Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FGF / SaLuSa / 2012-10-05

SaLuSa – 2012. október 5. 


Sok dolog kiéleződik most és még a felfedés is egy eddig váratlan oldalról valósulhat meg. Ha ez így történik, akkor a többi ország is kénytelen lesz beismerni, hogy már ők is álltak kapcsolatban földönkívüliekkel. Kétségtelenül csak nagy nehezen akarják majd beismerni az ilyen típusú kapcsolatokat. De eljött az ideje, hogy az igazság napvilágra kerüljön és sok minden csupán megerősítés szintű lesz, mert  a dolog már széles körben ismert. Minden kétséget kizárva a „nemzetbiztonság” lesz a magyarázó döntő indok, amiért bizonyos földönkívüliekkel kötött megegyezésről eddig visszatartották az információkat, aminek köszönhetően az USA kormánya földalatti bázisokban dolgozhatott együtt a földönkívüliekkel. Ezen kívül azokról a lényekről is szó esik, akiket űrsiklójukkal szerencsétlenséget szenvedve kimentettek és őrizetbe vettek. Nagy a tét a sötét erők számára, mert ha a tények végre napvilágot látnak, az igazság nyilvánvalóvá válik.
Az igazság valóban még furcsább, mint a fikció: egy „időhurokban” éltetek, amiben a fejlődéseteket szándékosan visszatartották. Ha egyes új felfedezésekből származó előnyöket visszaforgathattátok volna a mindennapokba, akkor a második világháború utáni újjáépítő időszak lényegesen gyorsabban zajlott volna. Ehelyett az olaj és gyógyszeripar zsarolt meg benneteket, akik úgy bebiztosították magukat, hogy lehetetlenné vált kibújni az ellenőrzésük alól és minden ingyenes energiával és alacsonyabb drogfüggőségi viszonnyal járó fejlesztést leállítottak. Nem mintha ezeket a változásokat ne lehetett volna bevezetni, de azokat, akik ezt a lépést megtették volna megfenyegették vagy ami még rosszabb: ezek az emberek még csak nem is merték fölvállalni felfedezésüket. Idővel megtudjátok, kik álltak mindez mögött és kik voltak a támogatóik.
A talán legátfogóbb titoktartás értelemszerűen az űrhajózást érinti. Ez az egész tematika hamis információkkal ködösített terep, aminek az összezavarás a célja; és akiknek ebben szerepük van, azok mindenképpen el akarták fedni az igazságot. A földöntúli élet után való kutatás nagyon komikussá válik, ha tudjuk, hogy a kormányok és a katonaság már évek óta beleszövik azt működésükbe! Az erről szóló jelentések megtalálhatók világhálótokon és sok kutató remek könyveket jelentett meg, amikben részletesen írnak a tényállásról.
A FÉNY Galaktikus Föderációját gyakran zaklatták és megfenyegették, amikor egeitekre látogattunk. Nem mintha bármi kárt tudott volna okozni nekünk, mert fejlett technológiánk segítségével nagyon is képesek vagyunk megvédeni magunkat. De katonaságotok magatartását elfogadhatatlannak tartjuk, mert soha nem jelentettünk számotokra ’fenyegetést’. Ha nem voltunk rákényszerítve, hogy távozzunk látókörükből, néha kénytelenek voltunk hatástalanítani repülő járműveiket; de ezt megelőzően pilótájukat az űrhajónkra sugároztuk át. A közeljövőben talán visszatérnek majd a Földre és megerősítik kijelentéseinket. – Ezekre és hasonló akciókra akkor került sor, amikor a hivatalaitok figyelmen kívül hagyták rendelkezésünket, hogy tilos nukleáris berendezések szállítása a Földről a világűrbe. Ha az, amit tesztek más civilizáció fenyegetésével jár együtt, akkor tejes jogkörrel rendelkezünk, hogy akciónkkal beavatkozzunk és megakadályozzuk a cselekményt! 
