Tehát e napon a női energiák intenzívebben működnek. E nap is kiválóan alkalmas arra, hogy bekövetkezzék a gyermekáldás, megtörténjen a fogantatás. A Hold és a Jupiter kapcsolata ugyanakkor a lélek bölcsességét, az érzelmi bölcsességet hozza elő. Az érzelmi, lelki, valamint -mivel a Holdhoz hozzátartozik az otthon és a család -a múltunkban, a családunkban lakozó spirituális bölcsességeket jobban meg tudjuk érteni, jobban a felszínre kerülnek e vasárnap. A Hold és a Jupiter kapcsolata kedvez a gyógyulásnak, kedvez a gyógyításnak és kedvez az imádságnak és a meditációnak is. Most mégis én azt emelem ki, hogy a Hold és a Jupiter oppozíciós kapcsolta igen igen teremtő energiákat működtet bennünk. E napon, de június 4-én, hétfőn is, a Nap átlép a Bika csillagkép szarvai közé, és ettől kezdődően az emelő erők és energiák még intenzívebben működnek, hiszen a Bika csillagkép szarvai között vándorló nap, akár csak az ókori egyiptomi ábrázolásokon az isteni minőségekben való emelést, felemelkedés lehetőségét szimbolizálja legalábbis értelmei és szellemi szinten mindenképp. Áldás kísér mindannyiunkat az úton.

A következő héten újra találkozunk és ne feledjük, semmi sem fontosabb a szeretetnél.

Paksi Zoltán

http://goldspirit.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602