Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mihály Arkangyal: Itt az idő, hogy elengedjük a régi dolgokat / 2012-10-23

Mihály Arkangyal: Itt az idő, hogy elengedjük a régi dolgokat

2012. október 23.

Közzétette: Steve Beckow

mihaly.jpegEllen rekordidő alatt készítette el a műsor írásos változatát mindannyiótok örömére és épülésére. Az Isteni Forrás arra ösztökél bennünket, hogy a figyelmünket tartsuk a Felemelkedésen és ne hagyjuk, hogy az utolsó sötét alakok kísérletei félelmet keltsenek bennünk. Mihály arkangyal átadja a legfrissebb információkat a Felemelkedés, a NESARA, a Felfedés, a visszaszorítás és a választás témakörében.

Tudom, hogy a galaktikus családom itt van. Te tudsz róla? c. filmecske elérte a millió számú leütést a YouTube-on (bár a YouTube csupán 172.796 db megtekintést mutat) és két millió a leütések száma a többi honlappal összesen. Mihály arkangyal ezt követően megadja a szükséges tanácsokat azoknak, akik Sedona-ba tartanak és személyesen vesznek részt a konferncián és azoknak is, akik otthonról élvezik azt.

Egy óra egy angyallal – 2012. október 22.

Graham Dewya (GD): Helló! Üdvözlet az „Egy óra egy angyallal” c. műsorban Linda Dillonnal, a Szeretet Tanácsának csatornájával és a „The Great Awakening” [A nagy felébredés –. a ford.megj.] írójával, valamint Steve Beckow-val, a 2012 Scenario-tól.

Graham Dewya vagyok. Nagyszerű dolog veletek lenni ma.

A mai vendégünk Mihály arkangyal. Ezzel át is adom a szót neked, Steve.

Steve Beckow (SB): Nagyon szépen köszönöm, Graham!

Linda Dillon (LD): Úgy gondolom, mielőtt elkezdjük, Steve, az Isteni Forrásunk szeretne néhány ösztönző szót megosztani velünk!

SB: Ez csodálatos! Csodálatos! Köszönöm, Linda!

Üdvözlünk, Forrás!

Isteni Forrás: Üdvözlet! Én vagyok a Forrás. Az Egy Forrása és Mindenek Forrása. És igen, csupán azért szólok az én szeretett Mihályom előtt, hogy átadjam ezeket a bátorító szavakat!

Szeretteim! Szívem gyermekei! Lényem gyermekei! Az út mutatói! Hibridek és angyalok, csillagmagok és emberek! Ne nyugtalankodjatok! Tartsátok meg a figyelmeteket és a hiteteket! Ismerjétek fel, hogy a kibontakozás folyamatában vagytok, és hogy ti vagytok a kibontakozás! Minden a terv szerint halad előre. Az én tervem szerint és a ti terveitek szerint.

Igen, ebben a helyzetben hirtelen változások vannak. És ezért kérlek benneteket: ne nyugtalankodjatok és összpontosítsatok arra az igazságra, melyet Mihály a szívetekbe csepegtet és arra a fényre, melyet én adok mindannyiótoknak, minden egyes testbe és a középpontotokba. Készüljetek fel és legyetek a végső esemény. Egyszerűen legyetek tudatában, hogy veletek vagyok. Ne forduljatok el, mivel ez az időszak számotokra az, amikor egyenesen kell mennetek – nem, nem szemellenzővel, hanem teljes körű látással és nyitott szívvel. Részvéttel, örömmel és a szeretet beteljesítésével.

Köszönöm nektek! Visszavonulok!

SB: Nagyon szépen köszönjük ezt az üzenetet, Forrás! Üdvözöljük Mihály arkangyalt is. Uram! Egy egész listányi kérdésem van hozzád, de megkérdezlek, hogy kezdésképp szeretnél-e mondani valamit.

Mihály arkangyal (AAM): Üdvözlet! Én vagyok Mihály, a szeretet arkangyala, a béke harcosa. Barátaim! Jobban ismertek annál, mintsem egy platformot nyújtsatok a kezdő hozzászólásaim számára! Hiszen nekem mindig sok mondanivalóm van!

SB: Nagyon jó, Uram!

AAM: De ugratlak is benneteket, mivel az a Mihály, akivel a mai napon összekapcsolódtok, egy vidám Mihály. Vidám és komoly! Mivel – mint tudjátok, Steve – a „Komoly” szót mindig is félreértettétek a bolygótokon. Hiszen ez a játékok és az öröm bolygója; az öröm bejárata.

Megerősítem az igazság kék fényét mindannyiótok bensőjében – a szívetekben, a torokcsakrátokban, a harmadik szemetekben, a koronacsakrátokban. És igen, ez a tisztánlátás időszaka és annak a fénynek a körülölelése, melyet az Anya/Apa [Forrás]/Egy nyújtott nektek és melynek növekedését és terjedését lehetővé teszi – nem úgy, mint a ti független, tőletek különálló részetek, mivel ez szervesen hozzátartozik ahhoz, akik ti vagytok. Ez mindig is így volt.

Tehát értsétek meg, amint elérjük a változás ezen időszakát, akkor nagymértékben szabaddá engedjük az általunk mértéktelen energiának / káosznak nevezett dolgot is. Legyetek a megfigyelők, és sok módon kapcsolódjatok szét a Földtől még akkor is, amikor kibékültök vele. Váljatok le a harmadik dimenziótól! Rögzítsétek magatokat Gaia szívébe, de ne legyetek részesei a félreinformálás forrongásának!

Nos, ennyit szerettem volna mondani. Mivel szeretnétek kezdeni?

SB: Nos, engedd meg Uram, hogy csak annyit mondjak, hogy szándékomban áll kérdéseket feltenni neked – ha van időnk rá – a Felemelkedésről, a Sedona-i Konferenciáról, Fukushima-ról, a novemberi választásokról, a NESARA-ról, a Felfedésről és a visszaszorításról. Tehát nincs sok kérdésem!

