Idézetek 2.
Hogy életünk csónakja könnyű legyen, csak azt tegyük bele, ami feltétlenül szükséges: meleg otthont, egyszerű örömöket, néhány barátot, aki megérdemli ezt a nevet, egy kutyát, egy macskát - valakit, aki szeret és akit szeretsz, elegendő ételt és ruhát, amit magadra vehetsz...
Az életben gyakran járunk úgy, mint a fogorvosnál, mindig azt hisszük, most jön a lényeg, közben pedig már régen túljutottunk a lényegen.
- Azt hiszem, borzasztó veszélyesen kellene élni, már ha erre az embernek lehetősége adódik. De az élet, egészében véve, nagyon is ártalmatlan.
- Azért vannak kivételes percek.
Az életet ködben úszó határ választja el a haláltól, és csak kevesen látják előre, mikor lépik át.
Az élet bonyolult dolog (...). Végtelen bátorság és sok kitartás kell hozzá. És a végén az ember mégis felteszi a kérdést: "megérte"?
Az életet sokkal inkább az élmények hevessége, semmint valós hossza alapján kellene mérni.
Attól a pillanattól kezdve, hogy egy egészséges testben megtörténik az első szívdobbanás, megkondul egy harang és az idő elkezd peregni. Életbe lép egy üzlet, amiről még azt sem tudtuk, hogy megkötöttük, a kártyalapokat azonban a sors tartja a kezében. Ahogy telnek a percek, az órák, a napok a hónapok és az évek, a történelem íródik, mi pedig folyamatosan futunk ki az időből, amíg az utolsó szívdobbanásunk azt nem jelzi, hogy az utazás véget ért, és itt az ideje összeszámolni a nyereségeinket és a veszteségeinket.
Az ember akkor a legboldogabb, amikor szükségletei és javai egyensúlyban vannak egymással. (...) A bölcs ember úgy valósítja meg ezt az egyensúlyt, hogy az igényeit csökkenti le a javai szintjére. A leghathatósabb módszer erre az, ha megtanuljuk megbecsülni az élet ingyen ajándékait: a hegyeket, a nevetést, a költészetet, a baráti borozásokat.
Hát nem megint meglep, miféle ócska bűvésztrükk is az Idő! (...) Úgy érzem, az életem olyan, mint egy festmény, amelyet sietve felvázoltak, de nem dolgoztak ki... mert nem volt rá idő.
Élhetőbb lesz az élet, ha a hullámlovas filozófiáját követjük: a hullámok jelölik ki az utat, és nem az én elképzelésem, hogy hová akarok megérkezni. Jobb úgy rátalálni az útra, hogy menet közben vesszük észre a köveket.
Az élet nem állhat abból, hogy előre kitűzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni.
Az élet legcsodásabb ajándékai általában viszontagságokba csomagolva érkeznek.
Szeretnék sétálni (...), szeretném érezni a földet a lábam alatt. Nem szeretném elfelejteni, milyen érzés. Ez az, amiért élünk.
Rémes, hogy milyen szűk viselet más ember életét hordani.
Utasok vagyunk... de az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból - s ezt a környezetünkre is kiterjeszteni.
A nyelv nem más, mint egy olyan dialektus, amelynek határőrsége, rendőrsége, hadserege van. Az élet is egy idegen nyelv, amit mi mindannyian különböző akcentussal és rosszul beszélünk.
Az élet nem más, mint találkozás és búcsúzkodás, és a halál ezek között a legkomolyabb, mert ott már nincs viszontlátás.
Az élet vagy veszélyes, vagy unalmas. Tessék választani. Igazán felnőtt ember az, aki megtanul unatkozni, anélkül, hogy megsértődnék ettől az állapottól.
Oh, e szív, e szív! Szeretném, ha kiverhetném keblemből, hogy megnézzem; hadd látnám: milyen az a kis húsdarab, mely az idvességnek és kárhozatnak egy-egy határtalan világát foglalta magában, s melyben most e két mindenség helyett csak egy halványan pislogó, hamvadozó csillag bolyong... az élet.
De egy vidám ifjú talán majd
ezt mondja rólam egykoron:
Bocsássuk meg komor valóját,
Tán ez mozgatta valaha?
Hisz csupa fény volt, csupa jóság,
A szabadság diadala!
Életem játék,
gyermek vagyok karodban,
boldog ajándék.
Ha az embernek van egy ideálja, akkor történhet vele bármilyen dolog, ő elsétál mellettük. Észre sem veszi az ilyen kegyeket, mert van egy eszméje, van egy elképzelése arról, hogy neki mi kell, és ki ő, és közben elveszíti azt, amije éppen van, mert valami másért küszködik.
Élni szebb, mint jó.
Kell téged arra figyelmeztetnem, hogy az életben sohase ilyen egyszerű: korrekt, inkorrekt. Annyiféle rugó van bennünk, hogy lehetetlen mindet számon tartanunk.
Nem lenne szuper, ha születésünkkor kapnánk egy szabályzatot, amit, ha bármi problémánk lenne, amit éppen nem tudunk megoldani, egyszerűen csak elővennénk és fellapoznánk?
Fájdalmas, öreges megnyugvással gondolt a halálra. Nem irtózott tőle, inkább szelídnek érezte, és az anyaföldet, amely befogadja majd, mélységesen, igaz lelkéből szerette. Inkább az élet volt az, ami sokszor keserűséget támasztott a szívében, az élet szolgált kegyetlen tapasztalatokkal, gonddal, csalódással.
Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valamire az ember. A kertész halála mit sem árt a fának. De ha a fát fenyegeted, akkor kétszeresen hal meg a kertész.
A világot a trükkök mozgatják. Mindenki játszik.
Az élet álmok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan, mint a művirágokkal teli kert...
Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek.
Élvezd...
Hogyha rontottál, tanulhatsz belőle,
Ilyenkor nincs más hátra, mint előre.
A rosszat jó követi, nem lesz folyton nehézség.
Nem baj, ha nem sportolsz, lehet félegészség,
Élvezd az életnek minden egyes percét.
Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék.
Mindenkinek végig kell járnia azt az utat, aminek a végén megérti az élet nagy összefüggéseit.
Minden csak épül, aztán hanyatlik, elpusztul, majd újjáéled. Az események egy ideig folynak a szokott mederben, aztán minden megáll, kitágul és összehúzódik, mint a nagy fehér cápa kopoltyúja. Pofonegyszerű, ezért bárki láthatja, hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk, mindannyian semmik vagyunk, és ez így van jól, így teljes és tökéletes, és jó érezni az életet, jó egy csónakban fekve elgondolkodni saját rajzfilm-életünkön, jó kifújni magunkat, röhögni az egészen. Mert ennyi jár és nem több. Most élhetjük meg és jobban tesszük, ha minden rohadt percét élvezzük, és közben tudjuk, hogy ha elölről kezdhetnénk, megint mindent ugyanúgy csinálnánk. Mindent.
Minden másodpercben új emberi lélek születik a világra. Új fény gyullad ki: egy csillag, mely lehet, hogy majd különösen szépen világít, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe van. Új lény csókolja meg a földet - talán lángészt, talán szépséget sugárzóan... testet ölt az, amit még soha nem láttunk. Egy emberben sem ismétlődhet meg a másik, és ő sem ölthet testet soha többé másban. Minden új lény - üstökös, amely az örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a földi pályát; hogy egy rövid pillanatra vakító fénnyel villanjon fel a két örökkévalóság között.
Kettős életet élni nem gond. A hármas vagy négyes élet fog ki az emberen.
Egy szép dolog az árától függetlenül értékes. Azok, akik nem látják meg az értékes dolgokat az életben, soha nem lesznek boldogok.
