Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Három nap sötétség

2012.04.11
 

Minden felkészülés és a tudat  segít hogyha a Három nap sötétség ....

 
 
 
KIRAEL: Amikor feltettem ezt a három napos sötétség, storyt, fogalmam sem volt, milyen izgatott lesz mindenki, aki ezt olvassa. Tudom, hogy mindenki fel van izgulva, a témára. Mindenki azt kérdezi tőlem, én szegény médiumtól, mikor fog a három napos sötétség történni?
 
 
 
Nos, hadd mondjam el legjobb tudásom szerint, mire a három napos sötétség megtörténik, addigra már mindenki annyira készen lesz, hogy nem fogja senki a napokat számolni. Addigra már mindenki a szeretet részecskéket fogja számon tartan i, mert amikor a három napos sötétség, elkezdődik, a földi sík (Föld) beleérkezik ebbe a hatalmas fény övbe (Foton Öv), és a fény annyira felerősödött, olyan sok fény részecske lesz benne, hogy a Nap úgy fog tűnni, mintha el lenne takarva. Azt kérdezed: "Nos, Kirael mester, nem fogunk, megfagyni a nap nélkül?" Azt mondtam: "Úgy tűnik, hogy eltakarta."
 
A Teremtő nem hibázik. Tudja, hogyan hozzon elég részecskéket keresztül. Ó, de biztos vagyok, hogy akkor is sokat akart ok majd aludni. Sőt, néhányan át fogják ezt az egészet aludni, és fogalmuk sem lesz a végén, hogy történt velük.
 
De itt a jó hír: Ahogy már mondtam az első könyvben, és megismétlem újra, amikor újra és felébredtek, akkor a teljes erejét érzitek majd a negyedik dimenziónak, és az első dolgotok lesz, hogy örömötökben ugrálni fogtok. A második dolog, meg az hogy ne ugráljatok, mert elrepültök. Mert ahogy jöttetek, ezen a „fény övön” a fizikai test beállította a fény központokat. A fény központok azok a részecskék, amik egész életedben arra vártak, hogy aktiválódjanak és új tudatállapotot hozzanak létre.
 
 
 
Nos, mindannyian, akik erre így reagáltunk: "WOW" kérdezem tőletek: Miért nem kezdjük ezt most? Miért nem keresitek azokat a kicsi részecskéket magatokban, amikor meditáltok? Kérdezzétek: "Kíváncsi vagyok, hogy ezek azok az ilyen kis részecskék amiről Kirael mester beszélt könyvében," Kirael, The Great Shift? "És csak lökdösd, keresd, és hátha megtalálod a kis szikrád, hogy "itt van egy." Egy nap úgyis előjönnek. De képzeld el, hogy már most.
 
Ez az, amiről a három napos sötétség valóban szólni fog, így ne félj. Tudnod kell, hogy a Teremtő szeretete nem engedi, hogy bármi rossz történjen veled.
 
 
 
KIRAEL: Hadd nyissa meg ezt a fejezetet egy mély aggodalommal: Amikor ijesztő dolgokat mondok, elnézést kell kérnem hangosan és tisztán, mert nem ez a célja ennek a munkának. Ezt minden áron szeretném elkerülni. A három napos sötétség nem a félelem és a pánik, hanem a felemelkedés a negyedik dimenzióba. Bocsánatot kérek újra és újra mindenkitől, aki megijed, de meg kell értened, hogy én próbállak felkészíteni a felemelkedésre. A Változás (Shift) a Szeretetről szól, és minden félelmet, amit érzel, azt te választottad. Válassz okosan, barátaim, a váltás lesz a felébredés kezdete.
 
 
 
A három napos söté tség valójában a Földanya belépését jelenti a Foton Övbe. Ez fogja előidézni a három napos sötétséget, és ez az esemény lesz, a változás, vagy a felemelkedés hírnöke, a negyedik dimenzióba. Hadd adjak egy rövid magyarázatot, hogy mi fog történni ebben az időszakban. Ez az egész egy folyamat, ami hét-tíz napig fog tartani, de kérlek, ne fogj szavamon, mert lehet hogy egy-két nappal hosszabb vagy rövidebb ideig fog tartani.
 
