Az Anonymous egy eszme, egy önmagát továbbgerjesztő ötlet, talán az egyik utolsó, mindennél elszántabb kísérlet az emberi civilizáció értékeinek megmentésére. Egy olyan globális forradalom végrehajtására, amelynek végén az ember – mindenki, te és én –, és nem csupán egy magát kiválasztottnak hívő szűk kaszt kerül ki győztesen. Mi az ellen a rendszer ellen hirdettünk végső háborút, amely berendezkedéséből fakadóan, szisztematikusan megaláz, ellehetetlenít, sőt egyenesen halálra ítél milliárdokat, miközben egy szociopata kisebbség, a felső 1 százalék az erőforrások feletti totális ellenőrzés lázálmától hajtva mindenkit kollektív pszichózisban tart, eladósít, rabszolgává tesz, végsőkig kizsákmányol. Lételeme a féktelen önzés, a kapzsiság, a háború, a másik leigázása, a természet elpusztítása, az értékek tönkretétele, a hazugság, a manipuláció. Semmi szimpátiánk nem maradt a mai világrend iránt. Egy reményt fogalmazunk meg arra, hogy a végpusztulás vagy a totális uralom elfogadásán túl van esély egy mindenki számára élhető és békés létforma kialakítására ezen a bolygón.

Ez vagy-vagy szituáció. Mindenkinek döntenie kell. Maradunk a status quónál, becsukjuk a szemünket, és elpusztulunk, vagy összeszedjük a bátorságunkat, és belevágunk egy új dologba, amely az igazság, a szeretet, az egyenlőség alapértékei köré szervezi meg magát, nem a profit és a hatalom egymással összefonódó ámokfutását eredményezi. Az állampolgárság ma kimerül a végtelen mértékű adók behajtásában, amit az oligarchia kénye-kedve szerint kisajátít. Tátott szájjal nézzük a szabadrablást. Az érdekérvényesítés hagyományos, puha módszerei bohózatba illenek, a képviseleti demokrácia ideája kiüresedett és az emberek ellen fordult. Teljesen újra kellene huzalozni a dolgokat.

Miért gondoljátok, hogy ennek az üzenetnek a terjesztéséhez a túlterheléses támadások jelentik a legjobb módszert?

Nem gondoljuk, hogy a Ddos a legjobb módszer. Ez csupán egy erőszakmentes eszköz. A Ddos-támadások korunk demonstrációi, online tömegtiltakozások, polgári engedetlenség a kiberkorban. Akik terroristának bélyegeznek minket, gondolják végig, hogy az Anonymous erőszakmentesen küzd, soha egyetlen vércseppet nem ejtettünk, és nem is fogunk. Mi az információs kor szabadságharcosai vagyunk: digitális jelekkel, nullákkal és egyekkel küzdünk. Békés forradalmat hirdetünk, a srácokat ott tartjuk a saját hálószobájukban, ahelyett, hogy arra biztatnánk őket, hogy a fizikai világban törjenek-zúzzanak. Mégis, egy-egy akció olyan szintű összetartó erőt képes létrehozni, amit a fizikai világban manapság már nem nagyon találsz meg. Valahogy kiment ez a fajta testvériség a divatból. Az ilyen lulzok alkalmával, amikor egy igaz ügy mellett letérdeltetünk egy webfelületet, ha nem is a szó szoros értelmében, de gerillának érezheted magad, még ha ez a lázadás sokszor csak a másik fél bosszantásában merül is ki.

A Ddos lényege nem merül ki abban az akaratban, hogy elérhetetlenné tegyünk egy oldalt. Mint a Monsantónál is, akkor érezzük igazi sikernek, amikor az emberek vagy a média megkérdezi: miért? Így hallatni tudjuk a véleményünket az adott üggyel kapcsolatban. Azért a legelfogadottabb eszköz nálunk, mert ez a tömegtámogatásunkat is mutatja, és a megszervezéséhez összefogás, együttműködés szükséges. Ezek a mi mozgalmunk kiemelt ünnepei, amikor az eszménk valóságos formát ölt és fontos üzenetet továbbít embertásainkhoz: létezünk és visszatámadunk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a DDoS egy kollektív virtuális segélykiáltás. És egyre többen hallják meg a hangunkat.

Miért éppen most, 2012 elején kelt életre a magyar Anonymous? Nyilván eddig is voltak magyar aktivisták, akik nemzetközi akciókban rész vettek, de magyarul kommunikáló, magyar célpontokat támadó csoportként csak most indultatok be.

