Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kezdj el valami újat hétvége

2012.05.07

Napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly május elsején, Obama elnök bejelenti Osama Bin Laden sikeres kivégző akcióját és egy fesztiválszerű ünneplés veszi kezdetét Amerika utcáin, egyfajta öröm ünnep a legyilkolt arab "ellenség" teteme felett.

48 órával előtte, Agliában, William herceg és Kate már kimondta a boldogító igent, és ezen a napon (2011 május 1.) megkezdődik a hatalmas öröm ünneplés a tömegek számára. Eközben Rómában II. János Pál pápát boldoggá avatják, szintén hatalmas fesztiválszerű ünneplés közöpette.

A nyugati világban így szinte mindenki az utcán van ezen a napon és valami okból kifolyólag ünnepel.

 

Azoknak, akik kicsit idősebbek, még nyilván emlékezetükben van a kép, amint Kádár János rendre minden május elsején kiáll a felvonulási tér speciálisan erre kialakított emelvényére és elégedetten integet a népnek, amint ezrek és ezrek vonulnak el előtte regimentálisan ünnepelve a "munka ünnepét".

Úgy tűnik az uralkodók, elnökök, diktátorok és pápák, bárhol is legyenek a világon, mind szeretnek május elsején ünnepelni valamit...

Adam Weishaupt, akiről az olvasó, ha máshol nem, akkor ezen blogon már biztosan olvasott, szóval ő is május elsejére tette azt a sors döntő (számára mindenképpen ünnepi) eseményt, ami ezt követő 250 évben erősen meghatározta bolygónk történelmét, ugyanis 1776 május elsején alapította meg az Illuminátusok rendjét Bavariában.

 

Május elseje... önnek mit jelent ez a nap?
Egy kis vatta cukrot? Lufi eregetést?

A Vodafone a mai napon, május 1 alkalmából azt mondja, "

Kezdj el valami újat

", és végighurcolja a vörös vércseppet egész Budapest területén Jenson Button segítségével.

De vajon milyen "új dologra" gondol...

Egy biztos, a Vodafone is igyekszik kivenni a részét a május elsejei ünneplésből!

Létezik, hogy van bármi kapcsolat Obama, Kádár, Weishaupt és a Vodafone között, vagy idétlen dolog a világban kapcsolatokat keresni, és mindenki totálisan őrült, aki bármi összefüggést vél felfedezni ezen személyekben és a hozzájuk kapcsolódó eseményekben?

Nos, tudom, hogy a populáris nézet az utóbbi, és e sorok olvasása után is lesznek szép számmal, akik két napig megint azon fognak röhögni, hogy a "Piros Piruláéknál" megint miket "magyaráznak bele" mindenbe...

De az arrogancia és a dolgok buta kifigurázása semmi hasznosra nem szokott vezetni, sem ez esetben, sem máskor, úgyhogy inkább arra szeretnék kérni mindenkit, hogy mielőtt automatikus reakcióból felnevetne, töltsön el pár percet a dátumok és szimbólumok alap szintű megismerésével, hogy ezáltal egy kicsit talán megérthessük, mi is történik körülöttünk ebben a világban

 

A május elseje megünneplése nem egy XX. századi dolog. Nagyon-nagyon régre nyúlik vissza, több ezer éves múlttal rendelkezik... Aki nem ismeri valamilyen szinten a múltat, az sajnos nem fogja megérteni a jelent sem!

A "Beltane" nevű ünnepet év ezredek óta világszerte ünneplik az okkultisták, április utolsó napjának éjjelén kezdik, átünnepelve az egész éjszakát, majd május első napját. Az időzítés a nap állásához köthető, tehát egy asztrológiai jelentőségű eseményről van szó, ami a születést, termékenységet hivatott ünnepelni az ősi pogány vallás világokban, a miszticizmusban, a sátánizmusban, és az összes boszorkány kultúrában.

