Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A polaritás világa: a szeretet választása a félelem helyett

Lehet, hogy egy kicsit hosszúra fog sikeredni ez az írás, mert nagyon fontos, hogy az alapoknál kezdjük! A törvényeket, melyek működtetik a világunkat meg kell ismerni, meg kell érteni ahhoz, hogy ezt a relációt képesek legyünk túlhaladni. Ez a mi 3. dimenziós valóságunk a polaritás világa, amit az ellentétek működtetnek, egyik minőség nincs az ellenkezője nélkül.

Ebből következik, hogy mindenre szükség van, az előjelek nem számítanak, nincs "jó" "rossz" nélkül.

Viszont ebből e rendből fakadóan az embernek mindig választani, mindig dönteni kell...ezért mondják azt, hogy a Föld a szabad akarat bolygója.

Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy miképp döntünk, mit választunk. Spirituális fejlődésünk csakis a tapasztalások által (igazából csak a "rossz"-nak ítéltből tanulunk,..."aki dudás akar lenni....") lehetséges.

Jól dönteni meg akkor vagyunk képesek, ha rendelkezünk kellő ismerettel. Különféle összeesküvés elméletekből sokan tudják már (így is van egyébként), hogy az emberi fajt a vezető elit tudatlanságban tartja.

Ennek nagyon sok eszköze van: élelmiszer adalékok, "gyógyszerek", "védőoltások", a légkörbe juttatott mérgek, miket belélegzünk, HAARP és skalár technológia általi sugárzás, befolyásolás, a média dezinformációi,... a tv különösen hatékony, reklámok, zene, oktatás,... de legfőképp a politika és a szervezett egyházak dolgoznak sikeresen ez ügyben.

Ezekkel a módszerekkel blokkolják az emberek tobozmirigyét, amit harmadik szemként is ismerünk,...ez a fizikai szintű érzékelésünkön túli valóság érzékelésére szolgál.

De nem működik, ahogy a DNS-ünk 12 szálából is csupán 2. Tehát az emberiség el van zárva a világtól, mesterségesen kómában van tartva,...ezt az állapotot nevezik a buddhisták mayának (káprázat). Joggal kérdezhetjük, hogy mi ennek az oka?! Ez is egy hosszú és első olvasatra hihetetlennek tűnő történet.

Én sokat olvastam, mindenfélét,...ezért tudom rakosgatni a puzzle táblámat minden irányból. Arra a következtetésre jutottam, hogy az emberi faj eredete meglehetősen rejtélyes.

Viszont a szimbólumokban (egyébként minden szimbólum), régi leletekben, képzőművészeti alkotásokban el van rejtve a válasz. Ha megnézzük pl. a sumér agyagtáblákat, az egyiptomi leleteket, vagy akár a szkíta tárgyakat,...de a világ bármely tájáról bármit nézhetünk,...minden ugyanarról szól!!!!

Ez nem más, mint szárnyas napkorong, napisten ábrázolások,...ilyesmire van utalás szent szövegekben, mondákban, hagyományokban is.

Tehát akiket az emberek ősidők óta istenekként tisztelnek, akiknek hódolnak, azok igazából nem istenek,....sumér szövegekben is úgy emlegetik őket, hogy az "égből jöttek". Bizony fura is lenne istenektől az a viselkedés, amit láthatunk, olvashatunk sok helyen,... hogy megkívánták az emberek lányait, s nemzettek nékik fiakat.

Aztán ezek a lények eltávoztak a Földről, de helytartóikat kinevezték, ezek lettek a titoktudók, a közvetítők, akik nyilván különféle kiváltságokért a kívánalmaknak megfelelően terelgették a nyájat, azaz a többi embert.

Ezek a kiválasztottak voltak a papok, és más vezetők,.... ők uralják most is a világot. A vezérelv a megosztottság táplálása, tulajdonképpen minden olyan negatív dolog erősítése, ami a félelmet szolgálja.

Ugyanis ezek a lények (annunakik) az emberek negatív érzelmeiből táplálkoznak!!! Azt elég kevesen tudják, hogy a félelem ellentettje a szeretet, és nem a gyűlölet. Tehát a szeretet és a félelem közt kell választanunk mindig!