A magyar Anonymous története csaknem az igazi nemzetközi kibontakozással egyidőben, 2008-ban indult, a szcientológia elleni kampánnyal. A közösségi média tömeges elterjedése tette lehetővé a szélesebb terjeszkedést, a legtöbbünk 2010-11 között csatlakozott. Ez egy tanulási periódus volt. A geekek, pranksterek, hekkerek nem átlagos arcok, maguknak való, öntörvényű fejek. Senki nem ismert senkit, eleinte bizalmatlanság uralkodott, sértődés és civakodás is akadt, eltartott egy ideig, amíg leesett a srácok többségének, hogy itt tényleg félre kell tenni az egót, a közös cél és a lulz, a közös sikerélmény az elsődleges.

A magyaroknak nem igazán megy az együttműködés kultúrája, és ez nem volt másként a hekkerek között sem. Majd 2011 végén derült égből ütött be a finn hadüzenet, és ez a teljes szcénát sokkolta, hogy miközben mi itt egymás fülét rágjuk, addig külföldről akarják tető alá hozni az első tisztán Anon-akciót. Ez a hidegzuhany sokat dobott a helyzeten. Pedig így utólag el kell mondani, hogy az egy félig-meddig kósza tweet volt, valódi tartalom nélkül. De ekkor már annyira benne volt a levegőben a lulz, hogy mindenki halálosan komolyan vette, különösen a sajtó. Ekkor kezdtek tömegesen áramolni az emberek a Facebookon, és mindenki egyre csak azt kérdezte tőlünk: „mikor támadtok már végre?” Gyakorlatilag az emberek kezdtek nyomást gyakorolni, és éreztük a szeretetet, a támogatást, a drukkot. Meg akartunk felelni az elvárásoknak, tudtuk, hogy most vagy soha.

Az Anonymous jó néhány kemény hekkermelót csinált már végig, megszereztek és közzétettek személyes adatokat, céges levelezéseket. A magyar szárny is képes lenne ilyesmikre? Eddig leginkább csak sima túlterheléses támadásokat mutattatok.

2011 végén és 2012 elején a tömegek azt várták tőlünk, hogy támadjunk, szinte bármire, csak végre lőjünk már. El akartuk veszíteni a szüzességet. Mára egyértelművé vált, hogy a Ddos-nál többet kell tennünk, ez a profi leakelés, szivárogtatás, doxolás, kompromittálás. Vannak hacktivistáink, akik értik a dolgukat, az iksz.hu például klasszikus hacker lulz volt, nem sima tango-down. Azon kívül, hogy hozzáfért a teljes adatbázishoz, a hacker deface-elt, átírta az oldal tartalmát, és miközben folyt a meló, két adminisztrátor is megpróbálta hatástalanítani a betolakodót, de végül a jelszavaik átírásával ez meghiúsult. Mi egy csetszobából figyeltük az eseményeket és leírhatatlan lulz volt, extázisban ugráltunk a gép előtt. Az AB és az alaptörvény átírása szintén finom, biztos kezű, profi operáció volt. Mind-mind jelzésértékű, és tendencia. Az, hogy tényleg komolyan vegyenek minket.

Hányan vagytok a magyar Anonymousban? Hány ember lehet a belső kör, azok az aktivisták, akik kitalálják és megszervezik az akciókat, és mennyi önkéntes segít ezek végrehajtásában?

Nehéz számokat mondani, hiszen mi magunk sem tudjuk pontosan. Rengeteg visszahúzódó, potenciális hős van, aki egyszer csak villant, de addig nem is tudtad, hogy létezik. Nagyon mély a merítés nálunk, szinte végtelen tagú légió áll rendelkezésünkre azokból a fiatalokból, akiknél már elszakadt vagy mostanában fog elszakadni a cérna, akiknek kilátástalan a jövőjük, és nem azért, mert lusták, tehetségtelenek vagy drogosok.

A belső burokban jelenleg lehetnek úgy 50-60-an, ők napi szinten aktívak, kaphatóak az akciókra, ugrásra készen állnak. Persze a komolyan képzett hekker nyilván kevesebb, de mi nem csak hekkerek vagyunk. Ezen kívül van legalább 150-200 olyan srác, aki komoly, elkötelezett szimpatizáns, feljárogat irc-re, nyomon követi a dörgést, de még nem aktivizálta magát. Támogató átlagember pedig több ezer, a Facebookon hamarosan ötezer lájkolónk lesz, de a szám napról napra nő. Az emberek világosan látják, érzik, hogy itt végre valami igazán hiteles kezdeményezés zajlik, amelyiknek célja nem az önös érdek, hanem valami sokkal tisztább, igazibb.

