Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Alex Jones-David de Rothschild-Interjú-Avagy Egy Világirányító-Jelölt Bukása Földrajzból!

Fordítói megjegyzés:Habár az interjú 2007-ben készült,de a dolognak ma is van aktualitása,hiszen a globális felmelegedést övező őrület és média-hisztéria napjainkban mit sem enyhült,sőt még inkább felerősödött,sokunkban olyan érzést keltve,mintha a politikusok és a nagy (nagyon nagy :-) ) elemzők "el akarnának valamit érni a dologgal"! Érdemes hallgatni időnként a nagy "világmegmentők" nyilatkozatait,hiszen egy kis odafigyeléssel meghallhatjuk azokat a dolgokat beszédükben,amelyek egy kicsit "sántítanak" és ha megragadjuk azt az "apró" kilógó lólábat,bizony leránthatjuk a leplet a "nagy jótevőről" akárki is legyen az illető!
 
Alex Jones a "rámenős" leleplező  
 
 A felső tízezer egyik legprominensebb tagja,David Mayer de Rothschild vendége volt Alex Jones műsorának 2007 Július 6-án.Alex Jones-t Amerika legnagyobb leleplezőjének tartják,aki többek között ott szokott lenni a Bilderberg-csoport éves gyűlésein is,hogy megafonján bekiabáljon a gyűlés tagjainak,többek között David Rockefellernek,vagy Beatrix holland királynőnek,hogy "nem vagyunk a rabszolgáitok és ti nem vagytok a világ urai" stb......
David de Rothschild (33),aki sokak szerint annak a családnak a tagja-bár ő ezt természetesen tagadja-amelyik kezében tartja a világ feletti uralmat. Az interjúalany-aki állítólag nem kér a családi vagyonból-mi meg most jöttünk a Marsról-a globális felmelegedés elleni küzdelem egyik "élharcosa",aki "borzasztóan" aggódik a Föld állapotáért,s persze álmatlan éjszakái vannak az esőerdők csökkenő mérete miatt,az interjúban azt találta mondani,hogy a Jupiter,a Mars és a Szaturnusz közelebb van a Naphoz,mint a Föld!
 
Emberünk,aki nagyon,nagyon.....de tényleg nagyon aggódik a Föld sorsáért!




 
"Hősünk" 2010-ben 12500 petpalackból épített vitorlás hajóján átszelte a Csendes-Óceánt:San Franciscóból hajózott át Sydney-be,hogy felhívja a figyelmet arra,hogy az emberi tevékenység nagy mértékben szennyezi a környezetet! A davosi Világgazdasági Fórumon a fiatal globális vezetők közé választott kalandtúrázó az interjú alatt végig hevesen tagadta,hogy az elemekkel vívott gigászi csatájának bármi köze is lenne akár a Világkormányhoz,vagy akár az üvegház-hatású gázok adójának kivetéséhez!
David de Rothschild ,aki heroikus küzdelme miatt immáron a szívünk csücske és nagyobb hős,mint Superman,azt mondta,hogy a az előbb említett adók kivetésében nem lenne annyi pénz,mint az újrahasznosítási üzletben,úgyhogy ha lehet,ne is foglalkozzunk az olyan csúnya szóbeszédekkel,melyek a fent említett adók kivetésének jövőbeli lehetőségére "szemtelenül" sokat fókuszálnak!

Arra van a Világkormány?Neeem abból az irányból indulnak a tömeges letartóztatások!

Bruce Lee-t megszégyenítő harcosunk Sir Evelyn de Rothschild legfiatalabb gyereke,aki a Rothschild-ház angol ágának prominens tagja.

David de Rothschildnek nemrég jelent meg a könyve:"77 Alapvető Dolog,Amivel Megállíthatjuk a Klímaváltozást",amely tanácsokat ad arra vonatkozólag,hogyan csökkentsük a kibocsátást,például azzal,hogy otthon dolgozzunk és kevesebbet menjünk ki! Máskor meg azt mondják,minél többet legyünk a szabadban:ki érti ezt? 
Visszatérve az interjúhoz,kiragadtunk néhány sort a beszélgetésből:

Alex Jones:A sarki jégsapkák a Marson évről-évre egyre jobban visszahúzódnak,gyorsabban,mint a Földön,vagy akár a Szaturnusz,vagy a Jupiter holdjain. Valójában némelyik holdon már tengerek hullámzanak a korábbi jégtakarók helyén. Hogyan lehetséges ez Mr Rothschild?

David de Rothschild:Azért barátom,mert azok a bolygók közelebb vannak a Naphoz!

Alex Jones:Nem,a Jupiter és a Szaturnusz nincs közelebb a Naphoz és a Mars sem!!!

