Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Salusa 09.05.

Üzenetek a Szíriuszról Szeptember 5, 2011

 

SaLuSa  Üzenetei, 
"...Ahogy közeledünk ez év végéhez, arra a következtetésre juthattok, hogy az a sok esemény amiről állandóan beszélünk, azoknak el kell kezdődnie. Ez valóban igaz és ahelyett,  hogy külünálló eseményekről lenne szó,  események egész sorozata  lesz összekapcsolva..."

 
Szerte a világon a vezetők tisztában vannak az eljövendő változásokkal és belátják, hogy az emberek jólétéért ezek meg kell, hogy történjenek. De még páran mindig azt hiszik, hogy továbbra is megkaphatják mindazt a járulékot és belecsimpaszkodhatnak a régibe, ami már nem összeegyeztethető a terveitekkel. Ne aggódjatok, mert azok akik úgy érzik, hogy nem képesek elfogadni azt amit ajánlunk, azoknak le fog kelleni lépniük. Azok akik előlépnek, hogy átvegyék helyüket, azok előrelátásukért már ismertek számunkra és tudják, hogy fontos szerep jutott nekik. Nem lesztek többé kitéve a hatalmas vállalatok korrupt üzérkedéseinek és hatalmuk és befolyásuk nagyban mérsékelve lesz. A politikusokba vetette hitetek nagyban vissza lesz állítva ahogy látni fogjátok, hogy azok akikre rá van bízva jövőtök, spirituálisan motiváltak  és a Fényből vannak.
 
Amikor a szegénység és hiány kezelve lesz, egy csapásra látni fogtok egy azonnali visszaesést a bűncselekményekben, amik az ebből eredő  körülményekből születnek. Az "ők és a mi" felosztás, amely két osztályra osztotta fel az embereket el fog tűnni.  A vagyon újra fel lesz osztva és senkinek sem megengedve, hogy megtartsák a bűnös utakon szerzett nyereségüket.  Higyétek el, hogy mi pontosan tudjuk, hogyan jött a vagyon létre, sok belőlük manipuláció és leplezetlen lopás által gyűlt össze. Azt is tudjuk hol vannak elrejtve és a titkos számlák mind láthatóak lesznek és el lesznek kobozva. Nem lesz olyan hely a jövőben ahol a vagyon méltánytalanul lenne elosztva és a kormányok által adott vagy összegyűjtött pénz , minden alkalommal  teljesen  el lesz számolva. 
 
 
Kevés időnk maradt arra, hogy továbbra is meggyőzzünk sok híres személyt a világotokban, hogy a régi módszereket meg kell változtatni, mert ezekre sor kerül attól függően,  hogy vajon az emberek készen állnak-e vagy sem. Az ötlet egy teljesen új társadalomról, sokkal több ember által elfogadott mint valaha. Sőt, már egyértelművé tettétek, hogy nem vagytok megelégedve a régi rendszerrel, amely nem adta meg munkátok előnyeit és nem tisztelte szuverenitásotokat. Ellentétben a korábbi civilizációkkal, ti nem fogtok megsemmisülni és a nagy szerencsétlenségek és a katasztrófák  amikről világszerte beszélnek, sem lesznek tapasztalatotok részei.  Képesek vagyunk irányítani az ilyen eseményeket és bár meg kell, hogy engedjük, hogy Földanya is kivehesse részét a tisztítási folyamatban,  korlátozni tudjuk annak hatását.
 
           
Nyilvánvalóan nem kell  már sokat várni az egész változási folyamat megkezdésére. A terv a helyén van és gyorsan meghozza azokat a kezdeti változásokat, amik jelként fognak szolgálni mindenki számára, hogy a sötét összeesküvőktől  megtagadták a hatalmi posztokat  és már nem uralkodnak felettetek. Az ebből eredendő öröm és boldogság tovább fogja növelni tudatossági szintetek és ezek a csodálatos energiák felszabadítják majd a csalódottságot és a dühöt, amik nagyon hosszú ideje rakódtak egymásra . Béke fog leereszkedni a Földre és a régi nézeteltérések köztetek megoldásra kerülnek.  Idővel nem lesz ok arra, hogy szemet vessetek a szomszéd holmijára, mert a boldog és elégedett emberek képesek megosztani a szeretetet másokkal és élvezni az újra megtalált szabadságot.
 
 
Ahogy közeledünk ez év végéhez, arra a következtetésre juthattok, hogy az a sok esemény amiről állandóan beszélünk, azoknak el kell kezdődnie. Ez valóban igaz és ahelyett,  hogy külünálló eseményekről lenne szó,  események egész sorozata  lesz összekapcsolva. Sok mindent kell előre elkészíteni a tömeges földreszállásunkhoz és minden ellenünk  irányuló feltételes fenyegetést el fog  kelleni távolítanunk. Ezért az Első Kapcsolatfelvétel bizonyos tényezőktől fog függni , mielőtt lépni tudunk.  Ám erre sor fog kerülni és része lesz egy nagy ünnepi találkozásnak velünk, akik végül is igazi testvéreitek vagyunk. Túl hosszú ideje voltatok a sötétben tartva és a Fény most szabadul meg azon rendszer pókhálóitól, amit arra terveztek, hogy teljes ellenőrzést gyakoroljanak felettetek. 
 
 
 
Ezek azok az idők, amikor döntésetek komolyan tesztelve lesz és minden szándékot ami arra irányul, hogy eltérítse figyelmetek az igazságról,  figyelmen kívül kell hagyni. Semmi sem fogja megállítani a Mennybemenetel folyamatát ami testet ölt 2012 végén, tehát tartsatok ki hitetek mellett és álljatok bátran  a Fényben.
Köszönettel, SaLuSa
Mike Quinsey

Fordítás: Bella
(www.galaktikusuzenetek.com)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.