És talán kezdhetnénk azzal, hogy megfigyelem önmagamban azt, hogy szűkül a figyelmem, és hogy egyre jobban és jobban érdekel a Felemelkedés, valamint egyre és egyre kevésbé érdekel sok más téma. Ez valami olyan dolog, amire számíthatok? Ez valami olyan dolog, ami általánosságban megtörténik?

AAM: Igen. Ez valami olyan dolog, melyet előre lehet látni és ez valami olyan dolog, mely a közösséggel is megtörténik.

Ami ezen a gyönyörű bolygón végbemegy, annak nagy része a káoszon, a drámán, az információ árnyékán és a félreinformáláson alapul. Nos, ezt értitek. És az ilyen forrongásban és forrongó dolgokban való részvétel iránt való érdeklődés egyre és egyre kisebb, mivel benneteket az érdekel, ami valójában a lényetekhez beszél. Hiszen ez is változik. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a Felemelkedés ösvényén vagytok – a megnyitás, a szív, a szeretet, a megvilágosodás és az összehangolódás ösvényén.

Tehát a mindennapi események, amint eszetekbe jutnak, amint sok száz és ezer éven keresztül gondoltatok rájuk, szinte mellékessé válnak. Ez a változásotok része. A harmadik dimenziós emberi lénytől a – mondhatjuk úgy, hogy a – globális, interdimenziós, transzdimenziós galaktikus emberig.

SB: Köszönjük. Szeretnék egy pillanatot fordítani a korai Felemelkedésre, Uram. Úgy gondolom, hogy sok olvasó és hallgató töpreng azon, hogy vajon hány fénymunkás korai felemelkedésére számítotok. Mit szükséges ahhoz megtenni, hogy közéjük kerüljünk? És mi lesz a feladatuk kapuőrökként, amikor visszatérnek?

AAM: Nos, már sok-sok ember ment át az átjárón. Nos, ezt szükséges megértenetek. Nem fogunk pontos számot mondani nektek, de azt eláruljuk, hogy néhány ezer. Nem, nem milliók; ezrek! És a visszatérést tekintve az ő feladatuk – mivel a legtöbbüknek van – egyszerűen az, hogy jelzőfényként [világítótoronyként] működjenek. Nagyon gyakorlati kifejezéssel élve, gondoljatok úgy erre, mint egy rádiótoronyra, egy adóállomásra, és így az energia az emberi lények felé számos módon el tud jutni és beszivárog, lefordít, növekszik vagy csökken a szükségletnek megfelelően.

Ott vannak a terjesztők, mint amilyenek ti vagytok, nagy mennyiségű információval, hiszen vannak olyanok, akik még a harmadik dimenzióban vannak, akiket elkap az információspirál. Tehát eltérően tőletek, ők több és több információt akarnak azért, hogy megnyugtassák magukat arról, hogy az úton vannak. Ők nem azon a ponton vannak még – azok, akik a Felemelkedés előtti helyen vannak – ahol ők valóban keresik belül, hogy mi történik (szivárog ki) és aztán lehetővé teszik a külvilág számára, hogy egyszerűen feltáruljon.

Tehát a kapuőrök és az útmutatók már úton vannak. És ők megülik majd azokat a valóságokat. Az egyik feladata a kapuőröknek az, hogy megüljék az interdimenziós valóságot addig, amíg mindannyian, akik úgy döntöttek, hogy átmennek ezen az átjárón, megteszik ezt.

És természetesen ott lesznek azok az oszlopok, akik a hátvédek – jobb szóval ezt nem tudom kifejezni – akik a Terv végső megvalósítására fognak figyelni.

SB: És vannak dátumok, melyek valószínűsíthetően kapcsolódnak az emberek korai felemelkedéséhez? Mint például a november 11 vagy más napok?

AAM: Ezek minden egyes napon megtörténnek. Október 10. (10. hó 10. napja) egy nagy nap volt. November 11 (11. hó 11. napja) egy másik nagy nap lesz. December 12. (12. hó 12. napja) még egy nagy nap lesz. De engedjétek meg, hogy biztosítsalak benneteket arról, hogy ezrek mennek át az átjárón minden egyes napon, így nincs szükség arra, hogy egy bizonyos napra figyeljünk. Egyszerűen tartsátok meg a saját személyes koncentrációtokat és aztán válasszátok ki a saját napotokat! Ez egyedülálló lehet a számotokra, tudjátok!

SB: Rendben. Én határozottan a mai napot választom! [nevetés] Köszönöm, Uram!

Mit fejez ki számodra a Sedona-i Konferencia és mit szeretnél látni arról, ami ott végbemegy?

AAM: A Sedona-i Konferencia kifejezi a hasonló-elméjű és hasonló-szívű (központú) személyeket, akik összejönnek, hogy megvizsgálják az igazságot, és hogy a szeretet legyenek, hogy a személyes és a közösségi rezgést egy olyan szintre emeljék fel, melyre ti egyszerűen felemelkedtetek. Ez a célja a konferenciának.

SB: Ez nagyon jó, Uram!

AAM: Pontosan ezt szeretném, hogy ott megvalósuljon. Nagyon is ismertté és egyértelművé fogom tenni az ottani jelenlétemet, így nem fog kudarcba, drámába, félreinformálásba keveredni semmi, nem lesz bonyodalom sem amiatt, hogy megpróbálnak diszharmóniát kelteni. Szóval – mint tudjátok – amint átmentek a bejáraton – és már készítettünk egyet; tehát ne aggódjatok semmi miatt – szóval, amint átmentek a bejáraton és elkezdtek összekapcsolódni – és ez nem egyszerűen a találkozói termekben történik, hanem ide értem mind a konferencia és mind a találkozói termeket is. Nem. Ez a bejárat azzal kezdődött, amikor eldöntöttétek, hogy részt vesztek ezen az összejövetelen. És ebbe beleszámítanak azok is, akik – sok okból, egyesek meggyőződésre alapozva, de mindamellett – akik úgy döntöttek, hogy a kényelmes otthonukból vesznek részt rajta.

