Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megvalósulhat a Jurassic Park? Az első lépések...

2012.03.31
Eszement dologra készülnek az őssejtkutatók... A tízezer éve kihalt állat klónozását tűzi célul orosz és dél-koreai tudósok által kötött együttműködési megállapodás.

Orosz részről Vaszilij Vasziljev, a Szaha Köztársasági (Jakutföldi) Északkeleti Szövetségi Egyetem rektorhelyettese, a dél-koreai Szuam biotechnológiai kutatási alapítvány részéről pedig a vitatott hírnevű Hvang Vu-Szuk őssejtkutató írta alá a dokumentumot - írja a MTI.



Hvang valóságos nemzeti hős volt mindaddig, míg 2006-ban ki nem derült róla, hogy meghamisította a klónozott humán embriókból származó őssejtvonal létrehozásáról szóló kutatási eredményeit. Így vissza kellett vonnia a Science-ben 2004-ben közreadott tanulmányát, kutatási engedélyt erre a témára azóta sem kapott. 2009-ben két év felfüggesztett börtönre ítélték, ezt azonban 2010 decemberében 18 hónapra mérsékelték.

Ugyanakkor Hvang csoportja hozta létre 2005-ben az első klónozott kutyát - az eredményeket független szakértők is megerősítették -, tavaly októberben pedig bejelentette nyolc klónozott prérifarkas születését. Dél-koreai tudósok klónoztak már szarvasmarhát, sertést, macskát, kutyákat és farkast is. A dél-koreai őssejtkutatók most a gyapjas mamut klónozását tűzték ki célul, miután Szibériában a globális felmelegedés következtében több állat maradványa került napvilágra.

A Szuam közleménye szerint a kutatások még az idén megkezdődnek, amennyiben az oroszországi egyetem át tudja szállíttatni a mamutmaradványokat. A projektben a pekingi Genomikai Kutatóintézet is részt vesz.

A dél-koreai alapítvány átadja technológiáját az oroszországi egyetemnek, amely a japán Kinki Egyetem kutatóival karöltve az idén elindítja a gyapjas mamut "feltámasztását" célzó programot.

"A legnehezebb feladat feltámasztani a mamut sejtjeit" - hangsúlyozta Hvang In-Szung, a Szuam kutatója, aki orosz kollégáival közösen próbál majd ép génállományú szöveteket találni.

A továbbiakban a mamut szomatikus (testi) sejtjeiből nyert maggal helyettesítik az elefántpetesejt magját, ily módon az embrió a mamut génállományát hordozza majd. A petesejtet a továbbiakban indiai elefánt méhébe ültetik be.

Forrás: Paramoral

http://www.fenyportal.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.