Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


PROGRAMOZZUK ÁT AZ AGYUNKAT!

PROGRAMOZZUK ÁT AZ AGYUNKAT!

-"Ne csak hidd, hanem tudd is!"
-"Próbálom felszabadítani a tudatod, de csak az ajtót mutatom meg, aztán neked kell belépned!"
-"Üríts ki magadból mindent, félelmet, kétséget, hitetlenséget! Szabadítsd fel a tudatod!"
-Mátrix

Sikeres emberek agyműködésére vonatkozó legújabb tudományos felfedezések

Emlékszel arra mi történt azt követően, hogy a legújabb autódat megvetted? Nem úgy tűnt, mintha hirtelen mindenkinek ugyanaz a színű, típusú és márkájú autója lenne, mint neked? Ez azért volt így, mert az autóvásárlás egy érzelmi tapasztalatszerzést jelentett számodra.

Az agyad arra lett kényszerítve, hogy az adott színű és típusú autóra összpontosítsd a figyelmedet. Így van „tekercselve”– és ezért így működik az agyunk. Ha megérted hogyan működik az agyad, képes leszel azt arra is rászoktatni, hogy bármire összpontosítsa a figyelmedet, amit csak el akarsz érni.


Az agy úgy viselkedik, mint egy internetes keresőmotor 

A kutatók az agyról szerzett összes ismereteik 98 %-ára 1996 utáni időszakban tettek szert. A modern tudomány végre bebizonyította azt, amit a sikeres atléták és vállalkozók már régóta tudnak:
Képesek vagyunk fizikailag megváltoztatni agyunk neuronjait és vezetékrendszereket létrehozni a tudatalattinkban, hogy egy távirányítható rakétához hasonló módon elérhessük az álmainkat és a céljainkat.

Ez azt jelenti, hogy bármennyire is sivár múlttal rendelkezel, ettől függetlenül dönthetsz úgy, hogy egy hihetetlenül sikeres jövőnek nézz elé: Ha megváltoztatod az agyad „tekercselését”, a jövődnek nem kell feltétlenül a múltaddal azonosnak lennie!

Az agyalap és a gerincvelő csatlakozásánál található egy terület, ami a Reticular Activation System (RAS) – Retikuláris Aktiváló Rendszer - nevet viseli. A RAS egy szűrő szerepét tölti be és meghatározza, hogy bármelyik pillanatban melyik gondolatunkra összpontosítsuk a figyelmünket.

Szükségünk van erre a szűrő rendszerre, hogy a zajt kiszűrhessük, ugyanis másodpercenként körülbelül nyolc millió bit információ halad keresztül az agyunkon. A RAS határozza meg, hogy melyik információ fog az agyunkba eljutni.

Mihelyt az inger keresztülhalad a RAS szűrőn,  és bejut a nagyagyba, ott egy gondolatot, egy érzelmet, vagy mindkettőt képes kiváltani. Még abban az esetben is, ha a nagyagy képezi a gondolat központját, az nem fog válaszolni az üzenetre, hacsak a RAS erre nem ad engedélyt.
A RAS olyan, mint a Google – honlapok milliói léteznek már, de mi egyszerűen egy kulcsszó beírásnak köszönhetően, képesek vagyunk kiszűrni azokat, amelyek nem érdekelnek bennünket.

A RAS-t olyannak tekinthetjük, mintha a tudatos gondolatainknak a kapuőre lenne.  A jövőnk szempontjából sorsdöntő jelentősége van annak, hogy a megfelelő üzeneteket hogyan tudjuk ezen a kapuőrön keresztül juttatni.

Kapustréning

Mi okozza azt, hogy egyes üzenetek keresztüljutnak a kapuőrön, míg mások fennakadnak rajta?
Bármi, amire a figyelmedet jelenleg összpontosítod, átbocsátást nyer.  Ha mondjuk, egy házat szeretnél magadnak venni a Mátrában a RAS-od automatikusan elkezdi kiszűrni azokat az ötleteket, amelyek segítenek neked megszerezni ezt a házat – olyan módon, hogy segítőkész személyekkel való megismerkedéseket, a házvételt elősegítő körülményeket és ahhoz szükséges erőforrásokat biztosít számodra.
Ez azt jelenti, hogy minél inkább „agyadba vésed” a célkitűzéseidet, a tudatalattid annál inkább dolgozni fog azon, hogy azokat sikerüljön elérned.

Céljaid naponkénti leírásával, a kívánt eredmény elérésének elképzelésével (vizualizálásával)  és a megerősítő mondataid rendszeres elismétlésével, segítséget nyújthatsz a tudatalattidnak a számodra fontos dologra odafigyelni.
Vizualizálással a tudatalattid kreatív erőforrásait hozhatod működésbe, melyek a hét minden napjának mind a 24 órájában segíteni fognak neked a céljaid elérésében. Ha nem vizualizálsz, akkor megfosztod magadat a rendelkezésre álló segítségforrásoktól.

