Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megbocsátás, vagy bocsánatkérés


Megbocsátás, vagy bocsánatkérés      
Írta: Samael   
2011. May 12. Thursday 07:21

 


http://ujfold.virtus.hu/user_gfx/20090907/tn_aid9757_20090907132220_954.jpeg


Nincs megbocsáthatatlan bűn, mert maga a BŰN sem létezi, kivéve, ha hiányzik belőlünk a megbocsátás szelleme, de ez sem bűn, csak a -

 

Feltétel nélküli szeretet hiánya.

Súlyos tévedésben él az, aki azt mondja, hogy megbocsát, de nem felejt.

Inkább ne bocsásson meg, de felejtsen, többre megy vele.

Az igazi bocsánat nem valamiféle hangulatos érzelmi töltet, és nem jókedv kérdése.

Megbocsátani annyi, mint úgy tekinteni a másikra, hogy tiszta lappal kezdhet előttem.

Ha túltudok emelkedni a másik gyengéin, és úgy tekintek rá napról napra, hogy érte kell élnem, mert általa a Termtés szerint élek!

Aki folyamatosan a BŰN-re hivatkozik, az egyszerűen érzelmileg zsarolja a másikat, hogy feleljen meg az általános ELVÁRÁSOKNAK,amit a HATALMON LÉVŐK SUGALNAK.

A megbocsátás – megbocsátásra való képtelenség, sok sok életen keresztül karmikus feladat, de még az is kevés lehet az EGÓT és LELKET egyaránt érőtraumák feldolgozásához.

Az önzetlen szeretet felismerésének egyik legnagyobb próbája a MEGBOCSÁTÁS!

Eltudod engedni azokat a sérelmeket, traumákat, amit egy másik ember okozott neked, és az valamilyen formában megváltoztatta az életed egy időre, vagy talán véglegesen. Fel kell ismerned, hogy ami történt életed „forgatókönyvének” szerves része, és te attól vagy olyan amilyen.

Az a „történet” amit nem tudsz megbocsátani, mélyen megváltoztatott benned valamit, és ez fontos tanítás lelki fejlődésed folyamán.

Ha életed tele van megbocsáthatatlan „BŰNÖKKEL”, akkor valahol mélyen magadban kel keresni a hibát, mert EGÓD tűrőképessége alacsony szintű, ezért hasznos az ÖNVIZSGÁLAT ebben az esetben.

A BŰN keresztbe hosszába behálózza, és gúzsba köti az EMBEREK LELKÉT!

Ezeket a láthatatlan szövedékeket kell a SZERETTEL a MEGBOCSÁTTÁSSAL ELVÁGNI.

Ha áthelyezzük a TREMTŐ kezébe sorsunk, és HIT-ünk van abban, hogy CSAK AZ TÖRTÉNIK, AMIRE SZÜKSÉGÜNK VAN, sokkal könnyebben fog megtörténni a MEGBOCSÁTÁS.

Az ősi törvények szerint Az apák bűneit heted íziglen a gyermekeinek kell megfizetni.

Ha abból indulunk ki, hogy NINCS BŰN, akkor ADÓSÁG sincs!

A különböző vallási nézetek a BŰN-re hegyezik ki, a FÉLELEM-re a tanításukat, ezért ezeket a nézeteinket kell felülvizsgálni.

Nem a 10 parancsolat ellenkezőjét vallom, hanem azt szeretném sugallni, hogy a Teremtő a szeretet szándékával teremtett minden lelket ÖNÖN magához hasonlatosnak, és ezáltal, ha a szerett érzésével teszed amit tenned kell, akkor NEM ELMÉD DIKTÁLJA A TÖRVÉNYEK SZERINT HOGYAN DÖNTS, hanem ASZÍVED SZERINT SZERTETTEL DÖNTESZ!

Ismét egy idézet Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel c. könyvéből

http://m.blog.hu/vi/vilagnezet/image/ateizam.gif


Miért mondod azt, hogy feledkezzünk meg a vallásról?

Mert rossz hatással van rátok. Meg kell érteni, hogy az intézményes vallás csak akkor sikeres, ha az emberekkel elhitetik, hogy szükségük van rá. Az emberek akkor fognak hinni valamiben, ha először elveszítik a hitüket önmagukban.

Ezért az intézményes vallás első feladata az, hogy arra bírjon, veszítsd el önmagadba vetett hited. A második feladata az, hogy úgy lásd, válaszolni tud mindarra, amire te nem. És a harmadik és legfontosabb feladata az, hogy rábírjon, hogy válaszait kételkedés nélkül elfogadd.