Az egyetemes szellemi törvények értelmében kellene élnünk,...ezek nem nagy dolgok, ilyen pl. a nem ártás törvénye is. Ha nem vagyunk kellőképp tudatosak, nem látunk át a szitán, akkor nagyon könnyen eszközök lehetünk csak, akiket tulajdonképpen táplálékként tenyésztenek. Rafinált módon önként dalolva megyünk bele sokszor dolgokba.

A különféle sportrendezvények (olimpiák főleg) a versengés szellemét erősítik, de minden tömegrendezvény negatív: karneválok, cirkuszok, ilyen-olyan napok, rock koncertek, tv műsorok. Ezek mind káros információkat közvetítenek, elvonják a figyelmet a lényegről, arról, hogy befelé figyeljünk,..esetleg felébredjünk a kómából. Huhh,...tényleg hosszú lesz! De muszáj! Rátérek az aktuális eseményekre. Tegnap láttam egy videót a napban látható háromszög formáról.

Sokan tudják, hogy a piramis az illuminátusok legismertebb szimbóluma, az 1 dolláron is ez van. Úgy kapcsolódik ez ide, hogy az előbb említett annunakik ("istenek") egy mesterséges bolygón, a Nibirun (X planet) élnek, aminek keringése nap körüli, és elipszis alakú a keringési pályájuk, most lesznek azt hiszem 3 600 év után ismét Föld közelben, most van itt az ideje a látogatásuknak. Azt olvastam több helyen, hogy a nap irányából közelednek,...sőt rengeteg videón láthatóak is már különös dolgok, tevékenységek a nap körül.

Nézzük csak meg az 1 dolláros bankjegyet! Egy csonka piramas van rajta, a teteje külön életet él, mintha egy sugárzó fényben lebegne. Azt is olvastam, hogy az egyiptomi Nagy piramis tetejének nincs meg a sisakköve, ami állítólag aranyból készült. Ja, azt elfelejtettem írni, hogy ezek az annunakik az emberi fajt génmanipulációval aranybányászatra tenyésztették ki, ennek vannak nyomai Dél-Afrikában. Azért kellett nekik, mert a bolygójukat tönkretették, s az arany elemi részecskéi által védekeztek a káros sugárzások ellen. Így olvastam én is,...nyilván ezt senki nem tudhatja biztosan.

Állítólag a piramisok energiagenerátorok, s a teteje leszállóhely is egyben!!!! Jól látszik bizony a dolláron, hogy mi is fog landolni rajta!!! Persze a méretek valószínűleg nem számítanak (jelképesek is), mert hát ez a Nibiru a Föld többszöröse.

Van egy nagyon jó minden látó szem kép is, meg fogom keresni,...ugyanezt ábrázolja: a nap közepében a piramis. Sokan olvashattatok a fotonövről is, amibe tart a bolygónk,...ez nagy változásokat fog okozni, illetve már folyamatban is van.

A teremtő férfias energiaminta (neutronok) kiegyenlítődésre kerülne a pozitronok által,...ezek kisüléseket, robbanásokat okoznak fizikai szinten is. Van erről egy csomó videó is fönt, spontán kisüléseket láthatunk rajtuk. A megszaporodó vulkáni tevékenységek is ezt jelzik, a gyakori napkitörések is.

Tehát bármilyen szkeptikus is valaki, ezeket nem lehet nem látni,...mert a dolgok meg is nyilvánulnak immár. A régi, nem a szeretetre épülő rendszer egész biztos, hogy alapjaiban fog elpusztulni,...hogy az emberiség felsőbb osztályba tudjon lépni.

De félelemnek helye nincs, mert akkor a lélek (ami örök és halhatatlan) zsákutcába kerülhet az ember rossz döntése miatt. Az egyiptomi és a magyar pálos rendi beavatások is mind a félelem leküzdéséről szóltak. ha az ember nagyjából tudja, hogy mire számíthat, akkor minden könnyebb lehet,...tehát a legfontosabb dolog a tudatosodás, a szeretet választása a félelem helyett.

Forrás: Paramoral

http://www.fenyportal.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 601