Az Anonymousnak a nevében is benne van a névtelenség, a Harcosok Klubja-hangulat, hogy bárki anon lehet, az is megeshet, hogy melletted ültem ma reggel a villamoson. A valóságban is ennyire anonim a dolog, vagy azért ismersz személyesen is más anonokat?

Igen, teljesen anonim. Csak nickek vannak és tettek. Akad néhány aktivista saját névvel, szerintük nincs mit rejtegetniük, köztük van az Occupy London főszervezője is. Nem tudjuk, és nem is kérdezzük senkitől, hogy a valós életben mit csinál, hány éves, hol lakik. Van, aki mesél, van, aki teljesen anonim. Van, akiről azt se tudjuk, hogy ő maga csaj-e vagy pasi. Ez nem fontos. Az a fontos, hogy mit tesz a célokért. Rólam például nem tudják sokan hogy anon vagyok, érdekes így beszélni néha a mozgalomról kívülállókkal. És van valami időtlen összekapcsoló ereje az anonimitásnak. Abban a pillanatban ahogy találkoznánk, kicsit elveszne a varázs szerintem, de ez már pszichológia. Mi azt tanácsoljuk, hogy mindenki legyen nagyon óvatos, és ha teheti, senkinek ne árulja el, hogy ebben részt vesz. Ha valaki privát dolgok iránt érdeklődne, hamar egyedül találná magát. Ha pedig közülünk bárkit doxolnak, akkor jön a vendetta. Nálunk ez szent és sérthetetlen dolog.

A névtelenség miatt gyakorlatilag bárki kiadhatja magát Anonymousnak, és ha így mond vagy tesz valamit, azt az Anonymous szándéka szerint valónak állíthatja be. Volt is ilyen eset nemrég, az Anonymous-OS balhé, amikor a csoport nevével és reputációjával éltek vissza vírusterjesztésre. Mennyire tartjátok veszélyesnek az ilyen eseteket és mit tudtok tenni ellenük?

Ez állandó para, de leginkább kifelé. A témában járatlanok, a kívülállók, és különösen a sajtó szokott felülni a kamu dolgoknak. A nemzetközi anon-közösség számon tartja és figyeli egymás dolgait, nagyon nagy az összetartás. Ha valakit betámadnak, az olyan, mint ha téged, mindenkit támadnának. Jelenleg a YouTube ellen történik nagyon komoly akció, mert a TheAnonMessage-től elvették a hozzáférését. Ilyenkor a világ minden pontjáról sietünk egymás segítségére.

Ugyanígy kezeljük a hamis akciókat, a provokációt, vagy amikor visszaélnek a nevünkkel. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy nem lehet kikezdeni ezt az eszmét. Vannak meghatározó orgánumok, blogok, Facebook-oldalak, ha ők felkarolnak valamit, akkor biztos lehetsz benne, hogy szó sincs visszaélésről. Úgy működik ez, mint a természetes kiválasztódás, túl sok rostán kell ahhoz átmenni, hogy a selejt is fennmaradjon a futószalagon. A szélsőjobb és a magyarkodós réteg is szereti csatornának használni az Anonymoust, amitől teljes mértékben elhatárolódunk, ezért is fektettük le a kuruc.infót, aminek az ellenállásával még igen, de stílusával és nyíltan cigány-, illetve idegenellenességével nem értünk egyet.

Az Anon sokszor hangoztatja, hogy a sajtó hülyeségeket ír róluk. Követed, hogy a magyar lapok mit írnak a viselt dolgaitokról?

A magyar sajtó részéről szimpátiát érzünk, aminek örülünk. A meghatározó sajtótermékek komolyan, tisztességesen, alaposan beszámoltak eddig a dolgainkról. Óriási baklövés talán egy volt, amikor a Helyi Téma vagy mi úgy közölt interjút a magyar Anonymousszal, hogy az állítólagos aktivisták valós nevével jelentek meg a szövegek. Ez felhúzott sokunkat, de nem harapózott el a dolog. A legtöbb félreértés a működésmódunk és a céljaink tekintetében van, de ennek elsődleges oka az információhiány, ezért kezd nálunk is bevett gyakorlattá válni, hogy sajtóközleményt vagy videót is tolunk az akcióhoz, elmagyarázva az akció lényegét.