Ha valamire rákérdezel, akkor már gondolkozol. Ha gondolkozol, azzal visszatérsz a Belső Forráshoz. A vallás ezt nem engedheti meg neked, mert képessé válhatsz arra, hogy olyan feleletet találj, amely különbözik az övétől. Tehát a vallás arra kell, hogy ösztönözzön, hogy kételkedj önmagadban, hogy kételkedj abban, hogy képes vagy egyenesen gondolkozni.

A vallással nagyon gyakran ezek a hátsó szándékai okozzák a gondot, mert ha kételkedés nélkül nem fogadhatod el saját gondolataidat, hogyan fogadhatnád el kételkedés nélkül azokat az elveket Istenről, amelyeket a vallás sugall neked ?

Hamarosan még a létezésemet is kétségbe fogod vonni, amelyben, ez a helyzet iróniája, addig nem kételkedtél. Amíg intuitív tudásoddal éltél, lehet, hogy nem láttál tisztán Engem, de egyértelműen tudtad, hogy ott vagyok.

A vallás teremtette a hitetlenkedőket.

Minden tisztafejű gondolkozónak, aki megvizsgálja, mit tett a vallás, látnia kell, hogy a vallásban nincs Isten. Mert a vallás töltötte meg az emberek szívét Istentől való rettegéssel, holott az ember valamikor teljes gyönyörűségében szerette Azt, Ami Van.

A vallás parancsolt rá az emberre, hogy hajoljon meg Isten előtt, holott valamikor örömtelien felszabadulva emelkedett fel előtte.

A vallás hintette el az emberben az Isten haragjától való félelmet, holott valaha az ember azt kereste, hogy Isten oszlassa el a félelmeit.

A vallás mondta azt az embernek, hogy szégyellje a testét és annak legtermészetesebb funkcióit, holott az ember valaha örvendezett ennek, és az élet legnagyobb ajándékának tekintette.

A vallás tanított arra, hogy szükséged van egy közvetítőre ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerülj, holott valaha azt gondoltad, hogy kapcsolatba kerülhetsz vele egyszerűen úgy, hogy tisztes és igaz módon éled az életedet.

És a vallás parancsolt rá az emberekre, hogy imádják Istent, holott az emberek valaha azért imádták Őt, mert lehetetlen volt másként tenniük.

A vallás, mindenhol, ahova csak eljutott, széteséshez vezetett, márpedig ez ellentétes Istennel.

A vallás elszakította az embert Istentől, az embert az embertől, férfit a nőtől, bizonyos vallások azt állítják, hogy a férfiak a nők fölött állnak, miként hirdetik, hogy Isten az emberek fölött áll, ekképp állítva színpadra a legnagyobb paródiát, amilyet valaha is rátukmáltak az emberi nem nagyobbik felére.

Azt mondom neked, hogy Isten nem magasabb rendű az embernél, és a férfi sem a nőnél, nem „ez a dolgok természetes rendje", hanem ez az, amit azok, akik hatalommal rendelkeztek (azaz a férfiak) szerettek volna, hogy legyen, amikor férfiközpontú vallásaikat létrehozták kiadva szentírásaik anyagának felét, a maradékot pedig úgy alakították, hogy az megfeleljen férfiközpontú világszemléletüknek.

A vallás mind a mai napig ragaszkodik ahhoz, hogy a nők valamilyen formában értéktelenebbek, lelkiekben másodosztályú emberek, nem megfelelőek arra, hogy Isten szavát tanítsák, Isten szavát hirdessék, hogy prédikáljanak az embereknek.

Mint a gyermekek, még mindig vitatkoztok azon, hogy melyik nemnek engedtem meg, hogy papjaim lehessenek.

Megmondom neked: mindannyian a papjaim vagytok. Mindegyik-tök külön-külön.

Nincsen egyetlen személy vagy az embereknek egyetlen csoportja, amely egy másiknál megfelelőbb lenne arra, hogy az én munkámat végezze.

De oly sokan a férfiak közül olyanok, mint a nemzeteitek. Hataloméhesek. Nem szeretnék a hatalmat megosztani, csak gyakorolni. És ugyanazt a típusú Istent alkották meg. Egy hataloméhes Istent. Egy Istent, aki nem akarja megosztani a hatalmat, pusztán csak gyakorolni. De azt mondom neked: Isten legnagyobb ajándéka, hogy megosztja az isteni hatalmat.