Az ünnepen tradícionálisan úgynevezett "május fát" állítanak, ami egy fallikus szimbólum (tehát ugyanaz a koncepció, mint az egyiptomi obeliszkek esetében, amiket ma a Vatikánban, London üzleti negyedében és Washingtonban találhatunk meg). A felállított május fát utána mezítelenül körbetáncolják, mindenféle örömtüzeket gyújtanak, majd végül mindenki mindenkivel közösül, akivel csak kedve van, kortól és nemtől függetlenül, vagyis az egész esemény egy hatalmas hetero-homo tömeg orgiába torkollik. Ha boszorkány irodalmat olvasol, abban egy kicsit finomabban fogalmaznak, például azt mondják "e napon mindenki levetheti a jegygyűrűjét, és vele együtt minden elkötelezettséget, ami azzal szimbolikusan jár" vagy valami hasonló... de ezek persze csak szavak, mindegy hogyan is fogalmazunk, a lényegen nem változtat...

 

Beltane fesztivál, "örömtüzek"

 

Nos, ez a forgatókönyv, amit az imént felvázoltam, lenne a tradícionális menete az eseményeknek, amit a sátánisták, és minden valamire való boszorkány-kult tagjai rendre be is tartanak mind a mai napig, de a tömegek természetesen "még nem érettek meg rá", hogy ilyetén ünnepeljék ezt a nagy napot, ezért számukra más-más ürügyek alatt kell bevezetni a május elseje megünneplését, mint a "munka ünnepe", vagy a "próbálj ki valami újat hétvége"... stb, csak a kreativitás szabhat határt

 

No de ha már itt tartunk, ne álljuk meg a dátumoknál, a szimbólumok legalább ugyanilyen sokatmondóak!
Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót, ha én most kijönnék egy új puding desszerttel, aminek a logójában egy nagy fekete horog keresztet használnék, pont mint a náci karszalagokon, milyen érzést váltana ki ez önből? Milyen érzést váltana ki az emberekből, úgy általában?
Valószínűleg közfelháborodást, nem? Nem hiszem, hogy eljutnék a termékemmel a bolti polcokig. Ugyanakkor ha egy sörgyártó cég használ egy másik, legalább annyi halálos áldozatot követelő önkényuralmi jelképet a termékein, akkor azzal semmi probléma nincsen. Azt ki lehet nyomtatni sörcimkéken, plakátokon, újságokban, millió számra. Az emberek pedig viszik, mint a cukrot. Kérdezem én, hol a különbség?

A vörös csillagot mi általában a kommunizmussal kapcsoljuk össze. De a vörös csillag is, akár csak a május elseje, ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. Mi több, a kommunizmus már csak egy modern megnyilvánulása volt ennek a sokkal ősibb, több évezredes világnézetnek, és mozgalmuk céljainak.


A sátánista szertartás elején a "pap" egy nagy vörös pentagrammát fest a földre egy körben, lehetőleg valami állatnak vagy embernek a vérével. Ez a kör fogja védelmezni a szertartást lebonyolító papot/boszorkányt a démonoktól, amik a szertartás közben megjelennének. A vörös szimbólumon belül állókat ez megvédi, és így a démonok nem tudnak kárt tenni bennük. (Én csak azt írom le, ami a saját irodalmukban van, személyesen soha nem vettem részt ilyen szertartásban, így sem megerősíteni, sem megcáfolni nincs szándékomban azt, hogy ez valójában így is van-e.)

Nos, ez a vörös pentagramma az, ami a kommunizmus jelképe lett. Mit gondolnak, véletlen?

Hát egyáltalán nem véletlen, és aki elolvassa Karl Marx magán levelézését, az maga is pillanatok alatt látni fogja, hogy az úriember sátánista vallású volt, és nem ateista, mint azt róla sokan tartják, és ahogyan a tankönyvek őt bemutatják.

(Fia, a neki írt levelekben például rendszeresen "én ördögömnek", "my devil" szólítja őt.)

 

A véres öt ágú csillag, vagy a vércsepp a vodafone logóban mind ugyanonnan ered, a véráldozatot használó, ősi rituális pogány szertartásokból.

