Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuthumi: a négy alsó test

KUTHUMI: A NÉGY ALSÓ TEST
 
"Ember, ismerd meg önmagad!"  
 

 

 

KUTHUMI: A NÉGY ALSÓ TEST


Michelle Eloff közvetítésében

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket, és hogy a megnyilvánulás és az elfogadás, a megújulás és a megfiatalodás áldásait hozzam el számotokra.

Hatalmas öröm és gyönyör tölti meg szívünket, ahogy összegyűlünk itt veletek a mai napon, és mindegyikőtöket Krisztus szívében szilárdan és Isten tenyerében biztonságban tartunk. Szeretteim, amikor megosztjuk itt veletek ezt a napot a Krisztusi energia jelenlétében, a finomtestek gyógyulását és összehangolását is felajánlunk, és miközben így teszünk, összehangoljuk tudatosságotokat a négy alsó testetek igényeivel, hogy ezáltal felemelhessétek azokat a megnyilvánulás magasabb szintjeire.

A négy alsó testetek a következők: a fizikai testetek, az érzelmi testetek, a mentális és spirituális testetek. A spirituális testnek különböző szintjei vannak, és azt, amivel ma fogunk dolgozni, alsó asztrál testnek nevezzük, ami a spirituális test részét képezi. Bármilyen betegség testet öltése során, a legutolsó hely, ahol az megjelenik, a fizikai test. Ezért alapvető fontosságú, hogy megértsétek a fizikai test mögött zajló mechanizmusokat. Úgy képzeljétek el a fizikai testeteket, mint mindannak a manifesztációját, ami a színfalak mögött zajlik. Ezért a gondolataitok, az érzelmeitek, amit megesztek, amit megisztok, aminek kiteszitek a testeteket a negatív vagy a pozitív környezet formájában, mindezek befolyást gyakorolnak arra, amit fizikai testetek megtestesít fizikailag. Az érzelmi test az, ami az emberiségnek a legnagyobb nehézséget okozza ezekben az időkben. Az érzelmi test vezérli az egyén érzéseinek és azok kifejeződéseinek nagy részét, mivel az érzések motiválják az egyén viselkedését és cselekedeteit, és a hitrendszerei hatással vannak az összes testre, különös tekintettel a négy alsó testre. A tudatalatti elme nagy szerepet játszik a hitrendszerek hatásának az állandósításában az egyén fiziológiájában, továbbá az egyén pszichológiájában, és ez oda-vissza működik. A test meggyógyításának első lépése a cselekedetitek mögött megbúvó érzelmi motivációk megértése. Mikor valaki megérti, hogy az érzelmek hogyan irányítják az egyén viselkedését, akkor képes jobban megérteni az egyén egész lényének mechanizmusát fizikai, érzelmi, mentális és spirituális szinten.

A mondás, mi szerint: "Ember, ismerd meg önmagad!" - valóban az egyik leghatalmasabb a valaha is kimondott szavak közül. Önmagad megismerése nem annak a megértését jelenti, hogy szereted-e vagy éppenséggel nem szereted a zöldséget. Nem annak a megértése, hogy más emberek viselkedése milyen gombokat nyomogat meg benned, vagy, hogy milyen kapcsolatokat vonzol magadhoz - azt kell tudnod, hogy mi zajlik benned, és azt a lehető legtöbb szinten. És ekkor érted meg valójában, hogy ki vagy. Az emberek azt kérdezik: "Ki vagyok én, miért vagyok itt ezen a bolygón, mi a célom?" Minderre a kérdésre választ kaptok, ha az Én megértését kutatjátok - és szeretteim, ez a kutatás soha nem ér véget, mert folyamatosan növekedtek, változtok és fejlődtök. Csak akkor lehet azt mondani, hogy teljes mértékben felfedeztétek magatokat, amikor egyesültetek Istennel. Minden lény, aki életet vagy tudatosságot hordoz magában, legyen az bárhol is, a kutatás állandó állapotában van. Ez a kutatás mindenkinél más és más. A felfedezés is mindenki esetében egyedülálló. Amit felfedezel magadban, az határozza meg a jövőbeni tapasztalataidat, a fizikai egészségedet, valamint érzelmi, mentális és spirituális jólétedet.

Észrevehettétek, hogy a média és a reklámok mostanság, hogy úgy mondjam spirituális jelmondatokat használ fel termékei értékesítése során. Rájöttek, hogy az emberiség, mint egész, valami mélyebbet keres. Az emberiség, mint egész, az élet esszenciáját keresi. Földetek jelenleg a leghatalmasabb közösségi vagy tudatossági átmenetet tapasztalja meg univerzumotok történelmében. Ezért van az, hogy egy bizonyos fokig sok olyan dolog történik, amit képtelenség előre megmondani, mert az eredetileg nem volt megjósolható, nem volt elvárható. Mert ti, mint lelkek csodákat manifesztáltatok, megteremtettétek a váratlant. És ez nagy ünneplésre ad okot.

A negatív gondolatok, a negatív érzelmek energetikai parazitákat és energetikai vírusokat vonzanak magukhoz, amik aztán belépnek a finomtestekbe, és ezekből a negatív energiákból táplálkoznak. A fizikai testben manifesztálódott vírusokat először éterikus szinten szívjátok be magatokba. A sebezhető terület függvénye fogja meghatározni a vírus belépésének a helyét, a mentális vagy az érzelmi testen keresztül. A belépési pont vonatkozásában nem lehet előzetes jóslatokba bocsátkozni. Ezt mindig a személy tapasztalata alapján kell kezelni az adott időben.

A paraziták az alsó asztrál síkon hajlamosak belépni a testbe, a szolár plexuson vagy a korona csakrán keresztül. Ezek a paraziták a félelem és a negativitás sűrűségéből, mint egészből táplálkoznak. A különböző érzelmek miatt kapjátok ezeket az élősködőket. A korona csakrán keresztül belépő paraziták az emberek testben való tartózkodásának félelméből táplálkoznak. Sokan vonzanak magukhoz ilyen korona csakra parazitákat, akiket mi "New Age-eseknek" hívunk, és ezek a korona csakra élősködők gyakran megnehezítik a földelés érzését és magát a földelést, és rövidzárlatot okoznak abban a mechanizmusban, amely arra hivatott, hogy a személy tudatosságát a fizikai testében, valamint a felsőbb testeiben tartsa. Ez még nagyobb szeparációt okoz, vagy a személyen belüli elkülönülés érzését, ami további kihívásokat teremt a túlélés vonatkozásában. Ezt követően ezek a paraziták tovább folytatják utazásukat a gerincagy folyadékba, és lejutnak a gyökér csakrába, ahol lebontják az összes olyan gyökér mechanizmust, amelyek az embereket a családhoz, barátokhoz és a földhöz kötik. Azok az emberek, akiket megfertőznek ezek a vírusok a gyökér csakrájukban, azt veszik észre, hogy lekapcsolódnak a családjukról, a barátaikról, és a világról, és általánosságban véve egyre inkább remeteszerűvé válnak, de nem azért, mert az egy méltóságteljes és békés hely számukra, hogy ott tartózkodjanak. Az ilyen emberek legtöbbjét továbbra is a múltja kínozza, és az érzelmi és mentális test megoldatlan dolgai gyötrik. Mindent értetek eddig?

A paraziták eltávolításának egyetlen módja a jelen pillanatban való tartózkodás. A folyamat azzal kezdődik, hogy az egyénnek tudomásul kell vennie, hogy a paraziták beléptek a korona csakráján keresztül, és onnan lejutottak a gyökér csakrába. Ezután egy nagyon fontos lépés következik, amikor is az egyén arra kötelezi magát, hogy újra leföldelje magát a Földanya gyökereihez, és megnyissa energia mezőjét, ami által lehetővé teszi, hogy családtagjai, barátai vagy az emberi faj más tagjai belépjenek az egyén terébe, és újrakapcsolódjon velük a négy alsó testen keresztül vissza a Földre.

Egy másik, talán kissé nyugtalanítóbb módja annak, ahogy ezek a paraziták belépnek a testbe, azokon a csoportokon keresztül történik, akik a félelem hitrendszereit állandósítják - az Armageddont, a pokol bugyraiban való megégést, a földi cselekedetek által bekövetkező fájdalmas halált. Más szavakkal a fájdalmas halál a kínok között vergődő lélek, ami annyira át lett szőve aggodalommal és szorongással, hogy a tudatosság egy olyan síkjára lép be, ami a pokol tornáca dimenziójaként ismert, ahol a lelkek évekig fekszenek arra várva, hogy eljöjjön Krisztus és feltámassza őket a halálból és elvigye őket a mennyországba.

Általánosságban beszélve, az emberek túlnyomó része magába szívja ezeket az energetikai parazitákat a szolár plexuson keresztül. Ez az a terület, ahol az átlagos, "tájékozatlan és nem tudatos" emberek magukba szívják ezt az energiát. Ez a tipikus parazita az, amelyik felzabálja a győztes tudatosság, a bőség tudatosság és a feltétel nélküli szeretet tudatosság energia rendszereit. Ezek az energetikai élősködők az emberiség függőségeiből táplálkoznak minden szinten. Úgy lehet elképzelni ezeket a parazitákat, mint a testen belüli negativitás testetöltéseit.

