Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hét éve nem volt ilyen heves napkitörés

Hét éve nem volt ilyen heves napkitörés

2640718_435651b9689bc0f55200ba849f5c0c1e_wm.jpgA napkitörések fáradtságot és koncentrációs zavarokat okoznak, veszélyeztetik a légi közlekedést, a műholdak épségét, és összezavarják a rövidhullámú rádiókat. Ugyanakkor megvédik az űrhajósokat a kozmikus sugárzástól, és az űrszemét eltakarításában is fontos szerepet játszanak.

Fél éven belül másodszor került sor komolyabb napkitörésre. Az

augusztusi kitörés

a Nap túlsó oldalán történt, sem a légiközlekedésben, sem a kommunikációs rendszerek működésében nem okozott fennakadást. Ezzel szemben

a január 24-i kitörés a legerősebb

, amit a csillagászok 2005 óta észleltek. Mivel az eseményt

két nappal előre lehet jelezni

, nem meglepő, hogy a NASA már január 23-án

készített felvételeket

az eseményről.



A kitörést

koronakidobódás

(CME - Coronal Mass Ejection) is követte, melynek során körülbelül egymilliárd tonnányi anyag csapódott ki a Napból. Ilyenkor az aktív terület fölötti mágneses fluxuskötegek elszakadnak a felszíntől, majd óriásira fúvódnak fel, és nagy sebességgel eltávoznak a csillagból. Doug Biesecker, a National Oceanic & Atmosphere Administration fizikusa szerint a távozó részecskék sebessége

az óránkénti 6,4 millió kilométert is elérhette

.




 

A földrengéseket jelző Richter-skálához hasonlóan a napkitörések erősségét is mérni szokták; a mostani kitörés M8,7-es volt. A méréshez használt skála öt részre − A, B, C, M, X − van osztva, amelyek tízszeres szorzóval növekednek. Az M8,7 tehát alig maradt el a legerősebb,

X kategóriába sorolható

kitörésektől. Ez azonban még mindig nem közelíti meg a napciklus intenzitásának maximumát. A

11 éves ciklusok

tetőzése 2013-ra várható; a mostani események abból adnak ízelítőt, hogy mire számíthatunk a későbbiekben.A lassabb mozgású részecskék a következő napokban fogják elérni a Föld atmoszféráját. Az esemény elvileg veszélyeztetheti az asztronautákat, mivel a részecskék sugárzása ártalmas lehet az egészségre. A Nemzetközi Űrállomást azonban felkészítették a napkitörésekre, és mivel a részecskék nem tudnak áthatolni a hajótest burkolatán, az űrhajósok

biztonságban érezhetik magukat

. A

kozmikus sugárzás

már komolyabb kockázatot jelent.




A NASA szerint az extrém töltésű részecskék általában a Naprendszeren kívülről érkeznek, a forrásuk pedig éppúgy lehet egy felrobbant csillag, mint egy fekete lyuk vagy olyan égitestek, amelyek mellett a Nap is eltörpülhet. A napenergiából felszabaduló protonokat a műanyag- vagy alumíniumszigetelés is képes blokkolni, de a kozmikus sugarakat a jelenleg ismert szigetelési technológiák már nem képesek megszűrni. Az űrállomás falán átszűrődő kozmikus sugárzás – mikroszkopikus mértékben ugyan, de – roncsolja a szöveteket, ez pedig a DNS sérülését, illetve rákot vagy szürkehályogot is okozhat.




A hosszú távú hatásokról azonban keveset tudunk, a vizsgálatuk pedig az űrutazás viszonylag rövid múltja miatt ütközik nehézségekbe.A Nemzetközi Űrállomást elméletileg nem fenyegeti veszély. A létesítmény a Föld mágneses mezején belül található, ami védelmet nyújt a Naprendszeren áthaladó kozmikus sugarakkal szemben. Napkitörés esetén a sugárzás mértéke ráadásul tovább csökken, mivel a Nap részecskéi a kozmikus sugarakat eltérítik a pályájukról. Mindez a

Forbush-csökkenésnek

köszönhető: a napkitörések és koronakidobódások hatására a mágnesesen töltött részecskék kilökődnek a Napból, ez pedig minden más, kozmikus eredetű részecskét elsöpör. Az űrhajósokat tulajdonképpen a napkitörés megvédi a kozmikus sugárzástól, így összességében nagyobb biztonságban vannak. A Pioneer–10 és Pioneer–11, illetve a Voyager űrjárművek megfigyelték, hogy napkitörés idején a kozmikus sugárzás mértéke mind a MIR űrállomás, mind az ISS környékén csökkent.Az eseménynek volt egy nem várt, pozitív mellékhatása is.




A felfokozott naptevékenység

eltakarította az űrszemét egy részét

a Föld körüli pályáról, ez pedig a műholdak működését, illetve az asztronauták űrsétáit is biztonságosabbá teszi. Az űrszemét ugyanis komoly veszélyt jelent; a másodpercenként több kilométeres sebességgel száguldó roncsdarabok ellen még a Nemzetközi Űrállomáson is komoly védelmet kellett kiépíteni, de még

ez sem garantálja az űrhajósok biztonságát

. A NASA negyedévente megjelenő hírlevele, az

Orbital Debris Quarterly News

beszámol róla, hogy a termoszféra aktivitása felgyorsította a

Feng-Yun 1 műhold

maradványainak elporladását; a szatelitet Kína

2007-ben lőtte ki

egy kísérleti fegyverrel. A megfigyelések szerint az orosz Kozmosz 2251, illetve az amerikai Iridium 33 műholdak maradványai szintén gyorsabb ütemben ég el a Föld légkörében. Nicolas Johnson, a cikk szerzője örvendetesnek nevezte a történteket, mivel ez idővel jelentősen csökkentheti az űrszemét mennyiségét.




A naptevékenység 2013-as tetőzése ráadásul felmelegítheti a

termoszférát

is, így az atmoszférába kiáramló molekulák a bolygó légkörébe vonzzák az űrtörmeléket, ahol az porrá ég a súrlódástól.A napkitörések a légiközlekedésben viszont

fennakadásokat okozhatnak

. A Delta Air Lines már módosította a sarkvidék környékén repülő járatok útvonalát, a Hong Kongból, Sanghajból és Szöulból induló járatok pedig déli kerülővel közlekednek. Bár a koronakidobódás és az ezzel járó sugárzás az emberi szervezetre nem ártalmas, a NASA szerint a mágneses viharok károsíthatják a rövidhullámú rádiókat, illetve a katonai, tudományos és

kommunikációs műholdakat

.Összességében elmondható, hogy talajszinthez közelítve egyre inkább ártalmatlannak mondhatók a napkitörés hatásai. A Föld légköre és mágneses mezeje mind a kozmikus sugárzás, mind a mágneses viharok ellen védelmet nyújt, a műszeres mérések pedig még intenzívebb kitörések esetén sem mutatták ki talajszintben a sugárzás jelentősebb növekedését. Komolyabb kockázatnak csak a pilóták és légi utaskísérők vannak kitéve: a légkör felső rétegeiben, különösen a sarkvidék környékén jobban érvényesül a sugárzás káros hatása.




Index
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 10
Összes: 3175693
Hónap: 37009
Nap: 603