Hídmérnökből spirituális tanító, talán egyesek számára nehezen összeegyeztethető a két szerep, amelyekben mai napig aktívan és odaadóan működik. Mikortól, és hogyan sikerült áthidalni és összekötni a két dolgot?

balogh-bela1.jpgMaterialista nevelést kaptam, és hozzászoktam, hogy a világ működését az ismert törvények alapján meg lehet érteni. Alkalom adtán az eseményeket előre lehet jelezni, lehet pontosan tervezni, és a számítások szerinti eredményeket a gyakorlatban ellenőrizni is lehet. Ezért azután nagy meglepetést jelentett, amikor olyan emberrel találkoztam, aki látszólag a fizikai törvényeknek és a tanultaknak nem megfelelő dolgokat művelt, pl. hipnotizált, mentális parancsokat adott, amelyeknek a célszemélyek engedelmeskedtek, és könnyebb tárgyakat is képes volt megmozdítani – látszólag pusztán a gondolat erejével. Hidat építeni a materialista és a spirituális világ közé csak később, svédországi tartózkodásom idején sikerült, amikor „megnyílt az ég”, és rám zúdultak a válaszok. Mintha minden korábbi kérdésemre egyszerre kaptam volna választ, úgy tisztult ki a kép, hogy hát tulajdonképpen a két világot, az anyagit és a spirituálist semmi nem választja el egymástól, de az anyaginak tekintett rész bizony a magasabb energiaszintektől függ. Mára már a 2011-es fizikai Nobel-díj is alátámasztja ezt a felismerést, legalábbis olyan mértékben, hogy megállapítást és bizonyítást nyert, miszerint az általunk látható, anyaginak tekintett világ az Univerzum össz. energiájának és anyagának mindössze 4 %-a.

Mik azok a pillérek, amik stabilan tartják a Balogh Bélának nevezett lélek hídját?

- A logika, a felismert fizikai törvények, a saját tapasztalat és a szeretet – mely utóbbi egyben az embertársaim segítését, szolgálatát is jelenti. Ennek a négynek számomra összhangban kell lennie, egyiknek a másikat kiegészítenie, mégpedig ellentmondásmentesen.

Melyik a legszebb gyerekkori megtapasztalás, amiért hálás és az hozzájárult a lelki fejlődéséhez?

- Mindenképp az „őrangyalom” nyilvánvaló beavatkozása egy rossz döntésem után… Fejest – vagy talán inkább hasat – akartam ugrani egyik nyáron egy kb. 2 méter mély úszómedencébe, amelyet épp akkor töltöttek, de még alig volt benne 90 centinyi víz. Mindezt persze a medence széléről, tehát kb. 1,2 m magasságból. Az elhatározást tett követte, de az ugrás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Mintha egy láthatatlan kéz megfogta volna a fejemet, és úgy fordított meg a vízbe érve, mintha a vízben egy bukfencet vetettem volna. A hajamon éreztem, amint a medence alját végigsimítja – és így, visszafele forogva/forgatva, közelebb bukkantam fel a parthoz, mint ahol először vizet értem. Azonnal megértettem, hogy ez bizony nem a fizika ismert törvényei szerint történt…

Fotó: Sebestyén Blanka

Lelki fejlődésünk során gyakran szembe kell néznünk saját félelmeinkkel. Voltak olyan félelmek, amiket nehezen sikerült megzabolázni. Hogyan sikerült?

- Persze, hogy voltak, hiszen Ceausescu idején nőttünk fel, szinte mindig ott volt háttérben a Mumus, a „Securitate”. Úgy éreztem, nem tudok összhangba kerülni a rendszerrel és az engem körülvevő gondolkodásmóddal, így hát disszidálást terveztem. Az első felderítő, információ-szerző úton azonban a magyarországi hatóságok feltartóztattak közel az akkori Jugoszláv határhoz, és kiutasítottak az országból – egy nagy kiutasítási pecséttel az útlevelemben. Ez még 1983 telén történt. Nos, azzal az útlevéllel visszajönni… ott bizony keményen szembe kellett nézni minden félelmemmel. Szerencsére a korábbi, hipnózisra és szuggesztióra vonatkozó gyakorlataim, amelyeket a jelenség felismerése után, valamint a barátom irányítása mellett végeztem, átsegítettek a pillanatnyi nehézségen. Sikerült úgy visszajönnöm, hogy a román oldalon a határőrök nem vették észre, nézték, de „nem látták” az egész oldalt kitöltő kiutasítási pecsétet. A többit abban az időben pálinkával és kávéval még el lehetett simítani.

Fotó: veresiprogramok.hu

Beszélünk a létünket meghatározó Univerzális törvényekről. Ön szerint létezik egy törvényhozó, vagy a törvény és törvényhozó nem különül el, hanem egy és ugyanaz a forrás?

- Én úgy érzem, hogy a Törvény és a Törvényhozó valóban ugyanaz a forrás, amely mellesleg mindenkiben jelen van. Minden erre vonatkozó, rendelkezésünkre álló kutatási eredmény azt igazolja, hogy a világunk valójában nem anyagi, hanem hullámtermészetű, és ezen belül is egy gigantikus hologram, ahol minden rész tartalmazza az egészre vonatkozó információt.

Ha eddigi életéből ki kellene ragadnia 3 szót amely szimbólumként jellemezné, mi lenne az?

- Híd, Érzelem, Logika.

Hogy jellemezné az emberi EGO-t? Más dimenziók életformái is rendelkeznek vele vagy tisztán emberi sajátosság. Mivel legkönnyebb megszelidíteni az EGO-t?

- Az EGO az Univerzum vagy Isten tervétől eltávolodott, saját útját kipróbáló embert jelzi. Minden megszelídítésre irányuló kísérlet eleve kudarcra van ítélve, hiszen, aki meg akarja szelídíteni, pontosan a saját EGO-ját akarja felhasználni az EGO-ja megszelídítésére. Szerintem kell hagyni megérni, mint egy gyümölcsöt, és akkor megfelelő fejlődési szakaszba érve úgyis átveszi az irányítást a Felsőbbrendű Én. Az alacsonyabb szférákra behangolódó társaink mindenképp szenvednek tőle, a magasabb szférákra már a közös jó és a természetes együttműködés jellemző.

Ki az a személy, akivel még nem volt lehetősége, de szívesen eltöltene egy napot?

- Azt hiszem, ezt csak akkor fogom tudni, amikor egy ilyen személy felbukkan…

És a klasszikusnak számító utolsó kérdés a filantropikum.com olvasóinak. Ha kifogná a 3 kívánságot teljesítő aranyhalat, mit kívánna?

Igazi Oktatást, azaz az Ok- és okozat törvényének beépítését a tananyagba,
Személyes találkozást egy másik bolygóról idelátogató emberrel, és
Igazi füstölt kolbász ízű és állagú vegetáriánus terméket.

 

http://filantropikum.com