Az élősködők akkor halnak meg, mikor egy náluk erősebb energia veszi át a helyüket. Ezeknek az energetikai parazitáknak az elpusztításához szükséges energia a tiszta fény. Annak érdekében, hogy valaki megvédje magát a szolár plexus parazitáktól, teljes felelősséget kell vállalnia az életéért. Meg kell, hogy erősítse magát, vissza kell, hogy vegye a hatalmát mindenkitől, aki miatt valaha is áldozatnak érezte magát, vissza kell venni az erejét mindenkitől, aki valaha is rosszul bánt vele, függetlenül a durva bánásmód természetétől, valamint vissza kell adnia mindenkinek a hatalmát, akitől azt valaha is elvette, vagy más módon azt legyengítette. Az nem lényeges, hogy felidézitek-e újra magát az eseményt - ami számít az az, hogy kijelentsd a szándékod az esemény elengedésére és a gyógyulás bekövetkezésére vonatkozóan. Az energetikai paraziták méregtelenítésének egyik tünete a nagyon intenzív érzelmi méregtelenítés. Nagyon változékony természetű érzelmek - az egyik pillanatban a világ tetején érzed magad, a másik pillanatban pedig összetörve, mint aki rázuhant egy sziklára, valamint a harag vagy a túlzott szomorúság érzése minden ok nélkül.

A gyerekeket szintén ki vannak téve ezeknek a parazitáknak, mivel a környezetük magukhoz vonzza azokat. A földi környezet tele van velük. Ez az egyik oka annak, amiért sok fénymunkás, inkarnálódott és diszkarnálódott olyan keményen dolgozik azon, hogy minél több fényt hozzon a bolygótokra, a tobozmirigyetekbe és a hipofízisetekbe. Amikor fényt hoztok a tobozmirigybe és a hipofízisbe, azzal automatikusan elpusztítjátok a korona csakrán keresztül beszűrődött parazitákat. Mikor ez a fény tovább halad a csakra rendszereteken keresztül, elkezdi elpusztítani a szolár plexus élősködőket. A szolár plexus élősködők megfertőzik a szakrális/szex , a szív és a torok csakrákat. Ezekre a fő csakrákra fókuszálnak. Mivel a szolár plexus az érzelmeitek székhelye a társadalommal fennálló külső kapcsolatotok tekintetében, rengeteg energiát tudnak innen elvonni, különösen a külső világgal való kapcsolatokra vonatkozóan, ami gyakran konfliktusban, frusztrációban, haragban és bizalmatlanságban, gyanakvásban nyilvánul meg. Ezek az élősködők megtámadják a szív csakrát, és állandósítják az árulástól való félelmet, és erősítik vagy táplálják a bizalmatlanság, gyanakvás igényét. Mikor a torok csakrát támadják meg, szintén fokozzák az ott meglévő blokkokat és az ehhez a csakrához tartozó területeket. A szex csakrában lebontják az egyénben meglévő kreatív mintát, ami azt jelenti, hogy az egyén elkülönítve érzi magát a világtól, nem teljes egészében, hanem egyfajta érzelmi elkülönültséget él meg, ahol egy olyan tudatállapotba kerül, ahol megfigyelőként van jelen. Ez az elkülönültség a dolgokban való nem részvétel szintjének egyike, ami ismételten egy fajta remete viselkedésben nyilvánul meg. Ugyanakkor ez a fajta remeteszerű viselkedés nem egyezik meg a spirituális visszavonulás természetével. Ez a típusú emberiségtől való visszavonulás azután haraggal táplálja a környezetet, mivel az ilyen ember érzelmileg fogja manipulálni azokat, akiktől elkülönült, mégpedig úgy, hogy őket vádolja saját elzárkózásáért. Támadják a körülöttük lévőket, és ilyeneket mondanak: "Nem szeretsz engem, visszautasítasz, nem veszel rólam tudomást, és a te hibádból vonultam vissza, mert te nem szeretsz engem" Értitek a különbséget, szeretteim? Tehát az érzelmi manipulációt ezek a szolár plexus paraziták táplálják. Világos?

A spirituális visszavonulást a korona csakra paraziták táplálják, és ismételten elmondjuk, hogy itt nem arról a fajta Kutatásról beszélünk, amikor a saját éneteket kutatjátok, a növekedéseteket, vagy amikor tudatosan elvonultok, azért, hogy elérjétek a Mesterlétet. Ez teljesen más. Ebben az esetben az egyén azért választja a visszavonulást, mert fél a 3 dimenziós világ valóságától, és attól a felelősségtől, ami azzal jár, hogy valaki fizikai testben van leföldelve; attól fél, hogy a 3D-s világ megfertőzi, bemocskolja, ezért aztán teljesen visszavonul a felső csakráiba, és szó szerint átsodródik az életen, anélkül, hogy bármit is képes lenne leföldelni. A nap végén az ilyen ember az óriási beteljesületlenség érzésével hagyja el a testét - a lényének legmélyén egy nagyon mély magányossággal. Világos?

Tehát ezek a paraziták megfertőzik az érzelmi viselkedést. Hatással vannak a test fizikai jólétére, az élettani funkciók vonatkozásában. Mindannyian értitek? Nagyon jó. Legelőször az érzelmi testet kell megértenetek, hogy aztán a többi testet is megértsétek. Van egy film, amit szeretnénk, ha mindannyian megnéznétek, ami segít, hogy sokkal mélyebb szinten megértsétek azt, amit a Mesterek már évek óta próbálnak a tudomásotokra hozni. A kvantum fizikát hozza előtérbe; az érzelmi test működését mutatja be, és annak a megértésében segít, hogy az érzelmi reakcióitokat az érzéshez fűződő függőségetek okozza. Az az érzés, reakció vagy viselkedés az identitásotok részévé válik, és bármennyire is szeretnétek ezen változtatni időnként, képtelenek vagytok rá, mert nem ismertek ennél jobbat, nem tapasztaltátok meg magatokat másképpen. Akkor mik is azok a további lehetőségek, amikor már nem tudjátok táplálni a függőségeiteket. Az emberiség függő viszonyban áll a fájdalommal, a szenvedéssel, az erőszakkal, a durva viselkedéssel, a szegénységgel, mindezektől függ, még a szeretettől is. Ez a film nem szerezhető be a ti területeteken, ezért megkértem ezt a csatornázót, hogy szerezze meg, és bocsássa rendelkezésetekre.

A kvantum fizika az élet másik aspektusa, ami segít megértenetek mindazt, aminek a része vagytok. A kvantum fizika egyáltalán nem bonyolult. A kvantum fizika a lehetőségek tudománya. Egy témát különböző látószögekből vizsgál meg, és elismer minden lehetséges kimenetelt. Ami az emberiséggel és a tudománnyal történt, az nem más, ahogy azt ti is tudjátok, hogy mindössze egy lehetséges végkimenetelre összpontosítottak, és minden mást figyelmen kívül hagytak. Ez egy egész sorozat hitrendszer létrejöttéhez vezetett, amik mind a négy alsó testetekre hatással vannak. Ez az, ami bezárt benneteket egy dobozba, egy kalitkába, vagy a polcra, ahogy tetszik. Az élet tapasztalatainak kategorizálása korlátokat helyez magukra a tapasztalatokra, és pusztán azért, mert nem ismertek ettől eltérőt, ettől még a tanítóitoknak ezt a nyelvezetet kellene használniuk, hogy megérthessétek, hogy mi lett felétek közvetítve. Ugyanakkor mi el fogunk kezdeni használni egy kiterjedtebb terminológiát. Rendszeresen be fogjuk iktatni tanításainkba a kvantum fizikát, hogy segítsünk nektek meglátni az összes lehetséges valószínűséget. Ez mindannyiótoknak hatalmat fog a kezébe adni saját életetek szemlélésének vonatkozásában; egy kihívást, egy alkalmat - vagy nevezzétek ahogy nektek tetszik - és képesek lesztek ezeket megszólítani, elismerni az összes valószínű végkifejletet, minden lehetőséget, és azáltal képesek lesztek magatok határozni, vagyis kiválasztani azt az utat, amin járni szeretnétek, mert az a valószínű kimenetel a leginkább vágyott szánotokra. Jelenleg nincs választásotok - csak elhitették veletek, hogy szabad választásotok van, hogy szabad akarattal rendelkezetek, de valójában ez nem így van, mert nem kaptatok meg minden információt, amit pedig megérdemeltek, és ami alapján valóban információra alapuló döntéseket hozhatnátok. Nem adták meg számotokra az összes lehetőségeteket, és amit kaptatok, az a legtöbb esetben két lehetőség. Vagyis ahol talán több száz lehetőség közül lehetne választani, abból ti tudatosan kettőnek vagytok tudatában, az általatok tanultak miatt, vagy más szavakkal ennyire lettetek beprogramozva. Értitek? Ezért most áthelyezzük a tudatotokat az élet megközelítésének másik szintjére.

A döntéshozatal hatással van a szolár plexusra. Ha jelen vannak a szolár plexus paraziták, akkor iszonyú nehéz az igazságotokra alapuló döntést meghoznotok. A paraziták, ahogy ezt már említettük, állandósítják az alsó dimenziós hitrendszereket, amik kalitkában, dobozban, vagy a polcon tart benneteket, mert ezzel az energiával táplálkozik, és nem fogja feladni az ételét. A Fény kiterjeszti a tudatosságot. Amikor Fényt hozol a Lényedbe, akkor többé nem vagy a sötétben, többé nem vagy annyira tudatlan/tájékozatlan, több erővel, hatalommal rendelkezel. Minden ember tájékozatlan egy bizonyos fokig. Minden lény, legyen az inkarnálódott vagy diszkarnálódott, tájékozatlan egy bizonyos mértékig, hiszen senki sem tudhat mindent, mivel a teremtés a folyamatos teremtés állapotában van. Ezért aztán mindig lesznek új lehetőségek, és most, hogy a kvantum fizika egyre inkább teret nyer az életben, ez kitágítja a világot egy másik szintre.

