Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Húszéves a magyar ufókutatás - kongresszuson osztották meg egymással tapasztalataikat a téma iránt érdeklődők

Húszéves a magyar ufókutatás. Ebből az alkalomból egy egész napos kongresszuson osztották meg egymással tapasztalataikat a téma iránt érdeklődők. Az előadók között volt olyan, aki vadászpilótaként kétszer is találkozott ufóval. A magyar ufókutatók azt szeretnék, ha Magyarországon is nyilvánosságra kerülnének az ufó-akták. Már ha vannak ilyenek.

 


Számtalan hasonló ufófelvétel található a világhálón, és sok-sok beszámolót hallani a különböző ufóészlelésekről, netalántán emberrablásokról. Knoll Gyula vadászpilóta volt, és kétszer is találkozott ufóval.

„Nekem volt kilenc kényszerleszállásom, meg lezuhanásom, de egy se volt olyan, mint amikor ’59. július 29-én Kaposvár fölött éjfél előtt találkoztam először egy repülő csészealjjal. Még most is borsódzik a hátam” – mondta el Knoll.

A tárgy megközelítette az ő 900-1000 kilométer/órás sebességgel haladó repülőgépét, majd egy kis idő után az övénél háromszor nagyobb sebességgel eltűnt. Később egy Karakum-sivatag beli kiképzésen volt megmagyarázhatatlan élménye.

„Jelentettem rádión: feladatot végrehajtottam. Nem szól a rádióm. De ez hagyján , az elektromos iránytűm meg áll egy helyben” – vélekedett a pilóta.

 

Később kiderült, hogy a radarok egy ismeretlen repülő tárgyat jeleztek az ő gépe közelében. Sokáig nem beszélt senkinek az élményeiről, viszont elkezdett kutatni, és azóta több könyve is megjelent a témában.

A kongresszus szervezője szerint az ufókutatás nem egy egységes tudomány, hiszen mindenki saját szakterületén próbálja megfejteni a rejtélyes eseteket.

„Van akit érdekel, hogy hogyan nézhetnek ki az idegen civilizációk űrhajói. Ők csak az űrhajókról, mint akár egy földi űrhajóról vizsgálódnak, és azt próbálják összehasonlítani, hogy mi a földi és mi az idegen. Van, aki azon kezd meditálni, hogy amennyiben vannak idegen civilizációk, annak hogy néz ki a társadalmi felépítettsége, hogy néznek ki az ottani élőlények, vajon ott is demokrácia vagy diktatúra van?” – nyilatkozta Pusztay Sándor, az Ufó Magazin főszerkesztője.

Vannak olyan országok, amelyek egyébként már nyilvánosságra hozták a megmagyarázhatatlan esetek aktáit, az itthoni ufókutatók pedig azt szeretnék, hogyha vannak ilyen dossziék, akkor ezek Magyarországon is nyilvánosak legyenek.

 



Forrás: atv.hu http://ujvilagtudat.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37005
Nap: 602