Egyébként is, a gondolataink öt-hatoda a tudatalattinkban keletkezik. Ugye te sem szeretnél lemondani az erőforrásaid öt-hatodáról?
Ez azt is jelenti, hogy merned kell bízni az ösztönös megérzéseidben. Amikor váratlanul ráérzünk valamire, akkor nem történik más, mit hogy a tudatalattink egy olyan lehetőségre bukkant rá, amelynek kiaknázása érdekében cselekvésre kellene elszánnunk magunkat. A tudatalattink memóriája egy számunkra kedvező alkalmat fedezett fel. Ne hagyd figyelmen kívül a megérzéseidet!

Mihelyt megtanulod a tudatalattidat a szolgálataidba állítani, az életedben gyökeres változások fognak bekövetkezni. Reggelenként arra fogsz ébredni, hogy remek ötletek jutnak az eszedbe, amelyek a céljaid elérését segítik elő. Olyan személyekkel fogsz egyre gyakrabban összetalálkozni, akik segíteni fognak neked az álmaid megvalósításában. Olyan mágnessé válsz, ami magához fogja vonzani a kedvező feltételeket. Az emberek arról kezdenek majd el beszélni, hogy te mennyire szerencsés vagy!

Az érzelmek hatalma

Akárhány esetben, amikor szenvedéllyel és erős érzelmek kíséretében egy megerősítő mondatot ismételsz meg, vagy valamit elképzelsz, egy új idegpályát hozol létre az agyadban. Az erős érzelmi hatással kísért tapasztalatok az agyban lévő neuronok dendritjein újabb tüskés kiemelkedések kinövését eredményezik, amelyek az idegkapcsolatok számának a növekedését vonják maguk után.

Mindez emlékezetjavulásban és jobb memóriateljesítményben nyilvánul meg. Ezzel magyarázható az a jelenség is, hogy miért emlékeznek az emberek még ma is arra, hogy mit csináltak akkor, amikor J.F. Kennedy halálhírét meghallották, vagy a Challenger űrhajó katasztrófája idején, vagy akár 2000.09.11-én. Ezek az események annyira érzelmekben gazdag élményt jelentettek, hogy az agyban új idegpályák kiépülését idézték elő.

A legújabb agykutatási eredmények azt mutatják, hogy ugyannak a kijelentésnek szenvedélyes ISMÉTELGETÉSE eredményeként új idegpályák alakulnak ki az agyunkban, amelyeket „hiedelmeknek” tekinthetünk.
És amikor ez a “HIEDELEM” hatni kezd, akkor olyan cselekvésekre ösztönöz bennünket, amelyek az álmaink megvalósulását segítik elő.

Ez a magyarázata annak, hogy az önbeszédünknek és annak, hogy milyen személyek társaságában töltjük időnk nagy részét, kulcsfontosságú szerepe van a sikerünk elérése szempontjából. Attól függően, hogy mit mondasz önmagadnak, és kivel töltöd az időd nagy részét meghatározza, hogy milyen fajta idegpályákat hozol létre.

Jobban akarsz magadban hinni? 

A hiedelmek a tudatalattiban képződnek. Ha nem hiszed, hogy sikert fogsz valamiben elérni, akkor meg kell változtatnod ezt a hiedelmedet. Ezt a TUDATALATTID ÁTPROGRAMOZÁSÁVAL érheted el.
Jelenleg milyen fajta idegpályákat építesz magadnak?

Az, hogy ezeknek köszönhetően sikerrel fogsz-e járni, vagy elbuksz, csak rajtad múlik – kezdj rögtön hozzá! Szoríts időt arra, hogy:
•    leírd a célkitűzéseidet,
•    élénk fantáziával képzeld el, milyen érzés lesz, ha sikerrel jársz,
•    állj egy tükör elé és mondd el magadnak, hogy az ÁLMAID valóra fognak válni
… és azok tényleg meg fognak valósulni!

Ebben az anyagban Ruben Gonzalez – olimpikon – egyik cikkében olvasottak is felhasználásra kerültek:
“Éjszaka a tudatalattink hatszor gyakrabban idézi és dolgozza fel a késő este befogadott információkat, mint azt, ami napközben történik velünk. Ezért olyan hatékony a késő esti magolás, s ezért lesznek rémálmaink, ha lefekvés előtt krimit nézünk. És ezért olyan fontos, hogy megfelelő esti mesét olvassunk a gyerekeinknek! Amellett, hogy a kicsik így könnyebben elalszanak, a történet újra meg újra felbukkanó üzenetei és tanulságai beépülnek a tudatalattijukba.”

http://atudatosteremtesmuveszete.blogspot.hu/2012/11/programozzuk-at-az-agyunkat.html
http://tudatvaltas2012.blogspot.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602