Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KINYILATKOZTATÁS

Személyes és kollektív karma megtisztítása

VILÁG IMA  A FÖLD VÁROSAINAK ÉS ORSZÁGODNAK, KÖZÖSSÉGEDNEK
KARMIKUS MEGTISZTÍTÁSÁÉRT

Ennek az imának az hangos elolvasása segítséget nyújt most, a kollektív és személyes megtisztulás és felemelkedés nehéz periódusában. Kérlek csatlakoz te is, és ha időd engedi imádkozz velünk, hogy minél több régi energiát engedhessünk el.

 

Szeretett Isten / Istennő, Egyetemes Lélek,

 

imádkozom minden emberért a Földön, hogy nyissák meg a szívüket együttesen, hogy minden kollektív Emberiség-karma alól mentesüljünk, és az feloldódjon a fényben.

 

Kérem saját Isteni Jelenlétemet, minden Felemelkedett Mestert, az Arkangyalokat, az Angyalokat és az Emberiség Isteni Jelenléteit, hogy legyenek most velem.

 

Kérem, tartsanak az Egyetemes Angyali Kapuban az Angyalokkal és Arkangyalokkal együtt, hogy megkaphassam a legmagasabb rezgésű szeretetet és gyógyulást mind a magam, mind mindenki más számára ezen a világméretű összekapcsolódáson keresztül, amelyben részt vesz mindenki, aki ezt a világszolgálatot végzi az Angyalokkal és Arkangyalokkal.

 

Kérem a Szeretet Egyetemes Szellemét és mindenek Isteni Jelenlétét, a Szent Szellemet, hogy töltsön meg kegyelemmel, szeretettel és isteni energiával, hogy horgonya lehessek a békének és a szeretetnek minden lény számára a Földön, és különösen mindazok számára, akik a Föld városaiban élnek.

 

Kérem, hogy tisztítsák meg a csakráimat és hangolják őket össze, hogy még nyitottabbá váljak a szívemben, és átadhassam az isteni szeretetet minden lénynek.

 

Isten / Istennő, kérjük, hogy kapjon kegyelmet, szeretetet, megbocsátást, gyógyulást és karmikus feloldozást minden lélek az Emberiségben ezen a napon, különösen ez a város... ... ... ... ... ... ...... ( mondd az aktuális város nevét pl. Budapest) és mindenki a…………közösségemben (mondd a lakóhelyed, közösséged nevét és az országot, ahol élsz).

 

Kérem, hogy minden lélek az Emberiségben, az összes ősünk szabaduljon fel a kollektív a karma alól, és minden hatás alól, amelyet ez okozhat e legmagasabb feloldozás és a kollektív tudat karmikus tisztítása révén, valamint a városaink és közösségeink feletti rácsok tisztítása révén, most.

 

Kérem, hogy minden feloldozás jöjjön el az Emberiséghez és az összes város és közösség szívcsakrájához, hogy könnyebb legyen az élet, felébredhessen minden lélek, és megnyithassa szíve mélyét. Kérem, hogy töltse meg... ... ... ... ... (aktuális város) és saját közösségem……………. (mondd lakóhelyed, közösséged nevét és az országot, ahol élsz) szívcsakráját a tiszta szeretet és az Isten / Istennő egyetemes szívének kék mennyei sugarai a következő 24 órában, miközben a kollektív karma megtisztul mindenkinél ebben a városban és a közösségemben.

 

Kérem, hogy minden egyetemes törvény árassza el ezeket a szívcsakrákat, és kérem, hogy minden spirituális vezető - a város és közössége minden élőlényének Angyalai és Arkangyalai legyenek jelen a városon és a közösségen belül, most.

 

Kérem, hogy áldjanak meg minden lelket ebben a városban és közösségben fénnyel és szeretettel, hogy képesek legyenek megbocsátani mindent, amire ebben a közösségben és városban sor került.

 

Mint az Emberiség képviselője, kérem, összpontosítsanak... ... ... ... ... ... (aktuális városra), valamint saját közösségemre…………….(mondd közösséged és országod nevét) és kérem, hogy a legnagyobb áldás érkezzen.. ... ... ... ... (város) számára és saját közösségem szívcsakrájába.

 

Kérem, hogy működjön együtt velem a béke, a szeretet, a fény és a gyógyulás minden isteni hírnöke, és segítsen nekem, hogy a szeretet és áldás isteni közvetítője lehessek... ... .... (város) és saját közösségem számára, most.