De azt sugalljuk, hogy azok, akik elhatározták, hogy eljönnek erre az összejövetelre, a változást már akkor elkezdték, amikor ezt eldöntötték. Az egész Szeretet Tanácsa és a Mennyei Tanács elkezdett dolgozni ezzel a csoporttal. Tehát a munkánk nagyon is folyamatában van. Nem csupán a ti előadóitok, az InLight Rádió és a 2012 Scenario volt elfoglalt, drága szíveim! Mi is rendkívül elfoglaltak voltunk.

És számos olyan bejáró van, amin mindannyian átmentek majd. Olyan érzésetek lehet majd, mintha egy forgóajtón mennétek át. De egyszerűen legyetek tudatában annak, hogy minden egyes panel a bejáratnál egy átjáró és a másik oldalon fogtok kikötni.

Ennek az energiának a megnyitása – amint mondjuk -, nem egyszerűen a találkozói termekben van. Ez az adott helyzetben van, a városban van, a szívetekben van, a szobátokban van, függetlenül attól, hogy hol tartózkodtok. Ez mindannyiótok bensőjében van. Belül és belül.

SB: Az olvasóink és a hallgatóink nagy többsége nem lesz ott Sedona-ban, Uram. Részt tudnak ebben ők is venni?

AAM: Igen. Ez az, amiért azt mondtuk, hogy nem csupán azok, akik úgy döntöttek és lehetőségük is volt eljönni a tényleges találkozóra. Azokat is beleértjük, akik az otthonukból fognak részt venni rajta. Tehát azt tanácsolunk nekik, hogy egyszerűen tartsák magukat a középpontjukhoz rögzítve és nyissák meg a szívüket, hogy megkapják azokat az energiákat, amelyeket majd küldünk és közvetítünk és [így] legyenek részesei ennek a találkozónak.

Tehát ne törjön össze a szívetek, drágáim! Ne kedvtelenedjetek el, ha a körülményeitek olyanok, hogy Indiában, vagy Kínában, vagy Új Zélandon, vagy Kanadában ültök. Ne csüggedjetek amiatt, hogy nem tudtok eljönni! Hiszen hordozzátok az energiát és meg is kapjátok azt!

Minden részét meg fogjátok tudni annak, amit majd mondani fognak, vagy be fognak mutatni? Nos, végül is igen. De legyetek tudatában annak, hogy képesek vagytok összpontosítani és meg tudjátok kapni az energiákat és ily módon részt tudtok venni és egy későbbi időpontban megkapjátok az információt, a másolatokat, stb. Ne legyetek szomorúak!

Amint a Forrásunk kérte mindannyiunktól ma, összpontosítsatok! Legyetek tudatában annak, hogy ha otthon ültök, akkor is megkaphatjátok az energiát! De tudjátok azt is, hogy azt az energiát kézről-kézre, szívből-szívbe is hordozzátok. Milliók fognak segíteni abban a munkában, amit azok végeznek, akik Sedona-ban összegyűlnek; abban fognak segíteni, hogy megtegyék ezt a dolgot.

És minden egyes személy, aki Sedona-ba érkezik, azok, akik személyesen vesznek részt, valahol az ezrek és milliók közöttieket reprezentálják. Nekik is megvan a kötelezettségük, amit teljesítenek.

Nos, ez nehéz lesz? Egyáltalán nem. Vidám és örömteli lesz? És ezért mondom azt, hogy ez egy ez egy vidám Mihály, aki ma hozzátok csatlakozik. Gyakran nagyon merev és komoly vagyok vagy a Közel-keletre és a galaxisok közötti háborúkra koncentrálok. De nem ma. Ma úgy jövök hozzátok, mint a testvéretek és hívlak benneteket, hogy gyertek és játszatok velem! Ez annak az ideje, hogy örömteliek legyünk és együtt nevessünk. Mindannyian.

SB: Köszönöm, Uram! Ez csodálatos! Azonnal megpróbálom feltenni a 2012 Scenario oldalra majd.

De mielőtt belemennénk az összegyűjtött világi hírekre, elmondanád nekünk, kérlek, hogy mennyi nézője volt eddig a Tudom, hogy a galaktikus családom itt van. Te tudsz róla? c. Felfedés-videónak a YouTube-on?

AAM: Több, mint egymillió.

SB: Rendben.

AAM: Csak éppen, hogy több.

SB: Oké. És mennyien nézték összességében meg a videót? Nem csak a YouTube-ra gondolok, ahol ez megtalálható, hanem más oldalakon is, ahol ez fellelhető?

AAM: Ó, akkor körülbelül a duplája.

SB: Nos, ez nagyszerű! És a hatás…

AAM: Ez volt a Felfedés, és épp, hogy elkezdtétek!

SB: Uram! Úgy érted, hogy az InLight Rádió, mint csoport, vagy úgy, hogy a világ?

AAM: Ez alatt az InLight Rádiót, a Felfedést és a világot is értem.

SB: Ó, nagyon jó! Rendben. Most egy csomó kérdést fogok feltenni a hírekkel kapcsolatban.

Az első kérdés az, ami csupán ma reggel jött elő. Olyan híresztelések vannak, hogy 3,9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt és plutónium szivárgást idézett elő, mely bizonyos források szerint a világ többi részére is el fog terjedni. Ez valós helyzet vagy ez egy „hamis zászló alatti” [false-flag] kísérlet azért, hogy félelmet generáljanak és súlyosbítsanak a világon?

AAM: Ez egy „hamis zászló alatti” esemény. Volt egy kisebb földrengés, de nem okozott több kárt, mint ami már megtörtént, és ami egy éve megtörtént.