A dimenzionális tudatosság különböző szintjeinek aktiválása lehetővé tette, hogy ezek az információk egyre inkább valóságotok részéve váljanak. Minden nap emlékeztessétek magatokat arra, hogy a jövőt illető lehetőségeitek száma sokkal több annál, mint amit valaha is el tudnátok képzelni. Kérjétek meg a vezetőiteket, hogy segítsenek nektek felfedezni életetekben a lehetőségek tudományát. Ez a kiterjedt éberség és kiterjedt tudatosság felemeli mind a négy alsó testeteket a tudatosság egyre magasabb és magasabb megnyilvánulásaira. Ez azt jelenti, hogy elkezditek felszámolni a fizikai, érzelmi és mentális betegségeket, és egy egységes spirituális tudatosságot teremtetek. Ez az eszménykép talán idillikusan hangzik egy pár olyan tájékozatlan ember számára, akik a fejükben tartják azt, hogy mindenki tájékozatlan egy bizonyos mértékig, de abban a pillanatban, amikor valaki magáévá teszi a lehetőségek tudományát, akkor semmi, de semmi sem lehetetlen többé. Azért gondoljátok, hogy vannak bizonyos dolgok, amik lehetetlenek, mert erre lettetek beprogramozva. Ugyanúgy be lettetek programozva, mint egy számítógép. A számítógép sebességén keresztül te döntöd el, hogy mennyi információt tudsz befogadni anélkül, hogy az lelassítana téged.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megtarthatjuk ennek a csoportnak ezt a tanítást a mai napon, mert ez a kezdete nagyon sok magas szintű tanításnak. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a felső test be fog integrálódni az alsó testbe, ami által semmilyen alsó test nem fog többé számotokra létezni. A felemelkedés állandó folyamatában lesztek. Az alsó testeitek olyan magas szinten fognak rezegni, hogy elkezdtek majd látni dolgokat, megtapasztalni dolgokat, és olyan dolgok részesei lesztek, amit ebben a pillanatban még el sem tudtok képzelni.

Ebben a filmben, amiről beszéltünk, van egy olyan rész, amikor azt mutatják, amikor Colombus hajói megközelítik a szigetet. A szigetlakók nem látják a hajókat. Az orvosságos ember vagy a törzs vezetője észreveszi a hullám fodrokat a vízen, és bár nem látja magukat a hajókat, ugyanakkor észreveszi a hajók által keltett hullámokat. Sok időt tölt azzal, hogy megpróbálja kitalálni, hogy vajon mi keltheti ezeket a hullámokat, majd hirtelen meglátja a hajókat, mert tudatosságát egy megváltozott állapotba juttatja. Akkor aztán elmondja az embereknek, hogy mit látott. Most akkor mivel ők elhiszik azt a lehetőséget, hogy léteznek hajók, hirtelen mindenki meglátja a hajókat. Az egyetlen oka annak, hogy nem látjátok az UFO-kat, az angyalokat, a vezetőiteket és a többi világot mindössze az, hogy nem hiszitek el magatokról, hogy képesek vagytok rá. Lehet, hogy kétségbeesetten akarjátok, de nem hiszitek el, hogy képesek vagytok rá. Hát, szeretteim röviden összefoglalva erről van szó. Azért lesz beteg a testetek, mert nem hisztek 100%-ban az egészségben attól a perctől kezdve, hogy megszülettek egészen addig a percig, amíg úgy nem döntötök, hogy elhagyjátok a testeteket. Ezek a hitrendszerek nem csak ebből az inkarnációból erednek. Ez már nagyon hosszú ideje így folyik, és az újraprogramozás nagyon hosszú időre nyúlik vissza. Ezért ismételten arra kérünk benneteket, hogy terjesszétek ki a tudatosságotokat a jelenlegi szituáción túlra. Nem arra kérünk most benneteket, hogy ragadjatok bele az elmúlt életekbe, vagy, hogy aggodalmaskodjatok a jövőbeni életeitek miatt. Összpontosítsatok a jelenlegi tapasztalatotokra, és arra, amit itt és most meg kell tennetek ahhoz, hogy megváltoztassátok a múlt hatásait, és a jövő tapasztalatait. Ha abban hisztek, hogy a fizikai testetek fiatal marad, akkor az úgy is lesz. Ez a hiedelem elegendő fényt fog magához vonzani ahhoz, hogy megfiatalítva tartsátok magatokat. Az a fény elvezet benneteket ahhoz a tudáshoz, bölcsességhez és hatalomhoz, ami további hatalmat ad nektek, és ezáltal el fogjátok érni a megvilágosodásnak azt az állapotát, amikor mindenképpen lehetetlenné válik testetek degenerációja. És akkor megsemmisítitek azt, amit mi halál hormonnak nevezünk. A hitrendszereitek tartják életben a halál hormont, ami a parazitának egy másik formája. Tehát ha mindössze azzal az egyetlen dologgal mentek el innen ma, hogy a hitrendszereitek határozzák meg minden tapasztalatotokat, akkor ezután már sohasem lesztek ugyanazok, mint akik voltatok, mert elkezdődik a tudatossá válásotok. Az a program, amiben ti éltek, egy választás eredménye, amit ti hoztatok meg akkor, amikor reinkarnálódtatok. Tényleg, tudatában vagytok az összes választásotoknak, amit erre az inkarnációra adtatok magatoknak? Mivel a korlátolt tudatosság mátrixában vagytok, szinte egyáltalán nem vagytok tudatában saját terveteknek. Ezért amikor valaki megkérdezi: " Ki vagyok én, mit csinálok itt a Földön, és mi az életcélom?" - erre ezt szoktuk felelni: "Ismerd meg önmagad!" Töltsetek időt befelé fordulással, elmélkedéssel, reflektálással, hogy megértsétek, hogy mi blokkolta le a rendszereteket. Fel fogjátok ismerni azokat a problémás területeket, ahova bejutottak a vírusok, ahol a paraziták elvonják az energiát. Ti erősítitek meg magatokat. Ez mindenre hatással van: a karrieretekre, a kapcsolataitokra, a spirituális utazásotokra, fizikai egészségetekre.

Na most, az utcán sétáló átlagembernek nagyon nehéz lenne ezt felfogni, mert általában az ő tudatossága még nem jutatta el őt arra a szintre, ahol ezek a kérdések felmerülnének, és addig, amíg egy ember egyik vagy másik szinten nem kezdi el feltenni ezeket a kérdéseket, nem kérdőjelezi meg a hitrendszereket - a szűrőrendszer nem engedi meg számukra, hogy egy új programot elfogadjanak. Nagyon boldogok a telepített szoftver programmal, és nem kíváncsiak semmi újra. Ezért a spirituális technológia hírnökei, akiket "Mikro Szellemnek" fogunk nevezni (nevetés) fogják használni az összes frissített szoftvert, és amikor majd a régi felhasználók meglátják, hogy az új program mire képes, azt fogják mondani: "Nekem is kell olyan" És tudjátok mi lesz akkor? Nem kell vagyonokat kifizetniük, hogy ők is megkaphassák.

Az eddig átadott információk nagyon hasznosak nektek, mint csoportnak, és a társadalom más tagjainak is, akik veletek egy hullámhosszon vannak - akiket ugyanez a szoftver program érdekel. Osszátok meg hát velük. Nyomjátok meg azt a gombot, amely kitárja az ablakot az univerzumra; ami megnyitja őket a lehetőségek tudományára. Nem kell ahhoz kvantum fizikusoknak lennetek, hogy felemelkedjetek - mindössze annyit kell tennetek, hogy megértsétek a lehetőségek rendkívül egyszerű alapelvét, hogy mindig sokkal több van körülöttetek. Amikor elismeritek azt, hogy az élet több annál, mint amit eddig megszoktatok, akkor kiléptek az alacsony vibrációból; kiléptek a programból. Láttátok a Mátrix című film első részét? Az egy nagyon jó leírása annak, amiről itt most beszélünk. Ha van olyan köztetek, aki még nem látta, annak javasoljuk, hogy nézze meg, még mielőtt megnézné azt, amire megkértük a csatornázót, hogy szerezze meg nektek, mert ez a kettő gyakorlatilag együtt dolgozik. Ott van az úgynevezett filmrendezői meglátás, aztán ott vannak a kvantum fizikusok, orvosok, és rendkívül intelligens emberek meglátásai, akik bebizonyítják számotokra, hogy a Mátrix teóriája igaz. Nos, piros kapszula vagy kék kapszula?

