Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Napkitörések és a világvége

2012.06.28
 
Jóslatokba kell én is bocsátkozzak, de ezek inkább optimista mint pesszimista jóslatok ezért nem árt elolvasni őket, úgy a pesszimistáknak, mint az optimistáknak. Nem csak jövendölésről lesz itt szó, hanem a jelenben logikátlan, ám nemsokára logikus megoldásokról.

Elsősorban a napkitörésekről írok, mert ezek fogják nemsokára megzavarni nyugodt életünket, ha igaz az amit a tudományos kutatások elárulnak nekünk. 

Ezek szerint a 2012–13-14-es évek a napkitörések évei lesznek és ha igaz, ez sok gondot fog okozni az emberiségnek. 




Legérzékenyebb pontunkon kapunk ütést, mégpedig az elektromos energia terén. Ez olyan mint a gyomorszájon kapott ütés, csak összeroskad tőle az ember és nem tud megszólalni, kapkod a levegő után, ha szerencséje van és tud egy kis levegőt szívni, akkor el sem ájul. Állítólag olyan erős geomágneses viharok dúlhatnak, amelyek 90 másodperc alatt megbéníthatják az USA villamos hálózatának felét, a kisebb országokét teljesen és így egyből időutazók leszünk és visszaugrunk egy pár évtizedet.

Volt rá eset, aki emlékszik rá 1859-ben(én nem emlékszem, ám lehet van aki igen) egy fehér fler megbénította a világ távírórendszerét, ez akkor gondot okozott, de nem katasztrófát, mert még működött a lovas futárszolgálat.

Ma azonban, ha ilyesmi bekövetkezne, hát az bizony nem lenne kis gond, mert csak tátongnánk a néma telefonokba, mint akit gyomron vágtak. Elgondolom például, ha épp nem vagyok otthon és kések, mert fontos megbeszélésen vagyok a haverokkal, hogyan értesítem a feleségem? Amíg működik a telefon egyszerű, csak szólok neki, aztán amikor tudakolózik hollétem felől, akkor vagy lemerül a telefon, vagy eltűnik a jel, de nyugodt vagyok afelől, hogy szóltam.

Ha viszont nincs telefon, kivel üzenjek? Én nem mehetek haza, futárszolgálatra senki nem vállalkozik a megbeszélésen résztvevők közül, így aztán komoly bonyodalmakra van kilátás. 



Ezek elkerülése végett, első tanácsom tehát, a futárszolgálat létesítése (ha nincs ló, jó a szamár is), de a postagalamb szolgálat sem megvetendő, hisz ha van nálam egy postagalamb, bármikor üzenhetek az asszonynak és ő nem tud visszaüzenni!!!

Motorral működő járgányokban nem bízhatunk, főleg az új modellekben, mert az elektromágneses viharok ezeknek úgy összezavarják majd az elektronikus vezérlését, hogy teljesen hasznavehetetlenek lesznek, szervizelésről szó se lehet, mivel számítógépes tesztelő híján a legjobb szaki se tud mit kezdeni velük.



Ajánlom tehát annak, aki szamarat nem vásárolhat, vásároljon egy biciklit, esetleg egy régebbi elektronikamentes autómodellt, ez abban az esetben, ha sikerül kézi-pompás benzinkutakat barkácsolni, mert bizony áramszünet esetén a jelenlegieket megfejni nem lehet.
Erről jut eszembe, hogy nem ártana kézi fejőtanfolyamokat indítani, ha huzamosabb áramszünet esetén tejet akarunk inni, amolyan igazit.

Mivel az elektronikus rendszerek befuccsolnak, nem ártana máris nekikezdeni a munkapiac átszervezéséhez.

Szaktanfolyamokat kell indítani, kihalófélben lévő mesterségek megmentésére.
Például lehetne indítani tanfolyamokat háziasszonyoknak ilyen címmel: „Ételdegradáló, mikrómentes főzés, mécsesfénynél” (ehhez nem árt beszerezni néhány mécsest, vagy gyertyát házi használatra is), vagy pl. kisiparosoknak: „Írószerek gyártása lúdtollból” és sok más ezekhez hasonlót. 

Azt, hogy ez az áramszünetes história milyen hatással lesz a munkanélküliségre, nem tudnám megjósolni, mert ugyebár egyfelől óriási kétkezi munkaerőre lesz szükség, másfelől viszont ki kell találni, hogy mit is gyártsunk, mert ez attól függ, hogy hány évtizedet ugrunk vissza. Biztos vagyok benne, hogy ezt se Nostradamus, se más hírhedt jövendőmondó meg nem tudná jósolni, nemhogy egy ilyen kezdő mint én.



Mindenképpen ajánlom különböző régi szakkönyvek beszerzését, sőt bármilyen könyv vásárlását, hisz egyéb szórakozás híján, muszáj lesz olvasni(tv, rádió csak moderáltan lesz használható, ha egyel-talán lesz, internetről nem is beszélve).

Akinek írásai nincsenek papírra vetve, gyorsan tegye meg ezt, mert a közeljövőben nagy keletje lesz az effajta írásoknak, hiszen, ha nem mereszthetjük a szemünket a számítógép vagy tv előtt majdnem időmilliomosok leszünk és az olvasás ismét divatba jön.

A következő tanácsom pénzügyi jellegű, mert itt megint nagy gondjaink lesznek. Itt két variáció van:
−1. szükségünk lesz pénzre
−2. nem lesz szükségünk pénzre 



Az első esetben lehet pénzre vásárolni, ám csak készpénzre, a kártyás rendszer kizárt, de megtörténhet, hogy a bankrendszer se működik majd, ezért ajánlom a zoknis vagy szalmazsákos pénztárolást, persze aki tehetősebb páncélszekrényt is vásárolhat, de vigyázat nehogy elektronikus zárral!

A második esetben a cserekereskedelem idejébe pottyanunk, a pénz teljesen hasznavehetetlen lesz, csakis terméket adunk termékért. 

Szerintem az élelmiszerek lesznek a legkeresettebbek, utána meg a nyersanyagok. Úgy vélem, hogy nemcsak a NASA, hanem a kínai szakemberek is tudnak valamit, csak nem árulják el, mert óriási mennyiségű fémes és nemfémes újrahasznosítható anyagot halmoz fel az országuk, amiből aztán alkalomadtán a kornak magfelelő termékekkel áraszthatja el a világpiacot.



Ebben az esetben ajánlanám, hogy mindenki gondolkozzon el azon, hogy mit is tartalékolhat, amivel majd csereberélhet, itt pontos tippeket nem adhatok, hisz mindenkinek megvannak a maga korlátozott lehetőségei, no meg aztán gondolkodni is kell, ha nem akarjuk, hogy begyepesedett aggyal lépjünk egy régebbi, de mégis új korszakba.

Abban ne bízzon senki, hogy világvége lesz és egyszerűen csak megszabadul mindentől, mennyországba jut, vagy pokolba, esetleg a földön marad kiválasztottként, ki-ki saját hiedelme szerint.



Nem lesz itt semmi világvége, katasztrófa is csak azoknak, akik egy szeget se tudnak beütni a puhafába, mert egész életüket arra szentelik, hogy üres fecsegésükkel az embereket bolondítsák. Szerintem csak egy kis koppintást kap az emberiség az orrára, hogy ne rohanjon saját vesztébe és észrevegye végre, ki is valójában az ÚR!


Forrai István


Forrás. 

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=117518

http://tudatvaltas2012.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.