SB: Rendben. Gondoltam, hogy talán ez lehet a helyzet. És köszönöm, hogy megerősítetted.

A november 6-i választásról: Ez tiszta választás lesz, vagy a sötétek megpróbálják majd csalással és korrupcióval megnyerni?

AAM: Nos, láttatok már rengeteg játékot, nem?

SB: Igen.

AAM: Most, mindannyiótokat megkérem, hogy legyetek tudatában annak, hogy nagyon elfoglaltak voltunk, mert ez egy nagyon fontos választás. Nos, már mondtuk, hogy nem lényeg, kit választanak, mert Barack Obama szerepe folytatódni fog. De legyünk nagyon egyértelműek: az a tervünk, hogy ez a választás neki kedvezzen. Szeretnénk megkérni mindannyiótokat, hogy küldjétek a fény, az igazság, a becsületesség, a változás, a remény kék fényét a választók szívébe! Ne csupán a jelöltekébe, ne csupán minden jelöltébe, hanem minden egyes szavazónak!

Rengeteg torzítás, nyílt hazugság történt eddig. Már nagyon sok olyan dolog történt, amit ti manipulációnak vagy hókuszpókusznak [fortélynak, csalafintaságnak] neveztek.  Én vagyok játékos. Tehát igen. Van egy bizonyos mértékű torzítás és van egy bizonyos mértékű…. Ez nem annyira a sötét erők vágya, mint amennyire azoké, akik mohók, akik ellenőrzés alatt akarnak lenni, akik a régihez ragaszkodnak.

Nem arról van szó, hogy ők biztosan egy szervezett erő tagjai, bár bizonyos részük igen. Hanem az emberek vágya ez; azoké, akik félelemből nem akarják elengedni a régi dolgokat. Nos, ez sajnálatos, mivel itt az ideje, hogy elengedjük a régi dolgokat. És azt akarjuk, hogy megkapják a lehető legtöbb segítséget; hogy egyszerűen meglássák, hogy mi az igazság, mi a remény, mi az ígéret és mi a változás.

SB: Oké. Köszönjük. A közvélemény kutatók megbízhatónak mondhatók a választással kapcsolatban vagy manipulálva lettek?

AAM: Manipulálják őket!

SB:  Tehát azok, akik Romney-t tartják befutónak, igazat mondanak, vagy nem?

AAM: Nem, nem mondanak igazat. De tudjátok, veszélyes dolog ezt megkérdezni tőlem. És az egész dolog veszélyes. És természetesen ez a fortély tulajdonsága; a hazugságok és sötétség része. Hiszen amikor az emberek effajta közvélemény kutatásokat olvasnak, akkor igaznak veszik. És természetesen ez olyan hatással van rájuk, mely egy második – nem érzés, nem bizalom, hanem egy második – átgondolásra készteti a véleményüket, és úgy gondolják, hogy talán rosszul döntenek, és talán követniük kellene a többséget és a közvélemény kutatások szerint kellene szavazniuk.

Tehát amit mi kérünk az, hogy inkább a szívetekre figyeljetek, mintsem az eltompult külső erőkre!

SB: Rendben! Ez egy jó tanács!

Szeretnék a NESARA-ról és a Felfedésről beszélgetni. A feleségem egyik nap bement a bankba, ahol csupán két pénztáros és egy menedzser volt szolgálatban. És a menedzser azt mondta, hogy az embereket hazaküldték, de én arra gyanakszom, hogy őket a NESARA-ra képezik. Melyik az igaz, Uram?

AAM: Az embereket az elmozdulásra és a változásra képezik ki. Ez teljesen helyénvaló.

SB: Nos, ezt jó tudni. Mi magyarázza a NESARA késlekedését, az utolsó hírek óta?

AAM: Az emberi lények. És én valójában nem a hallgatóitokra gondolok itt, hiszen ma hallom őket. Hallom, hogy az egész világon ezt mondják:  „Ez nem így van, Mihály! Csináljátok!” És én szeretett barátaim! Egyetértek veletek! De az emberi fajnak egész nagy része olyan, amely még abban a hitben él és ahhoz ragaszkodik, hogy híján van valaminek és szűkölködik. És ennek a magja természetesen az érdem.

És azok közül, akik kint élnek – ahogyan mi mondanánk – a fénymunkás közösségben, akik szintén azt hiszik, hogy ragaszkodni akarnak az általuk birtokolt dolgokhoz, ők sem akarják a kiegyenlítődés semmilyen formáját. És aztán ott vannak azok – természetesen – akik ahhoz a meggyőződéshez ragaszkodnak, hogy kimerültek.

Tehát arról van szó, hogy hagyjatok eltávozni mindenféle előítéletet. Hiszen amit a helyreállítás mestereiként gondolhattok – figyeljétek meg, hogy nem a NES-ara vagy Ne-SARA szót használom; a helyreállítás kifejezéssel élek – a helyreállítás, a végrehajtás mesterei a helyükön vannak. Tehát tudjatok erről. Tehát, ha a szívetek mélyén bármilyen füstgomolyagot, árnyékot vagy kétséget találtok, akkor arra kérnélek benneteket szeretett fivéreim és nővéreim, hogy gyújtsátok meg azokat az én kék lángommal, gyújtsátok meg a ti rózsaszín lángotokkal és gyújtsátok meg azt St. Germain ibolya színű lángjával! Adjátok oda a Forrásnak vagy nyújtsátok át nekem, de ne ragaszkodjatok hozzá! Már majdnem odaértünk!

SB: Oké. Szerepel a NESARA Obama elnök választási kampányában? A kampány részeként kezeli? Vagy a helyreállítás részeként?

AAM: Igen. És ez minden, amit erről mondhatunk!

SB: [nevetés] Oké. Nem fogok több dolgot kérdezni erről! Rendben. Köszönöm! Mi a legfrissebb dolog, amit a Felfedésről tudnál nekünk mondani, kérlek?