Az elkövetkezendő hetek és hónapok során folyamatosan megkapott információkat nyugodtan osszátok meg azokkal az emberekkel, akik hajlandóak ezt befogadni. Ha valaki arra kér, hogy oszd meg ezt vele, akkor ezzel engedélyt ad rá, és akkor mondd el neki. Ne féljetek attól, hogy túlerőltetitek a másik tudatosságát. A hitrendszer nem arra szolgál, hogy ringassátok benne a másikat, ugyanakkor az a ti felelősségetek, hogy felfedjétek és megmutassátok a gonoszt, legyen az bárhol. A tudatlanság a gonosz egyik formája. Tudjátok, hogy tulajdonképpen mi is maga a szó, hogy gonosz? Az élet szó, visszafele betűzve, amikor valaki nem tapasztalja meg az élet teljes esszenciáját, amikor valaki nem képes teljes életet élni, akkor az átadja magát a gonosznak. (angolul az élni= live, a gonosz pedig= evil, - a ford. megjegyzése) Értitek? És mi itt most nem a sátánista gonoszról beszélünk, hanem arról a gonoszról, ami megfosztja az emberiséget a fénytől, a tudástól, a bölcsességtől és a hatalomtól. Ez az egyik oka annak, hogy sokan miért hívják az embereket gonosznak - azokat az embereket, akik manipulálnak, akik korruptak, akik irányítanak. Látják rajtuk, hogy hiányzik belőlük az élet. Ők nem fogják fel, hogy ez az amit látnak, de látják bennük a sötétséget, a sötétség pedig nem más, mint egyszerűen a tudatlanság. Ez a gonosz, ami nem más, mint a fény hiánya, az élet hiánya, és mennyi ember hal meg azért, hogy élhessen? A betegség megnyilvánulása a testben - azt leszámítva, amikor az karmikus eredetű betegségként van jelen ebben az inkarnációban - nem más, mint az ember mély vágya az életre. Meghalnak azért, hogy éljenek, ezért az összes bennük lévő gonosz szó szerint megöli őket, hogy aztán elhagyhassák a fizikai testüket, és újra éljenek. Az embernek meg kell tanulnia a fizikai világban élnie úgy, hogy megtapasztalja a mennyországot a földön.

Éppen, hogy csak említettük a karmikus betegségeket, de ennek már nem kell sokáig így lennie, mert ahogy megváltoztatjátok a bevésődést sejtszinten, ahogy megváltoznak a hitrendszerek, ahogy egyre több fény áramlik be az ember testébe, akkor már nem kell, hogy megnyilvánuljon semmilyen sejtszintű betegség a következő élet során, mert az teljesen meg fog semmisülni még ebben az életben. Jól megtekerjük az agyatokat? Akkor jó!

Itt az ideje, hogy megnyissátok az elméteket, megnyissátok a szíveteket és megváltoztassátok a hitrendszereket, a ti saját hitrendszereiteket, és azt mondjátok magatoknak: "Mi van akkor, ha minden, amit eddig igaznak hittem valójában egy jó nagy hazugság? Mi van akkor, ha egyszerűen csak bedőltem egy ideának, a több ezer lehetőség egyikének" Ez az, amikor a párhuzamos valóságok bejönnek a képbe. Egy aspektusotok bevette ezt a valóságot, de ott vannak a többiek, akik más valóságokban élnek, ezért egész mások a tapasztalataik, mint nektek. Ti nem látjátok őket, ők pedig nem látnak titeket. Pontosan ugyanabban a világban éltek, mivel azonban hitrendszereitek különböznek, láthatatlanok vagytok egymás számára. És több száz párhuzamos valóság létezik, szeretteim, bár ti nem vagytok feltétlenül jelen mindegyikben, de vannak olyanok, amit ti is el tudnátok képzelni. Volt már valaha is olyan érzésetek, hogy valaki figyel benneteket, vagy hogy valami ismerőssel össze fogtok futni, mielőtt elindultatok valahova, vagy olyan érzésetek, hogy most valami jelentős dolog előtt álltok, csak nem tudjátok, hogy mi lesz az? Ez olyankor történik, amikor belenyúltok ezekbe a párhuzamos valóságokba, amikor azt érzitek, hogy találkozni fogtok valami ismerősötökkel, és elmentek otthonról, teszitek a dolgotokat, közben pedig nem találkoztok senkivel, nem futtok össze semmilyen ismerősötökkel. Ilyenkor azt érzékelitek, hogy hozzátok közel történik valami, de ezt egy másik valóságon belül érzékelitek. Ezek kulcsok ahhoz a létezéshez, de mivel titeket senki nem tanított meg egy ilyen lehetőségre, egy ilyen valóságra, egy vállrándítással elintézettnek veszitek a dolgot. Ismeritek a gerincoszlopon végigfutó borzongás érzését? Sokan azt mondják ilyenkor, hogy valaki most sétált át a sírjukon. Ugyanez történik olyankor is, amikor két lény szembetalálkozik egymás energia mezőjén keresztül, és két egymástól eltérő valóság mozdul ugyanabba a vibrációba, és ezeknek a vibrációknak a tapinthatósága az, amikor mindkét lény libabőrös lesz, és ilyenkor is azt szokták mondani, hogy valaki átsétált a sírjukon.

Na akkor most nézzük tovább a testben manifesztálódott betegségeket, amik mindannyiótokat érintenek egy bizonyos mértékig. Most már tisztában vagytok azzal, hogy hitrendszereitek minden tapasztalatokra hatással vannak. Az érzelmi testetek tele van függőségekkel, amik beteljesülésre várnak. Itt most nem az élettani szükségletekről beszélünk, hanem kizárólag az érzelmi szükségletekről. Ezek az érzelmi szükségletek motiválják a viselkedést. Amennyiben az elfogadás érzelmi szükséglete nem teljesült be gyermekkorban, akkor annak a személynek a motivációja az a függőség lesz, hogy ez a szükséglete kielégítésre kerüljön, mivel nem tudja milyen érzés az elfogadás, és ezért mindent ki fog próbálni, ami az elfogadás érzésére hasonlít, hogy megtudja, hogy az milyen érzés, egészen addig, amíg ez az igényük ki nem elégül, amíg ezzel jól nem laktak. Tehát minden érzelmi szükséglet keresi a maga megoldását, és amíg az nem gyógyul meg, az emberiséget ezek a szükségletek fogják irányítani.

Ez az egyik oka annak, amiért a Tanítók a belső gyermekhez vezetik vissza az embereket, a gyermekkorba, az elmúlt életekbe, hogy a helyzet gyökere felismerhető legyen, és akkor az egyén felelősséget tud vállalni azért, hogy ezt a szükségletet magának beteljesítse, mert amíg az ember nem ismeri az elfogadás érzését, addig saját magát sem képes elfogadni, ami által folyamatosan elutasít vagy más által el lesz utasítva. Ez pedig érzelmi zűrzavarhoz vezet, ami az életük részévé válik. Ez valami olyat táplál bennük, aminek ők maguk sincsenek teljesen tudatában, és ezért ez beépül az egyéniségükbe. Az a keresés, ami a kincs megtalálásához vezet, és ami megszabadít a szükségletektől, az egy olyan motivációs erő az ember életében, ami minden egyes nap vezérli őt, és minden egyes dologra hatással van, amit az ember tudatosan vagy tudattalanul tesz. Ez az, amiért a gyógyulási folyamatot magatokkal kell elkezdenetek. Nézzétek meg magatokat - ember, ismerd meg önmagad! Amikor rájössz arra, hogy miért nem ismered az elfogadás érzését, akkor nyitottá válsz valami új kipróbálására, valami olyanra, ami ki fogja tölteni ezt a helyet. Mivel nem ismered az elfogadás érzését, nyitottá kell válnod rá energetikailag, érzelmileg, lelkileg és spirituálisan, és akkor van az, amikor a Szellem közbelép; amikor a Felsőbb Éned közbelép, és lehetővé teszi számodra, hogy megtartsd önmagad, mert te is lehetővé tetted számukra, hogy megtartsanak téged. És ekkor először érezni fogod az elfogadás érzését. Ha már bármit is meggyógyítottál életedben, akkor tudod, hogy miről beszélünk. Lehet, hogy nem leszel képes pontosan elmagyarázni, hogy mit tettél, vagy, hogy mikor tetted, és azt sem, hogy hogy csináltad - mindössze annyit tudsz, hogy valami megváltozott. Mindannyian értitek?

A mentális test valóban egy nagyon erőteljes eszköz, mert az elme nem az agyatok része. Az elmétek a szellemi énetek része. Ugyanakkor érzelmi testetek befolyással bír tudatos elmétekre, és az egy megerősítési mehanizmussá válik az érzelmi testetekben. Edzitek az elméteket és folyamatosan a benne rejlő programok szerint jártok el, ami azon alapszik, hogy milyen érzéseitek vannak önmagatokkal kapcsolatosan. Tehát az érzések megerősítik a gondolatokat, a gondolatok megerősítik az érzéseket. Az érzések és gondolatok által keltett mágneses energia folyton körbe jár, és ugyanazt az energiát erősítik meg, ami aztán ehhez hasonlót fog magához vonzani, és itt érkeztünk el a "hasonló a hasonlót vonzza" mondáshoz. Mágnesesen megteremtetek egy energia rendszert magatoknak, ami azon alapul, hogy ti mire tartjátok érdemesre magatokat, mit hisztek magatokról, mi az, amit hitetek szerint megérdemeltek, és mi az, amit nem. Ismételten a hitrendszereitek gyakorolnak ezekre befolyást. Ezeknek a gondolatoknak és érzelmeknek az intenzitása gyakorlatilag eljut egy olyan pontra, ahol aztán felvesznek egy alakot - fizikai alakot - és tumor, ciszta, rák, fekély formájában manifesztálódnak. A test elkezd leromlani, mivel a gombákon kívül nem sok minden képes növekedni a sötétben.

