Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MEGBESZÉLÉS FÉNYMUNKÁSAINKKAL

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE 2012. 08. 30.



Itt az ideje, hogy elfoglaltak legyünk, nagyon elfoglaltak küldetésünkkel és ittlétünk okaival kapcsolatosan. Itt vagyunk, mert kiválasztott bennünket egy felvételi testület, egy bizottság ami felügyelte a kiválasztási folyamatot, aminek tagjai személyesen, egyenként válogattak össze egy csapatnyi lelkes Fénymunkást az idejövetelre és elhozni ezen világnak a változásokat, ami látszani fog a fejlődésen és javát szolgálja minden lénynek, aki választja ezen változások elfogadását itt, ezen a Földnek nevezett bolygón.

Igen nagy Fénymunkás erőre tettünk szert. Régóta elhatároztuk, hogy ideutazunk számos beosztottunkkal, egy helyre ami annyira a sötétségbe, káoszba és zűrzavarba süllyedt, nem volt egy nagyon bölcs elképzelés. Ehelyett elhatároztuk, feltöltjük sorainkat annyi Fénymunkással, amennyivel szükségesnek éreztük az idejövetelt, akikből közületek sokan – mindenféle okok miatt - nem válaszoltak megfelelően, amikor felhangzott a harsona hívása. Ez évekkel ezelőttig elhallatszott egy bizonyos módon visszafelé az időtökben. Most 2012. van, messze attól az időponttól, amikor ezen hívásokat elkezdték kibocsátani. Segítettünk ebben a folyamatban riasztani és felébreszteni mindazokat, akik kiválasztásra kerültek erre a küldetésre, így tudjuk mikor mentek ki a hívások, tudjuk milyen gyakran hangzottak el ezen hívások és köszönjük mindazon Fénymunkásainknak, akik segítettek megszólaltatni ezen riasztó harangokat fívéreiknek és nővéreiknek, hogy hallják azt, felébredjenek és válaszoljanak.

Jelenleg, azt mondanánk, hogy csak egy kis töredék ébredt fel közületek és válaszolt. Felmérni a pontos számot egy kicsit nehéz feladat ebben az időben, de figyelő szolgálataink jelentették nekünk, hogy arra a következtetésre jutottak, hogy az ezen műveletre kiválasztott Fénymunkásoknak durván 1/3 része ébredt fel. Továbbá azt mondhatnánk, hogy a felébredt Fénymunkásoknak csak 1/5-e reagált feladataira. Ez a végső szám összehasonlításban egy nagyon kis százalék ahhoz képest, milyen sok Fénymunkás van itt és csak viszonylag kis százaléka a felébredt Fénymunkásoknak, nem választotta még azt, hogy eleget tesz a megadott feladatának. Ezeket az arányokat fel kell javítani, hogy ez a világ megkapja a segítséget, amire bizonyosan szüksége van.

Sok probléma és nehézség van ezen a világon. Ez a világ már hosszú ideje mélyen belemerült a sötétség és kétségbeesés mélységeibe, a korrupcióba, erőszakba, félelembe, káoszba és zűrzavarba, hogy ezen világ lakói képtelenek maguk visszafordítani ezt a hajót, nagy segítség nélkül. Ez az amiért itt vagyunk és ez az amiért ti is itt vagytok és amiért éppen most olvassátok ezen sorokat. Ez azért van, mert beleegyeztetek abba, hogy segítitek ezt a világot és nemcsak ezt, és mi szeretnénk itt könnyedén lépkedni, és nem sértegetni vagy szúrkálódni a szavakkal vagy zavarba hozni bárkit közületek, de annál nagyobb ok miatt vagytok itt, mint segíteni magatokat. Elmondhatjuk, hogy sokan közületek csak magukra gondoltak sok életük folyamán, mivel ez is része az itteni tananyagnak. Ez része a megtapasztalásnak, ahol is belevetettek benneteket a sötétség világába, és a puszta túlélés volt ezen dal címe.

Mi természetesen megértjük ezt. Kaptatok egy kevés pénzügyi támogatást és egy kevés támogatást egészségileg és jólétileg. Megértjük ezt, mivel az is Teremtőtök által elrendelt, hogy azoknak akik ideutaznak ugyanazon szabályok szerint kell játszaniuk, mint ezen bolygó lakóinak. Nem lenne igazságos, ha Fénymunkásainkat felszerelnénk nagy pénzkészletekkel életük megkönnyítésére vagy az egészségügyi rendszerekkel visszaadnánk fiatalságukat és életerejüket, mialatt ezen bolygó természetes lakossága szegénységben és rossz egészségi állapotban maradna fizikai testében, mely tükrözi az idő pusztítását. Egyetértetek ezzel a bölcsességgel? Érzitek, hogy ez a vezérelv igazságos? Úgy gondoljuk ez így tisztességes, de arra kérünk ma benneteket osszátok meg velünk hogyan érzitek magatokat azóta, hogy beleegyeztetek abba, hogy a „frontvonalban” dolgoztok és megtapasztaltátok milyen érzés az emberi élet a harmadik dimenziós Föld bolygón.