AAM: Nos, értitek, mivel a csillagtestvéreitek nem csak nagyon elfoglaltak, hanem nagyon türelmetlenek is lehetnek egyben. De tudjátok, hogy ha a mi oldalunkon tudomásunk lenne türelmetlenségről, akkor el tudnám mondani nektek azt is, hogy türelmetlenek vagyunk. De nincs meg ez a tapasztalatunk! Viszont izgatottak, várakozók, vidámak vagyunk? Igen!

És értsétek meg, amit ma mondunk nektek arról, hogy a NESARA és a Felfedés egybefonódott és egymástól elválaszthatatlan dolgok és hogy ezek szorosan egymás után történnek meg. Leülünk ide és elmondunk nektek minden részletet? Nem, mivel nem akarunk senkit befolyásolni. Ez több esetben megtörtént. Nem. Nem hatnak ránk a sötét erők és valójában jelenleg a sötét erők legtöbbje visszaszorításban van.

De engedjétek meg, hogy azt mondjam, hogy mindkettő nagyon közel van. Engedjétek meg nekem, hogy visszamenjek arra, hogy mit tettetek és mit tesztek jelenleg. És szeretném, ha ma éjjel éreznétek a szívetekben velünk együtt ahogyan ez a közösség – és a tágabb közösségről beszélek, a szeretet hordozóiról, a fény szolgálatában állókról, nem csupán a 2012 Scenario-ról vagy az InLight Rádióról, bár ti voltatok az állandó hordozói – függetlenül, kitartóan halad előre. Nem engeditek meg, hogy lelassítson benneteket az, amire úgy gondoltok, mint a régi Föld status quo-ja [régi/korábbi állapota] és nem engeditek meg senkinek, hogy megállítson benneteket.

Továbbmentetek, mint az én kék légióm, igazolván magatokat, felvállalva a felelősséget, utat mutatva. Ezért hangsúlyozza a Forrás a terveteknek a Tervben való jelentőségét. Úgy gondolhatnátok, hogy csupán kicsi személyek vagytok, egy személy az emberiség mocsarának közepében és azt, hogy így sokan nem akarják meghallani, amit el kell mondanotok és nem fognak odafigyelni vagy nem akarják megtudni, hogy mi is történik. De továbbra is hordozzátok azt az energiát és igazoljátok azt bármilyen módon!

Ez kihatással van a változásra. Ez az új. Ti vagytok az Új Lények, mindannyian. Nem várjátok a csillagtestvéreitektől vagy valamelyik kormányzó hivataltól, hogy ezt mondja: „Ó, a csillagtestvéreitek itt vannak!” Ezt évtizedek óta tudtátok már a szívetekben, a csontjaitokban. Igen, csodálatos dolog megerősítést kapni! És nem kell várnotok arra a napra, amikor ez világos és szabad lesz. Ti nem függtök ettől. Továbbléptetek és folytatjátok ezt, mivel társak vagyunk!

És ez megváltoztatja az egész tájat, a környezetet, és annak arculatát, ahol Gaia-n éltek. Ne becsüljétek alá, amit tesztek még akkor sem, ha mindannyian annyit tesztek – vagy mindannyian azt gondoljátok, hogy csupán annyit tesztek -, hogy a fényt és a szeretetet hordozzátok! Emlékezzetek arra, hogy a Felemelkedés kulcsa a szeretet! Vannak más tettek, melyeket végbe fogtok vinni? Természetesen! De a kulcs, a jegy a szeretet!

SB: Köszönjük, Uram!

Ha továbbléphetünk a visszaszorítás témakörére most, hogy jobban megértsük a visszaszorítást, akkor Myanmar-ral vagy Burma-val kapcsolatosan elmagyaráznád nekünk, kérlek, hogy milyen hatása volt a visszaszorításnak a katonai rezsimre és hogyan segített megnyitni azt?

AAM: Nos, látjátok a változásokat és ezek néha nem annyira hirtelenek vagy gyorsak, mint amilyennek szeretnétek látni. És tulajdonképpen látni fogjátok…hogy azok a legrosszindulatúbb és legmerevebb rezsimek, melyeket katonai erők kormányoznak, illetve azokon kívül a diktatúrák, melyeket az irányítás/ellenőrzés meggyőződésére alapoznak.

Most, értsétek azt is, – és Burma egy nagyon jó példa erre – hogy amikor egy katonai csoport – legyen akár kicsi vagy nagy csoport, de akár egy személy is lehet – a visszaszorítás, a fény nagyon intenzív átjárása által – rájön arra, hogy megváltozott, akkor senki sem hajthatatlanabb annál a fény általi változások megvalósítására, mint azok, akiket a fény átváltoztatott.

Tehát, amit láttok, és amit elkezdetek meglátni, az egy 180 fokos fordulat. Ránéztek és arra gondoltok, hogy: „Hogyan lehetséges ez?” De mivel nekik már megvan a részlehajlásuk arra, hogy nagyon empatikusak legyenek – mondhatom így? – azzal kapcsolatban, hogy az ő hitrendszerüket másokéra helyezzék, amikor fénnyé alakítják őket, akkor szintén nagyon nyugtalanok annak megosztásában és elengedésében, viszont biztosítják azt, hogy mindenki a fénnyel együtt haladjon.

Ez kissé ironikus, ha valóban belegondoltok. De ez hatásos.

SB: Rendben, Uram! Van egy olvasónk, aki szeretné tudni, hogy a brit elnök, David Cameron visszaszorítás alatt áll-e.

AAM: Ő egy nagyon enyhe visszaszorításban volt. És ezt az analógiát használtuk az előtt a számos szint előtt, amit ti a földi bebörtönzésre használtok. Úgy gondolhattok tehát David Cameron-ra, hogy egyszerűen egy napos kimenője volt.