Megértettem, hogy mindannyiunk élete győzelmekből és vereségekből áll - kivéve persze a gyávákat, (...) ezek ugyanis soha nem győznek és nem is veszítenek.
Néha az élet a mi csatamezőnk. Azt kell tennünk, amit meg kell tennünk, nem azt, ami tenni akarunk.
Az életben való kapaszkodás jellemez minden élőlényt.
- Tudod, hogy miért nem beszélnek a növények?
- Rem azt mondta, hogy erősebbek nálunk. Azt mondta, hogy csak az életre koncentrálnak, ezért nincs szükségük szavakra.
- Mégis mi esszük meg őket.
- De azért, hogy élhessünk.
Mindnyájan nagy dolgokra törekszünk, és nem vesszük észre, hogy az élet kis dolgokból áll össze.
Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.
Az élet szűnni nem akaró problémák sora, tele bonyolult, problémás döntésekkel és határidőkkel. De a legrosszabb mégis az, ha nem döntesz, csak várod a választ. Egy szempillantás alatt kell dönteni.
Képzeld magad egy koncertterembe, ahol a legédesebb zene dallamait hallgatod, amikor hirtelen eszedbe jut, hogy elfelejtetted bezárni az autódat. Nyugtalankodsz a kocsi miatt, nem tudsz kimenni a teremből, de a zenét sem tudod már élvezni. Tökéletes példája ez annak az életnek, amit a legtöbb ember él.
Az életben mindig új kapuk nyílnak. Mások meg bezárulnak. Örökre.
Az élet olyan, mint Damoklész lakomája, a kard mindig ott lóg a fejünk fölött.
Változtasd meg az életed, még ma! Ne kockáztasd a jövőt, cselekedj most, késedelem nélkül.
Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tűnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.
Tévedések és
helyesbítések sora:
Életem Rajza.
Én már tudom, az élet nem kegyes, és nem kegyetlen, hanem egyszerűen olyan, amilyen lehet.
Itt éltünk, mondom magamban, és boldogok voltunk. Ez a hely a miénk volt, ha rövid ideig is. Ha csak két éjszakát töltöttünk is a fedele alatt, valami itt maradt belőlünk. Semmi, ami kézzelfogható, nem egy hajtű az öltözőasztalon, sem egy aszpirines fiola vagy egy zsebkendő a párna alatt, de valami meghatározhatatlan, életünknek egy pillanata, egy gondolat, egy hangulat. Ez a ház a falaival oltalmazóan fogott körül minket. Szerettük egymást ezek között a falak között. Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk.
A zenélés egész egyszerűen eljuttat a felismerésig, mit jelent az: élni.
Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítjuk. Életünknek, sorsunknak célja van, és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abba az irányba terelget bennünket.
Tényleg, az embernek muszáj élnie az életét, nem csak hol belecsöppenni, hol kiugrani belőle. Különben soha nem tudod, mi folyik éppen.
A jövőben soha nem tudja az ember, hogy mikor mit kell csinálnia.
Hihetetlen, hogy az ember őrizkedhet a bajtól az életének nagyjából minden egyes percében, leszámítva, mondjuk, öt másodpercet, és az az öt másodperc a lehető legnagyobb bajba sodorhatja.
A fájdalom az az árcédula, mellyel Isten az élet értékeit beárazta.
A saját életedet csakis te irányítod, te hozod meg a döntéseket. Nincs sors. Te írod az életed forgatókönyvét.
Az életet nem érdemes semmiféle eszmére feltenni, az életet élni kell.
Talán nem a nevetés révén válunk eggyé az istenekkel? Nem csak így tudjuk elviselni az életet, a sok borzalmat, pazarlást, szenvedést itt a földön?
Szerintem az élet olyan rövid, hogy ki kell fejlesztenünk azt az intuíciót, ami megsúgja, hogy kivel és mivel érdemes foglalkozni, valamint kivel és mivel nem.
Az ember ne sajnálja azt, ahogyan élt. Minden a javára volt, ha túlélte.
A kísértés hosszan nyomja a csengőt, de a lehetőség csak egyszer kopogtat!
Az emlékezet. Az az életünk egyetlen mércéje. Ha nem emlékeznek ránk, az olyan, mintha nem is léteztünk volna. Miután meghalunk és örökre elfelejtenek, mondhatjuk, hogy talán meg sem történt az életünk. A boldogság és a bánat mind semmivé foszlik. És szeretnénk azt hinni, hogy ha nyomot hagyunk a világban, ha beírjuk a nevünket a történelembe, és minden eljövendő nemzedék hall majd rólunk, ha adunk valamit a világnak, ha a belünket is kidolgozzuk, vagy ha valami igazán különlegeset csinálunk - akár negatív értelemben is -, akkor halhatatlanná válhatunk.
Van, amikor egyetlen dolgot tehetünk: elfutunk és sose nézünk hátra.
Mindenki annyit tudhat a saját életéről, hogy még éppen el tudja viselni azt, egy jottányival több ismeret már a létüket ingatja meg.
Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét - nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével.
A létezés egyetlen állandó tulajdonsága a változás.
Mindenkinek magának kell megterveznie az életét, különben mások teszik meg helyette.
Tudod (...) kapálódzhatunk ugyan, de csak még mélyebbre süllyedünk. Ilyen törékeny az emberi lét. Ha lesz következő életem, hal szeretnék lenni. Hal, egy apró akváriumban, amiben (...) úszkálhatnék.
Az élet olyan, hogy mindig másképp történik minden, mint ahogy elgondolta előre az ember.
Találj mindig új ösvényeket magad előtt - új kihívásokat, hogy ösztönözzenek. Új fejezeteket az életben, hogy elgondolkoztassanak, és új változásokat, hogy próbára tegyenek.
Vannak emberek, akik a velejükig romlottak, akik egész életükben gonoszak és kegyetlenek voltak másokkal. És vannak olyanok, akik egyszerűen csak elcseszték.
Az évek során megtanultam, hogy az életet és a halált, a kivételes szépséget és az elképzelhetetlen rútságot, a legártatlanabb helyszínt és a rémisztő vérfürdőt csak egy hajszálvékony fal választja el egymástól. És ez a fal egy szempillantás alatt átszakadhat.
Nincs nagyobb erkölcstelenség, mint a jövőnkért vállalni a felelősséget, mert ezzel bevalljuk, hogy már semmi olyan változás nem történhet bennünk, amely különbbé vagy boldogabbá tehetné az életünket.
Örülök, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudtok, és ki sem tudtok találni, olyan fura dolgok, amik, már amennyire ezt tudhatom, csakis velem történtek meg az egész világtörténelemben.
Az emberi test nagy fordulatszámon működik, a vérnyomás megmutatja a vér áramlásának sebességét az erekben. Fontos, hogy szabályozzuk ezt a nyomást. Alacsony vagy elégtelen vérnyomás gyengeséget vagy kárt okozhat. Mikor magasra szökik a vérnyomás, a baj hamar megtörténik, ha továbbra is nő a vérnyomás, akkor közelebbről is meg kell nézni, mert különben nagyon rosszul alakulnak a dolgok. Minden túlterhelt szervezetnek kell a megnyugvás. Le kell valahogy vezetni a stresszt és a feszültséget, mielőtt túl sok lenne elviselni. Valahogy megnyugvást kell találni, mert ha nem, akkor megteszi a testünk maga. Kirobban. A saját magunk által létrehozott teher a legnehezebb. A nyomás, hogy jobbak legyünk, mint amennyire lehetünk. Ez a nyomás soha nem múlik el és egyre csak nagyobb és nagyobb lesz.
Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!
Semmi siránkozás sem tud hozzátenni egyetlen percet sem az életéhez, nem ad több szívverést, lélegzetet sem.