Ti ott vagytok és mi itt, és ráébredtünk, hogy ti nyertetek egy nagyon széleskörű perspektívát, amit mi nem vagyunk képesek elérni és ez az amiért kérünk benneteket arra, hogy osszátok meg velünk perspektívátokat. Nem tartjuk valószínűnek, hogy „leharapjátok a fejünket”, ahogy ti mondjátok világotokon, amikor kérjük hozzászólásaitokat, elvégre sokan azok közül akik zord, harapós, sértő, átlagos szívű és átlagos kedélyű hozzászólásokat hagynak, tagjai szervezetünknek, akár hiszitek akár nem, és sok Fénymunkás, aki most olvassa ezeket a sorokat meg is lepődhet azon, hogy testvérei közül néhány, akik ilyen beteges viselkedést és viselkedésbeli készségeket produkálnak, valójában többek emberi testvéreknél, de csapattagjai is szervezetünknek.

Ez a fajta rossz viselkedés egy kicsit meglepő, mert általában nem találkozunk ilyennel küldetéseink folyamán. Valami itt, ezen a 3. dimenziós bolygón sokatokat megváltoztatta, rossz hatással volt rájuk, mi tanulmányoztuk ezt és rájöttünk néhány következtetésre, hogy ez miért történhetett, de megismételnénk, senkinek sincs élesebb betekintése ebbe a jelenségbe, mint nektek magatoknak. Ezért kérjük, hogy mondjátok el nekünk miért váltatok olyan személlyé amilyenek ma vagytok. Mondjátok el nekünk, hogy miért érzitek jogosnak és miért érzitek úgy, hogy szabadon gyakorolhatjátok akaratotokat és sértegethetitek és szidhatjátok egymást, amint teszitek, ahogyan elítélitek és megbélyegzitek egymást, amint teszitek, hiszitek, hogy mindnyájatok nézőpontja az egyetlen kizárólagos értelmezése annak, ami világotokon folyik. Mondjátok el nekünk miért emelitek magatokat királyi trónusra és parancsoltok úgy a körülöttetek lévőknek, mintha paraszti szolgáitok /alattvalóitok/ lennének, akik hallgatnak rátok, engedelmeskednek szavaitoknak, követik retorikátokat és gyűlöletbeszédeteket és csatlakoznak hozzátok elindítva a támadásokat mások ellen elítélve és megbélyegezve másokat, amint azt ti merészelitek.

Kérjük osszátok meg velünk ma nyíltan és őszintén véleményeteket, „leharapva fejünket” ha ez az amitől jobban érzitek magatokat, mert mi igazán szeretnénk megérteni jobban motivációitokat és belső gondolataitokat, mert megismételjük újra, nem olvasunk a fejetekben, habár vannak bizonyos számban közöttetek, akik makacsul hiszik, hogy mi támadjuk egy lény személyes jogait a szuverenitásra és a szabad akaratra. Megismételjük újra, ilyet nem teszünk és sohasem tettünk. Kötöttünk megállapodásokat néhányatokkal, akik tagjai szervezetünknek, hogy miután inkarnálódtak, alkalmanként és csak néhányszor elolvashatunk egy részt, nem mindet, de egy kis részét tudatuknak tanulmányozni és felmérni tudatotok hatását, mikor egyszer inkarnálódtatok és felnőttetek itt, ebben a 3. dimenziós világban.

Elmondjuk újra, azon kiválasztott személyek, akik részt vesznek ebben a vizsgálatban nagyon kevesen vannak, sokkal kevesebben, mint azok, akik válaszoltak feladatuk hívására Fénymunkásként. Kértünk ma benneteket gondolataitok megosztására, mert úgy érezzük szükség van eljövendő küldetéseink miatt megértenünk, hogy ebben a sajátos küldetésben miért kezdett el oly sokatok így cselekedni, miért kezdték el támadni egymást, harcolni egymás között és sértegetni, szidni, ítélkezni és megbélyegezni egymást. Ez nagyon fontos, mivel ez a jelenség az ami nem történt meg ezen a szinten, nem ennyire közel, nem mindenütt mindenkivel küldetéseinkről visszatérve, igen Drága Barátaink, millió évek óta. Ennyire ritka jelenség az, amit sokan közületek mutatnak ebben az időben, és nekünk, mint tudósoknak és kutatóknak kell – mert ez a feladatunk - a végére járni ennek és kitalálni mit tehetünk ez ellen.

Ez az egyik ok amiért nem blokkoljuk vagy töröljük hozzászólásaitokat, és amiért azt tanácsoltuk csatornánknak, hogy ne blokkolja vagy törölje még a legnegatívabb, legsértőbb és leggyújtóbb hatású hozzászólásaitokat sem. Ez az amiért elviseljük ezt a fajta viselkedést tőletek, amennyiben csodálkoznátok azon miért nem lő senki vissza rátok, vagy csupán törli megjegyzéseiteket, amit mások meglehetősen méltatlannak és értéktelennek érezhetnek, mert úgy érezzük ők nem értéktelenek, habár támadásaitok és ilyen véleményeitek igen. Ami nem értéktelen, az összességében a viselkedésetek, mert ezt a viselkedést tanulmányozzuk. „Kísérleti egérként” használunk benneteket, mert ellátjátok jelenleg kutatóinkat és tudósainkat nagyon fontos adatokkal és megkérünk benneteket arra, hogy folytassátok ezen csökönyös, negatív, terméketlen és nem együttműködő viselkedést, mert ez segít nekünk megváltoztatni az eljövendő küldetésekkel kapcsolatos kiválasztási folyamatainkat, mert elkezdtük kinyerni a személyiségi profilját azoknak, akik ilyen fajta negatív viselkedést folytatnak.