SB: Egy napos kimenő. Mi a helyzet ezzel? A legutolsó döntés arról, hogy Gary McKinnon-t ne adják/szolgáltassák ki az a belügyminiszter visszaszorításának hatásra volt?

AAM: Igen.

SB: Tehát ez példa egy olyan tevékenységre, melyre a visszaszorítás hatást gyakorolt.

AAM: Igen. És sok ilyet fogtok látni!

SB: Rendben.

AAM: Amit szintén nem láttok azok az agresszív cselekmények, a hadi akciók, melyek megtörténhettek volna, ha ezek közül az emberek közül sokan nem kerültek volna visszaszorítás alá. Tehát ez egy negatív bizonyíték, melyet az emberi lények nehezen tudnak megérteni, mivel nem nyilvánvalóan elérhető ez számotokra. Nem kritikaként említjük ezt nektek, hanem mert vannak olyan események, melyek megtörténhettek volna, de nem történnek meg a visszaszorítás miatt.

SB: Említenél nekünk kérlek általánosságban néhány tipikus eseményt, melyet talán a visszaszorítás bizonyítékaként tarthatunk számon?

AAM: Amit látni fogtok az az erő alkalmazásának és a lakossággal szembeni erőszaknak, különösen az erőszak visszaszorításának egy fokozatos – nos, nagyon fokozatos – mérséklődése; az agresszív háborúból való visszavonulás, egyfajta enyhülő érzés a vezetőség oldalán azok iránt, akikről úgy hiszik, hogy uralkodnak rajtuk vagy felelősek értük.

SB: És azt feltételezném, hogy az egész szervezet, melyet Bilderbergernek, Háromoldalú Tanácsnak és az Idegen Kapcsolatok Tanácsának neveznek, mind visszaszorítás alatt van. Ez helyénvaló?

AAM: Igen, ez igaz. Amit láttok az egy kisebb polgári nyugtalanság. És ahol ti polgári nyugtalanságot tapasztaltok, akkor ott azt látjátok, hogy a nép azt is mondja – nem a visszaszorítás miatt, hanem egyszerűen azért, mert ők szintén változáson mennek keresztül és szeretettel töltődnek fel – tehát szintén látjátok hasonlóan és párhuzamosan a visszaszorítással, hogy a nép ezt mondja: „Nem fogjuk elfogadni az irányítást/ellenőrzést!”

SB: Rendben! Uram! Egyszer azt mondtad, hogy nem voltak klónok a bolygón. De azt is mondták talán 3 évvel ezelőtt, hogy Hillary Clinton egy klón volt és más embereket is megneveztek, akik klónok voltak – ide tartozik George Bush is, úgy gondolom. És a róla készült kínai fényképekre hivatkoztak bizonyítékképpen. Őket klónozták valaha is? És ha a bolygón nem lennének klónok, akkor eltűnt néhány ember? Őket WALK-IN-ekkel helyettesítették [walk-in: egy lélek általi meghatározott céllal való földre történő belépés/materializálódás, mely csak bizonyos ideig tart]?

AAM: Vannak WALK-IN szituációk. Nincsenek klónok, ahogyan jelenleg a Földön erre ezt a kifejezést használjátok, hiszen mindenki, aki jelenleg a Földön van, az valamilyen szinten hibrid kombináció, melyről már korábban beszéltünk; mindenki, aki jelen van, képes arra, hogy átmenjen a Felemelkedésen. Mindenki így fog dönteni? Ezt a lehetőséget határozottan nyitva tartjuk. A klónok nem lennének képesek a Felemelkedésre, tehát ők el lettek távolítva.

SB: Rendben. Nos, két kérdés ezzel kapcsolatban: Az emberek azt mondják, hogy Hillary Clinton és George Bush klónok voltak és azt is mondják vagy állítják, hogy ezek az emberek halottak; csak a klónok maradtak. Tehát ez az első kérdés.

A második kérdés az, hogy van-e néhány olyan ember, aki csillagmagként van itt, aki klón testben létezik? És Ellie Miser-t hoznám fel példának. Ő még itt van. Tehát feltételezem, hogy te csupán a sötét klónokról beszéltél. Ez helyénvaló?

AAM: Te a sötét klónokról beszélsz, de mi szintén nem használjuk…például a csillagmagokat, akik formájukat tekintve teljes mértékben WALK-IN-ek. Tehát ne tegyünk különbséget! Hillary Clinton ő maga. George Bush sosem volt ő maga!

SB: [nevetés] Tudom. Néhány olvasó félre fogja magyarázni az utolsó hozzászólást, Uram! Ő nem klón. Ugye?

AAM: Ő nem az!

SB: Oké. [nevetés] Köszönjük! Tehát vicceltél, amikor azt mondtad, hogy ő nem önmaga?

AAM: Tudjátok, hogy volt néhány WALK-IN ebben a szituációban. Tehát az a lény, aki George Bush jelenleg, az addig fog az maradni, amíg a Felemelkedés meg nem történik.

SB: Rendben. Úgy sejtem, hogy amit mondasz az, hogy George Bush egy WALK-IN szituációban van.

AAM: Így igaz.

SB: Rendben! Köszönöm, Uram!

El tudnád mondani, mi az oka annak, hogy a szíriai polgárháború folytatódik? A karmatisztítás miatt van? Vagy mi az oka?

AAM: Nem, nem emiatt van. Van néhány visszamaradt karma, de nem, nem emiatt van. Ez egy áldozat. Ez egy nagyon embertelen történés és ez kiátkozásként szerepel sok emberi lény számára a bolygón, mely egyszerűen igazolja a viselkedés, az elnyomás, az öldöklés, a visszaélés e fajtáját. Azt, hogy ezt ne lehessen elfogadni. Tehát ez nem karmatisztítás; ez a szív teljes megváltozásának katalizátora.

SB: Ez egy óriási áldozat, nem?

