Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendeld meg a csodát!

Van, aki álmodozik (végül is, ki nem?), van, aki lemondóan legyint, és van, aki gyermeteg lelkesedéssel hiszi el, hogy csodák márpedig vannak. És milyen érdekes: pont velük esnek meg azok a „véletlenek”, melyekre mindenki vágyik… az a szerelem, az a munka, az a lakás. Érdekel, hogy csinálják?

Persze, kívánni is lehet, csak az nem ugyanaz: az titokban reménykedés, zseb-illúzió, valami, amit szinte lehetetlennek gondolunk. A kívánság valami, ami rajtunk kívül álló okokból teljesül, avagy sem. Amikor viszont az ember „rendel”, azt meg is kapja, és meg sem fordul a fejében, hogy nem az érkezik, amit kért.

Rendelj, de hogyan?

Több technika létezik, ám a kulcs mindig a közben zajló gondolat. A legtöbbször elég hangosan (vagy halkan) kimondani, amit szeretnél, de az is jól működik, amikor egy darab papírra leírod részletesen, milyen is legyen a „rendelés”.

 

 
 

Nem kell hozzá semmi hókuszpókusz, de nagyobb az esély a beteljesülésre, ha rendelésnél épp jó kedved van, illetve olyan állapotban vagy, amikor nem érzed úgy, hogy összedőlt körülötted a világ. Amikor arra gondolsz, hogy valami rossz ne következzen be, akkor, mint valami függöny, odahúzod annak a rossznak a képét önmagad és a rendelésed közé. Fontos, hogy ne a kudarc lebegjen a szemed előtt. Csak a megvalósulás, a siker, és az, hogy a rendelés természetesen megérkezik úgy, ahogy azt te leadtad.

Ezután...

Tedd félre a gondolatot, és örülj, amikor bekövetkezik a kívánt esemény. El kell sajátítanod annak a képességét, hogy utána ne aggódj minden nap azon, vajon az univerzum megkapta-e a virtuális köszönő leveledet. Bíznod kell abban, hogy meg fog történni, és nyugalommal lenni addig, hiszen ellenkező esetben a kétségeidet teszed oda folyamatosan, amivel gátolhatod az akció sikerét.

Mitől működik?

Akár tetszik, akár nem, gondolataink folyamatosan befolyásolják az életünket. A gondolat ugyanis energia, mégpedig igen erős. Lehet, hogy nem tudatosul bennünk állandó jelleggel, de rengeteg olyan gondolatot „engedünk” el  nap mint nap, amit szinte észre sem veszünk. Mégis alakítják azt, ami utána történik veled, mivel bizonyos energiák bevonzanak hasonló energiákat. Ezért is annyira fontos szinte átprogramozni magad lépésről lépésre.

Legyen természetes, hogy jó dolgokat vársz az univerzumtól, magadtól, másoktól. Ha már nem csusszannak ki olyan gondolatok, hogy „jaj, de béna vagyok”, „na, ilyenem sem lesz soha”, „ez nekem nem fog menni” és „mi lesz, ha negatív választ kapok?” – akkor varázslatosan fog megváltozni az életed. Ha nem sikerül elsőre, akkor se add fel, próbálgasd többször.

Lépésről lépésre

Ha nem akarsz egyből sorsdöntő rendeléseket leadni, mert sok benned a kétség, vagy érzed, hogy belerondítanának a negatív gondolataid, akkor állj neki apróbb dolgokkal. Rendelj például szabad ülőhelyet a buszon, és ha sikerül, ne gondold azt, hogy ez biztos véletlen volt. Inkább dicsérd meg magad, és figyeld meg, milyen erőfeszítés nélkül lehet ezt csinálni.

Ha nem sikerült, ne csüggedj, csak próbálgasd kitartóan. Mindig segít, ha kicsit megnyugszol, és elkezded magad és a világot szeretettel szemlélni. Ez a fényhez hasonló érzetet hoz létre benned is, és a téged körülvevő univerzumban is, és egyből olajozottabban mennek majd a rendelések.


http://www.astronet.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175697
Hónap: 37010
Nap: 602