 
 
ELSŐ NAP
 
Teljes és tökéletes zűrzavar ezen a ponton. Nem a félelemkeltés a cél. Igen, a félelem engedélyezett a Teremtő által, de nem kell átadnod magad ennek. Azok, akik olvassák ezt, tisztában lesznek az eseményekkel, amelyek történni fognak ebben az időszakban. Akkor azt fogod mondani magadnak: "Ez pontosan az, amit Kirael mondott, hogy így fog történni." Biztosan még harcolnod kell a félelemmel, mert az sajnos át fogja hatni a Földi síkot. Ez egy ébredés, egy nagyon mély sejtszintű emléknek kell feljönnie a felszínre. Ezt a fénylények találták ki, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy mindenki, aki keresztül megy ezen a váltáson, kigyógyuljon a félelmeiből. És megint, mert annyira a félelemben élsz, sok jó dolgot is teszel félelemből. Ez a gyógyítás mind része a Teremtő tervének.
 
Ez egy újabb ok, amiért meg kellene próbálni kezelni a jelenlegi félelmeidet. Ahogy gyakorlatod lesz a félelmeid kezelésében jobban meg tudsz birkózni a változással. A mos tani félelmeid, olyan dolgok, mint: tudom-e a számláimat fizetni? Ne válok el, és ha igen mit tegyek? Elvesztem az összes pénzemet néhány ostoba beruházással? Ezek, persze, nagyon is valós félelmek, de kezelhetőek, mindössze annyit kell tenni, hogy szembenézni a kérdéssel, és megkeresni azt pontot, ahol a probléma átlátható lesz. Akkor mindig kiderül, hogy nem is olyan nagy nagy szörnyet láttál. Sőt, legtöbbször, nagyon kezelhető. Ezért hangsúlyozom, hogy végezd el az összes önismeretet még időben. Amikor tudtad a félelmeidet kezelni, a váltás (Shift) egy kaland lesz és nem rémálom. Gyakorlat teszi a mestert.
 
 
 
Tehát az első nap, akkor rezegni, vibrálni fogsz azzal, azt hiszed, hogy minden bajod van a tömeges megbetegedésektől kezdve a látszólagos pusztító zavarig. Szó szerint elhagyod a harmadik dimenziót, és felzárkózol a negyedik dimenzióba, a foton energia (Photon Energy) keveredik bele. Érezni fogod, ahogy a Föld változik, a nagy váltást, sokkal inkább, mint valaha is érezted, eddig a pontig. Akkor a szó szoros értelmében nem akarsz sétálni az első 12 órában, vagy az első napon. Szó szerint mozdulatlanságra leszel kényszerítve.
 
 
 
Földanya csikorogva megállt. Ebben az időszakban, megrázza önmagát és sok mindent átfomál. Mindezt már feltérképezte, és tudja, hogy milyen messzire mehet anélkül, hogy önmagát teljesen eltérítse a kijelölt irányból. Szóval egyike lesz az első jelzéseknek : a hatalmas zűrzavar, majd Földanya dübörgése ..
 
 
 
Lesz még több földrengés ezt megelőzően. Földrengések lesznek szinte általánossá válnak erre az időre. Én nem beszélek a nagy 8-as vagy 9-es Richter-skála szerinti földrengésekre, de 5-ös, 6 és ez alattiak, mert így fogja Földanya mutatni, hogy ő most már készen áll. Azonban, ha beáll a végső váltó (Shift) pozícióba-, ahol a harmadik dimenzióból a negyedik dimenzióba megyünk át, és a Foton energia mezőbe belépünk, akkor lesz az utolsó forgása a harmadik dimenzióban. Ezért, mintegy 12 és 16 óra az első nap, akkor a szó szoros értelmében nehéz lesz talpon maradni, állni. Ne ess pánikba! Tudd!!!!, hányszor kell erre emlékeztetni ? Kérjük, ne ess pánikba!
 
Ha nem esel pánikba ezekben az első órában, a dolgok kezdenek leülepedni maguktól, és a rázkódás kezd fokozatosan csökkeni.
 
 
 
Következő egyéb jellemzők kezdenek megnyilvánulni: a hőmérséklet csökkenés és a napsugárzás. Ez tényleg kezd majd úgy kinézni, mint késő este, a következő néhány napra. Nem fogsz látni sok napot innentől, amíg ki nem jut a föld a váltás (Shift) ezen szakaszából.
 