Azt akarom, hogy olyanná váljatok, mint Én.

De mi nem lehetünk olyanok, mint Te. Ez istenkáromlás lenne.

Az az istenkáromlás, hogy ilyesmit tanítottak nektek. A következőt mondom neked: Isten képére és hasonlatosságára lettetek teremtve, az a sorsotok, hogy ezt teljesítsétek.

Nem azért vagytok itt, hogy küzdjetek és kínlódjatok, és soha ne jussatok el oda. És nem egy lehetetlen küldetés megvalósítására küldtelek benneteket.

Higgyetek Isten jóságában, és higgyetek az isteni teremtés jóságában, az-az szentséges énetekben.

Egy Hellinger féle családállítás alkalmával mint segítő, tanúja voltam annak, hogy valóban igaz, a hetedíziglen való kihatás, pont a sötétséggel kötött szerződés következtében, de ezt a KARMA URAI döntöttek arról is, hogy MEGBOCSÁTANAK, és feloldják az elkövetett karmikus bűnöket.

Az, hogy karmikusan is megtörténjen a MEGBOCSÁTÁS, ahhoz előbb magunknak az ELMÉNK FELISMERÉSÉN KERESZTÜL A SZÍVÜNKKEL kell megbocsájtani!

Ha SZÍVÜNK nem tudott megbocsátani, ELMÉNK bocsánata KEVÉS!

Ha Felismered, és megérted a MEGBOCSÁTÁS LÉNYEGÉT, akkor hatalmas lépést tettél a TISZTA KOMMUNIKÁCIÓ FELÉ, mert felvállaltad magad, és esetleg a világ felé azt az egó-döntésednek a felülbírálatát, ami EGÓ-d erőltetett rád!

Ezt nevezhetnénk a BELSŐ ALÁZAT CSÍRÁJÁNAK, amiből majdan kifejlődik

A FELTÉTEL NÉLKŰLI ADÓ ÉS ELFOGADÓ EMBER!

Az alábbi cikk nem kapcsolódik közvetlenül a megbocsátás témaköréhez, ismertlen szerzőtől van, de úgy éreztem ide kell tennem! Kaptam hírlevélben – továbbadom azért a néhány értékes gondolatért.

 

Az élet három iskolája

Köszönöm szépen!…

Olyan boldoggá tettél”…

Ne is említsd”…

Öröm volt számomra…” – mindezek olyan megnyilvánulások, amikkel kifejezzük a hálánkat és elismerjük mások háláját. Ezek jelzik, hogy azt hiszünk, valaki tett valamit, ami boldoggá tett minket, ha csak néhány percre is, hogy ők felelősek a jóérzésünkért és a boldogságunkért. Valóban azok?

Bárki is felelős lehet-e a boldogságunkért, a tudatunk békéjéért, az elégedettségünkért, az örömünkért? Ha ez így van, ugyanezek lennének felelősek a nyomorúságunkért is?

Háromféle elgondolás létezik arról, hogy valójában ki is felelős azért, amit érzünk.

Az egyik iskola, a Kivetítés iskolája, mely szerint, mindig a többiek jelenléte és/vagy tettei tesznek minket boldoggá, elégedetté vagy csüggedtét és rosszkedvűvé. Ebben az iskolában elsajátítjuk az egyik NAGY rögeszmét, ami ma igen népszerű a világban – „nem én, hanem ők.”

A második iskola – a Személyes Felelősségvállalás Iskolája – értelmében, mi vagyunk 100%-ig felelősek a saját érzéseinkért, minden egyes pillanatban, függetlenül attól, hogy mit tesznek mások és milyenek a körülmények. Olyan messzire is elmennek, hogy kijelentik, Isten nem tudja irányítani az érzéseinket, még Isten sem képes arra, hogy valamilyen érzésre rábírjon minket, mert ha mégis, akkor nem lenne mindaz a szenvedés, ami manapság olyannyira jellemzi a világot. Természetesen feltételezve egy jóindulatú Isten létezését.

A harmadik iskola – Az Összehangolódás Iskolája. A középutat választják. Azt állítják, miközben senkit sem késztethetünk arra, hogy bármit is érezzen, ugyanakkor lehetünk befolyással az érzéseikre. Azt mondják, hogy bár mi vagyunk az összes gondolatunk és érzéseink teremtői, mégis mások befolyással lehetnek ránk attól függően, hogy milyen az energiaszintjük, vagy amit mi gyakran „rezgéseknek” szoktunk nevezni. Melyik iskolába iratkoznátok be?

