Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ima és marakodás kíséri a csodatevőnek tartott indiai gurut utolsó útján

Ima és marakodás kíséri a csodatevőnek tartott indiai gurut utolsó útján

 

Súlyos állapotban fekszik kórházban Szai Baba, az egyik legnépszerűbb, világszerte körülrajongott, de sokak által szemfényvesztőnek tartott indiai csodaguru. Míg a levegőből arany ékszereket elővarázsoló, egyetemes szeretet hirdető mikrofonfrizurás guru hívei magához Szai Babához imádkoznak egészsége javulásáért, rendkívüli vagyon felett rendelkező alapítványán belül már folyik a küzdelem az irányításért.

Forrás: AFP

Szai Baba

1749 - SEGÉLYVONAL JAPÁNÉRT

Szolidaritás a japán károsultakért!Támogassa 200 forinttal egy iskola újjáépítését! Hívja a 1749-es számot, vagy küldje a "JAPAN" szót sms-ben ugyanerre a számra. Köszönjük!

"Életemben először úgy éreztem, imáim meghallgatásra találtak. Biztos vagyok benne, hogy mindenki azt hitte, haldoklom, mert nem tudtam abbahagyni a sírást. Végül Baba jött, és tizenötünket beterelt a fő fogadóterembe. Ott volt egy indiai férfi beteg fiával, és egy indiai család. Baba ránézett az indiai férfira, és azt mondta: 'Ausztrália'. A férfi bólintott, és azt mondta, valóban onnan jött. Én meg nem mondtam volna. Teljesen indiainak látszott, ruházatra és külsőre is. (...)

Aztán Baba engem is behívott a kisszobába. Azt mondta: 'Túl sokat aggodalmaskodsz.' Baba arról is beszélt, milyen beteg voltam (így is volt), és azt mondta, 'Tudom, tudom. Még azt is tudom, hogy a képemhez fohászkodsz a szobádban.' Elámultam. Baba azt mondta, tartózkodjam a testi örömöktől, majd arcomra emelte tenyerét, és kis köröket rajzolt ujjaival, mire sűrű zöld olaj jelent meg. Csodálatos illata volt! Máig nem felejtem, milyen jó illata volt. Több illat finom keveréke volt, mint a jázmin, a rózsa vagy a szantál. Mindenen áthatott azonban az eukaliptusz illata. Aztán ezt rákente az alhasamra is. Azt mondta, 'Ne aggódj. Ez hosszú, békés életet biztosít számodra.' Más dolgokat is mondott. Aztán megölelt és vége is volt a meghallgatásnak. Annyira elborítottak az érzelmek, hogy beszélni sem tudtam. "

Az idézet az egyik a hívőtől származik, aki elzarándokolt Szatja Szai Baba indiai hindu guru szentélyébe, és abban a kiváltságban részesülhetett, hogy a világszerte milliók által szeretve tisztelt, de mások által szemfényvesztő szélhámosnak tartott csodaguru személyes kihallgatáson fogadta. A narancsszín köntöséről és jellegzetes mikrofonfrizurájáról felismerhető Szai Baba olyan istenről prédikál, akit a világ összes vallásának alapítói tiszteltek, ezért híveinek nem kell felhagyniuk eredeti hitükkel, ha őt akarják követni. Híveinek száma világszerte tízmilliókra tehető, és ők most nagyon aggódnak.

Forrás: AFP

A csodatévőnek tartott, jótékonykodó guru ugyanis beteg. Március végén került kórházba keringési és légzési nehézségekkel. Az Andra Prades állambeli Puttapartiban alapított Sathya Supes Speciality Hospital orvosai szerint a 84 éves Szai Baba szervezete jól reagál a kezelésekre, de elég lassan, így állapota több mint két héttel kórházba kerülése után is kritikus. Orvosai szerint a gurut lélegeztetni kell, és dialízist is alkalmaznak nála.

"Isten vagyok"

Javulásában az orvosok és a kórház előtt várakozó, rendőrök által kordában tartott több ezer híve is reménykednek. Világszerte egészsége javulásáért fohászkodnak, egyenesen magához Szai Babához. "Isten vagyok. És te is isten vagy. A különbség te és én közöttem csupán annyi, hogy míg én ennek tudatában vagyok, te egyáltalán nem tudsz róla" - tanítja az 1926-ban Szatjanarajana Radzsu néven született szvámi (szent életűnek tisztelt ember), aki egy 19. századi, hinduk és muszlimok által is szentnek tartott másik híres guru, Sirdi Szai Baba reinkarnációjának, csodatévő gurunak mondja magát.

Szatjanarajana Radzsunak már születése csodás események közepette történt, a hangszerek maguktól megszólaltak, és egy kobra feküdt az ágya alatt békésen - írja róla könyvében egyik híve, Howard Murphet író. Szai Baba már kisgyerekkorában kitűnt társai közül odaadásával, bölcsességével, nagyvonalúságával - írja róla egyik honlapján elérhető életrajza. Soha nem vett magához húst, mindig tartózkodott az erőszaktól, és már négyévesen is megmutatkozott önzetlensége.