 
 
Ebben az időben, egy félelmetes ébredés kezd megnyilvánulni. Attól függően, hogy milyen fokon vannak érzéken túli képességeid, látni fogod azokat a barátaidat és rokonaidat, akik már a másik oldalon voltak (halottak) és képesek lesznek veled kommunikálni. Ez lehetővé teszi, hogy oly módon funcionálj, ahogyan a legtöbben közületek még ilyet nem tapasztaltak a jelenlegi életetekben. Ezért tanácsolták az útmutatók, mesterek, akik ismerték a váltást, és a vele járókat az elmúlt években, a meditációt.
 
 
 
MÁSODIK NAP
 
Növekvő sötétség kezd beszivárogni a Föld síkján, valamint soha nem tapasztalt hideg. Ez mély hideg lesz, ami el fog árasztani. Ebben az id őben, kapcsolatot fogsz létrehozni más entitásokkal, amelyek nem szén alapúak (carbon based). Íme egy újabb ok, amiért nem élheted életed félelemben. Ez lesz a legnagyobb vizsga. Csak azt kell megértenünk, hogy ez egy teszt.
 
Te csak kapaszkodj a Fénybe, a fehér fénybe, mert ennek segítségével a tudatosságod kicsúcsosodik és a teszt el fog tűnni.
 
 
 
HARMADIK NAP
 
A harmadik napon, a FöldAnya teljes mértékben a Foton Övben lesz és a tényleges váltás (Shift) a negyedik dimenzióba bekövetkezik. Ez lesz, amikor a foton energia beborítja a Föld síkját és a három napos sötétség kezdődik. A Foton energia külső pereme nagyon sűrű, így elsöpri a harmadik dimenzió lényegét és meggyú jtja a negyedik dimenziós energiával. Ez lesz a sötétség, mert a fény részecskék olyan sűrűek, hogy a fény nem tud áttörni. Időbe fog telni, körülbelül három nap, amíg ezen a külső peremen átjutunk, és úgy fog kinézni, mintha teljes sötétségben lennénk. Nos, ne kelj fel 72 óra múlva, hanem sétálj, és azt mondd: "Ez az! Én kijutottam innen." Figyelj, mindenre és ne akadj fel az idő múlásán, mert ez érzéki becsapás (csalódás?) lesz, és ettől még hosszabb ideig fog tartani, amíg az energiáid megnyugszanak.
 
 
 
Ahogy belépünk a foton energiába, az szó szerint blokkolni fogja a napfényt. Ez lesz az igazi sötétség, barátaim. A lényege a Foton energiának az, hogy képes blokkolni a napfényt, így amikor a sötétségről beszélek, a valódi tiszta sötétségről van szó. Azonban néhány nap hőenergia átjut majd, így nem lesz „Jég korszak”. Ezért nem lesz értelme megpróbálni, semmit rendbe rakni. Nem lesz értelme lemenni le a sarki üzletbe, hogy nyitva van-e. N em fogsz éhen halni, senki sem fog éhen halni három nap alatt. Először is, az anyagcseréd meg fog változni, így nincs szükség az élelmiszerre. Ekkor már csak a legkönnyebb anyagokat tudod megemészteni. Az elején csak az lesz, amibe a Teremtő hozott fényt, a növényi világ formájában. Ez az, amit a Teremtő mindig nyújtott neked. Bármilyen okból, ha idáig nem használtad okosan, most, nem csak kihasználhatod növényi táplálékot bölcsen, de lesz egy kis időd ráhangolódni, és a legtöbben ténylegesen elkezdik élvezni az új táplálékforrást.
 
 
 
Hogyan lehet a meleg éghajlaton felkészülni erre az időszakra? Ne vásárolj takarókat vagy építs valamiféle hideg-biztos szobát. A médium emlékeztetett arra, amikor fiatal fiú volt és az emberek menedéket építettek a földbe és konzerveket és élelmiszereket tároltak ott. Ez jó megoldás volt arra, ha esetleg valami óriási bombát dobtak volna a levegőből rájuk, és ez biztonságos menedéket nyújtott volna. Biztosíthatlak, barátaim, semmi ilyenre nem lesz szükség ebben az időben. Mire ez az esemény valóban megtörténik a földi síkon, akiknek ezt meg kell tapasztalniuk, már teljesen fel lesznek erre készülve, és már megtanulták vibráció befogadását, és a mozgás koordinációt, így a lényegük (lélek) teljesen védve lesz.
 