Olyannyira őszintén és teljesen behódolunk életmódunknak, hogy tagadjuk a változás lehetőségét.
Az életét odaadná érte... de az nagyon egyszerű volna, ha csak az életét kellene odaadnia... Senkinek sincs szüksége az életünkre, semmit sem kapni a vérünkért.
Az ember belép az életbe, hogy keressen és találjon elegendő szépséget, hogy megőrizze, hogy elnyerje és növelje, hogy küzdjön érte, hogy mindennel szembenézzen, és megküzdjön érte, és ne törődjék a halállal, és még haldokló szemeit is feléje fordítsa. És a félelem és unalom és nemtörődömség és a mohóság, amelyek alapjában véve testvérei a félelemnek, akik leselkednek ránk, és előkúsznak éjszakánként, ezek ellene vannak, hogy elpusztítsák, hogy tönkretegyék és megsemmisítsék. Csak fel kellene emelnie szemét, és akkor meglátná, hogy mindez éppoly valóságos része az életének, mint a futó felhők vagy mint a hajló fűszál, de ő lesüti a szemét, és megmarad dörmögő, gyáva, piszkos, elhízott kis csavargónak, aki tele van álmokkal és gyáva kifogásokkal.
Minden városban van egy "mágikus hely", egy hely, ahova akkor megyünk el, amikor komolyan akarunk gondolkodni az életről.
Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk.
Mi magunk vonzzuk magunkhoz, saját életünkbe azt, ami gondolatainkban már megtörtént.
Nézd meg magadat. Honnan vagy? Nem csoda az, hogy vagy? Honnan vagy? És honnan van minden, amit nem emberkéz alkotott? A porszem? a felhő? a csillag? az árnyék, a víz s minden-minden! De legkivált te magad honnan vagy? Neked ez nem csoda...?
Okos ember nem állhat be barátnak! Az élet élet! Isten pedig nem azért teremtette az életet, hogy megtagadjuk.
Botot faragtál, ábrákkal tele,
beszélt a nyele,
aztán meguntad. Igy volt?
S eldobtad, ahogy az égbolt
az unt csillagot ejti le.
Én fölvettem és rádhuztam vele.
Az élet legdrámaibb pillanataiban néha nevetségesen egyszerűvé válik minden.
Összeomlani akkor, amikor eljön az igazság pillanata, hagyni, hogy az ellenfél lélektani hadviselés révén felülkerekedjen, kétségbeejtő játékkal önmagadra mérni vereséget - ez milliószorta szánalmasabb, mint versenybe szállni, és annak rendje és módja szerint alulmaradni.
El kell felejtenünk mindent, ami volt. Új életet kezdünk, mindannyian üres, tiszta lappal indulunk. Most minden azon múlik, hogy mit írunk a tiszta lapokra.
Mindenkinek emberi joga, hogy az életét úgy rontsa el, ahogyan tudja. Nekem ez sikerült. Senki más nem hozhatja rendbe, csakis én.
A szeretet energiaforrás, amelyből az élet táplálkozik, hogy jobb legyen.
Az élet még sohasem volt ily világos előtte. Eddig mindig egy zavaros és bántó látvány volt. Hol ennek, hol annak az impulzusának engedelmeskedett, keresett kellemes és szórakoztató dolgokat, és kerülte a kényelmetlen és bajjal járó ügyeket. Ilyen mindazoknak a sorsa, akik beleszületnek egy életbe, amely alapjában véve sem veszélyesnek, sem becsületesnek nem nevezhető. És ebben az életben keringett és csetlett-botlott, mint az az ember, aki egy őserdőben született, és sohasem látta a tengert vagy az eget, és most egyszerre valami végtelen tisztásra kerül.
Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.
Az idő legyőzhetetlen. Életem értelmét mégis ebben az egyenlőtlen küzdelemben látom. Elrabolni annyit a legyőzhetetlen időből, amennyit erővel és tehetséggel bírok.
Ostoba volt, gyáva és ostoba, de viszont senki sem figyelmeztette őt arra, hogy erős kézzel nyúljon az élethez, soha senki sem mondta neki, hogy mennyire nem számít a félelem, szenvedés vagy halál. De mi haszna van most ilyenekre gondolni? Mindez már túlhaladott dolog.
A lehetséges valóságok inventáriuma oly gazdag, a megvalósuló történetek pedig vagy a szemünk előtt játszódnak, vagy egyszerűen rejtve maradnak szereplőikkel együtt.
Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.
A rossz s a jó ugyanannak az életnek két oldala, s az élet keveset törődik azzal, hogy mit gondolunk, és mi érdekel bennünket. Az élet számára a szenvedés s az öröm ugyanannak a vak viharnak két ellentétes hatása.
Ilyen az élet, kegyetlen játékokra képes. A szeretet és a ragaszkodás pedig a cinkosai.
Az életben az a rossz, hogy nincs hozzá használati utasítás.
Kétféleképpen lehet egy ember arcába nézni. Az egyik, hogy a szemét mint az arca részét nézed. A másik mód, hogy csak a szemét nézed, semmi mást, mintha az volna az arca. (...) Mert a szem az élet kicsinyített változata.
Az élet hosszú. Miért kellene bárkinek is a múltban élnie, ha élhet a jelenben is? Miért ne engedhetné meg magának bárki, hogy a jövője ragyogó és izgalmas legyen?
Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínűleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni.
Csak ami keveset számított az életében, ami a legkisebb helyet foglalta el benne, csak abban maradt némi édesség; kialakulatlan barátságok, szerelmek, amelyek nem értek rá megkeseredni.
Vannak emberek, kérem, akik mindent megértenek, vannak, akik semmit sem, kedves uram! Rosszabbul jár az, aki mindent megért, mert a végén elveszti minden energiáját és önálló akaratát. Aki megértő lélek, az ugyebár azt mondja: "Nem szabad ezt tennem, nem szabad azt tennem, nehogy elkövessem ezt vagy azt a gonoszságot". Rendben van, de egy szép nap észreveszi, hogy az élet nem egyéb gonoszságnál, s hát akkor, kedves uram, vallja csak be, mi értelme volt annak, hogy maga nem követett el egyet se... azt jelenti, hogy nem élt, kedves uram, pontosan azt jelenti!
A katonák (...) tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak, és ezért nekik az élet állandó ünnep.
Az egész élet összefügg. Semmi olyan nem történik, aminek ne volna értelme.
Egyenes vonalú történet nem létezik. Az emberi élet geometriája túlságosan tökéletlen és bonyolult, túlságosan torz az idő kacajától és a sors elképesztő útvesztőitől ahhoz, hogy helye legyen benne az egyenes vonalnak.
A legapróbb, legártalmatlanabb tett is azzal a következménnyel járhat, hogy a földre zuhansz, és kitöröd kezed-lábad. (...) Ez úgy van kitalálva, hogy ne vedd észre a jeleket. Láthatatlanok, szagtalanok, és nem hagynak semmi nyomot. Nem is érzed őket, amíg egyszer csak térden állva nem zokogsz elviselhetetlen súlyuk miatt.
Elégedett vagyok azzal, amit az élet adott nekem. Az oktatás, melyet a szüleim adtak, nagyon tiszta volt. Azt kapsz, amit akarsz a szükséges erőfeszítésekért. Mindig is keményen dolgoztam.
Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél... De minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelű lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él.
Elindulsz és megállsz valahol. Igyekszel eljutni oda, ahol Isten kijelölése vár. Útközben vergődsz, szárnyakat kapsz, repülsz, megállsz, lehet, hogy visszafordulsz. Így élsz.