 

Kérem, hogy minden csakrámat töltse meg a szeretet, a fény és az isteni energia, hogy továbbíthassam a szeretetemet az egész világnak.

 

Kérem, hogy kössenek össze mindenkivel, aki épp ugyanezt teszi, és gyulladjon fel, nyíljon meg, tisztuljon ki és telítődjön fénnyel... ... ... ...... (város) és a közösségem szívcsakrája, most.

 

Kérem az Angyali, Arkangyali és Krisztus Felsőlelkét e városnak, és közösségem, országom, minden városának, hogy nyissa meg a szívcsakráját ezeknek a helyeknek, hogy minden kollektív energia, amely e helyek szívcsakrájában őrződik, megtisztulhasson, feltöltődhessen energiával és szeretettel.

 

Kérem, hogy minden félelem, amely fátyolként borul mindazok kollektív szívcsakrájára, akik ezekben a városokban és közösségekben élnek -- amely fátyol képezi a kettősség, kontroll, illetve a régi hierarchikus rendszer rácsait –, hogy ezt a fátylat emelje fel az Arkangyali Fény Légió, a Föld és a Menny Arkangyalai, a Csillag vagy Galaktikus Föderáció a fénybe.

 

Arra kérünk minden lelket... ... ... ... .(város)-ban, hogy fogadják be együtt, vezetőik segítségével a megbocsátás, a szeretet, a karma, a kegyelem és az isteni természet tábláit és kódjait, és kérem, hogy ezek a táblák és kódok pördüljenek át e város és saját közösségem és országom szívcsakráján, most.

 

Karmikus feloldozást kérünk továbbá minden léleknek, ha olyan karmát hordoz, amely jelenleg blokkolja lélekcsillag csakrájának vagy szívcsakrájának megnyílását saját közösségén vagy városán belül.

 

A legmagasabb rendű tisztítást kérjük minden régi dualitáson, kontrollon, vagy autoritáson/hierarchián alapuló rácsra, és arra kérünk minden lelket, hogy bontson fel minden olyan ősi esküt vagy megállapodást, amely szintén kettősségen, kontrollon, illetve a régi hierarchián vagy autoritáson alapul.

 

Ezek többé ne vezessék őket az életben, és semmilyen hatást ne gyakoroljanak rájuk semmilyen szinten ez alatt az idő alatt.

 

Arra kérjük az Isteni Anyát és Isteni Atyát, hogy áldjon meg minden lelket, aki ezt választja, és kérjük, hogy az összes kötelék, kapocs, csapda, és energia-elzáródás bennük vagy körülöttük most szabaduljon fel a szabadság, szeretet, egység, isteni természet, kegyelem, megbocsátás és a karma univerzális törvénye értelmében.

 

Kérjük, hogy az energiák minden szintje, amely a város vagy közösség bármely lelkének a tudatos vagy tudatalatti részében lakozik, töltekezzék meg szeretettel és megbocsátással.

 

Kérjük, hogy fürösszék meg ezeket szeretetben, és hogy fogadják be most a mély szeretetet az Angyaloktól és Arkangyaloktól, akik eljönnek hozzájuk, hogy segítsék őket a felszabadulásban.

 

Kérjük a Szeretet, Béke és Öröm Egyetemes Szellemét, hogy áradjon most a szívünkbe, és minden emberi szívbe szerte a világon, és kérjük, hogy híddá válhassunk a szeretet számára, hogy szeretet küldhessünk e város és közösségünk, országunk szívcsakrájába most.

 

Kérjük az összes mennyei Angyalt, az egyetemes békefenntartókat minden szent birodalomból, és az összes isteni anyát és isteni apát, hogy áldja meg a szívcsakráját... ... ... .. (városnak), és kezdjék el a kollektív karma felszámolását, miközben karmikus feloldozást kérünk most, minden olyan energia vagy tudatforma számára, amely gátolhatja az Emberiség kollektív szívcsakráját ebben a városban és saját közösségünkben, országunkban.

 

Köszönetet mondok ezért, és e szívcsakra gyógyulásáért most, és kérem az Arkangyalokat és a Felemelkedett Mestereket, hogy gyújtsák fel, nyissák meg, és tisztítsák ki az összes félelmet, amelyet a közösségben őrzünk ebben a városban és saját közösségünk szívcsakrájában.

