Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Antikrisztussá koronázzák Harryt a záróünnepségen?

2012.08.07
Majd pont egy olimpia-méretű világesemény nem mozgatja meg az összeeskűvés-elméletek híveit. A legjobban sikerülteket a Gawker gyűjtötte egybe, ezekből szemlézünk. Mert szerintünk ez vicces. Vagy nem? Tréfáltunk! Vagy nem?

Azt hiszi, hogy az olimpia csak egy [tetszőleges jelző] sportesemény? A megnyitó meg szimpla látványosság? Pedig ha kinyitná a szemét! Szerencsére vannak, akik megteszik ezt helyettünk. Ne feledje, aki jeleket keres, jeleket talál.

 

Mint például a tuvalui doménre bejegyzett Világigazság, aminek rögtön feltűnt, hogy az olimpiai megnyitó első képén egy 9-es (!) számú londoni busz volt. Ennek pedig jelentenie kell valamit. Ennél is egyértelműbb volt az utalás a világkormányra a nyitóképben, ahol a szereplők egy domb körül gyülekeztek, miközben Babilonról és Jeruzsálemről énekeltek. Kell-e magyaráznunk?

Isambard (!) Kingdom (!!) Brunel (!!!!) szerepében Kenneth Branagh pedig Shakespeare Viharából szavalt, ami annyira hasonlít Francis Bacon másfél évtizeddel később írt Új Atlantiszára, hogy akár abból is szavalhatott volna. A világot mindkét műben titkos tudást birtokló elitek uralják, akár a szabadkőművesek, vagy az illuminátusok. Vagy a zsidók.

zion

Érvek mindkettő mellett szólnak. Ha az olimpiai logót kicsit megkeverjük, előjön a titkos üzenet. Zion. Máris értelmet nyernek a dalok Jeruzsálemről. De az új Jeruzsálem a szabadkőműveseknek sincs ellenére. Az ő jelenlétükre a mindenhol jelen levő mindent látó szemek utalnak. Ebbe akár bele is mehetnénk, de az messzire vinne.

Legyen elég annyi, hogy a mindent látó szem az olimpia kabalafiguráin is megjelenik. Wenlock (jelentése: a szent kolostorból) és Mandeville (ezt ugye nem kell elmagyaráznunk) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (világkormány) szerint acélcseppeket jelképeznek, de a vak is látja, hogy piramiszszerű testük tetején egy mindent látó szem van. illetve Wenlock fején kettő.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (szabadkőművesek) 2012. május 19-én mutatta be a "kabalafigurákat". 20120519=18=666=33:33:33, ugye. W+M=33! Wenlock fején piramis van, ami ugye három pont három vonallal összekötve, azaz 33! Mandeville fején hat fogaskerékfog van, és 6=33! A vak is látja, hogy itt az Antikrisztus eljöveteléről, a jó és rossz végső harcáról, az Új Jeruzsálemről van szó.

Az Antikrisztus (666) pedig, ki más, Harry herceg, aki 2012. augusztus 12-én, feltehetően egy űrhajóból alászállva mutatja meg magát. Ezt már Nostradamus is megírta az X.72-es négysorosában, csak ő július 30-ra, de az még a Julianus-naptár szerint volt. És augusztus 12-re esik a maja naptár (a másik, nem az, ami szerint december 20-án lesz a világvége) szerint az 5125 éves hosszú ciklus utolsó napja. Aznap lesz vége.

tk3s bm prince jkl05597 03
Fotó: Michael Dunlea / Barcroft Media

Miért pont Harry? Mert ő a kisebbik testvér, és a terv az volt, hogy Vilmos herceggel ők játsszák újra Osiris és Set összecsapását. Vilmos (Osiris, Wenlock), a jó testvér embereket ment a helikopterével. Harry (Set, Mandeville), a rossz testvér embereket öl a helikopteréből. Harry haja vörös. James Holmes is vörösre festette a haját. És még a NASA-nál is vannak barátai.

És mi van augusztus 12-én? Az olimpia záróünnepélye. Mi szóltunk.

http://sportgeza.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.