Mindannyian keressük a válaszokat. A tudományban, az életben, mindenben. Néha a válasz alig egy karnyújtásnyira van tőlünk. Máskor pedig akkor kapjuk a választ, mikor még fel se fogtuk, hogy kérdeztünk valamit. Néha a válasz meglepetésekkel szolgálhat, és néha, mikor már végre megtaláltuk a választ, amit kerestünk, egy csomó kérdés marad megmagyarázatlanul.
A szerelmi csalódás gyakran a fiatal lányok javára válik. Komolyabban veszik tőle az életet.
Nem érti, miért töltik sokan az egész életüket azzal, hogy szétzúzzák az utakat, amelyeken nem akarnak végigmenni, ahelyett, hogy azon az egyetlen úton járnának, amely elvezeti őket valahova.
"Mindent föladok, amibe belekezdek" - gondolta némi keserűséggel. Talán nemsokára az élet is észreveszi ezt, és nem ad neki több lehetőséget. Vagy talán, ha mindig rögtön az elején föladja, elfogynak az utak anélkül, hogy egy lépést is tett volna.
El sem képzelheted, milyen jól esik a feloldozás a gyónás után, milyen megkönnyebbülés: tiszta a lap, újrakezdhetjük az életet.
Bárhová is sodor az élet, mindig hallgass a szívedre! Meg kell tanulnod elfogadni a múltadat.
Ember, vigadj! ki tudja, meddig élsz. A halál után nincsen vigalom!
A legyőzhetetlen álmosság mélyéről, mely lassan erőt vett rajta, újra feltámadt benne az élet szeretete, a boldogság vágya, az utolsó ábránd, hogy még ő is boldog lehet.
- Ne vesse meg az életet, Rogyion Romanovics, sok van még maga előtt. (...)
- Mi az a sok még előttem?
- Élet! Nem próféta ön, mit tudhatja! "Keressetek és találtok!" Talán éppen ezt várja öntől az Isten!
Úgy kell dolgozni, mintha örökké élnénk, és úgy kell élni, mintha holnap meghalnánk.
Még mindig úton vagyok, Anya, még mindig fogva tart az életnek az az átmeneti szakasza, ahol éppen hogy megérkezem valahonnan, amit egyszer s mindenkorra magam mögött hagytam; de közben már éppen próbálok eljutni egy új helyre is. Azt hiszem, azt próbáltam mondani ezzel, hogy lélekben még mindig nem találtam meg a helyem. (...) Rájöttem, hogy az otthon nem egy hely, hanem egy érzés.
A tetteid számítanak. Ahogyan az életed éled.
Minden egyenes egy-egy vektor. Iránya van. (...) Az irányt nem csak úgy lehet megváltoztatni, hogy más szögbe fordítjuk magát a vektort. Úgy is, ha a síkot forgatjuk el alatta valamelyik irányban. Ez az élet, a való élet dialektikája.
Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.
(...)
Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.
Amikor megszülettem, már harmadik éve tartott a világháború. Hogyhogy akkor is születtek gyerekek? Kérdeztem szüleimtől, hogyan lehetséges, hogy az emberek háború idején gyerekcsinálással foglalkozzanak? Azt válaszolták, hogy akkor is ment tovább az élet - ezt nem értettem, úgy gondoltam, az élet állt, sőt, visszahúzódott, megsemmisült, menni csak a háború ment.
Minden pörög körülöttünk... az ember úgy érzi, legszívesebben azt üvöltené, "ÁLLJ"! Hogy körbenézhessen, egy-két dolgot rendjén kicsit átrendezzen, azután minden folytatódhat tovább.
Az élet rendje. Születünk, meghalunk. De vajon tényleg az az igazi halál, amikor megáll a szívünk? Amikor nem pumpál több vért az ereinkbe? Vagy vannak, akik addigra már régen meghaltak?! Mert olyan üresek, kiégettek, kiábrándultak belülről, hogy egyszerűen nincs már bennük semmi emberi?
Nem számít, mi történt. Már elmúlt. Ami most van, már egy másik fejezet a forgatókönyvben, amelyet az élet ír.
Minél képtelenebb az élet, annál kevésbé elviselhető a halál.
Az ember várja a váratlant, és hisz a csodában. Aztán idősebbek leszünk, és az ártatlanság szertefoszlik. A való élet az álmok útjába áll, és ránk zuhan a felismerés, hogy nem válhatunk azzá, amivé akartunk; hogy talán meg kell elégednünk egy kicsit kevesebbel is. Miért adjuk fel a hitet önmagunkban? Miért hagyjuk, hogy tények és számok, vagy bármi más irányítsa az életünket az álmokon kívül?
Rohadjak meg, ha gyáva módra meglapulva fogom eltölteni a hátralévő napjaimat, nehogy magamra haragítsak valakit. Az én dolgom az, hogy hogyan élek. És hogy hogyan halok meg.
Akinek küzdeni kell érte, annak az élet drágább, mint a többieknek.
Az élet egy hosszan tartó szövődmény, mely mindig halállal végződik.
A múltat nem lehet elfelejteni, kitörölni. Úgy tenni, mintha nem lenne az életünk meghatározó része. Mert egyszer úgyis utolér minket. A múlt olyan, mint egy gennyedző seb, amit hiába fáslizunk be, az anyag alatt egyre csak rothad, bűzlik, váladékozik, mert nincs kitisztítva, s ezáltal megállíthatatlanul végigfertőzi az egész testet. S amikor végre észrevesszük a sebet, amely régóta ott volt, de megpróbáltuk egyre csak elfedni és tudomást sem venni róla, már késő. Addigra haldoklunk tőle. Megmérgezte a testünket és a lelkünket. Az életben mindennek ára van. Minden döntésnek, minden kimondott szónak, minden cselekedetnek. És minden összeadódik. Aztán egyszer, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá, és azt hisszük, megúsztuk, eljön az elszámolás ideje. És akkor meg kell fizetnünk bűneinkért.
Mindig a csúcson kell abbahagyni, mert eljön az idő, amikor már csak lefelé vezet az út.
Az élet apró örömei... Szép, szeretetteljes pillanatok, amelyeket nem lehet megvásárolni. Egyesek százmilliós lakásról vagy luxusautóról álmodoznak, mások tömött bankszámláról és egzotikus utazásról. Mindenki álmodozik, mindenki vágyakozik.
A gyerekkor az, amit egész életünk során próbálunk kiheverni.
Még ha az elevenébe vág is a dolog, akkor is mindig tudatosítania kell magában, hogy mit érez. És mindenkor fel kell mérnie, hogy az tönkreteszi-e.
Sohasem értettem, hogy mi is az emberi civilizáció lényege, ha folyton csak öldökölni akarjuk egymást. Az igazság az, hogy az életet időnként eluralja a káosz, a véletlen, az esetlegesség.
Az élethez, akárcsak az alkotáshoz, a krízis is hozzátartozik.
A bezártságban talán az a legrosszabb, hogy a kinti élet nélküled is folytatódik.
A szálak, amik az élethez kötötték, lassan mind elszakadtak. Csak nem vette észre. Látja, az emberek sohasem veszik észre, ami fontos.
A halál olyan szörnyen végleges, míg az élet tele van lehetőségekkel.
Még egy barázdák közt elveszett mag is előhozhatja az életet.
Nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk.
Szerintem vannak az életben olyan útkereszteződések, amikor nagy horderejű döntéseket hozunk, miközben nem is vagyunk ennek tudatában.
Az élet nem más, mint az izgalmas játszmák sorozata.
Akkor még nem fogtam fel, hogy ez a pillanat valaminek a kezdete volt, hogy minden egyes döntés egy újabb döntéshez vezet majd, aztán még egyhez és még egyhez. Végül egyetlen, lényegtelennek tűnő döntés végiggyűrűzik az egész életünkön. Nem tudtam, hogy ez a pillanat meghatározza majd az életemet.