Az érzés jelentése

Mielőtt megpróbálnánk megérteni minden egyes iskola tanítását, valószínűleg fontos, hogy előtte tisztázzuk, mit jelentenek az érzések. Gyakran magát az érzést egy fizikai dologgal igyekszünk összekapcsolni. Az érzéki érzéseinket a fizikai érzékszerveink stimulálják. Ezért a legtöbb ember számára a boldogság érzete valamilyen stimulációval vagy ingerléssel kapcsolódik össze az egyik fizikai érzékszervünkön keresztül. Egy finom csokoládétorta íze, a csoportunk győztes képe, valamilyen inspiráló zene hallgatása – mindez a stimulált boldogság egy formája. Mindez mulandó, és ezért nem lehet igaz boldogság, csak az érzékszervek ingerlése. Az ilyen érzéki érzések kívülről jönnek befelé.

Míg a nem fizikai érzések, amikre nem igyekszünk odafigyelni, belülről fakadnak és haladnak kifelé.

A mi választásunk, hogy békések legyünk, és békét érezzünk,

a mi választásunk, hogy elégedettek legyünk, és így érezzük a boldogság egyik legmélyebb formáját;

a mi választásunk, hogy szeretők vagyunk másokkal és érezzük a saját jóindulatú szeretetünket, ahogy kifelé árad.

Ezeket az érzéseket semmi nem stimulálja, de állandóan teremtődnek. Ám, ameddig külső forrásoktól függünk, pl. emberek, események és körülmények, amik generálják az érzéseinket (kellemes vagy kellemetlen), nem leszünk képesek arra, hogy gyakoroljuk a belső választásainkat.

A Kivetítés Iskolájában megtanuljuk, hogyan vádoljunk másokat a haragunkért, a félelmeinkért, a szomorúságainkért és szenvedéseinkért, függetlenül attól, hogy ők kik, és milyen messze vannak. Az a gondolat, hogy talán mi vagyunk felelősek az állapotunkért, a hozzáállásunkért, az érzéseinkért, és még a tetteinkért is, még nem merült fel a tudatosságunkban. Néhányan, a Kivetítés Iskolájában, azt állítják, hogy felelősséget vállalnak a tetteikért, de még mindig másokat okolnak azért, amit éreznek. „Azt az érzést keltetted bennem, hogy…”- ez egy igen gyakori kifejezés, amit másoknak mondanak. Lehet, hogy még olyan dolgokat is hangoztatnak - „szükségem van rád, hogy… (mondd ezt, tedd azt, stb.)” -, ahogy kifejezik a rászorultságukat és a másoktól való függőségüket a saját megelégedésükre. A Kivetítés Iskolájában a rászorultságot és a függőséget teljesen helyénvalónak ítélik.

Az Élet korai leckéje

Életünk során korán belépünk a Kivetítés Iskolájába, amikor egyik vagy mindkettő szülő arra próbál megtanítani, hogy mi vagyunk a felelősek a saját érzéseinkért. „Ha átmész a vizsgákon, ha időben hazajössz, ha alaposan lemosod az autót… boldog leszek. Ám, ha elbuksz, vagy késel, vagy lemosatlan részek maradnak az autón, boldogtalan leszek (és visszavonom a szeretetemet tőled). És ez volt az a pillanat, amikor a többségünk megtanulta, hogy mi voltunk a felelősek a szüleink érzéseiért! Nagyszerű kezdet az élethez!

Ez a lecke, plusz egy élet egy meglehetősen érzéki világban, ahol majdnem mindenki megmutatja a boldogság valamilyen fokú ingerlésétől való függőségét, és nem volt még oly rég, amikor még azt hittük, hogy a boldogságunk, az érzéseink kívülről jönnek befelé, amikor a valóságban az igazi boldogság egy belső munka. Ez volt a leggyakoribb betegség, ami okozta, hogy annyi boldog napot elmulasztottunk az Élet Iskolájában, „áldozatokként”!

Úgy látszik, hogy viszonylag kevés diák lépett be a személyes felelősségvállalás iskolájába, egyszerűen azért, mert nagyon kevesek képesek megírni a felvételi vizsgát, ami nem is annyira egy vizsga, de inkább a felismerés alkalmazása. Ez az a pillanat, amire gyakran mondják azt: „végre megértettem” – amikor látják, és teljes mértékben felismerik: „nem ők, de én”.