 
 
Nyugodjatok meg, a test energiája mindenkit át fog vinni. Ezért fontos lesz, hogy szeretettel fordulj más emberekhez. Nem fogsz megfagyni, mert akkora már megtanultál meditálni és a test rezgését átvinni.(formálni?) Mindezek a dolgok, amiket ezen a földhözragadt szi nten tanulsz, tulajdonképpen felkészülés egy nem is olyan távoli jövőre.
 
A három nap alatt a teljes sötétségben és hidegben, a világ népessége mozgásképtelen lesz. Úgy le fogsz lassulni, hogy a három napos sötétség nem fog 3 napnak érződni ebben az állapotban, nem úgy fogod érezni az időt, mint most, barátaim. Így néhány félelemtől megszabadulsz. Alig fogsz emlékezni erre az időre, amit ebben a sűrűségben töltöttél el.
 
Ha ez elindul, eljön az első a három nap, akkor szó szerint bemész egy álomszerű hibernációba, magadba fordulsz.
 
 
 
Váltás UTÁN ( After the SHIFT)
 
Megérkezve a m ásik oldalon, a sötétségen túl, minden vágyadat, és várakozásodat felül fogja múlni. Ahogy a sötétség eltűnik, akkor még két-három napba telik, amíg újra világos lesz. Úgy fog tűnni, mint alkonyatkor. Amikor megteszed az első lépéseket, akkor rájössz, hogy a lábad nem éri a talajt, mint régen. Látni fogod, hogy ha felugrasz a levegőbe, ott maradsz egy kis ideig, és lassan leúszol vissza a földre. Lesznek „zsebek” az új energiából, amik még mindig kissé vastagok lesznek, így furcsa lesz először.
 
Úgy fogod érezni, mintha vala mi új mozogna a testedben, és ez az új energia kitölti a szervezeted, ami belülről sugárzik. Szeretni fogod ezt az új érzést, ami teljesen elborítja az új éned.
 
 
 
Időbe fog telni, 2-4 év legalább, amíg megtanuljátok, hogyan kell kezelni ezeket az újdonságokat, tanárok irányítása alatt, akik segíteni fognak az új valóságot feldolgozni. Őket tiszteletben fogjátok tartani azért, amiket nektek átadnak , és értékelni fogjátok mindazokat, amiket a teremtés tudományáról tanulni fogtok ezen az oldalon. Kezditek megérteni, hogy miért "annyira fontos, hogy mindenki megtanuljon bizonyos dolgokat mielőtt a változás elkezdődik? Így nem lesz szükség a tapasztalatokra utána.
 
 
 
Hagy figyelmeztesselek, hogy minden befejezetlen ügyedet, átviszed magaddal ebbe az új valóságba, így mielőtt a váltás megtörténik, jobb, ha felkészülsz amennyire tudsz, hogy ne vigyél át oda olyan dolgokat amik lelassítanak a fejlődésedben, ezzel értékes időt ne vesztegess, míg mások új iramban fejlődnek.
 
Kíváncsi leszel, miért nem vagy éhes, mert, hogy mennyi idő telt el evés nélkül. Nem csak a legcsekélyebb éhségérzeted sem lesz, de a legtöbb, ha nem az összes, háj is eltűnik a testedről!!!!!! (VÉGRE 1JÓ HIR!!!!!nem is fogyókurvázok többé, wazze) Ha végül éhes leszel, akkor rájö ssz, hogy meg kell enni valamit, amit Isten teremtett. Akkor megnézed a növényeket, amik mindig ott voltak, de nem igazán vetted észre őket. Majd vedd az egyiket, tedd a szádba, és az lassan el fog olvadni. Érezni fogod, ahogy az energiája beárad a szervezetedbe.
 
 
 
Aztán hirtelen, rájösz, hogy másképpen lélegzel. A lélegzet a fejed tetején keresztül jön be (Korona csakra?) és tölti be a szervezet olyan módon, ami idáig volt szokott. Azokban az első napokban a váltás után, rájöss z, hogy minden másképp működik, mint régen.
 
Sok új dolog lesz, ami elfoglal az új és a felvilágosult gondolkodási folyamatodban.
 
A gondolkodási folyamatod olyan tiszta lesz, és a memóriád minden elvárásodat meghaladja. Mintegy 2000 évig élvezheted a negyedik dimenzió dicsőségét.
 