Egy kapcsolat - egy igazán jelentős kapcsolat, amely megváltoztatja az életünket - oly sokszor a megfelelő időzítésen múlik.
Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyű falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna.
Ahogyan Isten kibocsátott erre a világra, éppúgy vissza is szólít!
A legnehezebb az életben: élni és nem hazudni.
A tűz elhamvadása után kopárság, az új tavaszban új élet.
Az ember csak akkor mondhatja magát boldognak, ha az élet olykor hasonlít az életről álmodott álmokhoz.
A mókus megáll
kerekében s felsóhajt:
"ennyire volnánk...!"
Nem az élet értelme a fontos, hanem az, hogy mennyire tudsz megfeledkezni róla.
Az élet játékként kezdődik, és egy halálig tartó küzdelemként végződik.
A vágyak teljesülnek néha az életben, de nem úgy, ahogy elképzelte az ember.
Az élet bonyolultságáról vallott nézetek hamisak. Azok szeretnek erre hivatkozni, akik gyengék, akik nem tudják, vagy nem akarják az együttélés szabályait betartani.
Jegyezzétek meg: az élet nem szenvedés! Az életet ti magatok teszitek szenvedéssé, mivel megosztottak vagytok. Folyton harcban álltok önmagatokkal, ezért szerencsétlen, nyomorúságos lényekké váltok.
Az idős kornak éppúgy megvannak a szépségei és kincsei, mint a fiatalkornak. És ezek a kincsek nyilvánvalóan sokkal értékesebbek, mint a fiatalkor kincsei, hiszen az öreg emberek megélték a maguk fiatalságát, ezért ismerik és megtapasztalták annak a kornak az értékeit is.
A szerelem csodálatos dolog, és mindannyiótoknak el kellene sajátítania a szerelem művészetét - éppúgy, ahogy az élet művészetét is.
Az élet része a nevetés, a komolyság a halál jellemzője. Az élő emberek mindig játékosak, soha nem komolyak. A szeretkezés pedig nem más, mint maga az öröm - igaz ugyan, hogy eddig mindenki azt mondta neked, hogy a szex bűnös dolog, én azonban azt mondom, a szex maga az öröm.
Az élet nem egyenes vonal, és az út nem fut töretlenül egy irányba. Elágazik, és váratlanul erre vagy amarra kényszeríti az embert. De én bizonyos vagyok, hogy minden úton önmaga felé halad.
Pillanatok. Belőlük áll az élet, akár egy hatalmas mozaik. Ezer apró darab, melyekből egy nagy kép lesz.
Én valamit nagyon megtanultam. Azt, hogy ha lép az ember, mindig a maga igazi célja irányában lépjen előre. Persze ez nem olyan könnyű, ha az élet annyi mindent kínál, de itt nem szabad tévedni, mert visszatalálni nagyon nehéz.
Az élet nem mese, történnek jó és rossz dolgok is, és csak rajtunk múlik, élünk-e a felkínált lehetőségekkel. Igen, mi döntjük el, hogyan alakítjuk a történetünket.
Az élet, barátom, az erősek harca a gyengék ellen. S akik megmaradnak a gyengék közül, erősek lesznek. Így fejlődik a világ.
Az élet nem más, mint döntések sorozata. Egyszer tévútra visznek, máskor pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat. Gyakran egyetlen apró, látszólag semmiségnek tűnő döntésnek van a legnagyobb hatása életünkre. Honnan tudhatnánk előre, mikor döntünk helyesen? Hogy jó szakmát, társat, barátot, életutat választottuk-e? Sehonnan. Az életben sajnos nincs lehetőség arra, hogy egy pillanatra belenézhessünk egy másik életbe, hogy kiderüljön, milyen lenne a sorsunk, ha minden másként alakul. (...) Ha a bárban másik fiú lép oda hozzánk, ha másik állásajánlatot fogadunk el, ha... Rengeteg a ha. De érdemes-e egyáltalán azon gondolkodni, mi lett volna, ha? Szerintem nem. Valamiért azokat a döntéseket kellett meghoznunk, valamiért azt az állást és azt a fiút kellett választanunk. Mindennek úgy kellett történnie, ahogyan megtörtént. Nem másként. Mégiscsak hiszek valamiben. A sorsban. És abban is, hogy a történetünk előre meg van írva.
A saját életünket mi irányítjuk, az elhibázott döntéseinkért csakis mi felelünk.
A legtöbb ember fél komoly döntést hozni és fél megvalósítani az álmát. Egész életében álmodozik, de amikor ott van a lehetősége, hogy meg is valósítsa, megijed és nem mer lépni. Pedig a lehetőséget a változtatásra, az előrelépésre mindenki megkapja az élettől. A nagy lehetőség általában észrevétlenül jön, de mindig megérkezik.
Az egész élet az esélyeken áll. (...) A trükkje az, hogy megtanuljuk használni.
Aki bölcsen él, úgy dolgozik sorsán, mint egy festő a képén: időnként hátralép, megnézi az egészet - időnként közel hajol, s a távlat emlékével kidolgozza a részleteket. Ha nem így tesz, belevész a képébe.
A létezés nem hisz a másolatokban; a létezés lényege az eredetiség, ezért mindig eredeti, egyéni lényeket teremt.
Számomra és a hozzám hasonló emberek számára a melegség maga az élet. Minél több melegséget adunk egymásnak, annál több melegség, annál több élet lesz bennünk.
Az udvarokban heverő köveket este is ugyanott találjátok, ahol reggel láttátok őket. A virágok azonban reggel még virágoznak, estére pedig már elhullatják szirmaikat. A virágok élő dolgok, megszületnek, élnek és meghalnak. A kövek élettelenek, ezért találjátok őket reggeli helyükön esténként is. A kövek tartósak és megbízhatóak.
Görbe az útja némelyik életnek. Sose tudhatjuk, hova jutunk rajta vénségünkre.
A legtöbb ember eljut életében egy észrevétlen pontig, ahonnan nincs visszatérés.
Vannak, akik azt mondják, hogy ami a legfontosabb, az nem csomagolható. (...) Kétségtelenül vannak dolgok, amelyeket nem lehet se díszdobozba, se bőröndbe, se konténerbe tenni. Ilyesmi például az életünk. Egy egész életet becsomagolni lehetetlen.
Senki sem a szenvedésért él, mégis szenved. Neked is van valami életelved, aszerint akarsz élni. Az elvedhez való ragaszkodás boldoggá tehet, de szenvedést is okozhat. Az elvek feladása viszont bukással jár mindig.
Én a vallást az élet művészetének nevezem. Az igazi vallás nem az életről való lemondás, hanem az életben való megmártózás. Az igazi vallás nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk az életnek, hanem hogy felnyitjuk szemünket az életre. A vallás nem menekülés az élet elől: a vallás maga az élet teljes elfogadása. A vallás maga az élet teljes megtapasztalása.
A dolgok sohasem akkor történnek, amikor várunk rájuk.
Életünk futóhomokba írt átmeneti alakzatok összessége, amelyeket egy széllökés teremtett, és a következő majd megsemmisíti. A hiábavalóság képződményei, melyeket a szél még azelőtt elfúj, hogy igazán kialakulhattak volna.
Életünk valódi rendezője a véletlen - és ez a rendező csupa kegyetlenség, könyörület és elbűvölő kedvesség.
Olyan színház a világ, amelyik arra vár, hogy eljátsszuk benne képzeletünk fontos és szomorú, kozmikus és jelentéktelen drámáit.
Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.
Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk. Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal. Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk. Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt.