 

Köszönetet mondok az Arkangyaloknak, az Angyaloknak, a Felemelkedett Mestereknek és saját Isteni Jelenlétemnek, és kérem őket, hogy folytassák ezt a munkát, amíg a szívcsakra fel nem szabadul, ki nem tisztul és isteni szeretetet nem áraszt a város és a közösségem szívéből minden léleknek a városban és a közösségemben.

 

Most azt kérjük, hogy ezt a munkát pecsételje meg az isteni arany, kék és fehér fény, és hogy a szeretet és fény arany kupolája boruljon rá minden városra a világon, hogy erősítse és védje az energiáját és minden lelket a városban.

 

Kérjük, hogy miközben ez megtörténik, a szívcsakrát töltse meg az egyetemes szeretet és a fény, hogy megkezdődhessen az egyes városok, saját közösségem és országom rezgésének megemelése, valamint a kollektív Emberiség felemelése.

 

Legyen áldott, legyen áldott, legyen áldott Minden Lény.

 

Miután elmondtad a Világimát az adott (aktuális) város és saját közösséged és országod karmikus megtisztítása érdekében, mondd ki a következő kinyilatkoztatást, hogy csatlakozhass a csoporttal való összekapcsolódáshoz onnan, ahol éppen fizikailag vagy.

 

KINYILATKOZTATÁS
MONDD NYITOTT SZÍVED SZERETETÉVEL

 

Kérjük az Istent / Istennőt, a Szeretet Egyetemes Szellemét, a Fény Szent Szellemét, a Megvilágosodott Mestereket, a Mennyei Jelenléteket, az Arkangyalokat és az Angyalokat, az egész Emberiség Isteni Jelenléteit, a Föld Szent Szellemét, a Föld minden Őrzőjét / Gondviselőjét minden birodalomból és a Földanyáról, hogy nyissanak egy isteni, mennyei portált a kollektív karma megtisztítása érdekében a szívemben, családomban, közösségemben, országomban és ebben a városban ... ... ... ... .. (az aktuális város) a Föld és minden lélek javára és felébredése érdekében, valamint, hogy megnyithassák a szívüket a béke megteremtése érdekében a Földön.

 

Kérem Mennyei Jelenlétemet, hogy egyesüljön velem, és kérem, hogy egy isteni védelmet, gyógyulást és isteni szeretetet adó fény-kamra most horgonyozódjon le rajtam keresztül, fölém, és körém.

 

Kérem az Isteni Anyát, hogy áldja meg ezen összekapcsolódás fókuszát most, és kérem a Megvilágosodott Mestereket és az Arkangyali Fény Légió Megbízottait, hogy kapcsoljanak a Szeretet Egyetemes Angyali Kapuján keresztül ahhoz a csoportos kapcsolathoz, amelyhez mindenki más is csatlakozik a világ minden tájáról a fókuszban lévő város karmikus megtisztítása érdekében.

 

Köszönetet mondok a szeretetért, amelyet hamarosan megkapok, és felajánlom magamat arra a szolgálatra, hogy fényoszlop legyek ebben az összekapcsolódásban, valamint az Emberiség, saját közösségem és országom képviselője. Kérem a Szeretet és Fény Arkangyalait, hogy egyesüljenek velem ebben az összekapcsolódásban, és nyissák meg a csoportszív és a csoportelme kapcsolatot a Fény Családjához.

 

 Kérem a Megvilágosodott Mestereket, hogy aktiválják a merkabámat a lélekutazáshoz a mennyei kristályba, amely a városba horgonyozódik, hogy megkaphassam a gyógyítást, karmikus feloldozást és a tisztítást mind az energiám, mind a tudatom részére, és így kevésbé hassanak rám a kettősség, a kontroll vagy a polaritás régi rácsai.

 

Kérem az angyali és arkangyali testeim szárnyait, hogy söpörjék át a szívemet most, miközben úgy döntök, hogy elengedem .. ... ... ... ...
... ... ... ... ... ... ... ... .... (mondj el mindent, ami terhet jelent az életedben), és kérem, hogy a tisztítsák meg a személyes és a kollektív karmámat, amely ezekkel kapcsolatos.

 

Kérem a szeretet szent erejét és örök lelkem hatalmát, hogy nyissák meg a szívemet, és bocsássak meg... ... ... ... ... ... ... ... ... ... .(idézz fel bármely embert, eseményt, helyzetet, körülményt, amely nehéz érzéseidhez kapcsolódik), hogy tiszta hordozóeszköze lehessek a mennyei kék frekvenciának.