AAM: Ez egy tragikus áldozat!

SB: Köszönjük. Az ideiglenes kormányok – mondanál kérlek néhány szót arról, hogy hogyan fognak megtörténni? Lesznek ideiglenes kormányok? A határok lazítása is megtörténik. Hogyan fog ez megvalósulni?

AAM: Nem tudjuk nektek elmondani azokat a különböző forgatókönyveket, melyek adódni fognak. Amire úgy gondoltok, hogy ideiglenes kormány, az egy kissé helytelen kifejezés. Tehát igen, lesznek bizonyos helyeken olyan emberek, vezetők, akiket oda fognak tenni, hogy segítsék az átmenetet egy békésebb, bőségesebb és szeretőbb világ felé? A válasz, igen! De nem arról van szó, hogy hozunk embereket, akiket csak úgy odadobunk a helyükre.

Ezek olyan személyek, akiknek jelentőségteljes és segítő szerepük volt ebben és az ő érdeklődési körük a politika és a kormányzás, de nem a régi világ, hanem az új világ politikája és kormányzása.

Tehát sok olyan fénymunkás van, akik – hogy úgy mondjuk – egy ideiglenes gondnoki szerepben fogják találni magukat. Nem olyan személyekről beszélünk, akiknek nincs tapasztalata vagy nem érti azt, hogy a békés átmenet hogyan történhet meg. És a békére itt a maga legigazabb értelmében gondolok.

Tehát az ideiglenes kormányok, ahol szükségszerű…és ez természetesen nem szükséges minden országban, mivel sok olyan kormány van, amelyek már tudják, hogy egy elmozdulás zajlik és a szükséges változások megtételében együttműködőek és segítőkészek lesznek. Szintén ne felejtsétek el, amikor erről beszélünk azt, hogy közösségekről beszéltek, melyeket a megértés (felfogás) és a létezés magasabb világába valamint a szív eltérő világába emeltek.

Tehát mindazok a vágyak, mindazok az érzelmi kötődések azokhoz, melyekre úgy gondoltok, mint téves paradigmák, téves hálózatok, téves hitrendszerek, melyek a kormányzati formákhoz kötődnek, eltűntek. Most, sokan lehetnek olyanok, akik – amint átmennek az elmozduláson – azt mondják: „Egyáltalán nem érdekel engem és nincs elhivatottságom, hogy részt vegyek a kormányzásban!”? Igen. Lesz olyan emberáradat, akik azt mondják majd: „Túl sok energiát fektettem bele és szeretném átadni másvalakinek a gyeplőt!”

Tehát nagymértékű rugalmasság lesz arra vonatkozóan, hogy ki mit működtet. De ennek a célja nem az, hogy egy halom káoszt teremtsen, nem az, hogy félelmet keltsen, mivel ez a múlté. Tehát amikor ideiglenes kormányokra gondoltok, akkor egyszerűen gondoljatok olyan állampolgárokra, akik a szakértelemmel, a tudással és jobb kedélyállapottal és szívvel segítenek lehorgonyozni az új dolgokban.

Amit a politikai folyamatokról gondoltok, az nagyon idejétmúlt lesz. Nem, nem úgy értjük, hogy amit gondoltok, és demokratikus folyamatként dédelgettek az nem lesz időszerű! Természetesen időszerű lesz, mert ez az egyetlen út, amikor a közösség a szív egységes állapotában van. De amit a kormányról gondoltok, az roppant mértékben meg fog változni. Sokkal inkább gondnoki, mintsem egy hatalmi vagy őrző szerepet fognak betölteni.

Tehát ezért a kormányzásban érdekelt embertípus is, drámai módon más lesz.

SB: Nagyon várom már! Két kérdésem maradt hozzád! Megemlítem most mindkettőt és úgy fordítsd kérlek ezekre a következő tíz percet, ahogyan szeretnéd.

Az egyik: vannak olyan emberek, akik úgy tűnnek, hogy gyűlölnek vagy lenéznek más embereket. Néha úgy hívjuk ezeket, hogy „rasszisták” és néha „fundamentalistáknak” nevezzük őket. Ők talán az embereket a színük miatt gyűlölik; mások talán az eltérő vallásuk miatt; megint mások azért, mert terroristáknak vagy bármi másnak tartják őket. De ők egy olyan helyzetből jönnek, hogy nem szeretnek valakit vagy lenéznek másokat.

Mi lesz az ő sorsuk az elkövetkező két hónapban? Nehéz időszakuk lesz például? Hogyan tudunk segíteni nekik abban, hogy ebből a helyzetből egy olyan helyzetbe mozduljanak el, ahol szeretet van? Ez az első kérdésem.

A második olyan, amit gyakran mondtál…nos, úgy gondolom, hogy talán mondtad már nekem: „Steve, az ötödik dimenzióban vagy!” Nem vagyok tudatában annak, hogy hogyan vagyok az ötödik dimenzióban! Mit jelent azt mondani valakinek, hogy ő akár a negyedik, akár az ötödik vagy akár magasabb dimenzióban van, amikor fizikai testben van, mely talán nem is alakult át?

Honnét tudom, hogy az ötödik dimenzióban vagyok? Honnét tudják mások, hogy azon a helyen vannak, ahol vannak? Tehát ez az én két kérdésem a maradék időre, Uram!

AAM: Beszéljünk először a borzalmas – és én a „borzalmas” szót a maga legigazabb értelmében használom – a borzalmas végeredményéről a rasszizmusnak, a gyűlöletnek és az felügyeletnek (ellenőrzésnek). Hiszen az egész rasszizmust, fanatizmust – legyen ez akár politikai, vallási vagy gazdasági (óriási gazdasági fanatizmus él még a bolygótokon és mindennap láthatjátok ezt) – egy nagyon különös keverék táplálja, továbbá a félelem, a felhatalmazás és az általatok karmának nevezett dolgok is táplálják; ez utóbbira úgy fogok utalni, mintha egyfajta korábbi életből átfolyt vér lenne.

