Változik-e a dolgok lényege társadalmunkban? Valóban van-e számottevő és kiértékelhető változás az életünkben vagy csak a változás látszata? Érdekében áll-e a mindenkori hatalomnak a változás? Ha nem, miért nem? Miért hitetjük el magunkkal, hogy az „új” feltétlenül jobb is? Az elégedetlenség kultúrátlanságáig fajulnak a dolgaink?

Miről szól a civilizáció? Gyorsan rávághatnánk, hogy a változásokról. De ez csak a felszín, a mély azonban hallgat. Kicsit olyan érzésem volt, amikor jobban utánagondoltam az életünknek – és nem csak a tünetek szintjén, hanem a lényegét tekintve –, hogy tulajdonképpen hatalmas ellentmondáshalmaz húzódik meg az életünk koreográfiája mögött.

Arra a felismerésre jutottam, hogy a változás egy szlogenné, egyfajta propagandisztikus fogássá vált, egy retorikai elemmé züllött, amelyet bármikor be lehet vetni. Úgy hívják, hogy „reform”. De nevezhetjük: megújulásnak, jólétnek, szebb jövőnek, üdvnek, tanulásnak, választásnak, szavazásnak stb. Dunát lehetne rekeszteni a változásra vonatkozó üres lózungokkal, merthogy azok a legtöbb esetben nem valódiak! Ezek szerint becsapnak minket.

Kb. ilyen tipizálható kérdések ötlöttek fel benne, s szerintem másokban is:

• Az elhízott emberek hány esetben szedik vissza fáradságos munkával leadott kilóikat?
• Az egyik testi betegség után nem jön-e a másik? (Gyógyszer-biznisz.)
• A lelkünket meg tudjuk-e valóban gyógyítani vagy csak a tüneteket kezeljük?
• Jobb lett-e az életünk az elmúlt 120 évben a folyamatos garnitúra-váltásokkal? Valódi történelmet tanítanak-e az iskoláinkban?
• Boldogabb-e a magyar ember?
• Csalunk-e/korrumpálódunk-e, ha lehetőségünk nyílik rá? A könnyebbik utat választjuk, vagy a nehezebbet?
• Jó-e a párkapcsolatunk ennyi év után is? Van-e a szívünkben önzetlen szeretet?
• A munkánk mellett jut-e elég időnk gondtalanul élni, foglalkozni a családunkkal, a barátainkkal és önmagunkkal?
• Mindent meg tudunk-e adni a gyermekeinknek, amit szeretnénk: egzisztenciától az erkölcsi nevelésen át a valódi individualizációig (spirituális beteljesedésig)?
• Milyen egyedi és maradandó értékeket teremtettünk az eddig eltelt életidőnkben?

Én csak szerényen teszem fel ezeket a kérdéseket, mert meg vagyok győződve arról, hogy ezeken és a hasonlókon le lehet mérni, hogy hol tartunk jelenleg.

A média azt szajkózza, hogy változzunk, ámde cseberből-vederbe juttat. Sokszor hamis és korrupt módszerekkel befolyásol bennünket, mert a nemes célokat csak elhiteti, sugalmazza, de ígéretei sok tekintetben semmitmondóak és függőségbe taszítanak. Valójában a fogyasztói szokásainkat irányítják, de eszük ágában sincs változtatni az életünkön. Mi lenne, ha minden ember egészséges volna? Ha boldogan és elégedetten hajtaná a fejét a kispárnájára? Ha békében tudna egymás mellett élni minden szomszéd és valamennyi állam?

A nagy hal megette a kishalat. – Ezt látom ma az életünkben. Mindenki törleszkedni próbál és vannak, akik nem szégyellnek a másik kárán meggazdagodni. De nem sorolom, bizonyára világos, hogy mire célzok.

Ezek fényében a helyzetet meg kellene oldanunk. Ebben segíthet a múlt megismerése és az örök értékekkel való kapcsolatfelvétel. Ugyanis aki azt sem tudja, hogy mi az állandó princípiumok és a változó dolgok közötti lényegi különbség, annak esélye sincs helyes döntést hozni. Az állandó, időtlen, transzcendens énünket nem tudja az emberi véleményalkotás, de még a gondolkodás sem megváltoztatni. A spirituális énünkre nincs hatással a változó, tárgyiasult világ: a dolgok, a javak, a pénzért megvehető dolgok, aminek a hiányával küszködünk. Ami állandó, az nem lehet dolog, nem lehet megfogható, csak attól finomabb lehet. Itt szokták a mai tömegoktatásban részesülők elveszíteni a fonalat, mivel nem értik, hogy miért nem megfogható valami. Nos, azért, mert a változás mindig a felszínt érintő dologgá vált a társadalmunkban, s nem is ismerjük milyen a valódi változás. A valódi változás belső és nem külső.

A belső változások pedig egyetlen célt szolgálnak: eljutni azon értékekig, amelyek önmaguknál fogva jók és megkérdőjelezhetetlenek. Mivel mi alapvetően kétkedőknek lettünk nevelve, imádunk kritizálni és nyafogni, ebből következik, hogy nem szeretjük a megkérdőjelezhetetlen értékeket. Pedig ha úgy hívnám őket, hogy erények, tudás, béke, bölcsesség…, akkor mindenki értené. De szerintem ez ma nem sikk. Mert minden úgy van beállítva, hogy csak a változás a jó, a követendő trend.

S miközben a birkaszelleművé nevelt fogyasztó követi a változásokat, elterelődik a figyelme a változatlanról. Ez egy csapda. Attól, hogy sok lehetőséget kapunk – például a médiától –, még egyáltalán nem leszünk bölcsebbek a választáskor. Attól, hogy meggazdagszunk, még nem feltétlenül lesz kifinomult az ízlésünk.

Azt tapasztalom, hogy a változásokba szó szerint belehajszolják az embereket. A kissé hisztérikussá és stresszessé tett emberek pedig roppant jól irányíthatók. Pedig a változás a legtöbb esetben csupán mítosz, egy lufi, amit jó nagyra fújnak, miközben a legrosszabb csíráját plántálják az emberbe: az elégedetlenséget. Az elégedetlen ember pedig ritkán tud megállni a kultúrátlanság lejtőjén. (Vajon hányan tudják, hogy mit jelent a kultúra?) De ez már egy másik történet.

Konklúzióként leszűrhetjük, hogy a változás látszata nem magyar találmány, de mi valahogy mindenre vevők vagyunk. Azt ajánlom, hogy ne dőljünk be minden „újításnak”, sokkal inkább legyünk résen és éberen figyeljük a változások mögötti valóságszinteket, az örökérvényű értékeket, amelyek csak nagyon ritkán változnak, vagy sosem!

http://www.boldognapot.hu