Ültessetek el egy növényi magot egy cserépbe, majd tegyétek azt be a szekrénybe. Minden nap locsoljátok meg, és tegyétek vissza a szekrénybe. Mit gondoltok mi fog történni? Pontosan az, hogy a legtöbbjük még gyökeret sem fog tudni ereszteni, de akkor mégis az emberi testről ami fényből és hangból áll, hogy gondoljátok, hogy az képes a sötétben növekedni? A belső világotok határozza meg a külső valóságotokat, és ez nem fordítva van. A hitrendszereitek határozzák meg életetek minőségét, és szeretteim én már hosszú ideje ezt tanítom. Azok, akik ismerik a tanításaimat tudják, hogy már hányszor elmondtam ezeket a dolgokat. Nem győzöm elégszer elismételni. Az emberek azt mondják: "Olyan kedves hölgy volt, olyan igazságtalan volt, hogy rákban halt meg." És, hogy: "ez egy olyan nagylelkű család, milyen kár, hogy az apa szívrohamban halt meg olyan fiatalon." Ez tudatlanság, mert ha az emberek valóban megértenék azt, hogy a hitrendszereik hatással vannak a pszichológiájukra és a fiziológiájukra, és aztán ez a pszichológia van hatással vagy határozza meg az egyén pszichológiájának állapotát, akkor nem mondanának ilyeneket, mert nincsenek azzal tisztában, hogy minden durva bánásmód, ami megtámadja a szívcsakrát, az a szívben manifesztálódik, ami megtámadja a személyt, és leblokkolja a működését. Az emberek meg fogják érteni, hogy a ki nem fejezett harag, neheztelés és keserűség érzései abban a bájos hölgyben felették őt belülről. Maszkok, szeretteim, az emberek maszkokat húznak magukra. Senkit nem ismertek igazán, még akkor sem, ha az ellenkezőjét gondoljátok, mivel senki sem a valódi, autentikus énjét mutatja a másiknak, mert nem tudják, hogy azt hogy kell. Nem hiszik el, hogy ez lehetséges, és mivel a legtöbb ember nem ismeri önmagát, hogy a macskák teremtésit mutathatnák meg magukat nektek? (nevetés) Vagy a kutyákét, vagy amelyik jobban tetszik.



Kezd már összeállni a kép szeretteim? Annak érdekében, hogy mesterévé váljatok a négy alsóbb testeteknek, ahhoz azt kell tudnotok, hogy mi mozgat benneteket. Tanulmányozzátok a csakra rendszert, mik azok a tapasztalatok, amik ebben az életetekben bántanak benneteket, mert azok hatással vannak a csakra rendszeretekre. Találjátok meg a megoldást, amivel meggyógyítjátok magatokat. Hagyjátok azt abba, hogy elfuttok a félelmeitek elől, és, hogy nem néztek szembe a gyógyulás folyamatával, mert nem tudjátok, hogy mi van mögötte. A gyógyulás a kvantum fizika alkalmazásának folyamata. Minden alkalommal, amikor valaki leállítja a változás folyamatát, akkor a kvantum fizika tudománya ellen veszi fel a harcot. Álljatok fel és ismerjétek el isteni jogotokat a szabad akaratotokra, hogy ezáltal valóban ne csak egy vagy két választásotok legyen a döntésetek meghozása során. Lépjetek ki a komfortzónátokból, abból az illúzióból, amiről azt hiszitek, hogy az a ti életetek, és csodával határos változásokat fogtok megtapasztalni a négy alsóbb testetekben. Abban a szent pillanatban, amikor itt (a fejére mutat) és itt (a szívére mutat) megértitek, hogy mi zajlik bennetek, szabadok vagytok. Az emberek fizikai betegségeket manifesztálnak a testükben, hogy esetenként gyakorlatilag tovább tudjanak menni. Milyen messzire akartok még elmenni gombjaitok nyomogatásában, mielőtt felelősséget vállaltok azért, hogy megismerjétek önmagatokat? Végzetes betegséget akartok manifesztálni a testetekben, hogy az majd motiváljon benneteket? Vagy pedig használni fogjátok az akaratotokat, és Most cselekedtek. Mikor megértitek testetek csakráit, ami a fizikai élet és a spirituális élet egy formájának az alapja, el fogtok ámulni azon, hogy a múltbeli viselkedéseteket hogyan befolyásolták a traumák, a durva bánásmód, a tudatlanság és a sokk. Fel fogjátok ismerni egyensúlytalanságaitokat, és azt is, hogy azok miért történtek. Amikor ezt megértitek, amikor megismeritek önmagatokat, akkor hatalommal fogtok rendelkezni. A tudás hatalom, és a tudás hatalmat, erőt is ad.

Aktív résztvevői vagytok a fizikai világnak. Mi a legelterjedtebb betegség a HIV Aids mellett, amivel az emberek szembenéznek? (Válasz: rák) És ahogy azt már korábban elmondtuk, a rák oka a harag, a ki nem fejezett harag, megbántottság és keserűség. Ezek a kifejezetlen érzelmek felzabálják a testet belülről. Az emberiség azt hiszi, hogy nem képes kifejezni önmagát. Általánosságban az emberek nem tudják, hogyan kezeljék a haragjukat. Soha nem állt az emberiség rendelkezésére egy általános harag kezelési program, DVD-n vagy videón, pedig milyen egyszerű is lenne. A harag levezetése az egyik leglényegesebb mechanizmusa az érzelmek kezelésének, amire nagy szüksége van az emberiségnek ezekben az időkben. Miért törnek ki a háborúk? Mert az egó megharagszik valamire. Azt gondolja az a sajátja, azt gondolja, az övé jobb, ez az enyém, s mert nem érti, hogy minden egy, elválasztja magát a magasabb világtól, és kitör a harag, kitör a háború. Tehát minden, ami a világotokban történik, nem más, mint a betegség manifesztációja. A mikrokozmosz és a makrokozmosz egymás tükörképei, és a Földanyát megbetegítette a harag érzelmi energiája. Ez egészen nyilvánvaló, hogy az Aids mellett a rák az egyik leghatalmasabb gyilkos a Földön. A rák különböző formái határozzák meg annak az érzelemnek a minőségét, ami okozta a rákot.

Most akkor a test egy másik olyan területe, ahol nagyon sok probléma van, különösen a nők esetében, a nemzőszervek következzenek. A nők az egész világon szinte már gyerekkoruktól kezdve szenvednek a méhnyálkahártya gyulladástól, a meddőségtől, a petefészekben vagy a méhben lévő cisztáktól, amik vagy belül, vagy kívül indulnak növekedésnek. Ez az Istennői érzelmek legyengítésének a tükröződése; a nő haragja, amiért nem képes a társteremtésre. Ez nagyrészt a történelemből fakad, ami az elmúlt 2000 évben befolyásolta az emberiséget. Ez a történelem végeredménye, ugyanakkor nem ez a korszak az egyetlen, amikor ilyen rengeteg nemzőszervi rendellenesség található mindenütt. Ez segít megvilágítani számotokra, hogy az emberiség viselkedése hogy képes befolyásolni a fizikai testet. Addig forog és kavarog az érzelmi testben vagy a mentál testben, míg a végén gyakorlatilag megöl belülről. Vagy annyira legyengít, hogy már semmi mást nem akarsz, csak meghalni, hogy megszabadítsd magad a benned lévő érzelmi szenvedéstől és a fizikai fájdalomtól. És az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy fizikai fájdalmuk segíti őket abban, hogy élőnek érezzék magukat.

Egy másik betegség, ami a gyerekeket érinti, az asztma. Az asztma a szív csakrához kapcsolódik. A szív csakra befolyással bír az összes többi csakrára, és az összes többi csakra hatással van a szív csakrára. Tehát valószínűleg ez a leginkább rosszul használt az összes közül. Az asztma a levegővételre, a lélegzésre való képtelenség. Nincs elegendő lélegzet, életerő. A gyermek nem hiszi el, hogy megérdemli az általa elfoglalt teret, vagy esetleg nem kapja meg a számára szükséges képességet vagy teret a lélegzéshez a családjától, vagy valamelyik szülőjétől. Ez önmagában is további bizonyítéka annak, hogy a környezetetek hogyan van rátok hatással. Szülőknek, gyermekeknek, tinédzsereknek, felnőtteknek, akiknek nincsenek gyermekei, mindenkinek szüksége van arra, hogy újraképezzék őket, hogy elengedjék a kondicionálásukat, és egy új utat találjanak.

Tehát szeretteim, mindannyiótokkal folytatjuk annak a folyamatnak az elősegítését, ami a tudatosság hatalmasabb állapotába vezet, a tudatosság kiterjedtebb állapotaiba, azért, hogy megismerjétek valóságotok igazságát. Jegyezzétek fel, és jegyezzétek meg ezeket a változásra vonatkozó felfedezéseket, amiket megtapasztaltok, mégpedig azáltal, hogy másképpen kezditek érezni magatokat belülről. Meg fogjátok látni, hogy fog ez minden mást megváltoztatni rajtatok kívül is. Az érzelmi testetekkel kezdjétek a folyamatot, annak megértésével, hogy a csakrák segítenek nektek megérteni érzelmi testeteket, és kezdjetek el felfele mászni a létrán. Akkor a mentál testetek eszközzé, támogató eszközzé válik számotokra abban, hogy állandósítani tudjátok az érzelmi testetekbe integrált új energiát. Ez befolyást gyakorol az alsó asztrál testetekre, ami kivisz benneteket a kollektív tudatosságból, és megértéseket, tanításokat és alapelveket hoz el számotokra a magasabb világokból. A normákból való kilépés a jelenlegi trend. New Age ellenzéknek lenni divatos. (nevetés) Okkal váltok lázadókká. Világos ez mindannyiótoknak? Nagyon jó. Akkor folytassuk a kérdéseitekkel.