Apropó, szerintetek hogyan lehetséges az, hogy azok után, amit "Az Üzenet" című filmben állítottunk, és amit több százezer nézőhöz eljuttattunk, a Vodafone semmilyen lépést nem tett ellenünk? Ha mindez rágalom lenne, akkor ezzel egy nagy nevű cég hírnevét tépáztuk volna meg, minket felnégyelnének, és szétszórnának a világ négy égtája felé (először jogi értelemben), de ehhez képest semmi nem történt.

Nos, azért nem történt, mert minden amit állítottunk igaz, és annál nagyobb siker nem is történhetne a Piros Pirula Projekt egész történetében, mint ha egy bíróság elé citálnák a szerkesztőséget, ahol utána szépen részletesen bebizonyíthatnám, hogy minden, ami a filmben elhangzik, az szóról szóra igaz.

Azt persze nem állítom, hogy a bíróság nekem adna igazat, de egy-két tévés stáb valószínűleg ott lenne, és "Az Üzenet" című film nézettsége hamar az egekbe szökne! A Bors-ban legalább egy hétig a Damu Roland helyett rólunk írnának...

Esze ágában nincs hát a Vodafone-nak foglalkozni az üggyel, legjobb neki, ha úgy tesz, mintha nem is léteznénk, így is túl sokan látták a filmet, nem kell még nagyobb dobra verni ezt az egészet. Hagyni kell, hátha magától lecseng a dolog.

Nem tudom feltűnt-e, de a filmben kielemzett reklámot nagyon gyorsan levették műsorról, azóta nem láttam "jár neked"-es plakátot sem, de már Balázst sem látni a vodafone-os reklámokban... ha emiatt esetleg elúszott volna Balázs szerződése... akkor nagyon sajnáljuk... mint már mondtuk, "Bocs Balázs". Az értelmesebbek értik, hogy ez az egész nem Balázsról szól. Ő csak felolvas egy szöveget, és úgy hangsúlyozza, ahogy azt kérik tőle. Egy bábú ebben az egész játékban, semmi több.

Azoknak meg, akik azt terjesztik, hogy a konkurenciának dolgozunk, csak anyit üzennénk: Milyen konkurenciának?

Már a hozzáállásukból látszik, hogy abszolút nincsenek képben.

Azért mert az egyik szolgáltató piros-fehér, a másik kék-fekete, a harmadik pedig rózsaszínű, az még nem jelenti, hogy egymás ellen dolgoznának. Attól azok még lehetnek ugyanazon tulajdonosok kezében.

Hol lát itt bárki "konkurenciát" a mobil piacon?

A Telenor-ra tetszenek gondolni, amelyiknek logója a "szentségetlen háromságot" ábrázolja (wicca szimbólum) és három darab hatosból van összefűzve, és a reklámjaikban azt mondják "

Új Világot építünk!

", majd leraknak

egy nagy piramist a Hősök-terére

?

Vagy a T-mobile-ra tetszenek gondolni, amelyik azt mondja "

Lépj a következő szintre

!" és a szórólapokon még oda is teszi mellé hogy "4G".

Tetszenek érteni, hogy most már 4-es szintű G leszel, "4G"-s! Mert ők "G"-kben mérik a szintjeidet. Mi másban lehetne...

Hát lépkedjetek csak a következő szintekre. Hátha eljuttok egyszer arra a szintre, ahol észre veszitek, hogy az egészet egy helyről működtetik, és nincsen olyan, hogy "konkurencia".

Csak olyan van, hogy "madár", aki mindenféle "okos" telefonra költi a pénzét, ami már annyira de annyira okos, hogy minden percben pontosan tudja, hol jár a gazdája, és kivel, miről szokott beszélgetni.

Búcsúzóul egy-két kép, amit egy kedves olvasótól kaptunk.

Amióta a Vodafone aktívan részt vesz a Forma-1-ben, a népszerű pilóták is előszeretettel mutogatják, hogy a mesterük "a csúcson van", és hogy "eljött az ő ideje"!

 

 

Itt pedig Al Pacino Lucifer szerepében mutatja, hogy eljött az ő ideje.

 

Közben az egyik szemét ki is árnyékolják, hogy ne legyen kérdéses, mire gondol.
Felfelé, a piramis tetejére mutatva mutatja hogy "a szem" felkerül a piramis tetejére...

 

http://pirospirula.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.