Ezt követően Rothschild gyorsan témát váltott és mikor a téma ismét felmerült,már nem is próbálta kijavítani magát!
Az Infowars.com kollégái "ellenőrizték" a kérdéses bolygókat,mindent a legnagyobb rendben találtak-pheeewwww-és persze azok a bolygók távolabb vannak a Naptól,mint kicsiny Bolygónk!
Ahogy nézem,minden a helyén van :-)












Rothschild vidámkodó beégése egy másik példa arra,hogy a közönség nincs meggyőzve a pánikkeltő apokaliptikus  víziók valódiságáról,melyeknek egész kultusza alakult már ki!
A Mori Poll jelentése szerint az Angol népesség nagy része kételkedik abban,hogy a globális felmelegedés emberkéz alkotta jelenség lenne és túlzónak találják a "fenyegetettséget",melyek mögött szerintük sokszor politikai és anyagi érdekek húzódnak meg!
Az egész rádiós megjelenés, a Rothschild-papagáj üres szócséplése az olyan közhelyekkel,mint "Egy Földünk van",mialatt nem tudott megnevezni tudományos elemzéseket,melyek például felfedik,hogy a legöregebb talált DNS,amit valaha felfedeztek arról tanúskodik,hogy a bolygó sokkal melegebb volt százezer évvel ezelőtt,hangsúlyozva a tényt,hogy a klimatikus változások természetes,normális jelenségként írhatók le a Föld történetében! Egyébként az sem igaz amit világmegmentő barátunk állít,hogy a klimatikus rendszerünk egy stabil rendszer lenne,hiszen a kutatások bebizonyították ennek ellenkezőjét! Vannak stabilnak mondott időszakok,amikor úgy látszik,mintha nem lenne változás,de ez csakis azért van,mert lehet,hogy csak pár évtizednyi idővonalat ragadnak ki,amikor esetleg viszonylag változatlanok voltak a körülmények! És persze 1-2 emberöltőnyi idő nagyon rövid,ha a Föld történetét vizsgáljuk,nem érdemes abból az időszakból önkényesen adatokat kiragadni és azokkal példálózni!
Bár Rothschild  számos alkalommal stresszelte a közönséget a "csak 1 Földünk van" dologgal,úgy látszik ő azt hiszi,hogy van egy másik Föld,mely a Nap körül kering,nagyobb távolságra,mint a Szaturnusz,vagy a Jupiter!
Szintén számos alkalommal ismételte meg a "vádat",hogy a rádióállomás,mely meghívta őt az interjúra,a Genesis Communication Network-öt az olajipar pénzelte és többször is kérdőre vonta a riportert (Alex Jones),hogy milyen alapon mer olyat mondani,hogy a széndioxid kibocsátás "jó",illetve az emberi tevékenység nem felelős a globális felmelegedésért! 
Hihetetlenül irónikus ezért,hogy a nagy olajmágnás,a, BP vezérigazgatója Peter Sutherland szítja a tüzet a globális felmelegedés-hisztérián,azon okból,hogy mesterséges hiányt idézzen elő és felnyomja az árakat,hogy így "jól meghízzon" az "olajcsúcs átverés" miatt!
General Lord Guthrie a Nathan Mayer Rothschild és Fiai igazgatója nemrég megszólította az elitet,hogy adjanak nevet a globális klímakrízisnek egy kifejezéssel,és róják ki a szabályokat,melyeket világszinten elfogadnak (Világkormány-he?)!
Ezen kívűl maga a Rothschild-család volt az,aki támogatta a Rockefellereket,hogy létrehozhassák óriási trösztjeiket és olajmonopóliumaikat a 19. század végén! A Jonh Kettler-es cikkben már volt szó olajmágnás "barátainkról",hogy megfélemlítették Nikola Tesla támogatóit,és így ellehetetlenítették a környezetbarát közlekedési és egyéb technológiai megoldásokat! Itt érdemes megemlíteni,hogy a korábban Standard Oil-alapította John D. Rockefeller,aki a FED létrehozásánál is bábáskodott!-ma ExxonMobil néven futó amerikai olajcég 1989 Március 24-i katasztrófája során 50 millió liter! nyersolaj ömlött a tengerbe Alaszka partjainál,ami miatt kb 200 ezer tengeri madár,emlősök,halak pusztultak el és 1300 km2-nyi terület szennyeződött be a több mint 2 milliárd dollárba "kerülő" katasztrófa következtében! Szóval emberünk aggódik....mi is csak egészen más dolgok miatt!
Minden alkalommal,mikor egy közéleti személyiség,vagy tudós meg meri kérdőjelezni a globális felmelegedés tényét,kegyetlenül letámadják azzal,hogy lepaktált a nagy olajtársaságokkal,holott általában ezen cégóriások vezéralakjai tolják előre a klímaváltozás megkérdőjelezhetetlen dogmáját-keményebben,mint bárki más!
Rothschild szándékosan ügyetlenkedő baklövése szövetségre lépett egy kínosan langyos reakcióval:az azon a hétvégén megrendezett Live Earth koncertek látványos vígoperájával,amelyen láthattunk képmutató,álszenteskedő popsztárokat,akik félig üres stadionokban osztották az észt szerte a világon! A tv-s közönség szintén nem volt elragadtatva a produkciótól,az újságok,pedig egyenesen bukásként értékelték az eseményt! Csak néhány százan jelentek meg azon a rendezvényen,melyen Al Gore korábbi elnökjelölt szónokolt,aki a földrajzból 5-öst érdemlő barátunk propagandája mellett tette le voksát!
Az egész glóbuszra kiterjedő koncertsorozat rendezői óriási nézőszámot jósoltak az eseményre a Daily Mail szerint. De a BBC délutáni programja mindössze 900 ezer embert ültetett a tévéképernyők elé. A nézők száma,akik látták Madonnát a Wembley-stadionban énekelni,nagyjából 4.5 millióra tehető,3-ad annyi mint amennyien 6 nappal korábban látták a Diana hercegnőnek emléket állító tv-műsort!
Mivel több magánjettel repülő képmutató sztár tart nekünk előadást arról hogyan váltsunk életmódot,és mivel több szakértő bukik bele abba,hogy alapvető tényeket helyesen közöljön,több "oltárszolgát"-tányérnyalót-várunk,hogy átpártoljon a mi oldalunkra,és a globális felmelegedés kérdését rábízza a "tudományos elméletek szemeteskukájára",mely megtette a dolgát a 70-es években is,amikor a globális lehűlés félelem egyszeriben nevetségessé válva fénysebességgel tűnt el a sötét éjszakában,átadván helyét a globális felmelegedés máig tartó őrületének!
 