Kérdés: Kuthumi Mester, úgy tűnik, rengeteg problémát hurcolunk magunkkal, de ha a megoldás a Fény, és a hiedelmek megváltoztatása, akkor mi annak a módja, hogy több fényt tudjunk magunkhoz vonzani, és hogy megváltoztassuk a hiedelmeinket?

Kuthumi: Annak, hogy a problémákra összepontosítottunk az az oka, hogy nagyon sokan nem tudták, hogy mi is a probléma. Rengeteg ember hiszi azt a problémákról, hogy azok nem is problémák. Itt csupán megvilágítottuk, hogy az ok miben gyökerezik, és hogy honnan származik. Azt is mondtuk, hogy fontos, hogy a mostban legyetek, a jelen pillanatban, ami azt jelenti, hogy egyre tudatosabbak vagytok abban, hogy mit hisztek el. Minden nap vigyetek fényt a testetekbe, a tobozmirigybe és a hipofízisbe, ami több fénnyel látja el a testeteket, és ezáltal saját magatokat is.

Mivel benneteket a hitrendszereitek befolyásolnak, azok vagy továbbra is ugyanazokat az imprintingeket fogják újrateremteni, amik a hitrendszereitek, vagy pedig megváltoztatjátok azokat, és akkor az új hitrendszereiteken fognak alapulni. Ezek az új hitrendszerek mindenkinél különbözőek, ezért nem tudunk a kezetekbe adni egy olyan hitrendszer készletet, amit követni tudnátok, mert az önmagában is elvenné tőletek saját autentikus tapasztalatotokat. Ezért minden egyes egyénnek önmaga felfedezésén keresztül kell meghatároznia saját egyénre szabott valódi hitrendszereit. Vagyis azáltal változtathatjátok meg a problémátokat, ha elkezditek megismerni önmagatokat. Ahogy már mondtuk, tanulmányozzátok a csakra rendszert; legyetek tudatában az érzelmeiteknek. Kérjétek meg a Szellemet, hogy járjon közben az adott időszakotokban tudatossá vált problémátokkal kapcsolatban. Ha a bűntudat érzésével van problémátok, akkor kérjétek meg a Szellemet, lépjen közbe, és mutassa meg nektek, hogy honnan ered ez a bűntudat. Mikor a pillanatban vagytok, amikor tudatában vagytok annak, hogy a bűntudat motivál benneteket, akkor elkezditek felismerni, hogy mi indítja be a bűntudatot. Amikor rájöttök arra, hogy mi indítja be, akkor képesek vagytok azt kellő megvilágításba helyezni, és akkor fel vagytok vértezve tudással; ami lehetőséget ad számotokra, hogy másképpen tegyétek a dolgokat. Tehát ez egy állandó folyamat. Ez annak a folyamata, hogy a pillanatban légy, tudatos légy, éber légy. Kapcsolatban légy önmagaddal és a Szellemmel, akármit is gondolsz a Szellemről. Válaszoltam a kérdésedre?

Kérdés: ??.(nem hallható) Ismered az a régi dalt, hogy a "Szeretet fáj?" Egy csomó ember hallgatja ezt a dalt, miközben gőzük sincs a szeretetről, és ez aztán egy hiedelemmé válik számukra. De ha valaki nincs ezzel tisztában, és azt mondom, hogy én ezen változtatni akarok, akkor?.

Kuthumi: Itt kell kezdeni. Változtatni akarok ezen. Ne felejtsd el, az, hogy a szeretet fáj, nem más, mint egy hitrendszer, ami beléd lett programozva. Most te vagy az, aki eldönti, hogy valami mást akarsz megtapasztalni. TE hoztad ezt a tudatos döntést. Most akkor el kell kötelezned magad, hogy magadhoz vonzd ezt a változást, hogy ez a változás testet ölthessen; tehát ez az a rész, amikor a Szellemmel való bensőséges kapcsolatod elkezdődik. Azt mondod: - Tudatosan azt választom most, hogy lebontom azt a hitrendszert, ami abban tart engem, hogy a szeretet fáj. A szeretet minden élvezetes természetének a manifesztálását választom." ( legyen az bármi) és kijelented: - Azt választom, hogy manifesztálok egy kapcsolatot, egy intim párkapcsolatot, ahol mindketten megtapasztaljuk a szeretet valódi jelentését. A feltételnélküli szeretetet, a szeretetnek azt a természetét, mely mindkettőnket támogat személyes fejlődési utunk során. Azt a szeretetet, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a fényben növekedjünk, és hogy a lelkünk virágba boruljon emberi formánkban."

Lehettek akár ilyen kreatívak is, ha ez tetszik. Értitek?

A szándék nagyon hatalmas. Egy döntéssel kell kezdeni arra vonatkozóan, hogy valamin változtatni akarsz.

Kérdés: Kuthumi Mester, a lányom asztmás, és értem, hogy miért. Ekcémája és aloepecia-ja van, amitől hullik a haja. Tudnál erről bővebb információt adni?

Kuthumi Mester: Igen. Ismerjük el ahhoz a hitrendszerhez való függőségét, mely szerint nincs elég tere a lélegzéshez vagy, hogy nem érdemli meg a földi létet, a stresszhez való függőségét, ami ekcémában ölt testet. Pontosan hol helyezkedik el az ekcéma a testen? (Az egész testén van) Akkor ez ismét megerősíti azt, hogy úgy érzi, nem érdemli meg a földi létet; és az, hogy fizikai testben éljen, nagyon stresszes számára, mert úgy érzi magát, mint egy betörő. Azzal kapcsolatosan pedig, hogy hullik a haja: a haj az ember szellemének és spirituális erejének a szimbóluma. Úgy érzi, hogy nincs elég spirituális ereje, ami ahhoz szükségeltetik, hogy a földön tudjon maradni. Szóval el kell kezdenie dolgoznia azokon a hitrendszerein, amik azt erősítik, hogy nem érdemli meg, hogy elfoglalja a teret. Üdvözölnie kell azt, hogy milyen biztonságban érzi magát itt a földön, és el kell hinnie, hogy van elég helye ahhoz, hogy önmaga legyen, van elég helye ahhoz, hogy kifejezhesse önmagát - van elég tere a lélegzéshez. Üdvözölnie kellene az életének az összes olyan területét, ahol kontrollálva érzi magát, ahol elfojt dolgokat, ahol úgy érzi, hogy fel kellett áldoznia a szabadságát. Az ebben lévő haragot - hogy nem érzi, hogy elég hely áll a rendelkezésére ahhoz, hogy kövesse az álmait vagy a látomásait. Ez a harag szintén oka lehet az ekcémának. A testben való tartózkodással együtt járó stressz szintén hozzájárul ehhez, és el kell döntenie, mitől olyan nyugtalan, aggódó. A spirituális erejére vonatkozóan - valamit szintén fel kell fedeznie. Talán, ha elmeséled neki Sámson és Delila történetét, az segíteni fog neki megérteni a spirituális erő és a haj közötti kapcsolódást. Spirituális erőnk gyakorlatilag az egyén kívánalmait táplálja arra vonatkozóan, hogy mitől vagyunk erősek az életben - mentálisan, érzelmileg és spirituálisan. Érted? (Igen, köszönöm) Szívesen.

Kérdés: Kuthumi Mester, elmagyaráztad a rák és a fekélyek létrejöttét a fizikai testben. És az Aids vírussal mi a helyzet?

Kuthumi Mester: Az Aids két érzelem kombinációjának a testet öltése. Az alapul szolgáló érzelem a harag. Ez a harag egy másik területet táplál, ami hozzájárul ehhez, és ez a megbocsátásra való képtelenség. A megbocsátás hiánya lerombolja az immunrendszert, mert a harag folyamatos állapotát tartja fent. Ahogy megnézed az Aids vírust, az eredetileg leginkább a meleg közösségekben és az afrikai fekete emberek körében kezdett terjedni. A meleg közösség áldozatnak érezte magát nagyon hosszú időn keresztül, ugyanúgy, mint a feketék. Afrikára, a többi országnál sokkal inkább hatással volt a rasszizmus? (lejárt a szalag)? az imprinting (lenyomat) szinte majdnem teljesen lehetetlenné tette a megbocsátás őszinte igényének testet öltését. Az Aids elterjedt mindenhol, színre, nemre, korra vagy szexuális preferenciára való tekintet nélkül. Beszivárgott az emberiségbe, és minden olyan területre, ahonnan hiányzik a megbocsátás. Az emberek megkérdezik, hogy hogy lehet az, hogy egy újszülött Aids vírussal születik, hát úgy, hogy a genetikai kódolással ez az imprinting vésődött belé. Onnantól kezdve, hogy valakinek talán a nagyapja, a dédapja vagy az ükapja, illetve a nagyanyja a rasszizmustól szenvedett, ez a durva bánásmód olyannyira traumatikus volt, hogy ez bezáródott a génekbe. A sejtszintű imprinting az energia minta részévé válik, ami aztán az összes generáción végigmegy. Mikor megfogantok, az anyai oldalról öt generáció genetikai információját veszitek át, az apai oldalról pedig hét generáció genetikai információját. Szóval, ha visszamegyünk hét generációt, már akkor létezett az Aids, és amíg ez az imprinting még ilyen erős ahhoz, hogy manifesztálódjon, akkor még létezni is fog. Ha a gyermek elmúlt élete kötődik egy ilyen intenzitású haraghoz vagy a megbocsátás hiányához, akkor az megerősödik a testében. Minden egyes ember ráksejtekkel a testében születik; mindannyiótokban vannak trofoblaszt sejtek, de mégsem mindannyian manifesztáltok rák megbetegedést. Szóval az Aids a harag és a megbocsátás hiánya körüli témát öleli fel. Ez megváltoztatható, és már most is változóban van, amint az emberek elkezdenek szembenézni önmagukkal. Fiatal fekete afrikaiak elkezdik megváltoztatni ezt az imprintinget, mert ők már nem állnak olyan nagyon a rasszizmus befolyása alatt, mint az őseik. Ugyanakkor vannak köztük olyanok, akikből ki kell szedni a chip-et, ami a kondicionálásuk következtében került beléjük, és az egységet kell kialakítaniuk. Ahogy egyre több ember, különösen fekete ember visszanyeri a hatalmát, erejét, ez a hitrendszer is megváltozik. Ugyanakkor nagyon keskeny a határ a rasszizmusnál, és a feketéknek nagyon óvatosnak kell lenniük, hogy fel ne cseréljék ezt a folyamatot a fehér emberekre vonatkozóan. A fehér emberek már elkezdenek neheztelni a feketékre, mert úgy érzik, hogy megfordult a helyzet, és a feketék viselkednek rasszista módokon a fehérekkel. Értitek? (Igen, de valaha egyensúlyba fog ez kerülni?) Bízunk benne, hogy igen, nővérem. Elegendő ember van, akik tudatos döntést hoztak a növekedésről és a megvilágosodásról, és akik beépülnek a társadalom különféle rendszereibe, hogy egyensúlyt hozzanak, hogy képezzék az embereket az üzleti élet, az oktatás terén, az orvostudományban, a pszichológiában és a pszichiátriában, hogy egyensúlyt teremtsenek. Tehát hiszünk abban, hogy az minden bizonnyal egyensúlyba kerül, igen.