A Vatikán elleni hadműveletről született nemrég egy elemzés, ez mennyire valósághűen mutatja be az Anon-akciók működését?

A gond az elemzéssel leginkább az, hogy egy sikertelen akciót vett alapul, pedig nem ez a jellemző ránk. Ritkán szoktunk felsülni. Ezt az ominózus támadást Dél-Amerikából kezdték el szervezni, ahol más a munkakultúra, mint mondjuk Európában. Ez is lehetett a sikertelenség egyik oka, túl lazák voltak, kevés volt a terepbejárás, az előkészítés, illetve a spanyol nyelv sem a legszerencsésebb egy ilyen volumenű tervhez. Az akció logikája, dinamikája általában hasonló, általánosságban hűen tükrözi az események láncolatát, és azt is, hogy vannak előre kiszámíthatatlan faktorok, amelyek számát érdemes szűkíteni. Nemrég az opItaly akció keretében az olaszok vezényletével kétszer is tangóztatták a vatican.va-t, meghackelték az egyik hivatalos rádiót, szivárogtatás is volt. Ez részben amolyan presztízstámadás volt a részünkről: megmutattuk, hogy számunkra nincs lehetetlen.

Mennyire vagytok kapcsolatban a külföldi Anonymous-csoportokkal? Egyáltalán hogy működik ez az egész globális szinten, bárki bármikor feldobhat egy videót a Youtube-ra, vagy egy képet 4chanre, hogy na emberek, ezt meg ezt kéne megtámadni, ezért meg ezért, itt a dátum, hajrá – aztán aki jön, jön?

Az Anonymous teljességgel globális. Mindenki mindenkivel kommunikál, nincsenek határok, és a nemzeti jelleg soha nem írja fölül a kollektív célokat, szempontokat. Bárki feltölthet anon-videót egy problémával, és ha az olyan, akkor a mozgalom rá fog állni. Vannak egymással hagyományosan szorosabb kapcsolatot ápoló térségek, ilyen pl. a portugálok és brazilok között, az angolszászok (angolok-amerikaiak között), vagy mondjuk a franciák és a románok. Ilyen téren mi kilógunk a sorból, mert nincs ilyen magától értetődő kapcsolódásunk, de jó viszonyban állunk lengyel. cseh, szlovén anonokkal is, például a lengyel szimpátiatüntetők esetét egész jól megbeszéltük egy lengyel fórumon, ahol sokan nem is tudták, mit csináltak itt a nevükben. Felmerült az igény a közép-európai volt kommunista államok között egy szorosabb kapcsolatápolásra, hiszen mi valamelyest hasonló cipőben járunk, és ez biztatóan alakul.

Fotó: Jean-philippe Ksiazek

A magyar Anon eddigi akciói egy elég markáns kormányellenes irányba mutattak, és kétségtelen, hogy részben emiatt is lett népszerű az Anonymous itthon.

Kormányellenesek vagyunk, mert hatalomellenesek vagyunk, de nem azért mert jobb- vagy baloldaliak vagyunk. Ha baloldali kormány lenne, akkor azt támadnánk. Mi ezt az egész rendszert akarjuk szétbontani, ebben az egész cirkuszban nem hiszünk már, amit a pártok művelnek. A képviseleti demokrácia a korrupció és a korporatív diktatúra melegágya, főleg, ha szisztematikusan lebontják a fékek és egyensúlyok rendszerét, ahogy azt Orbán rezsimje tette. Ez már leplezetlen diktatúra. Ez a rendszer kizárólag az aktuális politikai-gazdasági oligarchiának és a seggnyaló klientúrának kedvez itt húsz éve, Angliában pedig négyszáz éve. Ezt már tényleg csak a vak nem látja. Mi ki akarunk lépni abból a hatalmi logikából, hogy az ellenséged ellensége a barátod.

