Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !

Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !

 
EZ MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB LELEPLEZÉSE !!! 

Ebben a pillanatban érkezett és "olyan friss, hogy még meleg" az a 111 oldalas anyag, ami igazolja, hogy mindaz, amiről 3 részben írt a Világ Helyzete 2011.december 18-tól kezdve, az úgy igaz, ahogy akkor kiderült, bármennyire fantasztikusnak is tűnt első olvasásra.  
A megírt fejleményekkel foglalkozott az EnigmaTV és a HunTV is! Nekik is köszönöm, hogy sokakhoz eljutott az infó! 



Megérte gőzerővel fordítani a nemzetközi dokumentumokat, mert érezhető volt, hogy nem légből kapott az ügy, hiszen Benjamin Fulford volt a fő forrás és amiért David Wilcock is halálos fenyegetést kapott... 
(bár bizonyos források szerint meg is ölték)....az interjú, amit magyarul is feltettem önmagáért beszél. 

Ahogy Wilcock írta: "
Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot. 

 "



"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."


  

Mindenkinek javaslom az ügy tanulmányozását, mert nagyon érdekes és a geopolitikai színtéren sok, jelenleg folyó esemény is összefügg vele! 

Csak nagyon röviden:
Megtudtuk, hogy a római birodalom óta összeharácsolt hatalmas mennyiségű arany volt felhalmozva ázsiai birodalmak kezében (Kína, Japán), akik ebből jelentős mennyiséget adtak oda Hirohito-császáron keresztül a Rotschild-családnak és az aranyból került Londonba a Bank Of England-be, de jelentős része (kb 2millió tonna) az USA-nak (és a FED-nek) lett kölcsönadva, hogy a majdani dollár tartalékvaluta szerepét megerősítendő biztosítson hátteret.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a modern kori világgazdaság beindítását ez az aranytartalék tette lehetővé.
"Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik, amiben leírta, hogy magánszemélyek és államok sem birtokolhatnak aranyat, mert veszélyt jelent, ha erre alapozva valaki fejlődésnek indul. A fedezet nélküli papírpénz kibocsátásával és mennyiségének szabályozásával viszont az irányítás és a hatalom folyamatosan kézben tartható !"

Az aranyért az ázsiai családok államkötvényeket kaptak (amit a fotón is láthattunk) - 1944-ben állították ki és 1994-ben jártak le! - és az aranyat vissza kellett volna adni. 
Csakhogy az USA és a Rotschildok ellopták és a mai napig nem adták vissza az aranyat, melynek mai értékéből a világgazdaság összes adósságát ki lehetne fizetni és teljes jólétet biztosítani a Föld lakóinak. Ha ez kiderülne.....

Ezért jött létre az a 117 nemzetből álló szövetség, mely Fulford információi szerint is harcban áll a Földet uraló, de uralmának végén lévő ILLUMINATI ELIT-tel, melyek története évszázadokra megy vissza...és láthatóan pusztulásba, háborúkba taszítja a világot. Háborúkat és járványokat tervez, mellyel köztudottan jelentős népességcsökkentésre, majd az Új Világrend felállítására készül.

Dragon Family néven találjuk ezeket a tehetős ázsiai erőket, melyek megbíztak egy Keenan nevű ügynököt az államkötvények kezelésével. Ő az, aki az egész pert indította.

Mert nem elég, hogy az aranyat nem adták vissza, hanem amikor két japán ügynök az egyenként 500millió $ értékű kötvénnyel (összesen 124,5 milliárd $) Svájcból tartott Olaszországba, ezeket a kötvényeket tőlük az olasz hatóságok lefoglalták, majd a Vatikán kincstárnoka, Dal Bosco Propaganda Due magas szintű szabadkűműves ellopta.
A CIA és más magas rangú tisztviselők próbálták 100millió dollárral megvesztegetni Keenan-t, hogy ne szóljon a Dragon Family-nek a kötvények ellopásáról, de Ő ebbe nem ment bele, sőt a "TRILLION DOLLAR LAWSUIT" per felperese is egyben


Mivel mindezen tények részét képezik a Trillió dolláros pernek és vádként jelennek meg a periratban, ezért óriási jelentőségű az ügy! 

A hab a tortán pedig a vádlottak listája, akik az egészben benne vannak:

az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon, volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi
Giancarlo Bruno, aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője, 
Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini
Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke 
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.

 



A Dragon Family által indított PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született, hogy az aranyat vissza kell adni 2001. Szeptember 12-én.   

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Ma már tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 

http://vilaghelyzete.blogspot.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175693
Hónap: 37009
Nap: 603