Számomra mindig megkapó, amikor a vallás emberei művelnek természetfeletti csodákat, amikor egyszerű szerzetesek használnak olyan képességeket, melyek csak a szentek sajátjai, ellenben az egyház főméltóságai – ki tudja, miért – ezeket a varázslatos adottságokat, égi adományokat „nem kapják meg”. Ismerkedjünk meg egy levitáló szerzetes történetével és magával a levitáció tanulhatóságával!

A levitáció gyakorlatilag a szellem ereje általi levegőbe emelkedést takarja. Egyetlen nemzethez sem kötődik a mágikus repülés, mivel ez egy egyetemes csoda. A feljegyzések szerint Cupertinói (vagy Copertinói) József több mint 70 alkalommal repült ily módon.

A történet ott kezdődik, hogy a későbbi barát Giuseppe Desa néven látta meg a napvilágot. Gyermekként is furcsa volt, mert gyakorta előfordult, hogy pajtásai a tanórák alatt megmosolyogták. Ennek oka minden bizonnyal az lehetett, hogy sokszor esett révületbe, s olyankor csak tátott szájjal, előre, a semmibe meredve ült mozdulatlanul. Osztálytársai éppen ezért a „tátott szájú” gúnynevet ragasztották rá.

Mivel meglehetősen hanyag volt, így a kapucinus rendből csakhamar kizárták. Ezután Ferences-rendi szerzetes lett. Az önsanyargatás megszállottja volt, aminek meg is lett a következménye: spirituális képességei olyannyira felerősödtek, hogy szerzetestársai már azt is megtiltották neki, hogy az istentiszteleteken részt vegyen. Tudniillik, sokszor esett önkívületi állapotba.

Cupertinói József először 1638-ban emelkedett a levegőbe a Szent Gergely-templomban imádkozás közben. Nem csoda hát, hogy Rómába küldték. VIII. Orbán pápa már nagyon várta a találkozást, s nem is maradt el a jutalma, mert az első alkalommal a szeme láttára emelkedett a levegőbe a szerzetes.

Sokan isteni csodát láttak József ténykedéseiben, nevezetesen abban, hogy hol székegyházakban, hol kisebb templomokban, hol a szabad ég alatt képes volt a levegőbe emelkedni. A protestáns J. F. Brunswick herceg József levitálását látva döntött úgy, hogy áttér a katolikus hitre. József földi pályafutása 1663-ban ért végett. Érdemeiért, és mert megkérdőjelezhetetlenek voltak a csodái, 1767-ben szentté avatták. Azon pedig már nem lepődünk meg, hogy később a pilóták, az űrhajósok és az utazók védőszentje lett.

A levitáció egyébiránt minden korban jellemző volt a szentekre. A felemelkedésnek ez a megjelenési formája egyfajta üzenetnek is beillik: a földtől való elszakadást és a menny felé emelkedést szimbolizálja. Cupertinói Józsefen kívül több száz, nem csak katolikus szentet tisztelnek azért, mert képes volt a repülésre: az iszlám kultúrkörben, az európai boszorkány, a sámáni és a keleti hagyományokban egyaránt szép számmal találunk hasonló képességű vallásos vagy spirituálisan fejlett személyeket.

De még mielőtt irigyelni kezdenénk e jópofának tűnő adományért őket, gyorsan elmondom, hogy sok szent nem tudta szabályozni ezt a képességét és sokszor maguk a csodatevők is megijedtek a saját csodájuktól.

Az pedig kifejezetten furcsa, hogy az elmúlt uszkve 200 évben egyetlen katolikus szent sem hajtott végre levitációs csodát, míg a jelen korban Indiában találunk ilyeneket.

Az ősi misztériumiskolákban, de egyes helyeken még ma is tanítják azokat a légző és egyéb transz-technikákat, amelyekkel megszerezhető a test feletti uralom. A titok persze titok, a levitáció gyakorlói csak annyit árulnak el, hogy nagyon erősen kell akarni. A jóga egyes ágazatainak művelői azonban nem zárják el a tudást a valódi keresők elől. Pszicho-fiziológiailag pedig annyit már sikerült kideríteniük a kutatóknak, hogy a levitáló személy nagymértékben lecsökkenti az agyfrekvenciáit, minekután olyan energiaáramlások jönnek létre benne és körülötte, amelyek szemmel láthatóan legyőzik a gravitációt. Úgy tűnik, hogy a levitáció egy tanulható technika és nem feltétlenül csak a szentek sajátja. Másfelől, kétségtelenül komoly belső fejlődési utat kell bejárnia annak, aki nem csak a szellemével, hanem a testével is a levegőbe szeretne emelkedni.

http://www.boldognapot.hu