Lényegében, barátaim, bár ez úgy tűnik, mint egy meglehetősen inga tag helyzet, ez az időszak a teljes megvilágosodás kezdete. A legtöbben erre készültetek sok életen keresztül, a megvilágosulás összességére. Semmi nem volt hiábavaló, úgyhogy ne kérdezd, "Miért nem tudok erre várni ahelyett, hogy a sok traumán végig menjek?" Tanulj nagy vággyal, hogy ne vigyél át minden régi csomagot ebbe az új és izgalmas korszakba.
 
Ez csak a kezdet. Ne ítéld a teljes élményt ez a rövid idő alatt, és "Ne ess pánikba!"
 
 
 
Kérdések és válaszok
 
Mennyi lineáris idő van még hátra? Úgy értem, hogy tudjuk emelni a rezgésünket? El tudod mondani nekünk, mikor kerül sor a váltásra?
 
 
 
KIRAEL: Amint azt korábban mondtam, a tényleges időtartam lényegtelen. Ez nem a HA, hanem valójában az utazás. Szóval sok múlik a FöldAnyán és az ő rezgésén.< /font>
 
Ahogy a FöldAnya rezgése növekszik, úgy ez valójában lelassítja a sebességét a zéró pont felé. Ebben az időben, a tömegek sokkal inkább képesek lesznek felkészülni felemelkedésre. Ironikus, hogy minél jobban félsz, annál gyorsabban fogsz e felé menni.
 
Így a kihívás az, barátaim, hogy kitaláljuk, hogyan kell tanítani félelem nélkül.
 
Jézus Mester azért jött ide, hogy tanítson félelem nélküli életre. Buddha ide jött az egyensúlyt tanítani és hogy nem kell félni. Minden mester próbált félelem nélküli életet tanítani. Ugyanakkor az emberi gondolkodás folyama és a hiányzó 12 szálú DNA lehetővé tette néhány ember számára, hogy felhasználja a félelmet a tömegek kontrolálására, és ezáltal előnyöket szerezzenek.
 
A fényt nem lehet beerőltetni azt csak befogadhatod. Ha távol szeretnéd tartani ezt a foton energiát, és megvárni, amíg több ember felkészül rá, megvilágosul, neked magadnak is meg kell világosodn od. Ne menj bele a félelem tartományba. A foton Energia jön és nem lehet megállítani.
 
De minél több embert tudsz felkészíteni a váltásra, annál több szépséget és fényt tudtok megosztani a negyedik dimenzióban.
 
 
 
Kérdés: Olvastam egy könyvet a "nulla zónáró". Tudnál erről beszélni, és megmondanád ez hogya n kapcsolódik a váltáshoz és a három napos sötétséghez?
 
Kirael: A három nap sötétség alatt, a Föld mágneses mezeje lecsökken nullára, és minden elektromágneses aktivitás megszűnik. Ez a "nulla zóna", és ez jelzi a váltást a harmadik dimenzióból a negyedik dimenzióba. Ahogy haladunk a negyedik dimenzióba, az idő már tömörül. Ez szószorosan azt jelenti, hogy a planetáris rendszer maga is tömörül, és a Földanya más formába préselődik össze. Ez létre fog hozni egy fizikai váltás, valamint energia változásokat, amelyek lehetővé teszi, hogy az Anyaföld megtisztuljon.
 
 
 
Kérdés: Ez félelmetes időszaknak tűnik, földrengések lesznek? Szóval, ha ezt most megtudom, akkor nem fogok félni, mert tisztában leszek vele, mi történik, ugye?
 
Kirael: Könnyű lenne ezt mondani. De nem olyan fajta félelem lesz ez, amivel a hétköznapokon találkozol. Bár sokan tisztában lesznek vele, a tömegekből félelmet fog kiváltani. Beszéltünk már a tömeges tudatosságról, így kezditek már látni annak fontosságát, hogy ne essünk áldozatul mások gondolatainak. Teljes lesz a nyilvánosság, és azok, akik teljes mértékben tájékozottak, képesek lesznek segíteni másoknak megérteni. Nem kell pánikba esni. Tudod, hányszor kell még emlékezned erre? Ne ess pánikba!
 
 
 
Kérdés: Vajon a váltás egyformán fog megtörténni az egész Földön?
 
Kirael: A válasz egy hangos igen. Ez egy teljes „Föld Váltás”. Egye tlen hely sem ússza meg a folyamatot. De miért is akarná bárki is kihagyni? Ez a nyugtalan időszak csak előjátéka a negyedik dimenzió sok gyönyörű energiájának.
 
