Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Energetikai védelem és tisztítás

2012.04.25
Energetikai védelem

Amikor a lelki úton járunk, akkor olyanok vagyunk mint aki egy lámpást tart a kezében.
A  lámpás fénye megvilágítja az utadat de másokét is, ezért jól láthatóvá és sebezhetővé válhatsz.
Fényed által bárki megláthat akinek nem olyan tiszták a szándékai, és nem akarja, hogy bevilágítsd mások útját vagy szeretné birtokolni az energiádat.
Bármilyen kiegyensúlyozatlanság védtelenné tehet minket, és akaratunkon kívül utat engedhetünk, hogy az árnyék behatoljon az életünkbe.
Az árnyékminőség bármilyen alacsony rezgésből állhat,- harag, gyűlölet, félelem, depresszió.
Ha rosszindulatú, bíráló, haraggal teli érzelmeket, gondolatokat irányítanak feléd, akkor az a nyílvesszőhöz hasonlóan hatolhat be az energiarendszered gyenge, sebezhető területeibe.
Ez általánosságban nem tudatosan és irányítottan szokott megtörténni, de sajnos a mai világban már azzal a céllal is előfordul mindez, hogy kibillentsenek a középpontodból, és amiben eddig hittél, amiről meg voltál teljes hittel győződve, már abban is kételkedővé válj.
 
A Tükörmódszer egy hatásos védelmi eszköz ennek kivédésére.
Tegyél fel egy a külvilág felé mutató energiatükröt, így minden olyan energia, amely megosztottságban akar tartani az visszatükröződik oda ahonnan feléd irányult az energia.
Kérlek benneteket, hogy ezt a védelmet napi szinten újítsátok meg, ami az én olvasatomban azt jelenti, - hogy először megtisztítod a teljes energiarendszered, - energiacsokraidat, energiatesteidet és csak utána vizualizálod magad köré a tükör védelmet.
Egy időprogramot mindenképpen tanácsos adni neki, amiben meghatározzuk, hogy mennyi ideig védelmezzen minket. Ezt csettintéssel aktiválhatjuk, és kérhetjük, hogy egy meghatározott idő múlva, vagy egy adott időben magától bomoljon le.
Mielőtt új védelmet raknánk magunkra mindenképpen tisztítsuk meg magunkat. Mivel a felemelkedés útját járjuk nagyon nagy fontossága van a rendszeres tisztításnak!
Ne feledkezzünk meg róla, hogy az elojtott érzelmek gátolják az energia csokraink helyes működését.
A cél mindenképp az, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottak legyünk.
 
Egy egyszerű védelmi technika:
 
Mikor végeztünk az energiarendszerünk megtisztításával, a szívünkön keresztül árasszuk ki magunkból az arany vagy fehér, vagy halványkék Fényt és töltsük fel vele az energiatestünket.
Ezt úgy tudjuk a legkönnyebben elképzelni mintha egy láthatatlan tojásban foglalnánk helyet.
 
Kék köpeny védelem:
 
A kék szín szintén hatásos védelmet nyújt. Ez a szín az Angyalok közül Mihály Arkangyal színe.
Kérjük tehát Mihály Arkangyal segítségét,- a képzeletünk segítségével takarjuk be az auránkat egy kék köpennyel.
Húzzuk a fejünkre a kapucnit, és a talpunk aljától kiindulva cipzárazzuk fel egészen az állunkig. Érezzük a védelmet, és kérjük Mihály Arkangyalt hogy erősítse meg.
 
Védőköppeny a Szellemi Vezetőnk segítségével:

Hívd a Szellemi Vezetődet, és kérd hogy segítsen emelni a rezgéseidet, és ezáltal kérd meg hogy hozzon létre egy védőburkot körülötted.
Képzeld el, hogy Szellemi Vezetőd lassan körbevesz, beburkol sugárzó Isteni Fénnyel.
Érezd, hogy megerősíti az egész lényedet energiatestedet.
A téged körbevevő burok, áthatolhatatlan védőköpeny az alacsony rezgésű energiák számára, és olyan fényes hogy minden káros energiát Fénnyé tud átalakítani.
Kérd meg a Szellemi Vezetődet, hogy számodra a legmegfelelőbb módon biztosítsa a környezeteddel az energiacserét, így nem zárod el magad a külvilágtól. A végén köszönd meg a segítséget.






Tisztító örvény

Ez a vizualizációs gyakorlat az auratér megtisztítására  és kimosására szolgál.
Kitűnő hatása van egy fárasztó nap után, különösen ha sok emberrel érintkeztünk.
Elősegíti az energiahulladékok kiürítését, és ezáltal megakadályozzuk, hogy megbomoljon az auratér egyensúlya.
Körülbelül öt percet kell rászánnunk a gyakorlat elvégzésére.

- Lazuljunk el, ha még erősebbé akarjuk tenni a gyakorlatot akkor mondjunk el egy imát előtte magunkban.

- Lelki szemünkkel képzeljük el, hogy a fejünk felett kb hat méterrel kristálytiszta fehér lángú forgószél keveredik, úgy néz ki mint a tornádó.
 
(Egyszerűbb ha tölcsérnek képzeljük el.)

- Ezt a spirituális forgószelet úgy lássuk, hogy az óramutató járásával megegyezően pörög.
Képzeljük el akkorának, hogy befogja az egész energiaterünket. 
A tölcsér szára a fejtetőn át belép és keresztül megy testünk középső tengelyén.
- Érezzük ahogy megérinti az auránkat és letisztítja, kisöpri mindazt az energiahulladékot amit felhalmoztunk.
- Lássuk és érezzük amint ez a tisztító forgószél (tölcsér) lefelé mozog, és az egész auránkat és a testünket is átjárja.
Tudatosítsuk magunkban, hogy az egész energiaterületet kitakarítja és megtisztítja mindattól az idegen energiától amit a nap folyamán felhalmoztunk.
- Amikor az örvény végigment rajtunk, hagyjuk hogy a lábunkon keresztül kilépjen a Földbe és lássuk ahogy az örvény magával visz minden energiahulladékot és azt Fénnyé váltja.

http://ahimre.blogspot.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kapcsolat

Eszter,2017.05.30 20:11

Szeretnek kerni egy elérhetőséget az oldal írójához, ha lehetséges!!
Köszönöm!!!
(goldnola@gmail.com)