Felismerni, hogy mindig mi vagyunk felelősek az érzéseinkért, egy dolog, de gyakorolni ezt a felelősséget, miután olyan hosszú ideig ellentétes módon viselkedtünk és másban hittünk, egy más dolog. Végső soron egy váltást igényel a tudatosságunkban, ami magába foglalja azt a meglátást, hogy az elsődleges valóság az életben ott van a saját tudatosságunkban, azaz, önmagunkban. És minden más dolog odakint van, pl. emberek, a világ állapota, kialakuló események, csokoládétorták, stb. – és mindezek csak a másodlagos valóság.

Az erő egy jó példája, amit a személyes felelősség vissza tud állítani a tudatosságunkban, Viktor Frankl extrém, de igaz élettapasztalata, amit megírt a Man’s Search for Meaning (Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben) című könyvében. Szembenézve a legkegyetlenebb halállal, nem éppen kedves emberek keze között, megtapasztalta a pillanatnyi megvilágosodást, amikor felismerte, hogy egyetlenegy dolog van, amit soha senki nem vehet el, függetlenül a körülményektől (koncentrációs táborban volt), és ez az a képesség, hogy megválaszthatjuk a válaszainkat, vagyis, a gondolatainkat, az érzéseinket és megfigyelésünket.

Ugyanakkor a személyes felelősségvállalás gyakorlása kemény lehet. Olyannak tűnhet, ami megengedi, hogy bármit mondjunk vagy tegyünk, amit csak akarunk, indokolt arroganciával mások felé, ami azt mondja: „ha nem tetszik, a te bajod”. És néhányan ezt a megközelítést követik az életükben. Egy egész mozgalom épült erre a 70-es és 80-as években. Később többen felismerték, hogy ez a fajta arrogancia elsődlegesen erőszak az énnel szemben, ami szabotálja az egyén boldogságát. Néhányan felismerték a személyes felelősségvállalás fontosságát a szellemi törvényekkel együtt. Az egyik ilyen törvény, a szeretet törvénye vagy a láthatatlan „kapcsolat”, ami minden lény között fennáll. Az önzés vagy a nemtörődömség bármilyen formája egy kísérlet a szétkapcsolódásra, arra, hogy megtörjük a szeretet törvényét. Az eredmény ugyanaz, mint bármilyen más törvény megszegésénél; mindig magával hoz egyfajta mentális vagy érzelmi rossz érzést.

Az élő jelenléte

Ha bármikor is jártál az Összehangolódás Iskolájába, akkor tudod, hogy ha belépsz bármilyen szobába, miközben tele vagy haraggal, és valaki a békés nyugalom állapotában ül abban a szobában, a béke rezgése, az energia hatással lesz rád, és kezdesz lenyugodni, ahogy egymásra hangolódtok. Lehet, hogy néhány pillanatig a kényelmetlenség érzése növekszik benned, ahogy észreveszed a saját haragodat a béke tükrében. De az egymásra hangolódás elkerülhetetlen, és egyre békésebb leszel. A lényed állapota természetes módon összhangba kerül a másik állapotával. Természetesen ennek az ellenkezője is bekövetkezhet, ha a két fél még mindig a Kivetítés Iskolájába jár, és nem vették az első leckét a személyes felelősségvállalás iskolájában!

Azok, akik az Összehangolódás Iskolájában tanulnak, nem vádolnak másokat azért, amit éreznek, és nem is rohannak ki azok ellen, akik a világot békétlenné és erőszakossá teszik.

Ahogy a régi mondás mondja: a tetteik és a hozzáállásuk alapján ismerjük meg őket, vagy talán úgy még pontosabb: megismerjük őket a rezgéseik alapján.

 

Olvasva a fenti írást, talán jobban felismerhetjük, hogy hol és MIT követtek el velünk szemben, és MI hol és MIT tettünk annak érdekében, hogy kialakult a HARAG, amit MEG KELL BOCSÁTANI.

Talán, ha ezen keresztül felismerjük egónk legmélyebb bugyrait is, elindulhatunk a

FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET MEGTANULÁSÁNAK CSODÁLATOS, DE JELENLEGI VILÁGUNKBAN,

NAGYON RÖGÖS ÚTJÁN!

 

gyury /Samael

 

forrás: www.asztralutazas.hu