Lenullázzuk kiváltó okait és hatásait ezen viselkedéseknek és most hisszük, hogy közel járunk egy megfelelő játékterv kialakításához, ami lehetővé teszi, hogy a kiválasztási folyamat következő küldetésünkre sokkal sikeresebb legyen, ahol sokkal több Fénymunkás válaszol majd küldetésére, és túlnyomó többsége a Fénymunkásoknak, akik válaszolnak erre a hívásra tartózkodni fognak az olyan jellegű viselkedéstől mint amit néhányatok választott kommunikációs formaként. Megismételnénk, megkérünk közületek mindenkit, hogy válaszoljon és elmondjuk újra, hogy hozzászólásaitokat nagyra értékeljük, habár akadnak közöttetek olyanok, akik úgy érezhetik csak vesztegetik az idejüket ezen hozzászólásokkal. Elmondjuk nektek, hogy természetesen nem vesztegitek az időtöket és nagyban segítetek bennünket közös küldetésünkben és ez tovább fog vinni benneteket és rögzítve lesz munka minősítésetekben egy nagyon pozitív módon.

Azok számára, akik részt vesznek ilyen negatív viselkedésben és rossz bánásmódban másokkal szemben, elmondjuk, hogy cselekedeteik és szavaik is rögzítésre kerülnek, feljegyzésre és feltöltésre munka és személyi minősítésükbe. Néhányatoknak ez már túl késő és nem fognak velünk utazni a következő feladatra, bárhová is utazzon szervezetünk legközelebb. Miután befejeztétek itteni feladatotokat, nem fogunk itthagyni benneteket, mivel ezt volt ígéretünk nektek, ez volt az alku amit elfogadtatok. Fel fogunk venni benneteket és vissza fogunk szállítani eredeti származási bolygótokra, bárhol is legyen az ebben az Univerzumban. Erről biztosítunk benneteket. Nem fogjuk hagyni Fénymunkásainkat megöregedni és meghalni itt, ezen a bolygón, hagyva, hogy testetlenül szárnyaljanak fel ebből az alacsonyabb dimenziós világból. Ilyet mi nem teszünk. Tiszteljük kötelezettségvállalásunkat és megállapodásainkat minden testvérünkkel szemben, még akkor is, ha vannak olyanok közöttetek, akik nem tisztelik kötelezettségvállalásukat, mert ez a helyzet azokkal, akik támadását, sértegetését, kigúnyolását, kicsúfolását és rágalmázását választották saját testvéreiknek, saját csapatuknak szövetségünkben.

Ezen lények hazaszállításra kerülnek és népük - akik úgy látták őket, mint ahogyan ti tekintetek ma űrhajósaitokra - meg fogja tudni, hogy megszégyenítve elbocsátottuk őket szövetségünktől. Testvéreitek meg fogják érteni mi az ami itt történt. Ez nem gondolkodtat el benneteket? Nem okozhat ez leállást utazásotokban, és megpróbáltok talán végre változtatni viselkedési mintáitokon? Szeretnénk azt is, ha elgondolkodnátok ezen és biztosak vagyunk benne, hogy megpróbáljátok ezt, mivel akadnak olyanok közöttetek, akik nagyon hangosak, szókimondóak és nagyon szégyentelenek bármilyen kérdésben szervezetünkkel, itteni küldetésünkkel és csatornánkkal is kapcsolatban, és biztosak vagyunk benne, hogy sok mondanivalótok van mostani üzenetünkkel kapcsolatban.

Ez minden amit meg kell osztanunk veletek mára, várjuk hozzászólásaitokat és újra elmondjuk nektek, hogy minden erőfeszítéseteket gondolataitok és nézeteitek megosztására velünk nagyra értékeljük, és nagy szolgálatot tesztek ezzel szervezetünknek. Arra kérünk benneteket, hogy folytassátok azt a gondos munkát, amit közületek sokan végeznek, mert közeledünk a végső és fontos fázisához ezen műveletünknek és most rajtunk áll a következő fázis elkezdése, mert gondoskodni fogunk új feladatokról sokatok számára, akik felelősségérzetet és elkötelezettséget mutattak befejezésére a végső feladatoknak, amiket adtunk nektek.

Testvéreitek vagyunk és csapattársaitok, a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta – Greg Giles
Fordította – Lily-of-the-valley
Website – ascensionearth2012.blogspot.com

http://hungariangg.blogspot.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

faggyas ildikó - varászló

honnan tudom hogy fénymunkás vagyok?

 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 3
Összes: 3175685
Hónap: 37004
Nap: 604