Az ember, csupán azzal, hogy él, elromlik, és annyit veszít a tisztaságából, amennyit hatalomban nyer. Bármennyire is áttetsző egy forrás, mire folyammá duzzad, nem kerülheti el, hogy magával ne sodorja a sarat meg az iszapot.
Magát személyek érdeklik, s nem az élet. Pedig az emberek meghalnak, vagy elhagynak minket...
Ha létezik másvilág a halál után, ott is csak azt lelhetjük majd fel, amit ebben az életben megteremtettünk és megéltünk.
Az emberfélének két élete van. Az egyikben mindig álmodik, a másikban pedig eltemeti, amit álmodott.
Az ön élete olyan, akár a sivatag! (...) Ön is olyan, mint azok a lények, amelyek szomjúságukban perzselő homokkal tömik tele szájukat, nem is sejtve, hogy karnyújtásnyira tőlük ott buzog az életet adó friss forrás.
Maga kezdettől fogva rokonszenves volt nekem, nemcsak azért, mert ellenségeim ellenségei a barátaim, hanem mert ugyanazzal az ellenszegüléssel indult neki az életnek, mint én tíz-tizenöt évvel ezelőtt. "Sokat állj ellen, és keveset engedelmeskedj."
Akik végigmenekülik és végigrettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen.
A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre.... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.
Próbálom elhessegetni a soha meg nem valósuló álmokról szőtt gondolataimat, mert az értelmetlen vágyakozás nem szül mást, csupán fájdalmat. Minden nem jöhet össze az életben. Döntéseink nem csupán azzal járnak, hogy elérünk valamit, hanem azzal is, hogy más dolgokról lemondunk. Azt mondják, nem szabad azon bánkódni, ha valamit elveszítünk, mert a veszteséggel egy időben születik valami új, valami nagyszerű. Ez fordítva is igaz. Ha valami jó dolog történik velünk és megvalósítjuk az álmunkat, a másikat közben elveszítjük. S a mi döntésünktől függ, melyiket akarjuk megtartani és melyiket hagyjuk elveszni. Különben is van, ami éppen attól szép, hogy soha nem lehet a miénk.
Azt hittem, a szerelem olyan tavaszi nyugtalanság. Só, paprika az élethez. Pedig a szerelem maga az élet.
Egy dolog egy kézikönyv és más a valódi élet.
Senki sem tökéletes. Mindenkinek, aki valaha szeretett valakit, túl kell tennie magát bizonyos dolgokon. Túlléphetsz ezeken, mert nincs más választásod. Nem léphetsz le.
Sok minden megváltozik, igen. De az ember mindig ugyanaz marad. A világ rabszolgája. A saját világáé. A vágyaié.
Mindenki érez kapcsolódási pontokat az élet természetes megszakításaiban. Halálok, kizökkenések, véletlen szünetek, nagy események között.
Ha túl konzervatívvá válsz, felkészületlen leszel a meglepetésekkel szemben.
Amit az életben keresel, az nem a könyvekben van. Amit keresel, azt nem olvasva fogod megtalálni. Az élet hiányzó elemeit magadban sosem fogod összerakni, amit keresel, azt a világban keresd, amit keresel, a szíveddel fogod megtalálni. A világ összes létező könyve nem más, mint egy logikai játék, az oldalak és mondatok nem pótolhatják a szeretet helyét. Olvasva megismerheted az életet, de csak szeretve értheted meg.
Nem tudom, megfigyelték-e már ezt a zűrös aranyszabályt az élettel kapcsolatban? Abban a pillanatban, mikor nagy általánosságban minden a lehető legszebben klappol, valami mindig jön és nyakon vág.
Magadnak kell utat vágnod a világban; a magad erejére támaszkodj, ha végig is akarsz menni rajta.
Az élet hatalmas kincs, mi azonban egyszerűen eltékozoljuk. Még azelőtt elvetjük magunktól ezt a gazdagságot, hogy egyáltalán megismernénk. Anélkül herdáljuk el, hogy megtapasztalnánk, mi minden rejlik benne - micsoda titok, micsoda misztérium, milyen megváltás és megszabadulás.
A szeretet ott rejlik minden emberi lényben, a szeretetet senkibe nem kell kívülről "beleplántálni". A szeretetet sehol nem kell keresnünk, mert eleve ott él mindnyájunkban. A szeretet nem más, mint a mindenkiben jelen lévő élet iránti vágyakozás, az élet mindenkiben jelen lévő minősége.
A szexet az élet megszokott, természetes dolgának kell elfogadnunk - éppúgy, akár az alvást, az éhséget vagy bármi mást.
Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatom meg valakivel, akit szeretek? És mi lesz, ha végül majd egyedül kell meghalnom?
Mindenkinek az életében vannak olyan fejezetek, amelyekről az ember reméli, hogy sohasem tudódnak ki.
Az életnek semmi értelme, ha nem tudjuk, hogy ha nem lennénk, hiányoznánk valakinek. A pótolhatatlanság együgyű, de lelkesítő tudata nélkül a létezés valóban nem más, mint taposómalom.
Minden ember addig él, amíg meg nem hal. A többi mese habbal.
Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
Van úgy, hogy az egész színes, mint egy kalandregény:
Csapdák, álarcok, vad, kemény csaták.
Van úgy, hogy az egész szabad, jóízű nevetés:
Szélesvásznú vidám bolondozás.
Ebben a percben minden tiszta és érthető. Ez a jelenre vonatkozik - a másodpercnek arra a törtrészére, amit mostnak hívunk a két perccel ezelőtti régmúlthoz és a két perc múlva elérkező jövőhöz képest. Ennél tovább nem is remélhetek tiszta és érthető világot. Annyira egyszerű az egész. De talán nem jól magyaráztam. Nem is érdemes tudnom, hol kezdjem. Amikor kevés szóból is rengeteget értünk, kár szótagokkal meg hangzókkal birkóznunk. Csak azt tudom, hogy ebben a pillanatban mindennek van értelme. Előttem az egész élet, látom mindazt, ami rám vár.
Kár, hogy ez az egész annyira nyomasztó.
Felnőni nem egyszerű feladat. Évekig élsz abban a tudatban, hogy a világ ilyen meg ilyen, aztán hirtelen borul az egész. Rájössz, hogy a szüleid talán mégsem tudnak mindent, a kormány hazudik, a felmenőid pedig gyilkolásztak. Rádöbbensz, hogy egyszer meg fogsz halni - utána meg ki tudja, mi lesz. A kis dózisban adagolt új információkból kisakkozod, hogy a világ teljesen más, mint ahogy előadták neked. Véget ér az agymosás, de aztán alig várod, hogy folytatódjon.
Jobb szeretem nem tudni, melyik perc az utolsó. Halandó életünk minden egyes nyomorult pillanata ettől válik oly értékessé.
A lemondás az az ajtó, amelyen mindenkinek át kell lépnie, hogy megtalálhassa a szenvedélyt. Lemondás nélkül a szenvedély középpontjában az ember élvezetek és izgalmak utáni sóvárgása áll. Lemondással azonban a szenvedély egyenesen magára az életre irányul - spirituális értelemben a szenvedély: hagyni, hogy az élet folyójának örökkévaló és soha véget nem érő áradata magával ragadjon.
Ugyanolyan természetiek vagytok, mint egy állat, és ugyanannyira "ráhangoltak" is vagytok a Föld mély ritmusaira - azokra, melyeket tudatosan észleltek, és azokra is, melyeket testtudatotok észlel, de a "hivatalos elme" leárnyékol.
Akinek a tenger fenekén kell élni, az ne szökjön fel a felszínre, hogy levegőt vegyen, lássa a napot, mert annál nehezebb lesz visszatérni.