A háborúskodásnak és a vele kapcsolatos dolgok ideje már rég lejárt, de egyes országok készek veszélynek kitenni magukat és egy további háborút kirobbantani a ’Közel-Keleten’. Bár a kisebb harcokat nem tudjuk megfékezni nálatok, de beavatkozunk- mint azt már többször is megtettük – , ha azt kell látnunk, hogy nukleáris fegyverek kerülnek bevetésre. Gondolkodjatok a békében Kedvesek, – akkor tudtok segíteni a Föld körüli FÉNYhálók energiájának növelésében. Segíteni fog a negatív energiák átalakításában és lehetőséget ad az egyes országok közötti harcok csökkentésére. Eljött az idő, hogy felnőjetek, és hogy felelősségteljes állampolgárokká váljatok és hogy ebben a szellemben gondoskodjatok csodás Földetekről és minden más életformáról. Azok, akik még úgy vélik nem képesek rá, nincs jogukban igényt tartani a felemelkedésre; mert van még mit tanulniuk. 
Tisztában vagyunk vele, hogy mindannyian különböző fejlődési szinteken tartotok, de nem ítéljük el ezért a „későn érőket”. Mindenki halad előre a saját megfelelő tempójában és az a szép a reinkarnációban, hogy lehetőséget nyújt az ismétlésre, hogy megtanuljátok a leckéteket. Ezért nem kell aggódnotok a többi ember miatt, akik látszólag eddig még alig fogták fel, mit is jelent a felemelkedés. Vagy felismeritek vagy később fedezitek fel; de ciklikus természetétől fogva ismét találkozhattok vele. Eszerint nem veszítik el a lelkek a dualitásban szerzett tapasztalataikat, hanem hasznos előnyként szolgálnak majd, ha újra folytatják spirituális fejlődésük útját. 
Fontoljátok meg, hogy Istennek nagy terve van az univerzummal és Isten minden lény iránt érzett SZERETET-e okán az univerzumra, mint tapasztalásra tekintsetek, ami lehetőséget és szabadságot biztosít mindenre, amit tenni kívántok. Mégis tanulnotok kell a döntéseitekből, amikor egy másik lélek életútjába avatkoztok be vagy akár kárt okoztok neki. Ebben az esetben ti magatok vagytok, aki dönt arról, milyen lépések szükségesek a megfelelő megértés elsajátításához, amiből tanulhattok. Természetesen a magasabb birodalmakból való lények megosztják veletek tudásukat és megmutatják a legjobb utat számotokra, hogy elsajátíthassátok ezeket a képességeket. Néha olybá tűnik az élet „puszta véletlenek” sorozata; de mi azt mondjuk, az igazán számító csomópontok, amik az életetekre nagy hatással vannak előre eltervezettek. Bár úgy tűnhet, nem erről van szó- különösen, amikor hálátlan feladatokat vállaltatok – de a nehéz kihívások, amik esélyeiteket növelik, hogy nagyobb lépésekben haladjatok előre utatokon.A végső időkben közületek sokan úgy döntenek, hogy a még meglévő karmájukat tisztázzák. Ez azt is jelenti, hogy egy mozgalmas életet éltek és az érintett kapcsolatokban szélsőségeket éltek meg. Tartsatok ki – és ne térjetek le erről az útról, mert nem csak ti juthattok fejlődésetekben előbbre, hanem más embereknek is segíthettek a fejlődésben. Ez az emberi fajon belül egyaránt mindenkire vonatkozik és kollektív tudatotok dönt arról, milyen magasságokat vagy mélységeket éltek meg. Természetesen a felemelkedés jelentősége miatt hatalmas segítséget kaptok a fejlődésetekhez. Szeretnénk, ha közületek amennyien csak lehetséges felemelkednek és ha „felfényletek”, tudni fogjuk, hogy megtaláltátok valódi énetek darabkáját, – és hogy felébredtek.
SaLuSa vagyok a Szíriuszról és tudom, hogy „éjfélt üt az óra”, ezért már csak kevés időtök maradt, hogy biztosítsátok szíveteket és lelketeket arról, hogy készen álltok a felemelkedésre. Tartsátok szemeteket a célon és ne hagyjátok magatok az akadékoskodók által felbosszantani. A sötét lények az utolsó hiábavaló próbálkozásaikra készülnek, hogy megakadályozzanak benneteket a felemelkedésben, de csak akkor sikerülhet nekik, ha ti ezt hagyjátok. Éljetek a FÉNY-ben és a SZERETET-ben, ami körbeöleli Földeteket.
Köszönet, SaLuSa!
 
Mike Quinsey Csatornázta: Mike Quinsey Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.