Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idegen lényt fotóztak le egy fülöp-szigeteki kormányzati épületnél

 

Felvétel ideje: 2013 február 26.
Hely: Fülöp-szigetek, Bacolod City - Központi Kormányzati épület

Bacolod City kincstári hivatalának egyik alkalmazottja meglepetten látta, hogy egy körülbelül 60 cm magas földönkívüli lény áll mellette azon a fotón, amit egyik munkatársa készített róla a város kormányzati épülete előtt.

A hölgy Emily Santodelsis megkérte kollégéját, hogy készítsen róla egy képet a saját mobiltelefonjával. Amikor később megnézte a fotót, akkor vette észre a furcsa lényt, aki úgy nézett ki, mintha egyenesen az űrből érkezett volna.

Egy másik képen, amit ugyanaznap készített, egy fényes csík jelent meg, ami úgy festett, mintha villámcsapás érte volna a fejét.

Az egyik munkatársa emiatt imádkozni kezdett érte, annyira megrázta a  lány mobilján látott kép.

 

Több közrendészeti és biztonsági alkalmazott, akik szolgálatban voltak, hogy biztosítsák a kormányzati központ környékét az izraeli nagykövet érkezése miatt, illetve más ott dolgozó alkalmazott, akik hazafelé indultak munka után látták, hogy Emilyt fotózzák, de senki sem látott mellette idegen lényt.

Egyes alkalmazottak viszont négy hasonló kinézetű lényről számoltak be, akiket a környéken láttak.

Mindenki döntse el maga...

 

visayandailystar.comhttp://ujvilagtudat.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

béla - valami

létszik hogy kamu!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175687
Hónap: 37005
Nap: 602