Forrás: AFP

Tizennégy éves korában, egy skorpiócsípés után azonban még további csodálatos dolgok történtek: az általa soha nem tanult szanszkrit nyelven kezdett beszélni, különböző dolgokat varázsolt elő a levegőből, és amikor apja felelősségre akarta vonni tetteiért, kijelentette magáról, hogy ő valójában Szai Baba - a fentebb említett szent - reinkarnációja, és célja az emberiség lelkiállapotának helyreállítása az igazság, helyes viselkedés, a béke és az isteni szeretet gyakorlásával és hirdetésével - állítja a róla írt könyv.

Csoda vagy trükk?

Híveinek száma gyorsan szaporodott, már 1944-ben szentélyt emeltek neki szülőfaluja mellett, hat évvel később pedig felépült a Prasanti Nilajam (a béke lakhelye), ma is üzemelő szentélye, ahol tízezer zarándokot tudnak elszállásolni. A szentély udvarán tizenötezer ember várhat törökülésben a guru napi kétszeri megjelenésére. Nincs is más esemény itt, nincs tanítás, nincs meditációs gyakorlat. Szai Baba amúgy sem vár el mást híveitől, mint vegetarianizmust. Tanításai több vallás elemeit ötvözik, a színes hindu mitológiát a buddhisták anyagi vágyakon való felülemelkedésre, a keresztények isten szolgálatára, illetve az evangélikusoknak a magasztosság közvetlen megtapasztalására vonatkozó tanításaival - olvasható az amerikai Salon 2001-es riportjában.

A jelenlévő hívek csupán a guru megjelenését várják, és abban reménykednek, hogy sikerül az első sorokba kerülniük, ahonnan Szai Baba kiválogatja azokat, akiket személyes meghallgatáson is fogad. Ott szoktak megtörténni az állítólagos csodák is, a guru, úgymond, a semmiből varázsol elő, pontosabban materializál különböző tárgyakat: aranyórát, medálokat, gyűrűket, szent hamut. Kritikusai szerint a guru átlátszó trükkökkel operál: ujjai közé vagy másik kezébe rejti a tárgyat, aztán úgy tesz, mintha ő teremtette volna a semmiből. Erről több leleplező videófelvétel is megtalálható a neten. A Salon riportja szerint a guru ajándékai inkább tűnnek olcsó bóvlinak, de hívei számára felbecsülhetetlen értékű talizmánok.

Szai Baba ismert jótékonyságáról is: India-szerte számos ingyenkórházat hozott létre, alapítványa több ugyancsak ingyenes iskolát is fenntart, külföldön is. India elmaradott részein tiszta ivóvizet biztosító projektet visznek. Van is miből jótékonykodnia, az indiai Daily News and Analysis hírportál 400 milliárd rúpiára (1640 milliárd forint) teszi az általa vezetett alapítvány vagyonát. Indián kívül számos külföldi - többek között amerikai - ingatlannal is rendelkezik. Hívei között megtalálhatók egyszerű emberek, de hírességek, politikusok is megfordultak már nála. Nyolcvanadik születésnapján állítólag egymillió ember érkezett Puttapartiba, a neves vendégek között ott volt például Atal Bihari Vadzspají akkori indiai miniszterelnök, illetve számos helyi politikai vezető.

Forrás: AFP

Egészsége romlásával az indiai lap szerint megindult a tülekedés, hogy ki vegye át a hatalmas vagyon felett rendelkező alapítvány irányítását. Szóba került például, hogy unokaöccse vigye tovább az ügyeket, de vita folyik arról a szervezeten belül, hogy esetleg mégis inkább demokratikusan válasszák meg az utódot. Az alapítvány irányítására azonban már bejelentkezett Andra Prades állam is.

Míg azonban egyeseknek Szai Baba maga jelenti a megtestesült istenséget, sokan kételkednek benne. Egyesek szerint csodái nem többek vásári komédiánál, és az, úgymond, általa a semmiből megjelenített dolgok valójában olcsó bűvésztrükkel kerülnek elő. Érték azonban súlyosabb vádak is. A 2000-es évek elején a BBC és a Salon is olyan csalódott hívekről számolt be, akik azért hagyták ott a gurut, mert állítólag szexuálisan zaklatott fiatal fiúkat. A magánkihallgatásokon állítólag a herezacskójukat fogdosta, orális szexre kényszerítette őket. Volt, aki megpróbált igazságügyi eljárást indítani emiatt, de Szai Babát soha egyetlen bíróság sem ítélte el.

A guru a bűvésztrükkös vádakat azzal utasította el, hogy az ezzel előállók nem megfelelően szemlélik az ő isteni képességeit. Kitartó hívei pedig előszeretettel tekintenek a guru körül felmerülő vitás ügyekre mint olyan dolgokra, amelyeket maga az isteni, mindent tudó Szai Baba intézett így, tudván, hogy ezzel is csak hírnevét öregbíti.

 

forrás: www.origo.hu

 
 


****


******

 


Angel


Angyalok


Élet virága


Energy


Fényt hozok


Fényváros

uj.jpg

 

" A Fény gyermeke vagyok.
Szeretem a Fényt.
Szolgálom a Fényt.
Fényben élek.
A Fény vezet, gyógyít,
átalakít és megvilágít.
Áldom a Fényt.
A Fény bennem van.
Egy vagyok a Fénnyel.
A Fény én magam vagyok!"


Őrangyalod vagyok


Sanat Sananda


Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2022 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 6
Összes: 3175685
Hónap: 37005
Nap: 605