A Föld a lehető legmagasabb rezgési szinten lesz.
 
 
 
Kérdés: Villamos energia és gáz nélkül, hogy fogjuk túlélni? Mi lesz a főzéssel, meleg zuhannyal, rádióval, televízióval?
 
Kirael: Számunkra az egyik legérdekesebb része az eseménynek az ezekre a konkrét kérdésekre adott válaszok. A legtöbben annyira függenek e világ komfortjától, hogy nem értik, hogyan is fogják túlélni. Először is, ahogy csökken a villamos energia, azt majd foton energia váltja fel. Ne feledjük, hogy a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség az egyik dolog, ami túszul tart bennünket a kartellek kezében. Az élet tisztasága minden csapda nélkül lesz hamarosan a megértés abszolút legmagasabb formája.
 
Másodszor, a Galaktikus Testvériség segítséget nyújt majd az energia átalakításában. Ők gyorsan intézkedni fognak, hogy a legfontosabb szükségletekről gondoskodjanak. El sem tudod képzelni milyen gyorsan a fennmaradók segítségére fognak sietni.
 
 
 
Kérdés: El tudnád mondani, hogy mely egyéb Birodalmak vesznek részt a váltásban?
 
Kirael: A Földanya, mint minden más entitás, egy élő, lélegző szervezet, pont úgy, mint ahogy a tested is egy élő, lélegző entitás. A fizikai tested kicsinek tűnik, összehasonlítva a teljességeddel, de él és viru l. A „null zóna” időtartama kényelmetlen lesz minden fizikai testnek, amely nem "megvilágosodott". Két energia van, amellyel dolgozhatsz a „null zónába” érve, hang és fény, mert a harmadik dimenzióbeli tested molekuláris szerkezete is fényből áll. A fizikai tested és az emberi tényező az alacsonyabb rezgések között vannak az univerzumban. Ez nem negatív dolog, ez csak az igazság. De ez az, amit választottatok, amikor úgy döntöttetek, hogy a DNS csökkentés részévé váltok. Magyarázatként, mondjuk úgy, hogy azzal a sűrűséggel, ami nektek van, a spektrum alsó részén vagytok. Különböző tartományok léteznek a magasabb spektrumban, mint pl. az Angyalok Birodal ma és a Vezetők Birodalma. A Vezetők Birodalma az, ahonnan én jöttem. Jézus és még sok más Melkizedek – azok a nagy mesterek, akik fény testben megnyilvánultak - a Vezetők Birodalmában léteznek. A Vezetők Birodalmán túl léteznek a Fény lények, amelyek áthatnak minden élőlényt minden univerzumban.
 
A Fény lények felett van az, amit úgy hívunk: "Külső Fény Sáv," ez az ahol a Fény lények egy koncentráltabb formája létezik, az Akasha Krónikákkal együtt. Ezen túl elérjük a Krisztusi Tudatosságot, és a Teremtő Energia teljességét.
 
 
 
kérdés: Ez azt jelenti, hogy még megvehetem azt az autót, amit szeretnék, és akár házat is?
 
Kirael: Ez az egyik legfontosabb kérdés ebben a könyvben. Ha csak ennyire emlékszel és semmi másra, ez legyen.
 
Ha a könyv olvasása közben azt találo...d mondani magadban: "Nincs szükség rá, hogy megvegyem ezt vagy azt, vagy hogy hosszú távú megállapodást kössek, mert ha a Váltás megtörténik, úgy sincs semmi értelme". Nem is tehetnél ennél meggondolatlanabb kijelentést. Az élet-terved bizonyos tapasztalatok megszerzésére szó lít, annak érdekében, hogy a megértés egy új szintjére emeljen. Minden alkalommal, amikor úgy döntesz, hogy lerövidíted a leckét, az egyszerűen új helyzetet teremt, hogy onnantól azon dolgozz. Bármi is legyen, sose tagadd meg a tapasztalás lehetőségét.
 
A negyedik dimenzió
 
A negyedik dimenzió lényege a tiszta gondolat, bármi és minden, ami a harmadik dimenzióban létezik, a negyedikből kell származnia. Ez valójában a híd a tanulási tér, melyet az emberek foglalnak el, és minden más valóság között. Ez egy hely, amelyhez minden fejlődő lénynek el kell érnie. Tudnak majd kommunikálni , és megosztani a tudást, miközben továbbra is megengedhetik maguknak az önálló tanulás luxusát. Ahogy a váltás lendületet vesz, lehetővé teszi, hogy az emberek egy új és izgalmas helyre jussanak, a negyedik lesz a legújabb iskola, de olyan, amely kicsit vagy egyáltalán nem hasonlít arra, amelyet elhagytak.
 