Ezeknek az embereknek nagyon nehéz időszakuk lesz, ha úgy döntetnek, hogy ellenállnak és harcolnak. És ezért kérjük mindannyiótoktól, hogy biztosítsátok magatokat, hogy ti vagytok az átadók és a felvetők, és hogy ti nem vonjátok be magatokat a káosz e mocsarába, melyet ők kétségtelenül megteremtenek most és meg is fognak teremteni.

Ez mind önértékelés és önszeretet hiányából, valamint az érdem és érték tudatlanságából származik. Hiszen amikor a szívetekben (középpontotokban) vagytok és tudatában vagytok ösztönösen, mélyen és teljesen az Egy-gyel való kapcsolatotoknak, az istenségeteknek, és annak, hogy a szeretetet nem egy olyan felszínes módon hordozzátok, melynek gyakran szemtanúi vagyunk a bolygótokon…ez javult már, de még mindig ott van. Amikor valódi szeretet van, akkor nem lehet gyűlölet vagy utálat azok fel, akiket kevesebbnek ítéltek vagy neveztek.

Ez így egy lehetetlen konstrukció. Ha nem értenénk a számos szintet és kisugárzást, akkor egyszerűen megráznánk a fejünket. Tehát ez ki lesz tépve belőlük? Döntési lehetőségük van, és ha úgy döntenek, hogy továbbra is ragaszkodnak, akkor természetesen az lesz a döntés, hogy máshová lesznek helyezve. De amit szintén mondok, személyesen – és gondolhatnátok ezt: „Hogyan tudod Mihály ezt megtenni? Személyesen emberek milliói, milliói és milliói felett?” Nos, azt javasolom, hogy bízzátok ránk! Lesznek összetűzéseik az egójukkal és lesznek szintén lehetőségeik is, hogy megláthassák az istenségüket, hogy felfedezzék minden lény egyenrangúságát!

Sokak számára kiváltképp kellemetlen lesz ez a dolog. De szükségszerű! Ezért ösztökéltünk sokakat arra, hogy végezzék el a munkát, így nem az utolsó pillanatban lesztek ilyen módon kitépve. Részben erről szól Szíria is. Ez van Milala-val is, Afganisztánban. Ez a döntés az emberek számára, hogy megvizsgálják, és ezt mondják: „Hogyan lehetséges ez? És hogyan tudok ekkora gyűlöletet hordozni a szívemben?”

Nos, ezeket a példákat ezért hozom fel újra és újra. A régóta tartó lövöldözések, Martin Luther King, a harcosok szabadsága, a kivégzések Irakban és Iránban. Ezek olyan tükrök, melyeket azok elé tartanak, akik úgy gondolják, hogy jobbak másoknál, hiszen ez a végső eredménye a gyűlöletnek és a feljogosításnak.

Ez szánalmas.

SB: Uram! Közbeszólhatok ebben a pillanatban és mondhatom azt, hogy olyan fotókat készítettek, melyek azt sugallják, hogy Milala lövöldözése meg volt rendezve. Van egy fotó Milala-ról, amin nem látni, hogy bármilyen sebhely lenne a torkán. Van egy fotó róla, amikor a helikopter felé megy. Megrendezett volt vagy sem?

AAM: Nem. Nem volt megrendezett. Ez egy brutális támadás volt.

SB: Rendben. Köszönjük!

AAM: Ezt mi rendeztük meg? Igen!

SB: Mit értesz ez alatt, Uram?

AAM: Úgy értem, hogy ez egy lehetőség. Egy valós fizikai formában? Igen. Ez lehetőség arra, hogy az emberek azt mondhassák, hogy „Az efféle üldözésnek véget kell vetni?” Igen.

Most pedig: onnét tudjátok, hogy az ötödik dimenzióban vagytok, hogy hiányzik az érdeklődés a harmadikban.

SB: Ez hasznos. Nem akarom feltételezni, hogy hirtelen képes leszek a gondolataimmal teremteni és két helyen tartózkodni egyszerre.

AAM: Máris ezt teszed!

SB: Én, Uram?

AAM: Nézd meg azt, amit teremtettél!

SB: Uh! Húúú!

AAM: És tekints arra, amit minden nap teremtesz velem!

SB: Oké!

AAM: Drága szívem! Hogyan mondhatod azt, hogy nem teremtesz?

SB: Nos, úgy gondolom, úgy képzelem, hogy annak az értelmezése, hogy mit jelent az ötödik dimenzióban lenni, nem teljes!

AAM: Minden, amit tennetek kell az, hogy nagyobbat álmodjatok!

SB: Meg fogom tenni!

AAM: És már a gyakorlatban is megtetted!

SB: Igen! Nagyobbat fogok álmodni! Oké. És azt mondod, hogy ha én nagyobbat álmodnék, akkor látnám az eredményét annak, hogy nagyobb vagyok?

AAM: Látni fogod az eredményeket! Tehát megkérlek mindannyiótokat, úgy, ahogyan már meg is tettem korábban, hogy az USA egész választóságával legyetek. Most egy nagy álom az, hogy igazságot helyezzetek a szíveikbe. Nem az, hogy megmondjátok nekik, kire szavazzanak, hanem egyszerűen az, hogy belecsepegtessétek a szeretetet, a békét és az igazságot!

SB: Köszönjük, Uram! Csodálatos, hogy itt voltál!

AAM: Hálás vagyok, hogy itt lehettem! Menjetek a szeretetemmel! Gyertek és játsszatok velem, drágáim!

SB: Megtesszük, Uram!

AAM: Búcsúzom!

SB: Búcsúzunk!

 

Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Forrás: http://the2012scenario.com/2012/10/archangel-michael-its-time-to-let-go-of-the-old/

http://kristalyhang.wordpress.com

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.