Vegyük például a romaügyet. Mi a romák pártján vagyunk, mert egy elnyomott kisebbség, akiket faji alapon üldöznek ma Magyarországon. De ugyanakkor – pontosan ebből következően – a palesztinokat támogatjuk a Közel-Keleten, mert őket szintén faji alapon üldözi a cionista apartheid-állam. Az utóbbi alapján a Jobbik lenne a szövetségesünk, de az előbbi ellentmond ennek. Ha a pártpolitika opportunista logikáját akarnánk követni, akkor át kéne hidalnunk az ellentmondást, viszont mi magasról szarunk erre. Mi szimplán következetesek vagyunk és annyit mondunk, hogy aki faji alapon támad egy kisebbséget, azt mi nem tűrjük. Mert ez teljes zsákutca, a kirekesztő fajgyűlölet a múlt sötét bugyra, semmi perspektíva nincs benne.

Ami népszerű, és kormányellenes, arra itthon menetrendszerűen megpróbálnak ellenzéki politikai erők, pártok ráakaszkodni – benneteket értek már ilyen megkeresések?

Kerestek meg minket balról, innen-onnan, de a Milla túl lagymatag, a többi párt (LMP, 4K, a körvonalazódó Kalózpárt stb.) pedig rabja a fent említett struktúrának. Mi nem egy szervezet vagyunk, nem lehet velünk szövetséget kötni, mi nem valami Hazafias Népfront kiépítésén dolgozunk. Tesszük, amit jónak látunk, de aki a Parlamentbe igyekszik, az legitimálja ezt az elhibázott szisztémát, és azzal nem sok közösséget tudunk vállalni. A szakszervezetek, például a Szolidaritás, és a civil szervezetek szintén mentesek a rendszerkritikának és radikalizmusnak attól a minimumától, ami nekünk elengedhetetlen lenne. A diákmegmozdulásokat támogattuk, de a Hallgatói Hálózat dolgai ellaposodtak, pedig egy átfogó egyetemfoglalást teljes mellszélességgel segítettünk volna. Magyarország tragédiája, hogy csak a szélsőjobbról jön markáns rendszerkritika, viszont az elfogadhatatlan a fasizmusuk, kirekesztő, beszűkült, gyűlölködő jellegük miatt.

Nekünk az Occupy-mozgalom, a VDM (Valódi Demokráciát Most!), az ACTA-ellenes megmozdulások, a bankok elleni bojkott-mozgalmak, részben a Zeitgeist, a Thrive, a Wikileaks, itthon az atlatszo.hu lennének a természetes fegyvertársaink, de sajnos ezek a kezdeményezések még nem elég erősek, nincs bennük elég kurázsi, hogy valódi koordinált frontvonalról beszélhessünk. Az Occupy Wall Street-mozgalom az igazi ikertestvérünk a valós, fizikai világban, ők pontosan ugyanazokért a célokért küzdenek, amiért mi: visszafoglalják azt, ami a mienk, amit elvettek tőlünk. Az igazságot, a beleszólást, a köztereket, a közös értékeinket, és a közös tudást. Ha itthon kibontakozna egy komoly Occupy-közösség, abban biztos lehet mindenki, hogy mellettük állunk majd a közvetlen vagy részvételi demokráciáért vívott harcukban.

Megfordult már a fejedben, hogy mi lesz, ha megfognak? Ha tégla van a csoportban, amilyen Sabu is volt a LulzSecben?

Az Anonymous egy eszme, a Lulzsec egy csoport. Sabu esete tanulópénz a jövő hekkereinek. De az Anonymous tízezer ilyen csapatból, mikroközösségből, apró sejtből áll össze. Tény, hogy a legnagyobbak egyike a LulzSec vagy az AntiSec. Tisztelet nekik mindenért, hogy a tudásukat ingyen és bérmentve arra használják, hogy átláthatóságot, információt, igazságot szolgáltassanak, mégis több évet kapnak mint egy pedofil vagy egy gyilkos. Nem félünk. A félelem az első, amit le kell győznie mindenkinek. Mindenki tudja, hogy kockázatos, amikor belevág. De nem magunkért csináljuk, nem a hírnévért, nem a pénzért, nem a hatalomért, mégis a saját bőrünket visszük a vásárra. Ha valakit kiszednek, öt másik áll a helyére, ettől csak erősebbek leszünk. Értelmetlen dolog ez, mert az Anonymoust nem lehet így soha felszámolni, és nem fognak semmit megtudni senkiről, mert mi magunk sem tudjuk, kik a társaink. Mégis, ha bárkit elkapnak közülünk, meg fogjuk védeni, és bosszút állunk.

Forrás: http://index.hu/tech/2012/04/06/benne_van_a_lulz_a_levegoben/