Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi változhat 2012 után?

Bár itt vagyunk a korszakhatárnál, mégis csak nagyon ritkán és
felületesen tesszük fel magunknak a kérdést, hogy mi a célja ezeknek a
felgyorsult változásoknak. Amennyiben komolyan vesszük, hogy tudatos isteni
társ-teremtővé válunk, akkor egyre tisztábban kéne látnunk, hogy hová
tartunk, hogy mi az a cél, ami felé törekszünk - hiszen pont ezáltal tudjuk
a leggyorsabban elérni. Ehelyett sokszor csak egyre zűrzavarosabbá válik a
kép. Mi a felemelkedés? Milyen lesz az új ember?

607.jpgMég a spirituálisan előrehaladottak közül is sokan a naív mennyország
képét vetítik maguk elé. Ahogy néha mondani szoktam: rózsaszín felhőkön
ülve balalajkázunk, és minden vélt vagy valós szükségletünk (mondjuk
angyali közreműködéssel) azonnal kielégül. Nincsenek tennivalók,
nincsenek kihívások, nincsenek leckék – minden elképzelhető és
elképzelhetetlen vágyunk még a létrejöttének pillanatában kielégül.
Vajon ez a spirituális ösvény végcélja?

Nem valószínű. Ahogy Orin mondta: „ameddig az én szintemről ellátunk a
kihívások sohasem érnek véget”. Ez pedig egy galaktikus mester szintje,
akinek egyetlen inkarnáció elég volt a földi leckék elsajátítására…

Sokan az életüket egy megoldandó problémának tekintik, úgy gondolják, ha
még ezt és ezt megoldják, megszerzik – ezek a hétköznapi gondolkodásban
általában az anyagi javak – akkor utána megszűnik minden problémájuk,
és majd akkortól „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”. Ezzel szemben az
új energiás tanítás azt mondja egyrészt, hogy ha ezt a jövőbe vetítjük
ki, mindig ott is marad, másrészt, ha nem tanulunk meg MOST boldognak lenni,
nem tanuljuk meg MOST jól érezni magunkat – vegyen körül konkrétan bármi
– akkor jó esély van rá, hogy ez később sem fog bekövetkezni. Tehát az
életünk egy út – vagy ösvény, ha úgy tetszik – olyan folyamat, melynek
során megtanulunk kezelni bizonyos helyzeteket, kihívásokat, majd amikor
ezeket már uraljuk, újabbak, nehezebbek, bonyolultabbak jönnek a helyükbe.
Vagyis meg KELL tanulnunk élvezni, hogy újabb és egyre nehezebb problémákat
oldunk meg – és a dolog természeténél fogva minél eredményesebbek
vagyunk, a következő kihívások annál nagyobbak lesznek. Nagyobb
kihívások, több felelősség… És ez a szabad akarat földi iskolájának
egyik legfontosabb tanítása.

ajtc3b3.pngÉrdemes talán még egy kicsit tovább menni ebben: az tehát a tanítás
lényege, hogy nem a kihívások fognak eltűnni az életünkből – jóllehet,
természetük az idő elteltével változhat – hanem a saját hozzáállásunk
változik a tanulási folyamat során, és természetesnek és
szükségszerűnek tekintjük ezeket. Ha újabb kihívással nézünk szembe,
nem személyes sértésnek tekintjük, hanem az univerzum kivételes
jóindulatának, hogy méltónak talált minket egy ekkora kihívás
megoldására is. Hiszen valamelyik korai Kryon-könyvben ott volt a tanítás:
„a legsúlyosabb kihívás közepette is emlékezz, hogy arany tálcán ott
van melletted a megoldás”.
 

Megszűnik a polaritás a felemelkedés során? Mivel az anyag és a szellem
ugyanannak a „botnak” a két vége, természetesen nem szűnik meg, csak
akkor, amikor a forrás belélegzik, és minden teremtését visszavonja
önmagába, vagyis hindu szóval, amikor véget ér egy manvantara. Most épp a
„kilégzés” után vagyunk, tehát ez még meglehetősen soká fog
bekövetkezni. És akkor mi a megoldás? Helyesen kezelni a polaritást,
felismerni, hogy az isteni teremtő energia csatornái vagyunk, és ezt az
energiát a figyelmünk révén irányítjuk. És ezáltal ha a figyelmünket a
nekünk nem tetsző dolgokra fókuszáljuk, azokat teremtjük az életünkben: a
hiányt, a szenvedést, az ítélkezést, a félelmet, és így tovább. Minél
jobban előrehaladunk a spirituális úton, annál több teremtő energiát
tudunk leközvetíteni, annál magasabb és finomabb szintekről – és annál
nagyobb a felelősségünk, hogy mire irányítjuk ezt életünk minden
pillanatában.

557117_227040500752012_1495603845_n.jpgOdafigyelhetünk a táplálkozásunkra, meditálhatunk rendszeresen, de ha még
mindig fenntartjuk az elkülönültséget és az ítélkezést, ha néha mégis
úgy gondoljuk, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is”, akkor jó
részt ez fog manifesztálódni az életünkben. A fegyelmezett életvitel
egyfajta eszköz a teremtő energiáink irányítására. Nem arról van szó,
hogy ezért majd jutalmat kapunk, mert jó kisfiúk és kislányok voltunk, és
nem csináltunk rosszat – hiszen, ha „rossz leszel, nem szeretlek”. Nem.

Az önismeret és az önmegfigyelés révén egyre inkább uralnunk kell
életünk minden pillanatát. Természetesen ez a folyamat nem minden pillanat
tökéletes uralásával kezdődik, hanem azzal, hogy egyre többször
felismerjük az elkülönült, az ítélkező, a félelemmel telt gondolatainkat
és érzelmeinket – majd amilyen gyorsan tudjuk, elvonjuk erről a fókuszunk
révén erre továbbított energiát. Nem adjuk át magunkat a káprázatoknak,
a félelemnek, az automatikus ítélkezésnek. Orin azt mondja: „Egyetlen
pozitív gondolatok a negatív gondolatok tucatjait semlegesítheti”. Tehát
egyáltalán nem reménytelen a feladat, de vegyük észre, hogy nem abból
áll, hogy „minden héten kétszer meditálok, és ezzel mindent megtettem a
spirituális fejlődésem érdekében”. Meg „elolvasom a pozitív
gondolatokat, és szívből egyetértek velük”. Nagyon szép! És amikor a
híradót nézed, és a katasztrófákon csámcsogsz? Amikor az
összeesküvés-elméletekre irányítod a figyelmedet? Ha észrevesszük a
saját negativitásunkat, nem önbüntetéssel kell rá reagálni, hanem a
polaritás másik végpontjára irányított fókusszal. Igazából ilyesmit
jelentett a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”.

ESPAVO sites.google.com

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Figyelő - Kárpát-haza

Nagyon jó, lényegretörő, világos írás. Bár többet látnák ilyet a neten...

 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605