A könyv amelyet érdemes......gyújtósnak használni a fagyos téli hónapokban.
























Fordítói megjegyzés:Az interjúnak hatalmas visszhangja volt és számos érzelmekkel teli hozzászólás született a vitafórumokon,ezekből kettőt találtam érdemesnek megosztani:

 
 
1.) Az interjú azt bizonyítja,hogy nem az intelligenciájuk tartja ezeket az embereket vezető pozícióban,hanem az emberek ignoráns viselkedése,mely hagyja élősködni rajtunk ezeket a vérszívókat! Ezek azok az emberek,akik meghatározzák kormányaink irányelveit,politikáját,illetve társadalmunk alapelveit!
Még soha nem hallottam olyanról hogy az "elit" egyik tagja csinált volna akármilyen alkotó,vagy hasznos dolgot,haszontalanok a szó minden értelmében!
Nem hiszem,hogy bárki venne könyvet a globális felmelegedés témában egy olyan embertől,aki szerint a Szaturnusz közelebb van a Naphoz,mint a Föld!

2.) Rothschild könyve:77 Alapvető Dolog,Amivel Megállíthatjuk a Klímaváltozást,arra buzdítja az átlagembert,hogy minél jobban redukálja le kint tartózkodásának időtartamát és akár dolgozzon otthonról!
Na-na,itt bukik ki a "nagy terv" egy kis részlete!Észrevették,hogy napjainkban minden olyan egyszerűvé válik otthonról intézve?
Otthonról lehet intézni:
 
-El lehet intézni a bevásárlást OTTHONRÓL!
-Hozzá lehet jutni a filmekhez és meg lehet nézni azokat OTTHON!
-Meg lehet nézni a banki kimutatást OTTHONRÓL!
-Lehet fizetni a számlákat OTTHONRÓL!
-Mindent meg lehet vásárolni OTTHONRÓL!
-Csináljunk üzletet OTTHONRÓL!
-Beszéljünk a barátokkal és a családdal OTTHONRÓL!
-A Napsugarak ártalmasak a szemnek-bőrnek:MARADJUNK OTTHON!
-Minden sarkon veszély és erőszak les ránk:MARADJUNK OTTHON!
-És persze terroristák vannak odakint,tehát:MARADJUNK OTTHON!

Fel van nekünk kínálva minden komfort és lehetőség,hogy tartósan,vagy akár véglegesen maradjunk otthon a család ölelő karjaiban,pihe-puha párnák közt elégedetten,vidáman,átszellemült mosollyal arcunkon....
Mint egy boldog kis börtöntöltelék!
 

Fordította és bejegyezte:Magellán



http://valtozoban-a-vilag.blogspot.com/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Statisztika

Online: 35
Összes: 2190749
Hónap: 30360
Nap: 1468