Kérdés: Lord Kuthumi, a depresszióról akartam kérdezni. Köze van a depressziónak a parazitákhoz?

Kuthumi Mester: Igen, mert az lejut a gyökér csakrába. Habár Lord Arcturus azt mondja, hogy a szolár plexus és a korona csakra paraziták azok, amik depresszióban tartják az embert, az elme vonatkozásában hatással vannak az érzelmi és a spirituális testre. Értitek? Ne felejtsétek el, hogy a korona csakra parazita hoz benneteket remete szakaszba. A szolár plexus parazita táplálja az érzelmi függőséget, ezért van az, hogy az egyén függővé válhat a depresszió érzésétől. A korona csakra parazita, amikor a gyökér csakrában manifesztálódik, akkor elkülönülést okoz a családtól, a barátoktól, az élettől, és folyamatosan táplálja a depresszió érzését, és az egyén egyre inkább távolodik, és egyre inkább elszeparálódik, amíg végül elér a depressziónak egy olyan állapotába, ahol már semmi mást nem tesz, csak alszik vagy különféle folyamatokba megy bele, például túleszi magát, durván bánik a testével, az érzelmeivel, és lekapcsolódik a világ többi részéről. A depresszió nem más, mint különösen az alsó három csakrában lévő kifejezetlen érzelmek. Úgyis nézhetitek őket, mint a föld, a víz és a tűz elem. Ez a három alsó csakra befolyással van a szív csakrára, ami eljuthat egy olyan érzelmi vagy trauma túlterhelési pontra, hogy az bezárul, és lenyomja az összes érzelmet, hogy ne kelljen szembenéznie a többlettel. Ez a többlet azután vagy extrém agresszióvá alakul, vagy megszállott kontrolláló viselkedésbe, illetve megszállott maximalizmusba, étkezési rendellenességbe vagy teljes visszavonulásba. "Az életem teljesen csodálatos - minden rendben van benne" és nem néz szembe semmivel, ugyanakkor bent egy kitörésre készülő vulkán fortyog. Értitek?

Kérdés: Lord Kuthumi, mi van olyankor, amikor valaki a gondolkodástól lesz függő? Megrögzött gondolkodástól és néha megszállott gondolkodástól? És akármilyen keményen próbálkozom, nem tudok visszamenni a testembe.

Kuthumi Mester: Mit gondolsz, mit kellene tenned? (Nem akarok gondolkodni, mert pont ez a problémám, én hinni akarok. (nevetés) Abba kell hagynom a gondolkodást, de?) Fivérem, kifejezetten számodra azt javasolnánk, hogy foglald le magad valami kreatív tevékenységgel, ami bármi lehet a festéstől kezdve a rajzoláson át a szobrászatig, repülőgép vagy hajó modellek építése, vagy bármi. Kertészkedés, főzés. Abban a percben, ahogy a kezeid a kreatív cselekedetre fókuszálnak, az rögtön a testedbe hoz. Menj egyfajta meditációs állapotba, ahol manifesztáld magad a jelen pillanatba, és energiádat arra összpontosítsd, amit éppen csinálsz. Próbálj ki egy csomó különféle dolgot, lehet, hogy nem rögtön az első dolog lesz az, ami bejön neked, de kutass a sokféle kreatív tevékenység között, és meg fogod találni a neked valót. Talán ez a kreatív tevékenység az írás lesz, ha annyira elfoglalt az elméd.

Kérdés: Lord Kuthumi, a földön ismert fizikai parazitákat össze lehet kapcsolni az energetikai parazitákkal? Én test kiegyenlítést végzek? (a többi nem hallható)

Kuthumi Mester: Igen. Emlékezz, hogy a szolár plexuson keresztül bejutó paraziták a szex csakrára, a szív csakrára és a torok csakrára vannak hatással. Tehát ezekben a csakrákban lévő bármilyen kiegyensúlyozatlanság vagy rendellenesség azt mutatja meg neked, hogy ez egy szolár plexus parazita, és bármilyen rendellenesség a korona csakrában, a harmadik szemben vagy a gyökér csakrában azt mutatja meg, hogy ott egy korona csakra parazitával van dolgod, vagy, hogy a belépés a korona csakrán keresztül történt vagy a szolár plexuson. A személyes viselkedésén alapuló energetikai parazitát szed össze mindenki, ezért is mondtuk, hogy nagyon lényeges a csakrák helyes megértése, hogy tudd, hogy bármit, amit valaha is megtapasztalsz az életben, azok a tapasztalatok hatással vannak azokra a csakrákra, mert meg fogod érteni az adott csakrán belüli érzelmi szükségletet, ami aztán magához vonzza a parazitákat vagy a vírusokat. Érted?

Kérdés: Lord Kuthumi, az implantátumok és a vírusok azok ugyanazok?

Kuthumi Mester: El fogunk jutni oda. Kezdjük akkor ennek a leírásával. Az implantátumok nagyon hasonlóak egy szoftverhez, amit beletesznek a számítógépbe, hogy futasson egy programot. Szóval az implantátumok a kondicionáláson alapulnak. Egy kultúra rendelkezik egy állandó implantátummal, ami bármelyik csakrában lehet, lehet, hogy az összes csakrában benne van. Azok az implantátumok ott vannak mindegyik finomtestben, vagy más szóval az érzelmi testben, a mentál testben és az alsó asztrál spirituális testben. Például a zsidó hitnek megvannak a maga hitrendszerei, a saját tradíciói. Az alakítja ki az implantátumot, ami megtartja az információt, ami a programot a helyén tartja. Tegyük fel, hogy egy zsidó lány szerelmes lesz egy hindu fiúba, és úgy döntenek, hogy a fiú nem tér át a zsidó vallásra, a lány viszont felveszi a hindu vallást, és te jóságos ég, mennyire elszabadul ezzel a pokol a zsidó közösségben, mert az implantátum nem engedi meg, hogy az egyén vagy a közösség a kondicionálás megszorító világán túllásson. Érted? Vannak más implantátumaitok is, amik azonban jóval specializáltabbak. Ahogy növekedsz, egyre több implantátumot vonzol magadhoz. Tegyük fel például, hogy van egy gyerek, aki olyan családban nő fel, ahol gyakorolják a rasszizmust. A gyerek azt az implantátumot vonzza be az energia mezőjébe, hogy a fekete emberek rosszak. Nem érdemlik meg, hogy éljenek, vagy bármilyen hasonló hitrendszer szóba jöhet, amikor a rasszizmusról van szó - akkor az egy implantátummá válik. Bármi, amit ez a személy ítéletként érzékel, a különféle implantátumokon jön keresztül. Az országoknak is vannak ilyen implantátum kondicionálásai, ezért is mondtuk azt, hogy ezek az implantátumok minden testben jelen vannak egy bizonyos mértékig, az egyén személyes lélek növekedésének függvényében, és azok jelen lehetnek az összes csakrában. Ahogy megváltoztatod a kondicionáltságodat, amint az autentikus lenyomatod integrációján elkezdesz dolgozni, automatikusan feloldod azokat az implantátumokat. Már ez idáig is nagyon sokat tettetek ez ügyben, és minden esetben, amikor visszaveszed az erődet egy áldozati szituációból, feloldasz egy implantátumot, ami abban a tudatosságban és hitrendszerben tartott téged, hogy az úgy helyes. Egy gyerek, aki olyan családban nő fel, ahol az anyát durván bántalmazták, ott az a kondíció, hogy elfogadható a bántalmazás, mert semmi ettől eltérő nem került bemutatásra. Tehát ez létrehoz egy implantátumot, egy olyan mehanizmust, amin keresztül az energia átszűrődik és fenntartja ennek a tévedésnek a mezőjét.