 

Kérem az egyetemes szeretet, az univerzális törvényeket, a felmentés, a megbocsátás és a feloldozás hatalmas hullámait most mind a magam, mind az összes lélek számára ebben a városban:
... ... ... ... ... ... (mondd az aktuális várost) és saját közösségemben.

 

Mint egy szárnyas lény, védett és felemelkedett fénytestemben úgy döntök, hogy elutazom e város szívcsakrájába, és kitisztítom a kettősség, a kontroll és a polaritás régi rácsait ebből a városból, hogy fényvárossá válhasson.

 

Kérem a város Felsőbb Énjét, Angyali Jelenlétét és Arkangyali Jelenlétét, hogy gyújtsanak szeretetet és fényt a város éteri síkján, miközben mindannyian elkezdik megtisztítani a régi fényhálózatok szívcsakráját.

 

 Mint az Emberiség képviselője, megkérem most a fókuszban lévő város és a közösségem, országom összes őslakóját és őstagját, hogy lépjenek be a fénybe, és bocsássanak meg minden tettet, szót, érzést, cselekvést, kivetített gondolatot, amely nem a fényből való volt.

 

Úgy döntök, hogy megbocsátok mindnyájatoknak, őslelkek, „elődök” ebben a városban és saját közösségemben ... ... .. (mondd közösséged és országod nevét), ha bármikor is bezártátok a szíveteket, eluralkodott bennetek az ego, és arra használtátok az energiátokat, hogy létrehozzátok a kettősség és az ellenőrzött vagy hamis hierarchia rácsait.

 

Most mindnyájatokat arra kérlek, bocsássátok meg ezt, és nyissátok ki a szíveteket, és fogadjátok be az Akasha-feljegyzéseiteket, miközben a Megvilágosodott Mesterek felkeresnek benneteket most a szeretet és a karmikus feloldozás templomában, amely ma e városhoz és saját közösségemhez, országomhoz horgonyzódik. Kérlek benneteket, ősöket, hogy üljetek a megbocsátás ibolya lángjába velem együtt, és fogadjátok be a szeretetet és a gyógyulást, most.

 

Kérem Mihály Arkangyal Isteni Jelenlétét, hogy legyen veletek, és hozza magával a fény légióit (az angyalokat), hogy befogadhassátok azt a szeretetet és gyógyulást, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy megbocsássatok most magatoknak minden karmát, amelyet a város vagy a közösség őriz, és bármilyen kollektív karmát, amelyért most felelősek lehettek.

 

Kérem minden családtagotokat, akik még a Földön vannak, hogy fogadják be a szeretetet Angyali Jelenlétetektől és saját Isteni Jelenlétüktől, hogy engedélyt adhassanak e tettek bármilyen emlékére vonatkozóan a genetikai gyógyulásnak, és megtisztulhasson a genetikai vagy leszármazási vonaluk a megbocsátásotokon és a karmátok megtisztításán keresztül.

 

Kérem a Megvilágosodott Mestereket, hogy most kínálják fel mindnyájatoknak valamint az összes családtagotoknak a karmikus feloldozást. Én is ezt kérem most a családomnak és az őseimnek.

 

Köszönetet mondok ezért, köszönetet mondok ezért, köszönetet mondok ezért.

 

Így legyen.

Így van.




Kérjük, hogy az írás továbbadásakor ez a felhívás maradjon az írás része a szerző részére adott tiszteletadásként.Az alábbi cikk írója és tulajdonosa Qala Sri’ama Phoenix. Copyright© The Divine University & Qala Sri’ama Phoenix, 2009. Az alábbi anyagot bárki továbbküldheti a forrás megjelölésével, és azzal a feltétellel, hogy a szöveget semmilyen formában nem változtatja meg. Jelen anyag sem egészében, sem részeire vonatkozóan nem használható fel eloadások, tanfolyamok anyagaként vagy oktatási segédletként. A cikk publikálása bármilyen formában kizárólag a szerző magyarországi képviselőinek írásbeli hozzájárulásával engedélyezett. Forrás angol nyelven: www.thedivineuniversity.com A cikk magyar változatát készítették a The Divine University magyarországi képviseloi: Zeilos (Madár István) Lelahna (Balogh Tímea Lilly) fenykor@fenykor.hu
info@blueside.hu


http://www.angyalforras.hu
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 5
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605