Ahogy belépsz a negyedik dimenzióba, a harmadik dimenzió összeomlása vákuumot hoz létre. Ez egy húzó erőt eredményez, amely automatikusan húzza az ötödik dimenziós energiákat a jelenlegi váltás felé, és felfedezed a szeretet dimenzióját. Az utazás a negyedikbe viszonylag rövid lesz. Gyors ütemben fogsz tanulni, és akkor minden, ami elmúlt újra olyan lesz, mint ahogy egyszer volt Lemuriában.
 
Miután elérted a negyedik szintet, akkor már nem kapaszkodsz úgy a félelembe, amely áthatotta a harmadikat. Ezért az ötödik dimenzió felé haladás adottá válik. Röviddel a negyedik dimenzióba ébredés után emlékezni fogsz a lemúriai síkon való létezésre. A galaktikus energia, amelyet valószínűleg hordozol, háttérbe szorul, mivel a szeretet energia, amit kutatsz, válik a törvénnyé. A negyedik dimenzió számos új tapasztalatot nyújt, és hosszú időt szeretnél majd eltölteni benne.
 
PORTÁLOK
 
A Portálok körkörös energia minták, és amint átmész rajtuk, megtisztítanak és elszállítanak a negyedik dimenzió új gondolatmintáiba. A Portálok lehetővé teszik, hogy jobban megértsük a saját megtestesülésünket, mivel azok maga a váltás kapui. A portáloknál portál munkások segítik az új dimenzióba lépőket.
 
Amint áthaladsz a portálon, a tisztítás megkezdődik. Ez az, ahol a felesleges energiákat, amelyeket esetleg hordozol, eltávolítják. Tegyük fel, hogy rákod vagy tuberkulózisod, vagy bármilyen más betegséged van. A legtöbb esetben ettől megszabadítanak, amely lehetővé teszi az újrakezdést. Mivel minden harmadik dimenziós betegséged a tanulás miatt jött létre a harmadik dimenzióban, rá fogsz jönni, hogy nem akarsz betegséget létrehozni.
 
99 százalékban túl fogsz lépni ezen. A molekuláris szerkezeted és a fizikai megtestesülésed egy egészen más irányt kap. Az anyagcseréd változni fog, a szíved átrendeződik, és a szellemed kiteljesedik. A tested is változni fog - nagyobb vesék, jobb vérnyomás, és így tovább.
 
Ha olyan 50 év körüli vagy a váltás id ején, biztonsággal hozzáadhatsz még 130-150 évet. Az átlagos élettartam könnyen elérheti a több száz magasat. Még ez is kitolható, ha kell.
 
Te döntöd el.
 
A portálok tulajdonképpen teljesen nyitva lesznek a három napos sötétség előtt, de egyáltalán nem lesznek evidensek. A három napos sötétség után viszont, akkor rendkívül egyértelmű lesz. Addigra már a Galaktikus Testvériség felfedi jelenlétét.
 
Belső p ortál munkások azok lesznek, akik már a negyedik dimenzióba jutottak, ők szelíd, szerető módon segítenek majd másoknak a fejlődésben. Ők segítenek majd eloszlatni a maradék félelmet.
 
A Külső portál munkások a váltást legmagasabb elemként tapasztalják meg. Nehéz megmagyarázni harmadik dimenziós fogalmakkal, de ha azt választottad, hogy külső portál munkás leszel, tudd, hogy már akkor kötelezettséget vállaltál mielőtt még a földi síkra jöttél. Ez a kötelezettség valószínűleg megmentett neked 10-20 élettartamot a negyedik és ötödik dimenzióban, és Jézus és az összes Nagy Mester fényében jutalmaznak majd meg, akik ott lesznek, hogy segítsenek.
 
Mindannyian Fény lények lesztek, és ha majd ott lesztek a portálban, érezni fogjátok az ötödik dimenzióból áradó szeretetet.
 
 
 
Three Days Of Darkness
Frissítés Kirael
Kirael "The Great Shift" Fred Sterling

 

http://tudatvaltas2012.blogspot.com/


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.