Vannak más implantátumok is, amiknek kiteszik az embereket, de azok már inkább földönkívüli jellegűek. Ez a helyzet áll fenn, amikor egy embert fizikailag elrabolnak, és implantátumot helyeznek el a testében azért, hogy azon keresztül megfigyelhessék az emberi tapasztalatot. Ezeket az implantátumokat a test különböző részeire helyezik el - általában az energetikai pontoknak megfelelően, ami "álomban" tartja a személyt. Érted? Nem minden esetben könnyű teljes bizonyossággal megállapítani, hogy valakinek van-e ilyen fizikai implantátuma vagy nincs. Vannak emberek, akik ennek a területnek a szakértői, ezért bárki, aki azt érzi, hogy vele ez lehet a helyzet, annak azt javasoljuk, hogy konzultáljon egy ilyen szakértővel, és távolítassa el azt magából. A másik módszer erre vonatkozóan, ha az ember egészséges és állandó kapcsolatot tart fenn Felsőbb Énjével és Szellemével. Azáltal, ha minden nap kommunikálsz a Szellemeddel, és folyamatosan tudatosan fényt hozol a testedbe, és egész napra vonatkozóan kijelented az erre vonatkozó szándékodat, akkor fény szűrődik a testedbe, és az implantátumok eltűnnek onnan. Vannak erre vonatkozó dokumentált felvételek, hogy embereknek automatikusan kiesett az orrukból vagy kijött a bőrük alól, mert a testükbe behozott új energia következtében el tudták engedni azokat. Ne becsüljétek alá az energia hatalmát vagy a fény hatalmát. Ha saját magadon dolgozol, azzal automatikusan feloldod ezeket az implantátumokat. Válasz ez a kérdésedre? Nagyon jó.

Kérdés. Honnan tudhatom azt, hogy van-e bennem vírus vagy implantátum?

Kuthumi Mester: Szeretett nővérem, a folyamat már megkezdődődött arra az információra alapulva, amit ma átadtunk nektek; a paraziták megsemmisítésének a folyamata már elkezdődött. Ha bármikor is úgy érzed intuitívan, hogy esetleg egy parazita van benned, akkor azt javasoljuk, hogy vegyél elő hét különböző színű ceruzát, amik megfelelnek a csakrák színeinek. Rajzolj hét kört, mindegyiket más színnel. Egyeztess a vezetőiddel, a Felsőbb Éneddel és a finom testeiddel, és ösztönösen válassz egy színt. Csinálhatod olyan egyszerűen is, hogy becsukod a szemed, és az ujjaddal rámutatsz egy pontra. Az majd meg fogja neked mutatni, hogy van-e ott valami. Ha nincs ott semmi, akkor valószínűleg nem mutatsz rá semmire. Ha van ott valami, akkor az ujjad az egyik csakra pontra fog mutatni a papíron. Abból majd rá fogsz jönni, hogy az egy szolár plexus vagy egy korona csakra parazita. Ha az egy korona csakra parazita, akkor földelő gyakorlatokat kell végezned. Használjatok kristályt ehhez szeretteim, mert azok segítik a paraziták testből való eltávolítását. Amikor megérted a csakrákat és a színeket, akkor a kristályokat is meg fogod érteni a színüknek megfelelően. Ha olyan motivációd vagy inspirációd támad, hogy többet megtudj a kristályokról, akkor kövesd ezt az érzést. Ha nincs más, dolgozz egyszerű színezett kristályokkal. A földelő gyakorlatok végzése rendkívül lényeges.

A szolár plexus paraziták esetén kutatnod és reflektálnod kell magadban. Valami nehéz, traumatikus érzelmi időszakon mentél keresztül mostanában, vagy érzelmi dolgok kerültek előtérbe egy múltbeli traumával kapcsolatosan, ami esetleg beindíthatott egy szunnyadó parazitát? Ezt követően gyógyító technikákat kell alkalmazni a csakrák kiegyensúlyozására; ezeket megismeritek, ha tanulmányozzátok a csakrákat. Ez egy folyamatos folyamat. Mivel még a fizikai világ részei vagytok és kiteszitek magatokat a kollektív tudatnak, és a körülöttetek lévő energiáknak, és mivel ti, mint egyének és mint emberek még mindig önmagatok aspektusait gyógyítjátok, előfordulhatnak olyan időszakok, amikor egy parazita bejut, ugyanúgy, ahogy időnként megfáztok. De ezek nem súlyosak vagy életveszélyesek, mert már abban a pozícióban vagytok, hogy érzékelni tudjátok ezeket, és meg tudjátok azokat semmisíteni, és nagyon rövid idő alatt képesek vagytok visszaállítani érzelmi, mentális, valamint fizikai és spirituális egyensúlyotokat. Ez az amiért újra és újra elismételjük, hogy ha megismeritek önmagatokat, akkor tudni fogjátok, amikor valami nincs a helyén . Minél többet kapcsolatba kerültök az érzéseitekkel, annál inkább kapcsolatba kerültök fizikai testetek kívánalmaival, és akkor semmi sem surranhat át rajtatok anélkül, hogy ne vennétek azt észre. Értitek?

Kérdés: A mások által feléd irányított negatív gondolatok ugyanúgy hatnak, mint a paraziták?

Kuthumi Mester: Igen, bár az minden ember saját egyéni felelőssége, hogy levédje magát, és akkor egy ilyen támadás semmit nem képes ártani.

Kérdés: Tehát önmagunk levédésével meg tudjuk ezt előzni?

Kuthumi Mester: Igen, teljes mértékben. Egy nagyon nagy erejű védelmi módszer az, ha megkéritek St. Germain-t, hogy indítsa be nálatok az ötszörös lángot minden nap; ez az ötszörös láng, ha bennetek van, feloldja és átalakítja a bennetek lévő tudatos vagy nem tudatos negativitást, és az ötszörös láng külsőleg történő manifesztálása pedig automatikusan lebontja azokat a külsőleg tudatosan vagy nem tudatosan kivetített negatív energiákat, mégpedig úgy, hogy nem a személyre mennek vissza, hanem egyszerűen lebomlanak. És így egyszerűen csak megsemmisülnek. A forráshoz vagy a személyhez történő visszaküldése gyakorlatilag ugyanazt a negativitást üti vissza rájuk. Ezért a Forráshoz kell visszaküldeni. Na nem ahhoz a forráshoz, ahonnan jött, hanem a Forráshoz. Ha ahhoz a személyhez küldöd vissza, akitől származik, azzal egy dinamikát teremtesz. Azzal, hogy levéded magad, azzal automatikusan kéred a Forrást, hogy oldja azt fel. Az a személy, aki tudatosan vagy nem tudatosan megtámad másokat, a saját valóságában fog természetes úton manifesztálni egy szituációt vagy egy eseményt, ami a gyógyítás folyamatába fogja őt vinni, vagy amiért felelősséget kell majd vállalnia. És nektek nem kell belefolynotok ebbe a játszmába; el kell azt engednetek, vagy a Szellem kezébe kell, hogy átadjátok a dolgot. Vagyis, ha a személlyel van probléma, akkor nektek nem kell beleavatkoznotok a szemet szemért energetikai dinamikába. Mindössze annyit mondjatok a Szellemnek: "tudatosan azt választom, hogy tartózkodom a másik megtámadásától, vagy attól, hogy belekeveredjek ebbe a konfliktussal járó szituációba." És kérjétek meg a Szellemet, hogy lépjen közbe és manifesztáljon békét és megoldást kreatív, csodás és harmonikus módon. Abban a percben, mikor valaki eldönti, hogy nem vesz részt a játékban, akkor a másik személynek saját magán kívül nem marad más játszótársa.

Szeretteim, mindannyiótokat magunkhoz ölelünk ezekben az időkben autentikus igazságotok hatalmában és fényében. Azoknak az általatok választott alapelveknek, amik alapján az életeteket élitek, meg kell felelniük Lelketek legmagasabb akaratának és magasabb tervetek isteni megfelelésének, és szándékotokat ennek a tervnek megfelelően jelentsétek ki. Öleljétek át ahhoz való isteni jogotokat, hogy a nektek teremtett hiteles valóságotok öltsön testet számotokra, amelyben növekedhettek. Megtanultátok, hogy mindaz, amire a régi világban szükségetek volt nem más, mint illúzió, egy program, amiben részt vetettek. Azért vagytok ma itt, mert készen álltatok arra, hogy meghallgassátok ezeket a szavakat, és mert készen álltok arra, hogy belépjetek az új világban lévő élet megtapasztalásába, mivel készen álltok a változásra. És minden ehhez szükséges szerszám a rendelkezésetekre áll. Az, hogy ezt elhiszitek vagy nem, az már egy másik kérdés!

Szeretteim, minden lépéseteket végig kísérjük. Mindössze annyit kell tennetek, hogy kéritek a Szellem közbenjárását. Amíg ezt nem teszitek, addig semmit nem tehetünk. Kopogtassatok hát be az ajtón, és kérjetek bebocsáttatást! Minden imátok megválaszoltatik és soha nem is maradtak válasz nélkül. Soha ne adjátok fel! Időnként sokkal közelebb jártok, mint azt felfognátok, és a legvégén nem kellene feladni! Ismerjétek el, hogy milyen sokat növekedtetek és gyógyultatok már eddig is. Tudjátok, hogy mindig és mindenkor veletek vagyunk, és bízzatok abban a rengeteg láthatatlan karban, akik benneteket tartanak, amit pusztán azért nem láttok, mert nem hiszitek el, hogy képesek vagytok rá.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és a Bölcsesség Ura, és szeretetben üdvözöllek és áldalak meg benneteket. Adonai.


 

forrás: www.angyalforras.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.