Azt hiszem, végre rájöttem, az, hogy mit kezdesz az életeddel, csak az egyenlet egyik fele, a másik fele - az igazán fontos fele -, hogy mindeközben kivel vagy.
Az élet halad egyik pillanatról a másikig. Az egyik percnek el kell múlnia, hogy a másik maradéktalanul kibontakozhassék. Az élet sohasem mozdulatlanság, nem feltartóztatható és konzerválható. Az élet szépsége, boldogsága és értelme a változás.
Minden pillanatnak el kell múlnia, hogy helyet adjon az új pillanatnak. Így kell neked is elmúlnod, hogy helyet adjál egy új élőlénynek. Nem birtokolhatod az életet, ajándék az számodra, egyik percről a másikra. Minden percnek meg kell halnia, így kell meghalnod neked is, hogy helyet adjál egy új percnek, és új élet, új szeretet-szerelem születhessék.
Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.
Egy ember azért él, hogy szenvedjen vagy boldog legyen, hogy sírjon, aggódjon és nevessen. Ennyi. Ezért vagyunk ezen a világon.
Igazából senki nincs, aki valamilyen különleges céllal érkezik erre a világra. Szerintem azt mindenkinek magának kell megtalálnia. Nekünk kell döntenünk róla. Az életed célja lehet egy álomban, egy másik emberben vagy a munkádban. Elsőre talán észre sem veszed. Lehet, hogy homályos, zavaros és bizonytalan, de akkor is van.
Hálni jár belém
az élet Ki kellene
adnom az útját.
Az olyan kategóriák, mint a "jó" és a "rossz" csupán ideiglenesek, és a végjátékban nem garantált sem a megdicsőülés, sem a bukás.
A földi mennyországoknak egyszer lejár a szavatosságuk. És ebben, mindent tekintetbe véve, védtelenek vagyunk.
- Ha most valami jót kellene kívánni - mondta Juluka -, a tengerparton szeretnék a homokban feküdni, a napon, melegen és a kék eget nézni... Vette maga észre, hogy a napsütésnek milyen hangja van? Valami finom, ahogy a levegőt rezegteti és valami finom kis illata?... Nem lehet kielemezni, hol kezdődik a fény, a hang, az illat, csak a hatásán érzik, hogy rabul ejt. Tökéletes mámor. Az ember testetlen lesz és szállani kezd.
Újra elsimította a haját:
- De hát az ember nem adhatja magát végképpen oda a hangulatoknak... itt az élet és az egész mást kíván, nem álmodozást, hanem cselekvést, figyelmet, számítást... szóval minden mást, mint ami én vagyok.
Az élet egyetlen célja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és azzá legyünk, akik lehetünk.
Két dolog létezik, (...) ami egyet alkot: a valóság és az árnyéka, a fény és a sötétség. Az egyensúly két oldala. Az élet a halálból keletkezik, és a halál az élet következménye. Mivel kiengesztelhetetlenül ellenségesek, folytonosan viaskodnak egymással: ők szülik egymást folyvást és folyvást. És velük együtt születik újjá minden: az almafák virága és a csillagok fénye. Az életben rejtőzködik a halál. A halál magában rejti az újjászületést. Mit ér akkor az élet halál nélkül? A változatlan, örökké tartó, végtelen élet? Mi az, ha nem maga a halál? Az elmúlás, az újjászületés nélkül!
Egyetlen rögeszme tönkreteheti egy ember életét.
Az élethez rettenetesen sok erő kell. Kiváltképp ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.
Az élet alapos ismerői közül legtöbben azt mondják, hogy e világon a boldogság főként az, hogy úgy kell venni az életet, amilyen. Annak az embernek példája, aki e felfogást, mondhatni, tökélyre vitte, egy kiváló arab író elbeszélésében található. Ez egy utazóról szól, aki egy szép délután elaludt a pázsit ama részén, amely egy makkocskát tartalmazott. Felébredve azt tapasztalta, hogy teste melegétől a makk kicsírázott, ő pedig vagy húsz méternyire a földtől, egy hatalmas tölgy legfelső ágai között volt. Képtelen lévén lejönni, nyugodtan nézett szembe a ténnyel. Így okoskodott: "A körülményeket nem tudom alárendelni az akaratomnak, tehát az akaratomat fogom alárendelni a körülményeknek. Ennélfogva itt maradok." Úgy is tett.
Az élet másból sem áll, mint elvarratlan szálakból. És néha a fonalról, ami olyan kétséget kizáróan a labirintus közepébe vezet, kiderül, hogy csak összegubancolódott madzag, és ott maradunk rémülten a sötétben, és egyre jobban eltölt bennünket a meggyőződés, hogy az igazán érdekes események tőlünk egy kőhajításnyira folynak továbbra is, de már nélkülünk.
Semmi sem fejeződik be. A történetünk valaki más meséjének a közepén kezdődik, csak ki kell bogozni az elbeszélés összegubancolódott szálait.
Az élet első felvonása tele van izgalommal. A második az, ahol már csak a lényeg számít.
Szorítkozz pusztán megfigyelésre, és sosem fogod észrevenni a saját életed lényegét. A dolgot így is meg lehet fogalmazni: éld a legjobb életet, amit tudsz. Az élet olyan játék, aminek a szabályait akkor tanulod meg, ha beleveted magad, és késhegyre menően játszani kezded. Máskülönben állandóan kibillensz az egyensúlyodból, folyamatos meglepetést okoz neked a változó játék.
Azáltal alakulunk, hogy ellenállunk a nyomásoknak, vagy éppen hogy nem. Nyomások és formálódás - ez az élet.
Az élet ott kezdődhet, ahol a magány véget ér.
Ha nem törődünk testünkkel, hol fogunk élni?
Nézője lettem
életemnek. És nagyon
nem tetszik a film.
A nagy bölcsek annyiszor elmondták már, mi az élet értelme, hogyan kell jól élni, hogyan változtathatjuk arannyá az életünket. Csak mi nem vesszük a fáradságot, hogy odafigyeljünk rájuk, önelégültségünkben hajlamosak leszünk azt hinni, mi okosabbak vagyunk náluk.
Nem az élet a csoda, de csoda már egyetlen jótett is.
Az élet olyan, mint amikor valaki a közönségnek hegedül, és közben kell megtanulnia játszani.
Az igazi vég, a megbékélés, csak kezdet. Az élet kezdete.
Pokoli dolgokat kell megtapasztalni, pokoli dolgokat kell látni ahhoz, hogy ne feledjük el, emberek vagyunk, és ez sokat, nagyon sokat jelent.
Tudod, mit nem látsz soha egy keresztrejtvényben? "Menj", vagy hasonló szavakat. Ez a szó nem izgi. De az "elszelel" annál inkább. Az élet ebben hasonlít a rejtvényekre: csak akkor uncsi, ha nincs benned kalandvágy.
Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét
A kínok vasszöge szorítja össze testté,
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,
Bár fájó szögeit már a létentúli lét
Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:
A néma szirteken békén omolni szét
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.
Élni akarom az életem, hogy az éjszakáim ne sajnálkozással legyenek tele!
- Minél tovább élsz, annál több hibát követsz el.
- És annál több szomorúságot kell hordoznod.
Aztán minden gondolat elpárolgott, és csak a test maradt meg - egy test, amely vad, elemi ösztönnel csüggött az életen.
Az ember először a fiatalságához ragaszkodik, görcsösen küzd a szépségéért, aztán egy idő múlva már csak az egészségéhez ragaszkodik, végül már csak az életéhez.
Fiatalon az embert nem érdekli más, csak a buli, aztán felnövünk és óvatosak leszünk, nehogy megszakadjon egy ív vagy a szívünk. Ugrás előtt körülnézünk, és előfordul, hogy nem ugrunk el, mert nincs, aki elkapjon minket. Az életben nincs biztonsági háló. Mikor ért véget a buli? Mikor kezdődött a félelem?
Az életben szükséges, hogy különbséget tudjunk tenni a Valószínűtlen és a Lehetetlen közt.
Szerintem a világ, az emberi élet, a tudomány, a művészet mind a kapcsolatok, összefüggések és kölcsönhatások kereséséről és értelmezéséről szólnak. (...) Ha az ember nem keresi és nem találja ezeket, úgy az ő kapcsolata szűnik meg az élettel. És szerintem csak azért félsz, mert nem mersz megélni semmit.
Ne támaszkodj pusztán az elméletre, ha az életedről van szó.
De hát ilyen az élet: senkit sem vezet körbe idegenvezető a saját vidámparkjában. Mindenkinek úgy kell felülnie a hullámvasútra, ahogy éppen találja, és nem lehet előre tudni, hogy tetszik-e majd neki a menet... vagy a nyomorult úgy megforgatja, hogy a végén kihányja a hotdogot és a vattacukrot.
Van, aki egész életén át sem tanulja meg: mi az élet, és van, aki egyetlen óra alatt száz éltet él át.
Az életen mindig a jelen uralkodik, de a jövő... mindig a jelenbe ereszti gyökereit.
Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő.
Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök.
Minden élet a külsőségekről szól (...). Vagy jól nézel ki, és ezt kihasználva eljutsz valahová, vagy ha nem, akkor sok pénzt keresel, hogy szép emberekkel vehesd körbe magad. Senki sem akar öreg és csúnya lenni. Az élet egy kifutó.
Aki egy életet megment, egy világot ment meg.
Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túl akar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek.
Ahogyan a megbánásban, úgy abban sem hiszek, hogy egész életünkben a múltat kellene okolni nyomorúságos jelenünkért vagy kilátástalan jövőnkért.
Na és mit teszünk, ha elmúlik a veszély, elmúlik a félelem, és tényleg kapunk még egy esélyt? Ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Mert az emberek soha nem változnak. Csak még rosszabbak lesznek, bizony, apám.
Járta a sötét lépcsőházakat, bekopogtatott idegen ajtókon, és lakóhelyükön lefényképezte a nyomorgó családokat. Fölemelte a magnéziumlámpát, bedugta a fejét a fekete kendő alá, és elsütötte a fényképezőgépet. Mikor elment, a család, mely mozdulni sem mert, megmaradt abban a helyzetben, amelyben lefényképezte őket. Várták, hogy megváltozzék az élet. Várták az átalakulásukat.
Élem az életem, vagy álmodom, hogy élek,
Mint a remény rabjai, néha a szabadságtól félek.
Ismerek egy csomó kiskrapekot (...), akik mindenféle szamárságot beszerválnak maguknak, de én nem fogom az élet seggét nyalni, hogy boldog legyek. Nem fogom megjátszani magam az élet kedvéért, szarok rá, sose láttuk egymást.
Senki nem léphet ki a saját történetéből.
Nem áll rendelkezésünkre egy szép nagy könyv, amelyből minden kérdésünkre készen kapjuk a választ.
Mindenkinek fontos (nekem is), hogy életben maradjon, és ennek érdekében az ember kész olyasmit is tenni, amihez nem fűlik a foga.
Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg.
A fiatalságot tartjuk az igazi értéknek. Ami fiatal, az szép és egészséges. A korra való utalás valamilyen módon a szépség hiányára való utalás is.
Ez itt a vég. De ez itt a kezdet. (...) Mert a világban nincsenek igazi kezdetek és végek, csak mi, emberek nem bírjuk élni és értelmezni a tagolatlan időt, ezért saját szempontjaink szerint felosztjuk azt. Még a születés és halál is csupán ennek a tagolásnak részei, bár nyilván nagyobb jelentőséggel bíró részei, mint az évek, hónapok és napok. Mégsem igaz, hogy a születés lenne a kezdet, és a halál a vég. Az igazi kezdet az első gondolat felhangzása volt, és az igazi vég az utolsó gondolat elhallgatása lesz.
Nem bűn az, hogy életben maradtál, amikor mások meghaltak melletted. Sőt, nem is érdem. Egyszerűen egy lehetőség, amellyel élned kell.
Ha az emberek valamivel többet gondolkoznának, meggyőződnének róla, hogy az élet nem éri meg, hogy annyit nyugtalankodjunk miatta...
Úgy fogod fel az életet, mint egy tündérmesét. És amikor rájössz, hogy nem minden olyan szép és jó, egyszerűen feladod.
Érezted már azt, amikor... olyan az életed, mintha több tucat színes pamutszál futna egymás mellett, néhol kereszteznék egymást, összegubancolódnának, vagy ellenkezőleg, némelyik teljesen más irányba menne a többitől?! Mármint úgy értem, ezekből áll össze az élet, ezek jelképezik a mindennapok történéseit... az álmainkat.
Soha ne állj bosszút azért, hogy halandó vagy:
halhatatlanságod záloga éppen
halandóságod szépségében rejlik.
Általánosan elfogadott tény, hogy abban a pillanatban, mihelyt az életed egyik területe helyreáll, egy másik látványosan ízekre hullik.
Az élet szenvedéssel teli, hát sokan elmenekülnek előle. Ha szerelmes leszel, életre ébredsz. És minél erősebb a szerelem, annál jobban tud fájni.
Vannak emberek, akik attól még, hogy rövid az élet, nagyon is tudják élvezni, mások meg épp ettől válnak görcsössé, és vannak, akiket mindez nem foglalkoztat.
Van értelem, mert érzem, hogy félek, és ez a félelem maga az élet, amelyet díszcsomagolásban kínálunk egymásnak, hogy ne kelljen szembenézni valódi természetével, hiszen az élet nem hazudhat, hazudni csak az ember tud.
Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből, úgy becsüljük, mintha még abban a pillanatban el is veszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik, az már nem feltétlenül rajtunk áll.
Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember eltervezte, az élet mindig közbeszól és tesz arról, hogy ne legyünk nyugodtak, gondoskodik arról, hogy ismét legyen veszítenivalónk.
Tékozlón gazdálkodunk. Az életnek nincs egyetlen közömbös mozzanata sem, csak helytelen szempontok vannak. A figyelemre nem méltatott pillanatokból is kitelne az örökkévalóság. A szempontjainkból soha.
- Aztán miért ragaszkodik olyan nagyon az élethez?
- Ó, ezer okom van rá!
- Miféle okok, ha szabad kérdeznem?
- Hogy mifélék? Hát a levegő, az ég, a reggel, az este, a holdvilág, a csavargó cimboráim, a viháncolás a cafkákkal, a szép párizsi épületek tanulmányozása, három vastag könyv megírása, az egyik a püspök és a malmai ellen meg tudom is én, mi még. Anaxagorasz azt mondta, hogy ő a napot csodálni jött a világra. Én meg olyan szerencsés vagyok, hogy reggeltől estig egy lángésszel lehetek együtt: saját magammal, és ez fölöttébb kellemes.
Mennyit panaszkodott az életére: túl sok a munka, túl sok az adó, túl sok a kötelezettség... Te jó ég, milyen hülye volt! Nincs semmi, ami szórakoztatóbb lenne az életnél. Még egy szomorú nap is megélt-átélt nap volt. Most már tudta. Kár, hogy nem jött rá hamarabb. (...) Ez a baj a halállal: akkor szembesít a legfontosabb kérdésekkel, amikor már túl késő.
Nem elég csak élni. Csak valamiért érdemes élni!
Úsztam az ár ellen ott, ahol még csak a folyóm se volt a saját medrében.
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
